Ujság, 1940. június (16. évfolyam, 122-146. szám)

1940-06-04 / 124. szám

VASÁRNAP, 1940 JÚNIUS 2 Magyar Nemzet Gogolák Lajos: Ipari munkásság — magyar társadalom Mára már senki előtt sem két­séges, hogy az ipar és az iparo­sodás minél szélesebb körökre való kiterjedése nemcsak a leg­nagyobb társadalmi jelenség, melyet az emberiség átélt a ró­mai birodalom összeomlása óta, hanem egyben az emberi hala­dásnak, a jólétnek, az emelke­désnek és fejlődésnek legna­gyobb h­atású eszköze. Az emberi haladásban másfél század óta azok az államok ve­zetnek, melyek a gép- és nyers­anyag akkumulációja révén a legmagasabbra­ tudták fokozni indusztrializmusukat; az ipar következménye nemcsak a tá­voli földrészek fölötti uralom, hanem egyben saját népessé­gük szociális és szellemi emel­kedése is, mellyel a hatalom és gazdagság fokozása mellett mél­tókép állhatnak meg a népek és államok versenyén. A modern imperializmusnak az indusztria­­lizmus a legnagyobb mozgatója; az­ indusztrializmus vitte szét a mély néprétegek eddig érzéket­len és öntudatlan rétegeibe nemzeti érzés, vagyis a más né­pek fölötti uralom, a más né­pek közötti helytállás öntuda­tát; az indusztrializmus így egyik legfontosabb alapja nemzeti érzületnek is. Anglia Franciaország és Amerika in­dusztrializmusuk által lettek a világ vezető államai; bármeny­nyire is nemzetközi és egyete­mes világforradalmi célok felé halad a Szovjetunió, az Orosz­ország mai területén végbemenő nagy iparosítás nemcsak hogy emelte az addigihoz képest az orosz tömegek életének színvo­nalát, hanem egyben egy új sa­játos proletár- és szovjetpatrio­tizmussal is telítette a tömegek szívét, melyeknek a tőkés in­dusztrializmussal szemben még megvan az a közösségi elégtéte­lük is, hogy az állam közösségi állam és az egyetlen nagykapi­talistává felnövekedett állam az övék­­nek túlságosan gyér volta miatt. Nem alakulhatott ki — most ennek elmondása nagyon mesz­­sze vezetne, olyan polgári tár­sadalom, mely a középindusz­­trializm­ust hordozhatta volna Magyarországon. Mindamellett kialakult egy sokak előtt eleinte talán túlméretezettnek is tetsző nagyipar, kialakult Budapest és pár ipari centrum, kialakult egy külön magyar proletár- és munkásosztály, melynek éppen mert fölötte nem volt egy jól­­fejlett, erős középpolgári osz­tály, kelleténél is kevesebb volt a kapcsolata az országgal és a társadalom régi tényezőivel. Holott reátekintve a magyar ipari munkásság alkatára és helyzetére és egyben sajnál­kozva azon, hogy eddig nem alakulhatott ki független ma­gyarországi polgárság, egyben mára már megállapíthatjuk azt is, hogy ez az ipari munkásság a magyar társadalom modern fejlődésének egyik legnagyobb erjesztője, nagyvárosi életünk és polgáriasodásunk egyik leg­nagyobb fejlesztője, Európához való kapcsolataink egyik alap­vető eleme volt. Ugyanekkor azt is látjuk, sem nem tanúsított kellő m­es­­értést az ipari munkásság iránt. Az ipari munkásság igen soká „hazátlannak“ számított. Ennek oka pedig az volt, hogy az ag­rárfeudalizmus továbbörökí­tette az alatta kialakult rétegre a maga társadalomszemléletét és iparellenes hangulatát. Ez az agrárfeudalizmus alatt kialakult réteg, a sajátos „magyar közép­osztály“ pedig teljességgel nél­külözte a természetes és európai középosztályi jelleg összes kel­lékeit, melyeket egyformán fel­lelhetünk a francia, angol, olasz, német, skandináv középosztá­lyokon, ahol a középosztályi lét ismérve elsősorban a szabad foglalkozás, a verseny, a kezde­ményezés, a vállalkozás, az ipar és a kereskedelem iránti érték. A mi középosztályunk kizá­rólag hivatalnoki jellegű volt, léte az államhatalomtól függött, és szemlélete már a „liberális“ időkben is természetszerűleg az államhatalom birtokosainak magatartásához igazodott. Mivel pedig nálunk az államhatalmat igen soká a nagybirtokososztály gyakorolta, az alatta lévő közép­réteg természetszerűleg örökölte a nagybirtokos rétegek állam- és társadalomszemléletét. Ezalatt Magyarország körül kialakultak az új keletközép­európai fiatal népek s az euró­pai indusztrializmus léptei meg­mozgatták ezt a haladni nem szerető társadalmat is. Szimbo­likus találkozás: régi nemesi életformák, naturálgazdasági társadalom gyermeke, Ady End­ keresett a magyar társadalmi válságból kivezető utat... Egy­re világosabb lett a felismerés, hogy a fejlődésében megszakí­tatlanul ívelő magyar nagyipar nemcsak az ország függetlensé­gének, műveltségének és euró­pai jelentőségének legjelentő­sebb hordozója, hanem egyben emelője a magyar ipari és ag­rártömegek életszínvonalának is. Egyre világosabb lett az a fel­ismerés is, hogy a magyar nagy­ipar és az egészséges és radiká­lis birtokreformból kinövő pol­­gáriasult kisparasztság együtt­működéséből nőhet csak ki egy hogy a magyarországi társadal­ re már az ipari munkásság felé­­­új Magyarország. Ipar és emberi haladás Az indusztrializmussal szem­ben az agrárizmus egyre job­ban háttérbe szorult, illetve háttérbe szorult naturálgazda­sági, feudális, vagy azokhoz kö­zelálló formáiban. Az agráriz­mus a világ nagy összefüggé­seiben csak úgy tarthatta ma­gát, mint a milliós nagy ember­­tömegek, az ipari vérkeringésbe bekapcsolt ember hasonlókép­pen iparilag, technikailag és népszerűleg megszervezett nagy­üzeme. Ez a fejlődés nem új, már a világháború előtt is egy­re jobban előretörtek az agrár­termékeknek a nagyipari társa­dalom ellátására szolgáló pia­cán azok az államok, melyek nagyiparszerűen űzték az agrár­­termelést, így Kanada, az USA, a délamerikai államok. Velük szemben a technikai és agrár­­indusztrializmus térhódítása nyomán sorra háttérbe szorultak azok a keleteurópai államok, melyek egyfelől területi átla­guk, másfelől társadalmi alka­tuk miatt nem térhettek át akár a nagy, akár a közép és kis agrárindusztrializmusra (ahogy ezt megtette például az angol iparos társadalom ellátására be­rendezett Dánia) és többé-ke­­vésbé megmaradtak még most is a naturálgazdasági fokon s a feudális-patriarkális társadalmi formák kötelékében. A Szovjetunió nagy előrelé­pése a régi naturálgazdasági fo­kon álló cári és feudális Orosz­országgal szemben az volt, hogy iparosította a délorosz síkságok nagy lehetőségei között az ag­rártermelést, a többi kisebb ke­­letközépeurópai államoknak pe­dig nem is annyira az a nagy kérdése, hogy a világgazdaság­ban hogyan lehetnek verseny­­képesek a nagyban termelő ten­gerentúli, vagy orosz mezőgaz­dasági­ területekkel, hanem in­kább az, hogy a naturálgazda­sági és patriarkális-feudális kö­töttségekben megrekedt, tehát a világ ütemétől és szükségletei­től elmaradt társadalmukat ho­gyan is hozhatják majd kap­csolatba azzal az indusztrializ­mussal, mely a tömegek élet­­színvonalának emelése mellett az állami öntudatnak és a nem­zeti érzésnek manapság olyan lényeges eleme. A patriarkális­feudális és naturálgazdasági vi­szonyok között ugyanis óriási tömegek élnek kívül az új szük­ségletek által feltételezett társa­dalmi szükségleteken; az állam­nak hiányzik a népesség mé­lyére ágyazott gazdasági és esz­­­mei alzata; hiányzanak a füg­getlen, szabad polgári és közép­­osztály fejlődésének lehetősé­gei s így hiányzik rengeteg olyan elem, mely az indusztriá­­lis fejlődés tetőfokán lévő álla­mokkal szemben versenyképessé tehetné a keletközépeurópai na­turálgazdasági fokon termelő államokat. Ez a helyzet már csak azért is rendkívül komoly és gondol­kodásra késztető, mivel az in­­dusztriális társadalmak hordoz­zák a világ haladásának gon­dolatát, az indusztriális társa­dalmak üteméből nőtt elő az emberi fejlődés optimizmusa, velük szemben a naturálgazda­sági és patriarkális-feudális el­maradottságban élő államoknak egyetlen menedéke a társadalmi és szellemi haladással szemben vagy a paraszti kisgazdál­kodás emelése, tudatosítása, tehát az individualizmus fejlődése,­­ hogy legalább ilyenképp, egy kis- és középparaszti polgária­­­sodás révén érhessék be a fej­lettebb nyugati viszonyokat; vagy pedig a patriarkális-feudá­lis viszonyok közti megmara­dás, ezeknek az érzelmi és ma­teriális reakciós kellékeknek megmerevítése s az indusztria­lizmussal szemben makacs el­lenkezés. Az előbbi magatartás jellemzi a balkáni parasztálla­mok egészséges ősi agrártársa­dalmait; az utóbbi ellenkezés pedig már úgyszólván egyedül Magyarországon él tovább. Egy megmerevedett társadalom Nem mintha Magyarországon ma is a nagybirtokosság hatá­rozná meg feltétlenül a magyar politika, illetve a magyarországi társadalmi sztatika végleges jel­legét. A nagybirtokosság a mai Magyarországon már távolról sem tölti be azt a szerepet, mint amilyen az övé volt az első vi­lágháború előtt. Azonban társa­dalmi magatartása, illetve az általa determinált érzelmi kel­lékek továbböröklődtek. Modern indusztriális magyar társadalom nem alakulhatott ki egyfelől az ország túlságos na­turálgazdasági alkata, másfelől pedig az indusztriális lehetősé­ Szabó Zoltán: Párizs, május Attól a pillanattól kezdve, hogy tizedikén reggel Párizs fölött me­gint megszólaltak a szirénák, me­lyek három német repülőgép jöttét jelezték és reggel a lapok ökölnyi betűkkel hozták a hírt Hollandia és Belgium és Luxemburg meg­támadásáról — növekvő izgalom­mal ügyelem a város utcáit és embereit. Franciaország szíve eb­ben az első két hétben a szokott­nál talán valamivel gyorsabban dobogott, de nem izgatottabban. A pillanat, a francia pillanat, a ve­szély pillanata, melyben a nagy forradalmak és szép versek népe, nyugodtan, elszántan és higgadtan, valami csodálatraméltó feszült hi­degvérrel feláll, elkövetkezett és a francia titok, a veszély pillanatá­ban való nagy erőfeszítés megint egyszer teljes pompájában áll az előtt, aki ezeket a napokat Párizs­ban élte meg. A város hirtelen nyugodt lett és hideg, az utcákon gyorsan elfogyott az újság, de az emberek nyugodtan ültek a kávéházak teraszain és vártak. A Luxemburg-kert fái alatt fehérruhás kisleányok, elsőáldozós kisleányok keringtek, a kép töké­letesen békés volt az első napok­ban. Párizsban, a pogány és há­borús Párizsban jobban látszott, hogy most az első áldozások ideje van, mint az, hogy párszáz kilo­­méternyire a történelem színté leg­béz szavaké. Hosszú órákon ültem a rádió előtt és figyeltem e furcsa és érdekes és jellemző metamorfó­zist. A hírek és tudósítások, a buz­dítások és beszédek tele voltak az­zal, amit nálunk, ahol ritkán értik a helyes fogalmakra való helyes szavak alkalmazását — „pesszimiz­musának neve­znének. A veszélyt sötéten fejezték ki a szavak, nem áltattak s nem dicsekedtek. Az első pillanatban megdöbbentem, a má­sikban már csodálkoztam. A fran­ciát, úgy látszik, a veszély lelke­síti, minél nagyobb, annál nagyobb erőfeszítésekre. A hang, ami a rádióból szólt, óránként dallamo­san, nyugodtan és valami fegyel­mezett izgalommal, harcos hang volt. A beszédek, melyek politiku­sok és katonák szájáról elhangzot­tak, egyáltalán nem voltak vidá­mak, sem optimisták. A nehéz órá­kat nagyon is kihangsúlyozták, ta­lán azért, mert a francia vitézség a nehéz órák vitézsége. Nálunk utoljára negyvennyolcban beszéltek így-De az arcok a városban nem vol­tak komorabbak a szokottnál, csak komolyak voltak és felelős­ségtudók. Nem tudom, mire fordul Európa sorsa, mire ezek a sorok megérkeznek, de nem hírt akarnak szolgáltatni, hanem csak értesítést a nagyon fontos pillanatokban lá­tott francia magatartásról. Ez a véresebb és tán legfontosabb csa-­ magatartás hallatlanul nyugodt tája dúl. A rádió, mely eddig nyu­ volt, higgadt és elszánt. Semmi iz­­gadtan mondta az adatokat és iz­galom, semmi ijedtség, semmi kap­­érveket, hirtelen a francia pátosz­kodás, pedig ez minden nagyváros­­állapotába került. Ez a nátosz nem bűn nagyon érthető lenne. A fran­­k nagy szavak pátosza, hanem a fia talán fél a háborútól, de egy­­súlyosan és szépen kimondott nőm­ általában nem ijed meg a veszély­ Párizs nehéz napjai­ ban. A harcok és bombázások sí­­ros és félelmes jeleneteiről csak az asszonyok beszéltek. A férfiak­ vé­gezték a dolgukat. A légi riadók az életet sem meg nem állították, sem a szíveket gyorsabb dobogásra nem késztet­­ték. A behívott katonák nagy cso­maggal, minden siró-rívó család, kíséret nélkül szálltak a vona­tokba. Pedig a miniszterelnök nem győzelemről és jó helyzetről be­szélt, hanem arról, hogy Francia­­országnak most vállalnia kell az áldozatot, oda kell adnia fiatalsá­gát, népének legjavát. A franciák csendben, szó nélkül vették a hírt és vállalni kezdték az áldozatot. A negyedik napon egy kis faluba rándultam dél felé. A vonat felé az út mentén gyerekek integettek fehér zsebkendővel, a kép békés volt és nyugodt. A szálloda elöli C. főterén biciklis diákcsopor­­tok robogtak át nagy csokrokkal a kezükben és a furcsa, változatos táj sétaútjain csendben jártak a kirándulók. A rádiót azért meg­hallgatták, de „a helyzetről" nem sokát­­beszéltek. Mindenki bele­nyugodott abba, hogy katonai mű­veletekről nem lehet részleteket közölni. A szálloda lakóinak név­sorát végignéztem, mert gyanakod­tam arra, hogy a legtöbben a riadók elől jöttek e pünkösdi weekendre. Gyanúm annyiban igaz volt, hogy a legtöbb lakó nem francia volt. A franciák megálltak, kiki a maga posztján. Autókat e kezdő napokban alig lehetett látni, Párizs déli kapui felé nem ment T sima zöld színben, hihetetlen olcsó árban! Teáskannák 1 szem.4 dl. 2 szem.6 dl 4 szem.dl. 6 szem.1'31. "l0szem^L P—.68 —.78 -.98 1.38 1.88 Tejeskannák 0-031 0-25 ». 0-50» ! literes P—.22 -.36 -.48 -.88 7 Változatlanul! JUatoatf Jajsiák UakaHUm cikkek Fiókok mindenütt!

Next