Ujság, 1938. március (14. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-01 / 48. szám

KEDD, 1938 MÁRCIUS­I ÚJSÁG Chamberlain az ellenzék pergőtüzében Feltűnést keltő interpellációk a berchtesgadeni egyez­ményről, Teruel elfoglalásáról és Eden távozásának kulisszatitkairól London, február 28. Az alsóházban CHAM­BERLAIN miniszterelnök hétfőn első ízben állt helyt az ellenzék külügyi interpellációs pergőtüzének. A miniszterelnök a kérdések lényegére szorítkozó szűkszavú határozott válaszokat adott, pótkérdésekre csak ritkán felelt, a parlamenti viharokban is megőrizte jeges nyugalmát. White kérdésére kijelentette CHAMBER­LAIN, hogy Franco kormánya az Ab­b­as el­süllyesztése ügyében azt felelte, hogy a hajó, amelynek nemzetiségét nem lehetett megálla­pítani a támadás idején, gyanús volt, mert nem tartotta be a nyoni útvonalat. Ezt a vá­laszt — mondotta Chamberlain —, nem tart­juk kielégítőnek és utasítottuk salamancai ügynökünket, közölje a salamancai hatósá­gokkal, hogy nem lett volna nehéz a hajó nemzetiségét megállapítani, mert a támadás idején a parttól 20 mérföldnyire volt. Ettől függetlenül teljesen indokolatlan volt ez a támadás. Az angol hajók nem kötelesek a nyoni útvonalat betartani. Fenntartjuk jogun­kat a teljes kárpótlás követeléséhez. Ami a földközitengeri incidenst illeti, Salamonen azt felelte, hogy indokolatlannak találja az angol jegyzék erős kifejezéseit. Utasítottuk ügynö­künket jelentse ki, hogy a legutóbbi esemé­nyek indokolják az angol kormány által a Földközi-tengeren tett intézkedéseket. SHI­WELL képviselő: Ennek az ügynek a tisztázása után megadják-e a hadviselői jogo­kat Francónak? CHAMBERLAIN: Azt nem mondhatom. Az osztrák-német egyezmény HENDERSON: Milyen lépéseket tesz az angol kormány, tekintettel a legutóbbi oszt­rák-német egyezményre? CHAMBERLAIN: Az egyezmény teljes hatását még nem állapíthatjuk meg. A fej­leményeket gondos figyelemmel kísérjük. A legnagyobb érdeklődéssel vettük tudomá­sul Schuschnigg kancellár úr február 24-i beszédét. Az osztrák kormány által a berch­­tesgadeni megbeszélések következtében tett intézkedések az angol kormány véleménye szerint nem sértik azt a kötelezettséget, amelyet Ausztria az saint-germaini szerző­désben és az 1922-i genfi jegyzőkönyvben vállalt. (Tudniillik, hogy nem köt olyan egyezményeket, amelyek veszélyeztetik Ausztria függetlenségét.) Ennélfogva mind­­ezideig úgy látszik, hogy nincs szükség a fenforgó körülmények között az angol kor­mány bármilyen eljárására. WEDGWOOD BENN: Tudja-e a kor­mány, hogy Negrin dr. spanyol miniszter­­elnök hivatalosan kijelentette, hogy olasz repülőgépek és tüzérség vett részt Teruel el­foglalásában és intéz-e kérdést ebben az ügyben az olasz kormányhoz. CHAMBERLAIN: Tudomásom van Negrin dr. nyilatkozatáról. Nézetem szerint a már Spanyolországban lévő fegyverek használata nem indokolná külön kérdések intézését az olasz kormányhoz. Egyébként az angol­olasz megbeszélések még nem indultak meg. WEDGWOOD BENN: Közömbös dolog-e, hogy az olaszok folytatják beavatkozásukat Spanyolországban a megbeszélések tartama alatt? CHAMBERLAIN: Ez más kérdés. A kép­viselő úr a már Spanyolországban lévő fegy­verekről interpellált nem pedig új szállít­mányokról. WEDGWOOD BENN: Az utóbbiról ké­rek felvilágosítást. A SPEAKER közbeszólt: Ez új kérdés volt. A népszövetség újjáalakítása PILKINGTON képviselő: Váljon továbbra is az a kormány szándéka, hogy minden lehető módon az eredeti népszövetségi el­gondolás megvalósításáért küzd? CHAMBERLAIN miniszterelnök: Remél­jük, hogy meg fogjuk érni, hogy a népszö­vetség olyan alakban és taglétszámmal fog újjáalakulni, hogy képes lesz a hatalmát olyan célokra használni, amelyekre eredeti­leg szánták. Az angol kormány minden tőle telhetőt elkövet, hogy ezt lehetővé tegye. LEECH: Mit ért a miniszterelnök újjá­alakítás alatt? CHAMBERLAIN: A taglétszám növelését. HENDERSON: Tekintettel a volt külügy­miniszter lemondásának körülményeire. Ígéri-e a miniszterelnök, hogy a kormány nem dönt többé külpolitikai kérdésekben nem hivatalos értesülés alapján, ha a kor­mány azokat nem a külügyminiszter útján és felelősségére kapja. CHAMBERLAIN: A képviselő úr téved. A kormány döntése nem az olasz nagykö­vet válaszán fordult meg. HENDERSON: A volt külügyminiszter az olasz kormány közlését a miniszterelnök útján ismerte meg, aki azt viszont ismeret­len személytől kapta, egyébként nem befolyásolta a döntést. Ellenkező esetben kértem volna, hogy az olasz nagykövet közölje a választ Rómában. BELLENGER: Miért kérte a miniszterel­nök a választ hétfőre? CHAMBERLAIN: Hogy időt adjak az olasz nagykövetnek, hogy érintkezésbe lép­jen kormányával. TINKER: Összefér-e a miniszterelnöki méltósággal, hogy ilyen nem hivatalos ér­tesüléseket kap? CHAMBERLAIN válasz helyett a követ­kező interpelláló felé fordult. HENDERSON: Ki volt az a személy, aki­nek útján a miniszterelnök értesült, hogy az olasz kormány elfogadja az angol for­mulát? CHAMBERLAIN kurtán: Ez nem közér­dekű kérdés. HENDERSON: Igenis közérdek, hogy megtudjuk, váljon a miniszterelnök infor­mátora érintkezésbe állhatott-e vasárnap Grandi gróffal Londonban, vagy az olasz kormánnyal Rómában. CHAMBERLAIN: Ezen a nem hivatalos értesülésen semmi sem fordult meg, tehát nem lehet közérdek. DAVIDSON: Tudják-e a kabinet tagjai, vagy a volt külügyminiszter, hogy ki volt az ismeretlen személy. CHAMBERLAIN: Nem. SHI­WELL: Vájjon a miniszterelnök tudja, hogy ki volt. CHAMBERLAIN: Még én sem tudom, csak sejtem. RATHBONE: Tekintettel Hitler kancellár beszédének a külföldi sajtóra vonatkozó ki­tételére, igéri-e a miniszterelnök, hogy a Németországgal kötendő egyezmény nem tartalmaz olyan intézkedéseket, amelyek kor­látozzák az angol sajtó szabadságát. CHAMBERLAIN: Igen, de utalnom kell a sajtó külpolitikai felelősségére. Semmi sem mozdítja inkább elő a béke ügyét, mint ha az összes országok sajtói önmérsék­letet és türelmet gyakorolnak külpolitikai kérdésekben. Miért nem tagja az alsó­­háznak... ATTLEE őrnagy: Miért szegte meg a miniszterelnök azt a parlamenti gyakorlatot, amely szerint a külügyminiszter az alsóház tagja. CHAMBERLAIN: Nem ismerhetem el ilyen gyakorlat fennállását, de elismerem, hogy ren­des körülmények között előnyös, ha a külügy­miniszter az alsóház tagja. A jelen körülmé­nyek között az ellenkező megoldás hátrányait ellensúlyozzák Halifax lord kiváló képessé­gei erre a hivatalra. ATTLEE: Tekintettel az ország közvélemé­nyére, módot kérek arra,­ hogy az alsóház ezt a kérdést tárgyalhassa. CHAMBERLAIN: Ha idejekorán befejezzük a mai napirendet, az elnapolási indítvány során vitatkozhatunk erről az ügyről. ATTLEE pótkérdésére kijelentette Cham­berlain, hogy az alsóházi interpellációk során személyesen fog nyilatkozni a szorosabb érte­­lemb­en vett külügyi kérdésekről. Javasolja, hogy csütörtökön intézzenek hozzá kérdése­ket, egyébként But­ler államtitkár áll a ház rendelkezésére, részesül az Aspirin előnyeiben­­, ártalmatlan és hatékony , ha ügyel a »18ayel«-keresztre. ASPIRIN TABLITTAK Volt-e szerepe az „ismeret­len személyinek az angol kü­lü­gyminiszter válságban ? CHAMBERLAIN: A volt külügyminiszter és én is azt kértük, hogy hétfőn közöljék velünk a hivatalos választ. Nem hivatalos értesítést vasárnap kaptam s azt azonnal közöltem az egész kabinettel. Ez a válasz ­ Hasonlat a színvonalról írta Szász Zoltán Van egy barátom, kiváló orvos, aki­vel általános emberi kiválóságaitól el­tekintve azért is kötöttem barátságot, mivel szeretek orvosi dolgokról beszél­getni. Nyoma sincs természetesen ben­nem annak az igénynek, hogy én laikus létemre egyenrangú félként beszéljek vele, a szakemberrel, reményem csupán az volt, hogy az ő könnyed, csevegés­szerű közlései alapján bepillantást nye­rek az orvostudomány grandiózus mű­helyébe és fejlődésébe De ebben bizony csalódtam. Ez a kedves ember, akinek ugyancsak volna mit mondania orvosi dolgokról, kizárólag a mozgó fényképek­ről s a filmvilágról szeret beszélni. Mi tagadás, igaza lehet, mert hiszen bölcs álláspont az, ha az ember munkaidején kívül, amely egy ilyen kutató­orvos szá­mára a napnak jelentős részét alkotja, könnyedebb, derűsebb kérdésekkel fog­lalkozik. Meglehet, hogy ő azért kötött barátságot velem, az íróval, mivel azt hitte, hogy velem majd kiadósan beszél­gethet az irodalomról, művészetről, s főleg kedvenc műfajáról, a moziról. Nos, ebben ő csalódott. Én se szeretek reggeltől estig a „szakmáról"­ beszélni. Végre is úgy alakul a helyzet, hogy or­vosbarátom kedvtelése, a mozikritika vált beszélgetési témánkká s nagyobbára ő volt az, aki beszélt. De nem is olyan utolsó dolog egy műveit, finomizlésű ember ítéletét hal­lani egy olyan szellemi terület termé­keiről, melyen az illető nagyon járatos. Különösen, ha ennek a területnek kri­tikai megvilágítása még nincs is beve­zetve. A színházról, az irodalomról, a képzőművészetről kiváló kritikusok ír­nak, akik jórészt hivatott és avatott fér­fiak, ízlésükben meg lehet bízni s nevük is köztudomású; én például mindig tu­dom, hogy premier után kiknek kriti­kája alapján alkossak véleményt az előadott darabról. Bizonyára a mozgó­képszínházaknak is vannak tisztán mű­vészi szempontok után igazodó kritiku­sai, ezeknek a neve azonban még nincs benn a köztudatban, tehát éppen azok, akik a filmáradatban eligazodni szeret­nének, meglehetősen tanácstalanul áll­nak. Többek közt azért is, mivel a leg­több tanácsban, mely egyik-másik film megnézését ajánlja, nem lehet bízni, részben a tanácsadó művészi avatatlan­­sága, részben egyéni érdekeltsége foly­tán. Szívesen hallgatom tehát barátom előadásait a filmekről s nemrég különö­sen megkapott a következő fejtegetése: Budapesten most a mozilátogatóknak két élesen elhatárolt és tömör tábora van. Az egyik az amerikai filmekre, a másik a franciákra esküszik. A német, az angol, sőt a magyar sem ébreszt kü­lönösebb lelkesedést. Ha ezek közül akad jó, ezt megnézik, de ezeknek nincs meggyőződéses táboruk. Az amerikai filmek közönsége kétségkívül nagyobb, az egyszerűbb műveltségű rétegek, az ifjúság nagy része s az egészen idős em­berek a hívei. A sok szép nő, aki testi varázsait leplezetlenül mutogatja s en­nek folytán a húsipar egy nemévé teszi az amerikai filmgyártást, bizonyára nagymértékben hat ezekre a rétegekre. A pazar kiállítás, a naiv mese, aztán az amerikai humor, az ifjúsági irodalom termékeinek rokonává teszi ezeket a filmeket. Végül az is, hogy rendes ame­rikai embereket és szokásokat mutat be, nagy vonzóerő. Mert hiszen Amerika a jövő társadalmaként, az új világként él az európai emberek gondolkodásá­ban, sokkal inkább ilyenként most, mint közvetlenül felfedezése után. A francia film közönsége barátom szerint kisebb, de intelligensebb és művészibb érzékű­. Ezek a filmek­­ európaiasabbak, nemcsak oly értelemben, hogy francia­­országi, tehát európai származásúak, de hangsúlyozottan európaiak, ennek a jel­legnek jó és aggályos tulajdonságait te­kintve egyránt, az aggályosságot ebben az esetben üzleti értelemben véve. Ép­pen, mert intellektuálisabbak és művé­szibbek, de életteljesebbek és merészebb szelleműek is, inkább tetszenek érettebb lelkeknek és kifinomultabb ízlésű egyé­neknek. Tehát a már korosabb évjára­tokhoz tartozó, szélesebb szellemi lát­­határa s az életét jobban ismerő réte­geknek. Nem nyüzsögtetik ugyanolyan pazarul a szép nőket, mint az amerikai filmek, ennek az olcsó hatásnak az él­vezéséről azonban a fejlettebb ízlésűek könnyen lemondanak. Nemcsak a szín­padon, de a filmen is egy szép nő, aki csak szép, tíz perc múlva már unal­massá válik. Száz szép nő pedig, akik szintén nem egyebek, mint szépek, már öt perc múlva. Viszont a francia filmek jobb színészi produkciókat nyújtanak, az egyéni, életteljes játékot buzgóbban kultiválják, mint az amerikaiak. Min­dent összevéve, azt lehet mondani, hogy magasabb színvonalúak, ami különben azt is megmagyarázza, hogy kisebb kö­zönséget vonzanak ... Magasabb színvonalúak — ez az! Én nem mertem volna ilyen határozott vé­leményt mondani az amerikai és a fran­cia filmekről egész általánosságban, bár az amerikaiakkal szemben mindig érez­tem, hogy hatásuk vagy hatástalansá­guk a szellemi színvonal kérdése. Évek­kel ezelőtt vált ez bennem tudatossá. Egyszer bevetődtem egy filmszínházba és végig is néztem valami hosszadalmas amerikai film első részét. Mialatt a szü­netben az előcsarnokban álldogáltam, hozzám lépett a mozi igazgatója s azt kérdezte, hogy milyennek tartom a fil­met. Régi ismerősöm volt az igazgató s így őszintén, fesztelenül válaszoltam neki: „Bizony — mondtam —, nem nagyon tetszik. De lehetséges, hogy nincs szerencsém. Talán valami kiselej­tezett árut fogtam el, talán egy olyant, amely ma már rég túlhaladott dolog." Az igazgató tiltakozott: „Szó sincs róla, ez a film valóságos csúcsteljesítmény, az amerikai filmgyártás legmagasabb emeletét képviseli." „A legmagasabb eme­letét?" — csóváltam a fejem. „Akkor valószínűleg bennem van a hiba. Egy­szer történt már velem ehhez némileg hasonló ügy. Vagy legalább is ezzel pár­huzamos természetű dolog. Po-so-"-ban jártamban, melynek egy része hegy­oldalra épült, beléptem éppen egy ilyen hegyoldalnak támaszko­dó felei’kó'coló­­szerü há'' ', éspedig a hátsó oldalkapu­­ján,­ ahol a ház csak kétemeletes volt. — Hol van kérem a második emelet ti­ Vansittart marad... Sir Robert Vansittart, az angol kormány első diplomáciai tanácsadója feladta azt a szándékát, hogy követi Eden külügyminisz­ter példáját és lemond magas tisztségéről. Vansittart a lemondott Eden külügyminisz­ter jóbarátjának számított s mindenkor támogatta az Eden-féle külpolitikát s a külügyminiszterválság napjaiban bizonyosra vették, hogy ő is beadja lemondását, illetve kérni fogja nyugdíjaztatását. A helyzet most megváltozott s mint politikai körök­ben hírlik, Chamberlain miniszterelnöknek a múlt hét végén hosszabb beszélgetés so­rán sikerült meggyőznie Vansittartot arról, hogy az adott körülmények között az új külpolitikai vonalvezetés sokkal jobban megfelel Anglia érdekeinek, mint az Eden féle külpolitika. a an, század, civilizáció, vagy amit akartok... London, február 26. Paj Csung-hiszi tábor­nok, a kínai hadsereg vezérkari főnöke, Han­­kanban előadást tartott, amelyben a többi kö­zött ezeket mondotta: Eddigi veszteségeink el­enyészően csekélyek, alig érik el a félmilliót. Csak akkor lesz okunk aggodalomra, ha leg­alább 100 millió halottunk lesz. Az eddigi harc­téri statisztika azt mutatja, hogy három kí­naira esik egy japán halála, így tehát 100 mil­lió kínait kell feláldozni, hogy Japán egész férfilakosságát kiirtsuk. Nem fontos az a tény, hogy gyengén vagyunk felfegye­rkezve, mert bizonyos, hogy a végső győzelem a mienk.

Next