Ujság, 1940. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1940-07-14 / 158. szám

Vasárnap, 1940 Július 14 ÚJSÁG M­it kell megmenteni ? Tépelődések és feljegyzések a nagy háború idején írta MAKAY-PETROVICS GYÖRGY dr. Egyik legelőkelőbb folyóiratunk Mostanában ismertette „A háború­­dicsérete" címmel egy francia író­nak, Trené Quinton-nak már régeb­ben megjelent könyvét („Gondola­tok a háborúról"), amely a harcot a férfi egyik alapösztönének, a há­borút pedig természetes állapotnak mutatja be. Szerzője, aki egyik nagy hőse, sokat szenvedett és gyönyörűen dekorált katonája volt a világháborúnak, abból indul ki, hogy a háború tény, amely hozzá­tartozik életünkhöz, mert a termé­szet szereti a harcot és a halált. A történelem nagy korszakait nagy vérontások jelzik. A férfi életét a harc teszi megokolttá és széppé, a férfi a harcon kívül csak kicsi­nyesség. Nagy nemzetek eseménye nem a csendes jólét; a békés földi paradicsom elgondolása rabszolga­­ideál és alacsonyrendű önzés. A háború az embert visszavezeti ön­magához, eredeti értékeihez, ősi élettörvényéhez. A lövészárkok ka­tonái katedrálisok­ hangulatában élnek ... Az öldöklő küzdelem a háborún kívülálló országokban is erősen érezteti hatását. Nemcsak­­ a vi­lággazdaság egységénél fogva — a gazdasági, hanem a szellemi és er­kölcsi életben is. Befolyással van az emberek lelkivilágára és átala­kítja a gondolkozásukat. A sok gyötrődésben és töprengésben elfá­sul lassanként a lélek. Amikor tíz­ezerszámra halnak meg a harcok­ban a katonák, akkor a békében maradt nemzeteknél is csekély je­lentőséget tulajdonítanak csak az emberéletnek, amit azelőtt legdrá­gább kincsnek tartott mindenki. Hamar napirendre térnek egy-egy élet elmúlta felett. Volt — nincs elfelejtik minél előbb. Az az érzé­sük, hogy igazak Homérosz sorai: úgy van az ember is, mint a fa levele. Leszakad az ágról, játszik a szél vele.. . Nem tudunk örülni a háború szörnyűségei közt annak, ami az­előtt annyi örömet és boldogságot szerzett nekünk. Nyugodt, elmé­lyedő olvasáshoz, e legtisztább és legnemesebb lelki élvezethez, kinek van ma türelme és idege? Képző­művészetek alkotásai, műtárgyak, kedvenc bútordarabok, amik lel­künkhöz voltak nőve, ma a viszo­nyok és az élet bizonytalanságában sokszor csak haszontalan lim-lom­nak látszanak előtted. Talán csak a családi otthon szeretete ad kár­pótlást és az a tiszta öröm, amit egy-egy nemes emberi lélek társa­sága nyújt nekünk. Sokszor, mi­dőn a sors jóvoltából összekerülök ilyen embertársammal, eszembe jut Berzsenyi Bániel mondása: természetben nincs semmi szebb semmi nagyobb, mint a szép lélek és annak magas szózata.“ * * Ám a háború okozta tünetek mellett lehangoló és fájdalmat okozó egyéb, a társadalom lelki vál­ságára mutató jelenségei is vannak mai életünknek. Miniszterelnökünk fenkölt gondolkozása és bölcs irá­nyításai nem mindig találnak kö­vetésre társadalmunkban. Lépten nyomon éreznünk kell a társa­dalmi szolidaritás hiányát. Ha köz­hivatalban jársz, vagy közéleti em­berekkel beszélsz, ha magánválla­latoknál fordulsz meg, hányszor kell hallanod a panaszt, hogy irigység és nemtelen vetélkedés dúl az emberek között és nagyon so­kan úgy érzik közülök, hogy nincs és nem is lehet előmenetelük, mert „fúrják és fűrészelik“ őket. (Úgy látszik, ez ma igen elterjedt „ipar" megzavart lelkű társadalmunkban.) Nem képesség, az érdem, a szorga­lom, mondják, hanem egyéb arra nem jogosító tényezők döntik el az évényesülést. Mintha ma mondaná Széchenyi István 1821-ben elhang­zott szavait: „A társadalmi szolida­ritás érzésének nyoma sincs az or­szágban; mindenütt rágalom, mér­ges elégületlenség és leszólás van napirenden." Egy nagyon megnyugtató és föl­emelő jelensége van a magyar köz­életnek: a legteljesebb egyetértés és együttérzés, az abszolút nemzeti egység az átkos békemű ország­rontó igazságtalanságának meg­szüntetésére és legnagyobb nem­zeti vágyunk és legszentebb nem­zeti hitünk, az integer Magyaror­szág megvalósulásának az akarásá­ban és kivívására. Ezeréves múlt tanulságain, egy csodálatos föld­rajzi egységen, történelmi szükség­szerűségen és a magyar nép elpusz­títhatatlan őseréjén alapszik ez a hit, amely ma még csak remény­ség, de nemsokára diadalmas való­ság lesz. Békés munkával, ha így nem lehet, bármilyen és bármennyi áldozattal való kiküzdésére is kés minden magyar: ebben nincs semmi különbség társadalmi osz­tályok és felekezetek között. kereszténység lényege maga Krisz­tus és Jézus Krisztus tanításai, az egész Újszövetség benne foglalta­tik ebben az egy szóban: Szeretet. Ezt hirdette örökösen — igéi soha el nem múlnak — a Megváltó és búcsúbeszédében is azt mondta ta­nítványainak: Uj parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egy­mást. Arról tudja meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok ha szeretettel lesztek egymáshoz. Pál apostol legszebb és legmagasz­tosabb megnyilatkozásai a „legki­válóbb lelki adományt, a soha el nem múló szeretetet" hirdetik és Jézus apostol is azt mondta: „Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik.” A rejtélyes öreg, az ephe­­susi János soha, amikor kérték hogy tanítson és mondjon valamit az Úrról, semmi egyebet nem mon­dott, mint mindig csak ezt: Gyer­mekeim, szeressétek egymást, sze­ressétek egymást. És amikor vé­gül egyszer megkérdezték, miért ismétli mindig ezt és csakis ezt így felelt: Így parancsolta az Úr és ha ezt az egyet megtartjátok elég. Ami ma a világon történik, nem felel meg Jézus fenséges tanításai­nak. (Ó, mennyi megtagadását lát­juk napjainkban — — a szere­tet, az emberszeretet mindennél szentebb törvényének! Csak illik ehhez a korhoz az, amit a multko­riban írtak az újságok. Egy kül­földi nagy városban megjelent egy különös ember s új idő eljövetelét hirdette. A békéről, az igazságról az emberek testvériségéről és szeretetről beszélt szent hevüléssel, fanatikus hittel és lángoló meg­győződéssel. — Letartóztatták és elmegyógyintézetbe szántották . .. * Nagy szellemeknél gyakran ta­lálkozunk azzal a töprengéssel, hogy vájjon követi-e majd a világ azt az utat, amelyet régi korszakok nagy úttörői és apostolai s maga Jézus Krisztus számára megnyitot­tak és megmutattak, vagy pedig újra valami nagy egyéniség szüle­tik az emberiség új irányítására. L. V.-né úrnő is egy új megváltó jövetelét várja és reméli. Ebben nem tudok vele egyetérteni és val­lom egész lelkemmel Pál apostol géjét: „Más alapot senki nem vethet azonkívül, mely vettetett és mely Jézus Krisztus." Ő az út, az gazság, az élet; nem uj megvál­tóra van szükség, hanem arra, hogy az emberiség térjen vissza Krisztus nyomdokaira. •­ A kereszténységnek, lényege: az emberszeretet mellett van még egy másik, alapvető fontosságú és szintén magasztos tanítása: az em­beri lélek szabadságának tisztelete Jézus állandóan a szellem uralmát a lelkiismeret szabadságát, a lélek jogát hirdette. A mi korunk nem követi ezeket a tanításokat sem és ebben a tekin­tetben súlyos aggodalommal néz­hetjük a magyar ifjúság egy részé­nek a felfogását is. Ez az ifjúság ismeretekben gaz­dagabb, mint a mi nemzedékünk itolt. Tudása szélesebb körű, szel­lemi érdeklődése nagyobb terüle­tekre kiterjedő. Sorsa nehezebb és keményebb, terhe és felelőssége súlyosabb annál, mint amely a mi vállainkra nehezedett. Aggódó figyelemmel, szerető érdeklődéssel, észbe alkonyult életünk minden meleg érzésével és ragaszkodásával nézzük és figyeljük ezt az ifjúsá­got. Fáj látnunk, hogy a magyar ifjúság egy része elveszítette sza­badságérzékét és eltérve a magyar történelmi múlt legnemesebb ha­gyományaitól és a kereszténység tanításaitól, idegen eszmeáramlatok bűvkörébe került. Nem a magyar nagy reformkorszak eszméinek ol­tárán gyújt áldozati tüzeket, ha­nem idegen isteneknek mutatja be áldozatát. Van egy lelki élménye életem­nek. 1898-ban az eperjesi joghall­gatók testületének kiküldötteként részt vettem a budapesti diákkon­gresszuson, amelynek március 15-i ünnepélyén Jókai Mór intézett hoz­zánk ünnepi szózatot. Van egy nagy lelki élménye éle­temnek. 1898-ban az eperjesi jog­hallgatók testületének kiküldötte­ként részt vettem a budapesti diák­kongresszuson, amelynek március 16-i ünnepélyén Jókai Mór intézett hozzánk ünnepi szózatot, március idusának egyik hőse, va­rázslatos szavával ekképpen: „Szabadság, Egyenlőség, Testvé­riség. Ebben a hármas jelszóban van Magyarország létének alapja, a magyar nemzet hatalmának joga, kifejezve. Ha e három eszme közül egyet eldobunk, a másik kettőt is elveszítjük. Ezt a hármas varázs­igét őrzi a mi alkotmányunk frigy­ládája. A magyar ifjúság ivadékról­­ivadékra híven megőrizte elődeinek ezt a frigyládáját. ★ Mit kell megmenteni, mit kell átmentenie ebből a keservesen ne­héz korszakból a jelen nemzedéké­nek a jövendő generációk számára? A kereszténység nagy tanításait, az emberszeretetet és az emberi lélek szabadságának tiszteletét. Hogy jó­ság és műveltség, önfeláldozó test­vériség, megértés, szeretet és erköl­csi lelkesedés egyesítse szent egy­ségre nemzetünk népét magyar ha­zánk szeretetében, a boldog magyar jövendő munkájában és az emberi nem közös, magasztos céljának békés munkával való szolgálatában. Kiárusítás Budapesten, V. ker., Bécsi­ utca 10. szám alatti üzletün­ket megszüntetjük. Árukészletünket, az iparhatóság 15953/1940. V. ker. számú véghatározata alapján 1940. július hó 1. napjától 1940. július hó 31. napjáig kiárusítjuk iHísztákkal a kiárusitás tartama al­att nem s&p4#á&(lapunk FISCHER SIMON és TÁRSAI utóda r.-t. selyem- és szövetdivatháza V, Bécsi­ utca 10 isisül Új slágerünk mellemel! Mindenütt kapható ! A csendzaj írta Pünkösti Andor Legalább is elvben ismét beköltö­zött az utcákba a csend. Kissé ne­hezen kapott szállást. Bár maga a főkapitány protegálja, nem fogad­ták szívesen. Van vendég, aki leg­jobb modorral, legjobb ajánlóleve­lekkel, legjobb képességekkel is ne­hezen kap helyet ott, ahol másnak akár három tucat hely is jut. Ki­nézik, a helyére ülnek, elszívják előle a levegőt, megszorítják az életterét. Ilyen vendég a pesti utcán: a csend. Nem is érezheti itt jól magát. Vidám, fürge, kicsit szemtelen, kicsit nyugatian forgalmas, kicsit keletien hangos, enyhén tapintatlan város Budapest, Keleti Páris és nyugati Nizsnij-Novgorod. A járó­kelőt felírja a rendőr, ha tű­ző nap­ban nem jól látja a forgalmi lámpa zöld és piros fényét, de mindenki természetesnek tartja, ha a nagyságos asszony a negyedik emeleti erkélyről beszéli meg a szemközti fűszeressel a déli menü nyersanyagát. A rendet még csak megszokta valahogy ez a város, de a csendet sehogy se tűri. Mintha csak állandóan szükségét érezné, hogy valami lármával ma­gára terelje a figyelmet. Ahogy csendes és világos helyen nem is érzi jól magát. Csak a sörözőben, ha a szemét már eléggé kirágta a füst és vadidegen szomszédja a fülébe üvöltötte összes intim ügyeit. Ebben a városban minden motor­­kerékpáros lelki szükségének tartja, hogy tudassa az egész környékkel, mikor kora reggel a strandra in­dul. Miért ne? A feudális idők oligarchái mozsarakat süttettek el, ha szikla­váraikból kilovagoltak. Átszámítva és valorizálva legalább is ilyen géppuskaszerű puffogás illet meg egy hetedik gimnazistát, vagy a kis szerelői­­zem ejtőernyős pilótának álcázott békés főnökét. „Becsületes embernek nincs titka“ — hangzik el az önérzetes kijelen­trátásául kis sportkocsijának du­dáját nyomogatva a tanár úr más­fél óra hosszat szólongatja a főor­vos úr feleségét, akit sétakocsiká­zásra visz belterjesen és ökonomi­kusan használva fel megtakarított benzinfölöslegét. „Becsületes em­bernek nincs titka“ — mondja a tanár úr reggel hatkor és éjfél­­után tíz perccel s az ágyból kiug­ráló pesti polgár riadtan dobálja a kis kézikofferbe a csokoládémara­dékot, a klórmeszet és a zseb­­villanylámpát és szalad le ahogy van az óvóhelyre. Csak az előszo­bában eszmél fel, hogy egyelőre csak a tanár úr szívének lángszó­rói léptek intenzíven akcióba. Kissé tapintatlan, de jólelkű és szociális érzéssel telített a város. Lakossága gyengéden gondol a sze­gényebb sorsú néprétegekre. Külö­nösen a rádiótulajdonosok. A kor­szerű szociális ösztön bömbölteti meg az éjszaka csendjében a rádiót, hogy felriadjanak még a legsüke-és tudomásul valakinek az több nagybátyák is vegyék, hogy valaki esküvőjén ott lesz és hogy valami valakinek a veszte volt. Csodálato­san finom ösztön nyilatkozik meg ezekben az éjszaka mélyén felh­ar­­sogó csatakiáltásokban, ahogy szaxo­fonok és dübörgő dobok kíséreté­­ben köztik a világgal, hogy a kis leány nem ügyelt magára eléggé. A hang szerelmese ez a város, ahol a motornak nemcsak a telje­sítőképessége fontos, hanem patto­gásának hangossága is, ahol a konyha mellé ordítozó emberekkel izzadásig telített helyiségre van szükség s ahol a halkszavu ember már eleve elveszett . .. Rendes város, csak a csendet nem szereti. Az éjszaka is hajnalfelé ret­tenetes zaj verte fel a különben csendes és nyugalmas utcát. Három békés polgár ment karonfogva és teli torokkal üvöltött ... A főkapi­tány u­­­ csendrendeletéről vitatkoz­tak... Az első ítélet az új valutatörvény szerint­i öt évi dologhoz A büntetőtörvényszék Vályi Nagy István elnöklete alatt intézkedő valutatanácsa előtt Fischl Bernát Béla textil- és munkaruhakereske­dő pengőkiajánlással vádoltan ál­lott. A múlt év decemberében már elítélték 10 hónapi börtönre, mert egy dunai hajóstól 22­5 kg szacha­rint vásárolt, majd a lakásán vég­zett házkutatás alkalmával 2060 német márkát és 1290 leit találtak az ágyába eldugva. Újabban azért indult meg ellene az eljárás, mert 3100 pengőért 132.000 leit vásárolt, amit a komáromi téli kikötő sze­mélyzetének akart eladni. Akkor elfogták és megmotozásakor 48 lejt és 100 cseh koronát találtak nála, majd amikor elvitték, a földön ott,­­és s az önérzetes kijelentés illusz-ahol előbb Fischl állott, egy cso­magot találtak, amelyben 1440 né­met márka volt. A szombati fő­­tárgyaláson Fischl ártatlannak mondotta magát és arra hivatko­zott, hogy a nála talált lejeket megőrzésre vette át. A talált cso­magra nézve kijelentette, hogy az nem volt az ő tulajdona. A tanúk igazolták, Imgr Fischl 132.000 lejt akart eladni és a pénzes csomag azon a helyen volt, ahol elfogatá­­sakor állott. Kleitsch Imre dr. az 1939:XIV. t.-c. második szakasza alapján való elitélését kérte, mert Fischl üzletszerű valutaü­zér, amire a törvény szigorított dologház ki­szabását írja elő és ennek a mini­muma öt év. A törvényszék alkal­mazta az új törvényt és öt évi szi­gorított dologházzal sújtotta cse­lekményéért.

Next