Újság, 1938. december (14. évfolyam, 273-297. szám)

1938-12-11 / 281. szám

96 ugyanaz Tök­ a neve, mint az ő legkisebbik, legjobban szeretett, szintén éhenveszett fiának ,­ akkor nem birja továb­b, elmenekül, a tömeg mint csalót üldözi és megkövezi. Anathéma újra ott áll Valaki előtt és kérdezi: „Mi célja hát a földi szenvedésnek, mire való hát a szeretet, ha tehetetlen ellenében?” Lehet-e valaki forradalmár vagy csak társa­dalmi nyitó ilyen pesszimista világnézettel, amely már eleve meg van győződve róla, hogy hiábavaló minden kísérlet, a szenvedést nem lehet megszüntetni? A kor, a tagadó, intellek­tuális kor bélyege volt azonban rajta, hogy azt a­ kaput nem nyithatta ki Anathéma előtt s nem eszmélt rá, hogy az a nagy béke és boldogság, amelyről oly régóta ábrándoznak írók, gondol­kodók és vallásalapítók, Istenben l­akozik. A bomba, amely az általa úgy óhajtott forradalom viharfelhőiből hullott reá, talán jót tett vele: nem érte meg azokat az éveket, melyek alatt az emberiség fejlődésében éppen azok az elemek jutnak mindinkább érvényre, amelyek lényével és írásművészetével ellentétesek: a robusztus erő és erőszak. A szeretet szavára nem hallgat­nak többé az emberek, csak azok, akiket az élet szivén sebzett. Ezekben mindig visszhangra fog találni az ő életfájdalma, meghatva találják meg nála bánatuk poézisét s a szeretetnek azt a feleségét, melyet hitük, a hosszú szenve­désekben felébredt hitük megfoszt pesszimizmu­sától. Távoli írót választottam ez írásom témá­jául, akit Szibériában ismertem meg. Távolit? Óh, nem! Nem is hiszik, hogy példájával milyen közel van ma minden emberhez. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1338 DECEMBER 11 Világtérhajózás problémája írta Neufeld Ármin hites szabadalmi ügyvivő A világtérhajózás első kikötőhelyének a­­ Földtől legközelibb égitest, a Hold, van ki-­­­szemelve. Sikeres kikötés és a Földre való visszatérés esetén tervbe van véve a Mars meglátogatása. A Hold 385.080 kilométer kö­zepes távolságban kering a Föld körül, át­­mérője 3470 kilométer és a Föld anyagából 81 Holdat lehetne előállítani. Távcsővel látjuk felénk fordított egyik fe­lének topográfiáját, pontosabb térképünk van a Holdról, mint a Földről. A Földön még­­ nagy terjedelmű, ki nem kutatott földterüle­tek vannak, melyeket a térképen fehér folt­tal jeleznek. Látjuk a Holdnak hatalmas ráncait, hasadékait, szakadékait, talajeltoló­­­dásait és rendkívüli nagy átmérőjű vulkán­­krátereit. Legnagyobb krátere a Ptolemdus, melynek átmérője 185 kilométer, míg a Föld legnagyobb kráterének (Japánban) átmérője alig 10 kilométer. Hosszúra nyújtott elkér­­gesedett síkságokból kopár hegyláncolatok emelkednek. Ezeknek magasságát a vetett árnyék alapján pontosan lemértük. Legma­gasabb csúcsuk 8832 méter. Felismerések alapján önmelege már teljesen felhasználó­dott és következtethető, hogy felületén víz, jég, levegő vagy bármily összetételű atmosz­féra hiányzik, úgyhogy a szerves élet kite­nyésztése és fenntartása lehetetlen. Ilyen kö­rülmények között földi embernek a Holdon nincs keresni valója és meglátogatásának csak tudományos jelentősége lehet. Várjon a Mars lakható-e, az még vitás.­­A Naptól való közepes távolsága 228 millió kilométer, (míg a Földé 149 millió kilomé­ter), átmérője 6800 kilométer, tömege a Föld tömegének kilencedrésze, úgyhogy a Föld anyagából 9 Marsot lehetne előállítani.­­A Napot 687 nap alatt futja körül, tehát­ majdnem két földi év alatt. Ezért évszakai még egyszer oly hosszú ideig tartanak, mint a Földön és minthogy egy és félszer nagyobb távolságba van a Naptól, mint a Föld, nyá­ron májusi hőmérséklete van, télen pedig a hőmérséklet annyira süllyed, hogy földi ember szervezete alig bírja ki. Lényeges kérdés,­­ van-e alkalmas at­moszférája élőlény fenntartására és növény­zet szaporítására? Erre a legújabb felisme­résekkel megalapozott Heaviside-elmélet igenlőleg válaszol! A kozmikus gyújtópont A Földgömböt kb. 120 kilométer magas­ságban ionozott (villamossággal töltött), fényátbocsátó gázréteg páncél­­ alakjában veszi körül, mely a meredek rövid rádiósu­garakat nem engedi át a világtérbe, hanem mint valamely tükör, azonos szög alatt veri vissza a Földre. E védőréteg, illetve kozmi­kus hártya Steaviside felfedezőjétől kapta nevét, melyen belül, fajsúly szerint van ré­­tegezve az atmoszféra. E börtönfalak nem engedik az atmoszférát a légüres világtérbe távozni és nem engedik a Napsugárzást, ki­induló hullámhosszával, az atmoszférába ha­tolni. A Heaviside réteg a körülburkolt at­moszférával együtt, mint ütközőközeg a nap­sugárzás frekvenciáját (rezgésszám) lefé­kezi és annyira csökkenti, hogy frekvenciája a fény- és hősugarak hullámhosszára csök­ken. Az atmoszférán kívül a légüres térben a napsugárzás fényt és meleget nem termel, ott hőmérséklet nélküli sötétség honol. A napsugárzás a Heaviside réteg közvetítésével az atmoszférában frekvenciájának megvál­tozása következtében alakul át fénnyé és meleggé. Azon az égitesten pedig, ahol Heaviside védőburkolat van, ebből kifolyó­l­­ag fény és meleg is van, növényzet, pára, felhőzet, atmoszféra és életi A Heaviside-elmélet szerint e réteg a nap­sugárzásnak kozmikus gyűjtőtökre, mely a reáeső sugárzást a fékezőleg ható atmoszfé­rán át, fény és meleg alakjában szórja széj­jel a Föld felületére. A Napnak a Földünk­től való távolsága 149 millió kilométer és hogy e réteg gömbfelülete hatásos gyújtó­pontot adjon, az optika törvényei szerint, szükséges, hogy a Heaviside gömbtükör át­mérője 12.900 kilométer legyen, mely érték a valóságnak meg is felel. A legújabb felismerések szerint minden bol­gót ilyen tükröző védőréteg veszi körül és hogy alkalmas legyen arra, hogy a nap­sugárzásnak oly gyújtópontot adjon, hogy az fénnyé és meleggé alakulhasson át, e hár­tyának mondható rétegnek átmérője, az op­tika törvényei szerint, annál nagyobb, minél nagyobb a bolygónak a Naptól való távol­sága, így pl. az 5300 kilométer átmérőjű Neptunnak a Naptól való távolsága 4496 millió kilométer, míg a 143.000 kilométer át­mérőjű Jupiteré 778 millió kilométer, azon­ban a kisebb tömegű Neptunnak mégis a távolság arányában, nagyobb át­mérőjű Haevi­­sidek­ártyaátmérővel kell rendelkeznie, mint a Jupiternek, hogy a napsugárzásnak hatá­sos gyújtópontot szolgáltasson. Ez elmélettel tehát valószínűsítve van, hogy minden bolygón van szerves élet, de hogy milyen ez az élet, azt nem tudjuk. Ért­hető tehát, hogy az elméleti tudomány, mely gyakorlati megvalósításnak előhírnöke, a Marsnak meglátogatásával foglalkozik és e cél elérésére, az atomrepesztés titkainak tel­jes feltárásáig, legalább is újabb felismeré­sek és tapasztalatok gyűjtésére alkalmas esz­köznek tartja a gépfegyverszerű­en működő rakétamotorral üzemben tartott világűr­­hajót. Lehetséges lehetetlenségek E paradox címmel kell illetni azokat a spekulációkat, melyeknek törekvése a világ­térhajózás megvalósítása. A térhajózás annyit jelent, mint a Föld gravitációs, illetve tömegvonzás erejét le­győzni. A gravitációs erő a távolság négy­zetével csökken, anélkül, hogy kimondott határa volna. Elméletileg tehát csak a vég­telen távolságban szűnik meg, de két égitest, pl. a Föld és a Mars között van egy gyakor­lati gravitációnélküli réteg, melyben e két égitest tömegereje egyensúlyt tart egymással. De ilyen gravitáció nélkü­li réteg labilis. Ha azt a réteget a térhajó el is érné, a legki­sebb eltérés az egyik, vagy másik oldal felé azzal fenyeget, hogy további hajtóanyag hiá­nyában, a térhajó a Marsba, vagy a Földre zuhan. A Földnek a Nap körüli keringési ideje 385 és egy negyed nap, a Marsé pedig 687 földi nap. E két égitest keringése köz­ben a Föld és Mars képzelt összekötő vona­lai adják meg az egymás közötti mindenkori távolságokat, amelyek az év különböző sza­kában lényeges eltéréseket mutatnak. 1926- ban végzett mérések szerint január 1-én a Föld és a Mars közötti távolság 335 millió kilométer volt, február 1-én 302 millió kilo­méter és november 4, midőn a Nap, a Mars és a Föld oppozícióban, azaz közös egyenes vonalban volt, csak 69 millió kilométer. A természetes gravitációnélkü­li térnek térhajó­zási célokra való felhasználása eszerint el sem képzelhető. Már­pedig a gravitációnél­­kü­li tér mint állomás a Föld és Mars között igen nagy szerepet játszik a világtérha­józás­ban, amely nélkül a térhajózás megvalósítása lehetetlennek látszik. A gravitáció nélküli tér-­ ben a térhajó és minden felhozott test a­­ világtérben helytállóan lebeg és a térhajóból kizsilipelt anyagok, mint pl. élelmiszerek, hajtóanyagok, növényzetek termelésére való talaj, építkezésekhez való anyagok stb. ép­­úgy lerögzíthetők, mint a Föld szilárd felü­letén. Hoffmann tanár részletesen kidolgozott tervei szerint a térhajó, valamint a térhajón kívül felállított építmények a­­ tengeralatti hajók módjára légmentesen vannak szer­kesztve és az élet fenntartására szükséges kellékekkel pazarul felszerelve. A térhajóból az épületekből kizsilipelt (váltakozva nyitó és záródó ajtókkal) embereknek levegővel és meleggel táplált különleges szerkezetű bú­várruhájuk van. Hohmann abból az elgondolásból indult ki, hogy a Hold azért nem esik a Földre, mert másodpercenként 1000 méter sebesség­gel fut a Föld körül és a Föld azért nem zu­han a Napba, mert másodpercenként 30.000 méter sebességgel fut körülötte. E körülfutó sebességből keletkező tömegerő, azaz a rep­­erő egyensúlyt tart a Föld, illetve a Nap tö­megvonzó hatásával. Számításai szerint a gravitáció nélküli tér előállítására a legalkal­masabb magasság a Földtől számított 55.900 kilométer. Minthogy a Föld gravitációs ereje, a távolság négyzetével csökken, elegendő, h­a a térhajó e magasságban 3080 méter másod­­percenkénti végsebességet ér el, hogy 90® fok­kal való átkom­ányzás után,­­ a térhajó a Föld körüli pályán repüljön. A gépfegyver­­szerűen működő turbina-rakétamotorral fel-,­szerelt térhajó a légüres térben könnyen kor­mányozható. Ha a felfelé emelkedő térhajó motorából a gázokat lefelé puffogtatjuk, ak­kor a gázok kipuffoggó sebességének meg­felelő sebességgel emelkedik. Ha a gázokat részben felfelé áramoltatjuk, akkor a tér­hajó sebességgé fékeződik. Ha azonban a gázokat egyik vagy másik oldalirányban puf­­fogtatjuk ki, akkor a térhajó vízszintesbe jut és a kipuffogás irányával ellenkező irány­ban körülfutja a Földet. E pályán azután örökké repül e másodpercenkénti sebesség megtartásával és pedig minden további hajtóanyag nélkül. Ilyen magasságban, ilyen végsebesség mellett a térhajó saját kinetikai energiájával, eleven erejével tartja fenn a térhajó üzemét és e sebességből keletkező reperő egyensúlyt tart a Föld vonzó erejével. E felszállási magasságnak és az ahhoz ren­delt 3080 méter másodpercenkénti körülke­ringő sebességnek rendkívüli nagy előnye van, mert a Föld szintén 3080 méter másod­percenkénti sebességgel forog 24 óra alatt saját tengelye körül. A térhajónak tehát egy­azon szögsebessége van, mint a Földnek és minthogy a Földdel együtt végzünk forgást, a térhajót és annak minden­­tartozékát ál­landóan egy és ugyanazon helyen látjuk a világtérben lerögzítve, feltéve, hogy a tér­ha­jó az ekvátort futja körül. E gravitációnélküli térből azután egymás fölött több ilyen teret állíthatunk elő, míg végeredményben a térhajó a Mars felületén kiköthet. De még igen távol vagyunk e probléma vakmerő gyakorlati megvalósításától, ha fi­gyelembe is vesszük, a hajtóanyagkérdést. Az atmoszférán kívüli világtérben — levegő hiá­nyában — más motor figyelembe nem ve­hető, mint a gépfegyverszerű­en működő ra­­kétás turbinamotor, mely azonban eddig, érdekeltség és kényszerítő gazdasági ok hiányában, még fel sincs találva, de techni­kai szempontból megvalósítható. Hajtóanyag­nak, aránylag csekély brizánciája miatt a puskapor meg nem felel, hanem egyelőre a durranógáz, melynek fúvókából való kipuf­­fogó sebessége másodpercenként 5000 mé­terre növelhető. Feltéve, hogy e hajtóanyag­gal 1000 kilogramm súlyú térhajó az emberi szervezetre veszélytelen gyorsulással az em­lített 35.900 kilométer magasságig emelhető, hogy 3080 méter másodpercenkénti sebes­séggel keringjen. Hold módjára, a Föld kö­rül, akkor e teljesítmény kielégítésére 0 mil­lió 380.000 méter tonna energiát kell adni a térhajónak (egy méterkilogramm az a mun­kaegység, mely szükséges egy kilogrammnak egy méter magasságra való emelésére). Ilyen munka teljesítésére az 1000 kilogramm súlyú térhajónak 22.000.000 kilogramm hajtóanya­got kellene magával vinni a Földről és e robbanószerraktáron ülő Marsutazók ételü­ket a gondviselésre bíznák. Magyar dolgos hétköznapok Közel húszévi gyász után örömnapokra­ ébredt a nemzet s a történelmi fordulatot méltó bensőséggel ünnepelte meg a magyar társadalom. A magyar honvédek vissza­kapcsolták az országhoz a magyarlakta felvidéki területeket, diadalt ült az erő és az igazság. Ez az egy hét ünnep volt: a nemzet ünnepe. A Gondviselés azonban azért rendelt ün­­nepet, hogy a pihenőnapon erőt merítsünk, és jókedvvel végezhessük az ünnepet fel­váltó szürke hétköznapokon az élet fárad­ságos munkáját. A magyar nemzet szá­mára is azért nyitotta meg az Egek Ura az öröm forrását, hogy­ megerősítse lelkét a jövendő megpróbáltatások elviselésére, len­dületet és szívós erélyt oltson belé a reá váró nagy feladatok sikeres megoldására. Maga az élet csupa egymásba fűződő hét­köznap, áldozatos munka és könnyes ve­rejték. Célok küzdelmes ostromlása, apró sikerek és szomorú átmeneti sikertelensé­gek. Rengeteg elesés és még több nehéz talpraállás. Dolgoznia kell mindenkinek, hogy a jobb jövőért végzett önzetlen munkából új nagy ünnepek szülessenek. A robotot meg­könnyíti majd az ünnepvárás. Vidáman, dalos szívvel fogjon hozzá mindenki a dol­gához, de egyúttal kemény elhatározással és meggyőződéses lélekkel végezze felada­tait az egész társadalom. Mert áldozatost munka nélkül nincs igazi eredmény s hiú remény minden csodavárás. Mindnyájunknak egy a kötelességet át kell éreznünk hivatásunknak fontosságát és jelentőségét. A kicsi és a nagy a maga he­lyén erejének teljes megfeszítésével, igaz, becsületes lélekkel és a nagy célokra füg­gesztett tekintettel lásson hozzá munkájá­hoz, ne lankadjon s bízzék a sikerben. Dolgozzék a legnagyobb komolysággal, vé­gezze tanulmányait a magyar tanulók se­rege. Szokja meg, hogy valóban az élet számára gyűjtse ismereteit. Az élet küzdel­meire vértezze fel magát. Ne a vizsgára dolgozzék, ne a diploma elnyerésére törjön csupán. A katona érezze, hogy „a honvéd­séggel áll, vagy bukik az ország". A mun­kás ébredjen annak a tudatára, hogy a te­remtő szellem elgondolásainak alakká for­málását, gyakorlattá váltását végzi. A tiszt­viselő ne felejtse el soha, egy pillanatra sem, hogy gyámolításra szorulókért ül és dolgozik. A művész érezze, hogy fantáziá­jának, tehetségének termékeny erejével nemzete múltjának, jelenének és jövőjének adósa. Mindenki a maga helyén dolgozzék. Ott, ahová a sors állította. Senki se áhítsa a másik helyét, legkevésbbé akkor, ha hoz­záértése nem üti meg embertársa hozzá­értésének a mértékét. Használjon fel mindenki minden alkal­mat arra, hogy tökéletesítse önmagát. Az igazi magyar jellem arról ismeretes, hogy önmagának legszigorúbb bírája. Mindenki emelkedjék erre a magaslatra. Ne marad­jon el nap-nap után a legkíméletlenebb ön­vizsgálódás, az összehasonlítás, a magunk és a mások ismereteinek szembeállítása és tárgyilagos megmérése, mert ez ad majd lendületet ismereteink gyarapítására és ez emeli fel az embert az átlagos nívó fölé. Cselekedjünk mindig önzetlenül s legyünk mi is önmagunk pártatlan birája. Vállaljuk a legkeservesebb munkát is áldozatos jó­szándékkal nemzetünk javára. Ha így cselekszik az egész nemzet, a dol­gos magyar hétköznapok után újra jön az örömteli magyar ünnep... Miért kapta Lukasich Géza báró a Mária Terézia-rendet A cs. és ki­r. kolozsvári 51/1. zlj. és a cs. és kir. besztercei 63/1. zlj. Szerbia és Monte­negró ellen viselt 1914. évi 2. támadó had­járata folyamán nov. 10—30-ig vívott Ko­­lubara Ljig menti csatában az osztr.-m­agv. hadi-ben a cs. és kir. 1. hegyi dandár és a cs. és kir. 18. gy. b­o. kötelékében harcolt. Az I. hegyi dandár a teljesen behavazott hegységben megtett 14 órás fárasztó menet után Barjkovicshez érkezett és a 26-ára vir­radó éjjel meglepően oldalba és hátba tá­madta a 16 zászlóalj erejű szerb sumadiai hadosztályt, mely nehéz és véres harc után virradat előtt mennekülésszerűen hagyta el állását. A nehéz küzdelemben különösen kivált hő­siességével az 51/1. és a 63/1. zlj .­tanttarparancsnok — vitéz somorjai lu­­kasich Géza báró, akkor ezredes, most ny. altábornagy — ki a támadást a masa elha­tározásából intézte, mivel a kivívott fényes győzelem döntő előnyhöz juttatta az ott har­coló osztrák-magyar haderőt — a katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét kapta.

Next