Ujság, 1940. augusztus (16. évfolyam, 173-197. szám)
1940-08-02 / 174. szám
9 Tanári előléptetések A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Vajthó László dr. egyetemi magántanár, budapesti V. kerületi állami Berzsenyi Dániel gimnáziumi, Arday Pál budapesti VI. kerületi állami Kemény Zsigmond gimnáziumi, Kelemen Béla budapesti V. kerületi állami Bólyai gimnáziumi, özvegy dr. Kenyeres Elemérné Főzmayer Etelka budapesti VI. kerületi állami Mária Terézia leánygimnáziumi, Kiss Teréz budapesti VI. kerületi állami Mária Terézia leánygimnáziumi, Szalkay Margit budapesti VI. kerületi állami Mária Terézia leánygimnáziumi, Kertész János budapesti X. kerületi állami Széchenyi István gimnáziumi, Albert Anna dr. budapesti XIV. kerületi állami Erzsébet Nőiskola leánygimnáziumi, Szarka Gyula dr. újpesti állami Könyves Kálmán gimnáziumi, Hruska Károly kispesti állami Deák Ferenc gimnáziumi, Dabos László kispesti állami Deák Ferenc gimnáziumi, Buchmann Károly budapesti VI. kerületi állami Kölcsey Ferenc gimnáziumi, Fiedrich Ármin dr. gyöngyösi állami Koháry István gimnáziumi, Balotay Gerő igazgatói címmel felruházott, pécsi római katolikus Szent Erzsébet leánygimnáziumhoz szolgálattételre beosztott állami gimnáziumi, Tyma Lajos budapesti V. kerületi állami Berzsenyi Dániel gimnáziumi, Bolgár Károlyné dr. Pataky Erzsébet szegedi állami Árpádházi Szent Erzsébet leánygimnáziumi, Koppányi Béla losonci állami gimnáziumi, Székely József dr. újpesti állami Könyves Kálmán gimnáziumi, Bartha Sándor kecskeméti állami Katona József gimnáziumi, Szeleczky Mihály igazgatói címmel felruházott ceglédi állami Kossuth gimnáziumi, Bentzik Mihály megbízott igazgató, zalaegerszegi állami gimnáziumi, Gábriel János szombathelyi állami Faludi Ferenc gimnáziumi és Sebők János csongrádi állami Szent Imre gimnáziumi rendes tanárokat 1940. évi július hó 1. napjától számított hatállyal az állami középiskolai és a velük egy tekintet alá eső többi tanár részére megállapított és a VI. fizetési osztály 3. fokozatának megfelelő 10. fizetési fokozatba előléptette. A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Germanus Gyula dr., a magyar királyi József Nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem közgazdaságtudományi kari intézetében szolgálatot teljesítő tanárt az állami középiskolai tanárok részére megállapított és az állami rendszerű VI. fizetési osztály 3. fokozatának megfelelő 10. fizetési fokosatba előléptette. — A Júniusi Bajtársak emlékünnepe. Az 1919. Júniusi Bajtársak Szövetsége augusztus 4-én, vasárnap tartja szokásos évi összejövetelét. A Szövetség tagjai délelőtt 9 órakor a Ferenciektemplomában tartandó ünnepélyes szentmisén vesznek részt. Ugyanaznap este fél 9 órakor pedig a váci utcai Tiszti Kaszinó nyilvános éttermének külön helyiségében tartja a Szövetség szerényi-emlékserleg vacsoráját. Az emlékserleg beszédet Szabóky Jenő mondja. — Izraelita istentiszteletek. A pesti izr. hitközség templomaiban az istentiszteleteket a következő időben tartják meg: péntek este a dohányutcai templomban 6.45 órakor, a többi templomokban 7 órakor. Szombaton reggel a Hősök templomában, a Csáky-utcaiban, a páva utcaiban és a Leányárvaházban ii 45 órakor, az arénautiban 6.30 órakor, a Glumbach-utcaiban és a Bethlen-tériben 7 órakor, a nagyfuvaros utcaiban 7.30 órakor; délelőtt a dohányutcaiban 9.30 órakor, a Humbach-utcaiban, a pávautcaiban és a zuglóiban 9 órakor, a többi templomokban 10 órakor; délután a Hősök templomában, a Csáky-utcaiban és a Lennv árvaházban 7.10 órakor, a Humbach-utcaiban, az arénautiban és a Betklen-tériben 5 órakor, a nagyfuvaros utcaiban 11 órakor, a páva utcaiban 7.15 órakor, este az összes templomokban 6 órakor. Hétköznap reggel a Hősök templomában és a Leányárvaházban 7 órakor, a Csáky-utcaiban, az arénautiban, a nagyfuvaros utcaiban és a zuglóiban 6.30 órakor, a Rumbach-utraiban, a Bethlen-tériben és a pávautraiban 6.45 órakor, este az összes templomokban 7 órakor. A budai izr. hitközség templomaiban az istentiszteletek ideje a következő: az öntőház utcai főtemplomban, pénteken este 6.30 órakor. Szombaton reggel .30, délelőtt 10, délután 5 és este 7.30 órakor, hétköznapokon reggel 7 (hétfőn és csütörtökön 1i 46), este 11.45 órakor. A Zsigmond király úti templomban: pénteken este 6.45 órakor. Szombaton reggel 7, délelőtt 9.15, délután 3.30, este 7.55 órakor. Hétköznapokon reggel 6.30. este 11.45 órakor. A Bocskai-uti templomban, pénteken este 7 órakor. Szombaton reggel 7. délelőtt 10. délután 6.45, este 7.55 órakor. Hétköznapokon reggel .30. este 7.15 órakor. Az int. orthodox izr. hitközség Kazinczyutcai főtemplomában az istentiszteleteket a következő időben tartják: pénteken délután 7.10 órakor. Szombaton reggel 11.45, délelőtt 9.15, délután 5.30 és este 8 órakor. Hétköznapokon reggel 6 és este 7.15 perckor. HILYEN IDŐ LESZ A HŐMÉRSÉKLET KISSÉ EMELKEDIK A Meteorológiai Intézet jelenti augusztus 1-én este. Hazánkban egyre tart a hideg levegő beáramlása és így még mindig nem tud az évszaknak megfelelő melegebb időjárás kialakulni. A felmelegedés csütörtökön már mindenütt meghaladta a 20 fokot, sőt a délkeleti országrészekben a 25 fokot is elérte. Újabb felhőátvonulások voltak újabb záporesőkkel. Békéscsaba vidékén, ahol erősebb volt a felmelegedés, kisebb zivatar is kialakult. Az élénk északnyugati szél az esti órákban országszerte elcsendesült. Budapesten este 9 órakor a hőmérséklet 18 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 761 mm, gyengén emelkedő irányzatú. Várható időjárás a következő 24 órára: Mérsékelt északnyugati, északi szél. Újabb felhőátvonulások. Több helyen kisebb eső, esetleg zivatar. A hőmérséklet kissé emelkedik. Csütörtöki dunai vízállások: Schärding 344, Passau 570, Aschach 309, Struden 425, Stein 410, Bécs 426, Pozsony 298, Komárom 440. Budapest 410, Paks 316. Baia 423, Mohács 448, Gombos 510, Újvidék 411, 2,Zimony 328. A Rába Szentgotthárdnál 0. A Dráva ■ Barcsnál 87. Drávaszabolcsnál 240, Eszéknél 280. A Száva Beádnál 222. Csütörtöki tiszai vízállások: Tekeháza —30, Tiszaújlak —70, Vásárosnamény —23, Tokaj 113. Tiszafüred 182, Szolnok 251. Csongrád 240. Szeged 290. A Szamos Csengérnél 10. A Bodrog Sárospataknál 159. A Sajó Bánrévénél 92. A Hernád Hidasnémetinél 55. A Körös Körösszakállnál 8, Békésnél 47. Gyoménál 150. A Maros Makónál 38. A Balaton Siófoknál 88. A Velencei-tó Agárdnál 172. Öngyilkos házaspár. Csütörtökön reggel a Mátyás-tér 4. számú házban kettős öngyilkosság történt. A házban lakó Váraljai Jenő 35 éves kőművesmester feleségével együtt felment az ötödik emeletre és mindketten leugrottak. A férj azonnal meghalt, a felesége pedig a mentők megérkezése után. Lakásukban búcsúlevelet találtak, amelyben azt írja a házaspár, hogy anyagi helyzetük miatt lettek öngyilkosok. A rendőrség megindította a nyomozást. — ítéletek zárolt anyagok eladásáért. A VI. kerületi kapitányság rendőri büntetőbírája Nachmann Ernő és Lehner Andor bőrnagykereskedőket, zárolt bőranyagok engedély nélküli eladásáért 30 napi elzárásra átváltoztatható 1500—1500 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az elitélt nagykereskedők az ítéletben megnyugodtak és igy az jogerőssé vált. — Halálozás. Herrmann Béla dr. m kir. udv. tanácsos, főorvos, julius 31-én, rövid szenvedés után, 77 éves korában elhunyt A fővárosnak évtizedek óta közismert és egyik legkeresettebb aranydiplomás orvosa volt. Eleinte az Étel- és Kórvegytani Intézetnél tanársegédként működött és tudományos munkássága terén a Mikrophotográfiának egyik kezdeményezője volt. A legelső hólyagképeket az általa szerkesztett optikai készülékkel neki sikerült készíteni. A világháború alatt a Légrády-hadikórház igazgató-sebész-főorvosa volt. önzetlen, nagy munkásságágért a király a m. kir. udvari tanácsosi címmel tüntette ki, majd megkapta a Vöröskereszt elsőosztályú díszjelvényét. Számos tudományos egyesület tagja és a Biztosítás-Tudományi Egyesület orvosi Szakosztályának elnöke volt. A melegszívű ember sok családnak volt generációnál orvosi támasza és bölcs tanácsadója. Kiválóan ismert műgyűjtő és tehetséges zenész is volt. Elhunytat felesége, kivel eszményi házaséletet élt és két fivére gyászolják, nagyszámú rokonság és ezernyijóbarát siratja. Temetése augusztus 3-án fél 12 órakor lesz a kerepesi úti temető halottasházából a rom. kat. egyház szertartása szerint. Nagy részvét mellett temettek a kerepesiuti temetőben csütörtökön délután Menyhárt Gáspár egyetemi tanárt, a kolozsvári egyetem utolsó jogi kari dékánját és a szegedi egyetem első rektorát, aki utolsó kolozsvári professzora volt a Ferencz József tud egyetem jogi karának. A gyászszertartást Baranyai Jusztin egyetemi tanár végezte nagy papi segédlettel és a szertartás befejezése után a szegedi egyetem tanácsának nevében Baló József rektor mondott mély gondolatokkal teli búcsúbeszédet. Ereky István dékán a szegedi egyetem jogi karának nevében mondott utolsó istenhozzádot, végül a Magyar Tudományos Akadémia nevében Kalasváry Bálint egyetemi tanár méltatta Menyhárt Gáspár érdemeit, amelyeket a magyar magánjog művelésében szerzett . A „Ferenc József“ keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan haló természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. Kérdezze meg orvosát! ÚJSÁG PÉNTEK, 1940 AUGUSZTUS 2 SZÍNHÁZ Miért jöttek Nizsinszkijék Budapestre? Látogatás a hűvösvölgyi Márkus-villában. Beszélgetés Nizsinszkijnével Semmi sem jellemzőbb Márkus Emíliára, a legnagyobb magyar drámai művésznő rendkívüli egyéniségére, hogy még az sem hozza izgalomba, hogy villáját reggel óta újságírók és fotóriporterek ostromolják, hogy hosszú idő után hazaérkezett Romola lánya és a veje Nizsinszkij, hogy este előadást tart a rádióban és emellett úgy mellékesen felügyelnie kell a házi leendőkre is! Egyaránt kedves mindenkihez, senkit sem utasít el, szolgálatkész, mindenkinek kedvében jár, közben a kutyájával játszik, mintha teljesen magára volna a gyönyörű hidegkutinti villában, a buján zöldelő kertben. — Hogyne — mondja —, megérkezett Nizsinszkij, hazajött a lányom, tessék, már jön is. Már meg is jelent a tündöklően szép, aranyszőke hajú, buzavirágkék szemű, elegáns Romola. Sötétkék délelőtti ruha van rajta, rózsaszín pettyekkel. — Parancsoljanak az urak — mosolyogja inkább, mint mondja és már bocsánatot is kér, mert rohannia kell a telefonhoz, amely azóta, hogy férjével hazajött édesanyjához a Dunapalotából, állandóan csilingel. — Na végre! — szó nevetve és visszakerülve a telefontól — négy napig utaztunk Bernből Budapestre zsúfolt vonaton, ami elég komplikált vállalkozás volt, tekintettel a betegemre. Még jó, hogy Bécsben egy éjszakára kipihenhettük magunkat. Az igazat megvallva ... pardon*, megint az a telefon... Elsiet, aztán ismét előkerülve pajkosan folytatja: — Hol is hagytam abba? ... Igen, már tudom! Azért jöttünk haza, mert nem tudtunk eljutni Amerikába, mert kettőnk közül egyedül nekem van beutazási vízumom. Holott ez az amerikai út a magam szempontjából is nagyon fontos volna, mert szerződésem van rádióelőadásokra és egy felolvasási turnéra. A másik és nem kevésbbé fontos ok, hogy férjemet várja (Már megint ez a bolondos telefon! De hadd csengessen!) Sakel dr., a kezelőorvos, aki két évvel ezelőtt kezdte meg férjemmel az inzulininjekciókat, egy álló évig folytatta azt, éspedig olyan örvendetes sikerrel, hogy Nizsinszkijnek ma már nincs szüksége orvosi felügyeletre, ápolónőre. Pompás színben van, kicsit meghízott, sokat sétál, amenynyire lehetséges, a szabad levegőn tartózkodik, hallgatja a rádiót, imádja a zenét és imádja mindenekfelett a szép nőket, ami egyébként régi gyengéje. Végtelenül sajnálom, hogy e percekben nem ismertethetem meg az urakat vele, de ez a pihenőórája és tekintettel az utazás fáradalmaira is, nem szívesen okoznék neki ezzel a beszélgetéssel is újabb izgalmakat. — Hát mit meséljek még? Na igen, ezt az inzulininjekciót Sakel dr. folytatni szeretné, dehát nem tudunk kijutni Amerikába, ahová csak Spanyolországon és Portugálián keresztül mehetnénk, ahol pedig az uram Nansen-útlevele nem érvényes, így hát egyelőre itt maradunk, a mama nyakán és várunk, amíg muszáj. És könnyed léptekkel, ajka körül finom mosollyal, ismét a telefonhoz siet, mely már egy negyed órája csenget feltartóztathatatlanul. Svéd Sándor hangversenye Svéd Sándor az Állatkertben rendezett csütörtöki hangversenyének számait a közönség kívánsága szerint állította össze, a múlt heti Rigoletto-előadáson kibocsátott szavazólapokon közölt óhajtások alapján. .4z álarcosbál, A szevillai borbély, Bajazzók, Carmen népszerű áriáira esett a legtöbb szavazat és így most ezeket énekelte gyönyörű hangján, remek diszpozícióban. A többezer főnyi közönség szűnni nem akaró tapsaira és újabb kívánságára azután még egész sor ráadással is megtoldotta programmját. A világhírű magyar baritonista szólói mellett a Székesfővárosi Zenekar igen nívós előadásban Berg Ottó karnagy kitűnő vezetésével Rossini-, Frank-, Dukas-, Saint- Saëns-, Mussorgsky-, Rimszky-Korsakow- és Wagner-műveket játszott. * Togare tigrisei. A városligeti Fényes Cirkusz műsorának idáig Togare, „a dzsungel hercegének" tigrisei volt egyik legkiválóbb attrakciója. Olyan sikere van a nagyszerűen beidomított vadállatokkal, hogy az igazgató Togare szerződését egy hónappal meghosszabbította. Új műsorában Togare új számot is állított be és pedig Mirzát, a legvadabb királytigrist a lesötétített arénában hatalmas lángokkal égő karikákon ugratja át. Ennek a produkciónak csütörtökön volt a bemutatója és a többi számmal együtt nagy sikert aratott. Csathó Kálmán átvette hivatalát Csathó Kálmán, a Magyar és Andrássy Színház új igazgatója, aki ezidőszerint a Balaton mellett nyaral, tegnap jelképesen átvette hivatalát a Magyar Színházban. Alig egy órát töltött íróasztala mellett és nagyvonalakban a két színház legközelebbi feladatairól tanácskozott. Zene világ Dorák Antal magyar karmester Sidneyben Mahler negyedik szimfóniáját vezényelte nagy sikerrel. F. Gyurkovics Mária új szerepei a jövő szezonban „Márta" címszerepe, „Rózsalovag" Sophieja és „Az álarcosbál" apródja. Németh Anna Carmen szerepét fogja először énekelni az új szezonban. Poldini Ede Herczeg Ferenc „Balatoni rege" című mesejátékának szövegére operát komponált. A Lehner—Smilovits—Both—Hartmann vonósnégyes Dél-Amerikában van hangversenykörúton. * Gerstler István gyásza. Gerstler Károly festőművész 81 éves korában meghalt. Az elhunytban Gerslier István, a Vígszínház népszerű főtitkára és Farkasné Gerstler Sári, a Nemzeti Színház kitűnő titkárnője, nagybátyját gyászolja. Mezey Mária és Páger — Fries Károly operettjében A régi Belvárosi Színház két legnépszerűbb művésze, Mezey Mária és Páger Antal a legközelebbi színházi évadban ismét egy színpadon fog vendégszerepelni. A Fővárosi Operettszínház tárgyal velük — arról volna szó, hogy Fries Károly (Carlo de Fries) több nagysikerű operett és egy egész csomó végtelenül népszerű dal szerzőjének új zenés vígjátékéban lépjenek fel, melynek szövegét Szécsen Mihály írta. Amennyiben a színháznak sikerül megállapodnia a két kiváló művésszel, Friesnek ez a műve lesz a színház első újdonsága. „Egy művészélet emlékei*“ Ezzel a címmel tartott csütörtökön este rendkívül érdekes előadást Márkus Emilia a Rádió mikrofonja előtt. Naplójából olvasott fel részleteket, amelyek nemcsak egy nagy művészlélek kifejlődését mutatták lépésrőllépésre, hanem határozott vonásokkal felvázolták egy egész kor képét. Tisza István, Pulszky Ferenc, Pulszky Károly, Tallóczy Lajos, Szemere Attila, Mikszáth Kálmán, Duse Eleonora, Sarah Bernhardtt, Jászai Mari alakjai elevenedtek fel az előadás során; markáns figurák és derűs epizódok váltogatták egymást érdekfeszítő és szórakoztató változatosságban. A szombathelyi malomtól, ahol Márkus Emília született, tarka képekben vonult fel a nagy művésznő élete a „Borneo és Juliá“-n keresztül egészen midig, hogy majdnem operettet kellett játszania. A „Bob herceg" címszerepére kérte fel a művésznőt Vidor, a Népszínház igazgatója, de Márkus Emilia nem vállalta, mert a Nemzeti Színház igazgatója állását kötötte ahhoz, hogy a nagy drámai művésznő beálljon a könnyebb múzsa szolgálatába. Pedig — ahogy most kedves közvetlenséggel bevallotta — „de szeretett volna operettezni. Aranyos epizódokat szentelt Márkus Emilia első szerelmének, V. G.-nek, a sárosligeti korcsolyázástól a házassági ajánlatig, amelyből azért nem lett semmi, mert a fiatalember azt akarta, hogy Márkus Emilia lemondjon a színpadról. „Az pedig" — mondotta Márkus Emilia — „egyetlen férfi sem érdemli meg, hogy a színpadot otthagyjuk érte!" Megyery Sári Champniers-ben Megyery Sári, az ismert írónő, aki Lacy von Blondel néven filmen is szerepelt, még jóval a háború kitörése előtt Parisba utazott, ahonnan több érdekes cikket küldött az Újságnak is. A német-francia háború utolsó fázisában, a közlekedési viszonyok is lehetetlenné tették, hogy Megyery Sári, aki ugyancsak még a háború kitörése előtt egy francia liszthez ment feleségül, életjelt adjon magáról. Családja és számos itteni ismerőse és barátja ekként hónapokig volt anélkül, hogy hírt kapott volna felőle. Most, hogy a rendes postajárat megindult Franciaországgal, Megyery Sári is jelentkezett. Levélben közölte hozzátartozóival, hogy ezidőszerint Champniersben tartózkodik, meg nem szállt területen, mint egy ottani jóbarátnőjének vendége. A 30 éves magyar kabaré A nagysikerű Ez leli a Pestünk után a Márkus Parkban vendégszereplő Pódium kabaré, szerdán, augusztus 7-én mutatja be új műsorát, mely a magyar kabaré 30 éves történetét foglalja egybe Nagy Endrétől egész Békeffi Lászlóig. Az új műsor is a Pódium egész művészszemélyzetét foglalkoztatja, élén persze a kitűnő Békeffivel. A szerdai bemutató este 9 órakor kezdődik. Olcsón nyaralhat a BALATONON * HÉVÍZEN 7 napos kedvezményes nyaralás. Az utazás egyénileg bármikor m**ukrzdhelilás azonos feltételekkel tetszés .«érinti időre meghosszabbn ható SIÓKOK P 56. —IÁI ZAVtAttlIt P 63.60 IÁI B FÓLKVAR P 7« 28 B. I.KI.I.K P a!». . VILÁGOS P 70. — .. IS. KUNKH P TH 20 tói 11. BOGLÁR 1’ uti 11 AI.VAOI P «5.4« RfiVITIUK P 52 .50 B SZÁRSZÓ 1* 50 50 .. HK4 IZ. I* «9A részvételi díjban bennfontaltatik 7 nani teljes ellátás szoba összes borravalók főre adás az oda-visszautazás költsége szemályvonat III oszt — Klhelve/ás , legjobb nunziókban nyaralás hátratöretlen Oda visszailazá* Összes Q 01 *40 autóbusszal költség r UI - től Felvilágosítási nyv.t. IJJ ÚJSÁG UTAZÁSI IRODÁJA U) CÍME: Gróf Tisza István u. i. Tel 181 004 és 180 674 Apró hírek Kertész Erzsike, a lehetséges italas írónő, aki Júliusi szerelem című regényével tűnt fel, férjhez ment Ural mami Pál dr. ügyvédhez. SZÍNHÁZI MŰSOROK: ANGIlI.PARK SZÍNHÁZ: Márineses vonal 494. PÓDIUM (a Márkuspark-Szinházban): Hz lett a Pestünk! (9). MAGYAR MI’SZI.NKIIR: Tokaji aszú tája.•-pzvémyi VIKOSZ: Sárgaripólászok 18). FÉNYIIS-KirKUSZ: Topáré tigriseivel a lángok között ás a nevető cirkusz (1 és 8).