Ujság, 1938. május (14. évfolyam, 97-121. szám)
1938-05-08 / 103. szám
44 padt. Maga vetette le kabátját és miután hátrakötötték a kezet, elszántan és bátran ment ingujjban a vérpadra. A hóhér hozzáfogott, hogy lenyitja a haját. Ezután a nép felé fordult és erős hangon így szólt: Franciák! Ártatlanul halok meg. Itt a vérpadon, abban a pillanatban, amikor kész vagyok, hogy Isten elött megjelenjek, most mondom nektek ezt az igazságot. Megbocsátok ellenségeimnek és kívánom, hogy halálom Franciaországra — — Tovább nem hagyták a királyt beszélni. Santerre parancsára megszólaltak a vérpad körül sűrűn álló nemzetőrök trombitái... A király hagyta, hogy lábait összekössék. Istennek ajánlom lelkesnél, sóhajtotta és a következő pillanatban már a földön volt a feje. (1793 jan. 21.) Vossische Zeitung. Berlin, 1793. No. 16. LAOCOON BÜNHÖDÉSE. A Homéros után élt görög költők kitalálása után irta le Vergilius Laocoon pap sorsát a következőkben: „Nagy tömeg kíséretében, itt valamenynyiek előtt rohant le (Trójában) a fellegvárból Laocoon és már messziről kiáltott: Micsoda ostobaság, szerencsétlen honfitársaim! Hát azt hiszitek, hogy az ellenség eltávozott? Vagy hogy a görögök ajándékában nincs valami cselfogás? így ismeritek csak Ulixest? ... Ez a gép (faló) vagy a mi f■'fáink ellen készült, vagy valami más ravaszság lappang benne... Félek én a görögöktől, még ha ajándékot adnak is ... És ráhajstotta dárdáját a falóra ... Aztán két roppant kígyó törtetett a tengerből a part felé... Vérszínti tarajuk kimagaslott a habok fölött . .. Véresen lángoló szemekkel, sziszegő, csapkodó nyelvükkel egyenesen Laocoonra rontanak. Előbb két kis gyermeke tagjait marcangolják, majd őt magát veszik körül óriási gyűrűkkel. Fekete, mérges gennyel elöntve, kezeivel iparkodik hasztalanul letépni a fojtogató csomókat; rémes üvöltése az egekig ér föl.** Vergilius: Aeneis II. ének, 40—49. és 203 22. LAONI DIAKONUS. Gauthier de Coinci beszéli, hogy a laoni diakónusnak roppant mártíromságba került tisztasági fogadalmát megtartani. Egyszer a kísértésektől gyötörtetve, könnyek között aludt el. A Szűz megjelent neki álmában, keblét ajkához értette és megitatta fejével. Ez az isteni nektár meggyógyította szegény gyötrődő diakónust egész életére. A szerelemnek ilyen álma után élete hátralevő éveiben el lehetett a valóság nélkül. KAPUTA. „Lapula egy repülő sziget, almi tudósok élnek . .. Ennek a lakosságát így írta le az öreg Swift: Az egyik vakon született és több segédje volt, aki hasonló fogyatékosságban szenvedett. Azzal foglalatoskodtak, hogy színeket kevertek festők számára; tanítójuk kioktatta őket, miképen lehet tapintással és szaglással megkülönböztetni az egyes színeket és az egész pereputty tökéletesen meg volt elégedve munkájukkal, bár a színeket minduntalan eltévesztették... És milyen módszerekhez fordul a király, ha egy város fellázad? A szigettel a lázadó város fölé száll, eltakarja a napot, miáltal a város sötétbe borul és ha sehogyse adják be a derekukat, leejti rájuk a szigetet.. . Sivift: Gulliver utazásai Ill. rész. Breim kivonata: Ez lett a vége 326 old. LATINJA. (TIZIANO FESTMÉNYE BERLINBEN.) Tiziano (577—1576) Vásári szent egész hosszú életében egészséges volt, öröm és szerencse kísérte végig, mint ahogy hazája, Velence is akkor érte leghatalmasabb és leggazdagabb korszakát. „Tiziano női ideálja nemcsak az ő ízlése volt, hanem az egész akkori velencei világé. Ez a nluszkuszon ötéves, gyönyörű, hatalmas testű, magas nő életerejének pompájában. Csodálatosan egészséges, magasztos érzékiségű lény, termékenységre vágyó, új élet reményét keltő. Ez az istennő büszke szépségére, kevelykedik vele. Érzékiségében nincs bűnös kacérkodás, nincs torz epekedés, nincs beteg szenvedély, csak az örök megújhodás, természetes, szent kívánsága__Ez a híres arckép Tiziano szeretett leányát, Eaviniát ábrázolja, 1550 táján készült és szintén ezt a hatalmas női típust állítja elénk." Farkas Zoltán: A renaissance mesterei. V. LÁSZLÓ MEGKORONÁZÁSA. „...A magyaroknak erre nézve három törvényük van: A szent koronával kell, az esztergomi érseknek kell és Székesfehérváron kell megkoronázni a királyt__Pünkösd reggel korán fölkeltem, megfürdetteni az ifjú királyt és olyan jól elláttam, ahogyan csak tudtam. Aztán elvitték őt a (Szent Péter) templomba, ahol minden királyt koronáznak... A kórus ajtaja zárva volt és a királyné ő kegyelme beszélt magyarul az ott levő polgárokkal és esküt tettő kegyelme a király helyett, az ő fia helyett, aki éppen akkor nap volt tizenkét hetes. Akkor az ajtó megnyúlt és bementünk a szentélybe. Ott a szabad városi Weida Miklós a nemes Cilly gróf (Cilléi Ilink) kardjával lovaggá ütötte a királyt. Én pedig, Kotlanerin Ilona, jól odatartottam, hogy hozzáférjen. A királyné észrevette ezt és odaszólt: istennere nem misértem. Ez magyarul van és azt jelenti: az Istenért, ne bántsd. Arra ő azt felelte: nem. Ez annyit jelent, hogy nem, és nevetett. Aztán az érsek megkente olajjal a fejét és odatette a szent koronát. És ő most már, Albrecht király fia és Zsigmond császár unokája, a nemes Lasszló király, aki megkoronáztatot." Alis der Denkwürdigkeilen der Helene Kottanerin. 1439. Endlicher kiadása. SZENT LÁSZLÓ ÉS A LEÁNYRABLÓKUN. (Cserhalomnál) „a magyarok gyors üldözés közben éles és szomjas kardjaikat a kunok vérével itatták. A kunok frissen nyírott fejeit, mint a nyers tököt, kardcsapásaikkal úgy aprították. Szent László herceg megpillantott egy pogányt, aki egy szép magyar leányt vitt lova hátán. Azt hitte, hogy az az erdélyi püspök lánya. Szent László herceg tehát, jóllehet súlyosan meg volt sebesülve, mégis nagy sietve üldözni kezdte Szög nevű lován. Mikor pedig közelébe ért, sehogy sem tudta leszúrni, mivel sem az ő lova gyorsabban nem futott, sem amanuak lova nem maradt el egy cseppet se, hanem mintegy emberkarnyi kéz volt lándzsája és a kun háta között. Oda kiáltott hát Szent László herceg a lányhoz: Szép húgom, ragadd meg a kint övénél és vesd le magad a földre. Meg is lelte. És amidőn Szent László herceg távolról a földön fekvőre szegezte lándzsáját és meg akarta ölni, a leány nagyon kérte őt, hogy ne ölje meg hanem engedje el. És az nem volt a püspök lánya. A szent herceg pedig hosszas küzdelem után elvágta a kun torkát és így megölte.1* Kálti Márk Képes Krónikája. LÁZADÓ INDIAIAK KIVÉGZÉSE (VERESCSAGIN). „Verescsagin egyik képe előtt egy hallatlanul kegyetlen kivégzés szemtanúi vagyunk, melyet az angol államhatalom hajtott végre egy indiai felkelés leverése után. Egyforma távolságra egymástól sorba felállított ágyukat látunk és a nagy térség mellett feszesen élló s az ágyuk kiszolgálására elhelyezkedett katonák állanak Az ágyucsövek nyílásához háttal odakötözött indiaiak. A hosszú, sötét ágyucsősoronv égig, mindenütt a fehérruhás fölkelő vezérek. Ahogy vonaglanak természetellenes tarafásban kötelékeik között, vagy ahogy lehanyatlanak végső elernyedésben, vagy ahogy állnak összekötözött lábaikon, dacosan kifeszülve, az azt mutatja, hogy milyen különböző lélekkel várják a következő percben eljövendő borzalmas halált." Zabei: Wereschtschagin, 30. old. LEHEL KÜRTJE, Augsburgnál (955): „fogságba estek Lehel és Bulcsu derék vezérek s elvitték őket a császár elébe. S midőn a császár kérdezte tőlük, miért olyan kegyetlenek a keresztényekhez, igy szóltak: Mi a nagy Isten bosszúja vagyunk, kiket látok ostorul bocsátóit és mert akkor a ti kezetekbe esünk és elveszünk, mikor, titeket üldözni megszűnünk. S monda nekik a császár: Válasszatok magatoknak olyan halált, amilyent akartok. S Leel így szólt: Hozzák elő kürtömet, előbb hadd fújjam meg, aztán majd megfelelek neked. S amint kürtjét előhozták, a császárhoz közeledvén, mikor kürtjét meg akarta volna fújni, azzal, amint mondják, oly erősen sujtotta fejbe a császárt, hogy arra az egy csapásra szörnyethalt és monda néki: Te előttem fogsz menni és engem szolgálsz majd a másvilágon. Mert az a scythák hite, hogy akiket ez életben megölnek, a másvilágon nekik szolgálni tartoznak. S rögtön letartóztatták s Regensburgban fölakasztották őket." Kálti Márk Képes Krónikája, Szabó ts. ford. 33. fej. LENOE. Lenore vőlegénye háborúba ment Lenorenek rossz álmai voltak, nem tudta, hűtlenséget vagy halált jelentenek. A háborúnak vége lett, a katonák hazajöttek. A lakosság nagy örömmel fogadta őket, csak Lenore nem találta meg Vilmost a visszatértek között. Őrjöngve futkosott fel és alá, haját tépve verdeste földhöz magát. Anyja hiába vigasztalta, Lenore szidta az isteni gondviselést. Éjféltájban lódobogást hall, majd valaki jön a lépcsőn fölfelé. Lenore ajtót nyit és íme, Vilmost látja, aki eljött, hogy hazavigye menyasszonyát. A paripa kettős terhével is villámgyorsan száguldott, de Lenore borzalommal vette észre,, hogy nyöszörgő és jajgató szellemek egész hada vágtat utánuk. Temetőbe érkeznek, Lenore látja, hogy levágja a halál és haldokolva hallja a szellemek dalát, viselje az ember türelmesen végzetét és ne szálljon perbe az Istennel, Stürger balladája 1773-ból. X. LEÓ KÉPE (RAFFAEL, FIRENZE, ITTTI). Raffael „Rómában festett egy jókora képet Leó pápa, Giulio de Medici és dellossi bíborosok képmásával és ezek az alakok inkább testiségükben kidomborodóknak, mint festetteknek tűnnek föl. A bársony ott csakugyan bolyhos, a pápa ruhájának damasztja villámlik, a bélés prémje lágy s eleven és az arany és selyem úgy van utánozva, hogy nem festett felületnek, hanem aranynak és selyemnek látszik. Van ott egy miniát urakkal ékes pergament könyv, amely a valóságnál is természetesebb és egy díszes ezüst* csengetyű, melynek szépségét nem is lehet kimondani. Többek közt ott van a szék fényezett és aranyozott gömbje, melyben tükör módjára visszatükröződik — akkora a fényessége — az ablak világos része, a pápa válla ér a környező szoba. Mindezek a dolgok oly szorgalommal vannak kidolgozva, hogy bízvást elhihetjük, hogy nincs olyan mester, aki jobban megfestené." Vásári: Ee vita de, pia eccelenti pittori, scultori ed pi chileiti. (III. folytatás)'K KIRÁLY ÉS ÁLLAM RICHELIEU ÓTA. „Richelieu politikája röviden a következőkben foglalható össze: Az állam minden erejével, vagyonával és lakosával uráé, a királyé. Csakhogy a király nem kénye-kedve szerint rendelkezik a nemzettel, hanem hogy felvirágoztassa és a külföld előtt tekintélyessé tegye. A fejedelemnek és tanácsosainak egyedüli célja a közérdek. Nem fecsérelhetik el az ország kincseit léha játékban és nem engedhetik, hogy oly vállalatokban ontsák vérüket az ország fiai, melyek nem emelik királyuk erejét és tekintélyét. Csakis a király nyerte Istentől az uralmat, másnak, bármily közel álljon a felséges személyhez, nincs ahhoz semmi joga. Az állam fogalma különválik a király személyétől. Nincs többé része az államhatalomban a király családjának, sem anyjának, sem testvérének, nincs a papságnak, nincs a nemességnek... Richelieunél, úgy, mint Macchiavelli tanította, öncél lett az állam." Marczali: Az ellenreformáció kora 534. old. KIRÁLYKORONÁZÁS MAGYARORSZÁGON. „A királyok koronázásának rendjét és módját az ősi szokás eképpen tartotta fönn. Misét mond Magyarország legfőbb papja... a díszes székesfehérvári templomban és a leendő királyt az oltár elé állítják. A kanonokok leveszik öltönyét, azután pedig a főpap fejére téve kezét, ünnepélyes imát mond. Ezután kezét, lábát a szent olajjal megkeni. Miután pedig a szent öltönyöket ráadták, először is átadja a keresztet, melylyel az apostoli küldetés jogát akarja jelezni. Azután a jogart, az aranyalmát és a zászlót, a királyi jelvényeket adja át Végre előhozatván az ország törvényei és rendeletét, felszólitja, hogy azoknak szövegére esküdjék meg. Mihelyt a király letette az esküt, tüstént megkoronázzák és erre egy e célra készült emelvényre lép és több urat lovaggá üt annak jeléül, hogy a királyság a fegyverektől függ. Aztán Szent Péter és Pál templolomába megy, ott törvényt lát ítéletet mond, hogy jelezze azt, hogy a hadügy után elsősorban az igazságot kell ápolni. Végre lóra száll, Szent Márton templomához megy, fölhág a legmagasabb toronyba, ott kardjával a négy irány felé mutat, jelezve, hogy az országot mindenfelől megvédi." Callimachos: Történet, IV. rész. KLEOPÁTRA ANTONIUSHOZ MEGY. Kleopátra, Egyiptom királynője ( Kr. e. 30.) aranyozott falu és kifeszített bíborvitorlájú hajón érkezett a Kydnos folyón, citera, fuvola és lantszó mellett, amivel az ezüst evezők csapásai összehangzottak. Maga Kleopátra aranyhímes sátor alatt hevert, ugyanúgy öltözve, ahogy Aphroditét festeni szokták; a szerelem istenét ábrázoló fiúcskák álltak mellette és legyezték őt. A legszebb rabnők mint Gratiák foglaltak helyet a fedélzeten. Kábító illat terjedt szerte a tömérdek füstölőből. Mindenütt sok világító fáklya volt elrakva, felfüggesztve ékes vonalakban. Kleopátra szépsége, bár nem volt magábanvéve páratlan és nem keltett első pillantásra bámulatot, azonban a vele való érintkezés ellenállhatatlan varázsa volt, alakja pedig megnyerő társalgásával és finom ízlésével ,valami különös ingerrel bírt. Szinte gyönyörűség volt hallani a hangját, amint beszélt. Kleopátra úgy elragadta Antoniust, hogy az elpazarolta és elmulatta vele a legdrágább dolgot: az időt Plutarchos: Párhuzamos életrajzok, Antonius XXVII. KLEOPÁTRA HALÁLA. A szégyenteljes aetiumi vereség után (Kr. e. 30), ahol Antonius nem törődve az érette harcoló hajóhaddal és az őt váró szárazföldi hadsereggel Kleopátra után futott. Octavianus légióival Egyiptomba ment és a szerelmeseket Alexandriában körülzárta. Antonius kardjába dőlt, Kleopátra pedig, miután megtapasztalta egy személyes találkozáson, hogy a fiatal Octavianust nem csábíthatja el úgy, mint annak idején Caerest vagy később Antoniust, elhatározta, hogy szintén öngyilkos lesz. A római vezér diadalmenetben akarta meghurcolni az egyiptomi királynőt és ez elől csak a halálba lehetett menekülni. Faluról egy kosárban szép fügét hoztak abba a sírboltba, ahova Kleopátra elzárkózott. A fügék közt egy kis áspis rejtőzött. „Tehát mégis itt van" szólt a királynő, mikor néhány fügét kiemelvén, meglelte a kígyót és odatartotta meztelen karját a marásra. Életének 39. esztendejében hunyt el, amiből 22-n át királynői méltóságot viselt és 3 évig Antonius-szal együtt uralkodott. Plutarchos: Párhuzamos életrajzok, Antonius LXXXVI. KLYTAIMNESTRA BŰNE. Zeus és Léda szerelmének gyümölcsei a két tojásból kikelt két ikerpár: Kastor és Pollux, továbbá Heléna és Klytaimnestra. A lányok közül Heléna a trójai háborút okozta, testvére pedig férjét, az összes görögök vezérlő királyát, Agamemnont meggyilkoltatta. Ez a szörnyű bűn így folyt le: „Aigisthos okozta halálomat... ő gyilkolt meg átkozott feleségem segítségével; meghitt a házába, előbb megvendégelt s aztán megölt, mint ahogyan ökröt ölnek meg a jászol előtt, így haltam meg a legnyomorultabb halállal s ott vérzettek el körülöttem többi társaim is, mint fehéragyaru sertések valami gazdag ember házában. Te már sok ember véres halálát láttad... de legjobban mégis akkor indult volna meg a szíved, ha láttad volna, hogyan fetrengünk a boros-vödör s megrakott asztalok körül. Az egész palló vérünktől ázott. A legborzasztóbb mégis, amit hallottam, Priamos leányának, Kasszandrának hangja volt, akit ott, mellettem ölt meg a cselszövő Kvta imnestra; felemeltem kezeimet, de ismét leejtettem a földre halálos vívódásomban; testemben a kard, ő meg, az a szörnyeteg, ott hagyott s nem volt lelke hozzá, hogy befogta volna szemeimet s becsukta volna számát, mikor Hades honába indultam." Így mondja ezt el Agamemnon véres árnya az alvilágban, ahova Odysseus leszállótt, hogy kérdezősködjék a halottaktól. Homeros: Odysseia, XI 400—430, KONRADINO BÍRÁI ELŐTT. A nagy II. Frigyes unokája, a Konrádocska, csendesen, visszavonultan éldegélt anyjával nagybátyjának, a bajor hercegnek udvarában. De a Hohenstaufok elrabolt örökségében, a gyönyörű nápolyi királyságban az alattvalók már alig bírták elviselni a kegyetlen francia Anjou Károly rémuralmát és ezért kérve kérték Konradinót, hogy jöjjön Itáliába és foglalja el ősei trónját. Hiába sírt az édesanyja, a tizenhatéves Konradino elment. A tagliacozzói csatát elvesztette és a győztes Anjou Nápolyban bíróság elé állította a császári herceget. A vád az volt, hogy gonosztevő, az egyház ellen lázadó és felségsértő a királlyal szemben. Mikor a bírák a király vádaskodását hallották, elrémültek és egy szót sem mertek szólani. Végre előlépett a nemes Guido di Luzara és kijelentette: , „Konradino nem mint rabló és lázadó jött, hanem abban a hitben, hogy jogát érvényesíti és örökségét keresi. Nem is fegyveresen fogták el, hanem menekülés közben és a menekülőnek irgalmazni szokás." A birák ezt hallva mind fölmentették a herceget, csak az egyetlen elvetemült llak i Róbert szavazott halálára. Ez az egyetlen szavazat elég volt Károly királynak, hogy kivégeztesse Konradinót. KONRADINO KIVÉGZÉSE. Az utolsó Hohenstauf elvesztette a taglicozzói csatát és győztes ellenfele, Anjou-i Károly a tizenhatéves herceget vérpadra küldte. 1268 október 29-én vezették az elítélteket Nápoly piacára. Roberto di Bari, az igazságtalan bíró, felolvasta az ítéletet. Zúgás támadt de a félelem mindenkinek lezárta a száját. Róbert azonban, Flandria grófja és Károly király veje haragosan előugrott, fölkiáltott: Te szemtelen, igazságtalan gazfickó, hogy mersz te ilyen nagy urakat halálra ítélni? Ugyanakkor hozzávágott a kardjával, úgy hogy a bírót holtan szállították el onnan. A király elnyelte haragját. Az ítélet nem változott. Konradino szót kért: „Isten előtt bűnös vagyok, de itt igazságtalanul ítéltek el engem. Kérdem azoktól, akikhez őseim jók voltak, kérdem a föld összes fejedelmeitől, halált érdemel az, aki a maga és népe jogait védi? És ha én bűnös volnék is, lehet-e ily kegyetlenül büntetni híveimet, akiknek a bűne csak a hűség?" Aztán karját égnek emelve kiáltott: Jézus Krisztus, minden teremtmények ura, ha ez a pohár nem távozhat tőlem, a te kezeidbe ajánlom lelkemet." Mikor letérdepelt, mégegyszer megszólalt: Ó, édes anyám, micsoda rettenetes hírt fogsz kapni felőlem!" KOPPÁNY VEZÉR: „Vala pedig Cupan. Tar Zirind fia, ki még Szent István király atyja, Geycsa vezér idejében is viseli vala e vezérséget. Geycsa vezér halála után pedig Cupan Szent István király anyjával vérfertőző házasságra lépni, Szent Istvánt megölni és birodalmát a maga hatalma alá vetni akará. Valampedig ő a Somogyság vezére. Szent István király pedig összehiváa előkelőit... ellensége elébe vonula és a Garam vize mellett öveztetek föl elsőben karddal. . . Egész serege fejévé és vezérévé a német nemzetkezi vendégét, Vencellint tevő ütközetre kerülvén tehát a dolog, mind a két fél soká és erősen harcola, de az isteni irgalom segítségével Szent István dicsőséges győzelmet nyert. Vencellin vezér Cupan vezért megölte... Magát Cupani pedig Szent István néggyé vágata, első részét az esztergomi, máskát a veszprémi, harmadát a gyri kapuba, negyedét Erdélybe küldé. Kálti Márk Képes Krónikája, Szabó K. ford. 36. fej. KORDOVAI ÖZVEGYASSZONY KERTJE, a veszprémi, harmadát a győri kapuba, negye- A kordovai kalifa ki akarta bővíttetni a kertjét s egy kis réten kioszkot emeltetett. De ez a rét nem tartozott az uralkodóhoz, hanem egy özvegyasszonyé volt, aki nem akart lemondani a birtokáról. A szegény özvegy elment a kordovai káéihoz és bepanaszolta előtte a kalifát. A káéi kihallgatást kért a fejedelemtől. Az engedélyt megkapván szamarára ült és nagy zsákkal a vállán fölkereste a kalifát, aki éppen az özvegy kertjében, az új kioszkban fogadta Ijordova biráját. A kádi megkérte az uralkodót, engedje, hogy a kert földjéből megtölthesse a zsákját. A kalifa jószivű volt és teljesítette a kérést: „Töltsed meg csak a zsákodat." Mikor tele lett a zsák, a kádi így szólt: Ez nem minden. Hogy betetőzzed jótékony művedet, segíts nekem ezt a zsákot föltennem a szamaramra. A kalifa megpróbálta a dolgot, de MŰVELTSÉGI LEXIKON ÚJSÁG 41aaA. v L-o hl * Új______