Ujság, 1941. augusztus (18. évfolyam, 174-198. szám)

1941-08-02 / 175. szám

SZOMBAT, 194Í AUGUSZTUS 2 ÚJSÁG 3 Az utolsó Egv kis könyvet adott most kr a Vitézi Rend Zrínyi Miklós ról, a költőről, aki nem csupán költő volt, nem csupán a sziget­vári szív dobogott benne, hanem hatalmas magyar külpolitikus és katona is, aki az önálló Magyarország elhivatottságának alapján állott és ennek útjait kereste. A nagy francia törté­netíró, Lamartine, azt Írja Ju­lius Caesar történeté-ben, hogy a római köztársaság legnagyobb erénye a katonás szellem volt, amelyet Róma a mindenség meghódítása végett táplált lé­gióiban. Se Zrínyi, se előtte Jzent István vagy Mátyás ki­rály, se utána Rákóczi, Kossuth vagy Tisza István nem akarta a mindenséget meghódítani, egyi­ket sem lelkesítették világhódító cézári gondolatok, de mindegyik katonás szellemű Magyarorszá­got akart. Eszközeikben tértek el csak egymástól, de célkitűzésük hajszálig ugyanaz volt. Szent István hadsereget te­remtett az akkori szélsőségek, a pogány Koppányok ellen és azt hirdette, mindenki egyenlő jogú fia a hazának, Keletről jött bár, vagy Nyugatról. Mátyás is egységes szellemű feketeseregével jutott uralomra s ezzel a kemény sereggel a háta mögött tudott imponálni a külföldi hatalmaknak éppúgy, mint a külön utakon járó, a ki­rályoknak és az egységes nem­zeti célkitűzéseknek engedel­meskedni nem akaró belföldi hatalmaknak. A mélyen vallásos, jézusi szel­lemű Rákóczi a nép jogaiért szervezett hadsereget s magyar katonai szellemet teremtett egy olyan korszakban, amely a zsoldoshadak Budát töröktele- nitő munkájáért feltétlen szol­gai alávetettséget, a császárnak behódolást követelt a vérző ma gyarságtól. Kossuth, Rákóczi óta az első nagy magyar hadseregszervező, aki a fejedelem lehanyatlott zászlaját újra a kezébe vette, kicsiholta újra nemzetéből az önálló Magyarország teremtő prometheusi szikráit s egy akkor csodálatos számú, két­százezres nemzeti hadseregben birkózott, a magyar katonai szellem apokaliptikus kitörései­vel a bécsi kéz izomerejével, ebben a hadseregben egyesítve minden fajú fiát a hazának. S itt volt, csak imént tűnt el a halhatatlanság ezredesi gló­riájával fején a legkalonásabb magyar, Tisza István, aki a Fe­renc Ferdinándokkal szemben mosloha időkben kiküzdöíte azt a honvédtüzérséget, melynek Zrinyi-szelleme most a Bug partján adja vissza a kölcsönt Világosért. Nemzetünk történel­mének ezeréves filmjén mindig az önálló magyar katona volt az, aki bebizonyította, hogy nem csupán a magyar szószék szu­verén, hanem a magyar kard is, mert ez a kard soha nem ontott más célokért vért, mint becsü­letes emberi gondolatokért. En­nek a magyar hadseregnek kell minden ’ körülmények között erősnek és rendíthetetlennek maradnia, akkor nem ismétlőd­hetik meg se Muhi, se Mohács, se Romhány, séf az 1918-as Mo­hács. Ebben a magyar hadse­regben, amely most a Hunya­diak s Rákócziak, meg a Kos- suthok önálló magyar hadsere­gének egyenesági örököseként vívja a világ szeme előtt tüne­ményes harcait, a Zrínyi Mik­lós gróf szellemének kell élnie, annak a nagy külpolitikai el­gondolásnak, mely nem akart tudni a bécsi szellemről épp­úgy, mint a szultánok nemzet- emésztő mindenhatóságáról, csak önálló országról akart tudni s határai között békés, szabadság­osztó. szentistváni szellemű ma­gyar nemzetről. BÉrdossy minlsztereinöH és Mussolini lóviratváltisa már dolgozik. Úgy halljuk, hogy egy magyar szeroszlopnak két szak­embere úgyszólván napok alatt hozta rendbe a gépekéi. Azóta zúgva dolgoz­nak a határban. A falu lakossága boldogan, a felszabadulás örömérzé­sével és tudatával dolgozik íneUetlük, mert úgy érzi, hogy az idei aralás termése nem vándorol az utolsó sze­mig Moszkvába, hanem itt marad és emberhez méltóan élhet majd belőle. Beérett gabonatáblák között Amerre csak elhalad velünk az autóoszlop, mindenütt beérett búza-, árpa- és rozsláhlákat látunk. Kemél- liető, hogy egy.két napon belül már mindenütt megkezdődhetik az aratás. Vigasztaló látvány, hogy amerre hon­védőink járnak, arra már vígan ber­reg az aralógép és sürögnek a lakos­ság szállító szekerei. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Benito Mussolini olasz kormányfő születésenapja alkalmával Bór- dossy László m. kir. miniszter- elnök és külügyminiszter az alábbi táviratot küldötte Rómába: Excelt enciád születésenap jónak örvendetes alkalmával sietek kife­jezni legmelegebb jókívánságaimat, amelyekhez n: egész magyar kor­mány csatlakozik. E táviratra a Duce a követke­zőkben válaszolt: A'agy örömmel vettem K agy mél­tóságod üdvözlő táviratát és őszinte köszönetét mondok úgy Excelten- ciádnak, mint az egész magyar kormánynak a szívélyes jókívánsá­gokért. Megindul az élet Podoliában A m. kir. honvéd hadi­tudósító század közlése. A tartalék csapatok pihenő táborai­val van tele az egész környék. A hos'z- szu hetek folytonos harcaiban részt vett katonák igyekeznek kihasználni az utóbbi időkben ritkává vált verőfényes órákat. Tisztálkodnak, fehérneműiket szórogatják s felszerelésüket és fegy­vereiket hozzák rendbe. Élvezik ezl a pihenőt a haditudósiló századnak azok a tagjai is, akiket hasonlókép­pen a front mögé engedtek néhány napra. A haditudósiló azonban rövidebbre kell, hogy szabja a pihenőjét, mert hiszen feljegyezni, filmre venni és fényképezni való anyag vagy esemény mindig akad. Ki is használjuk az időt, hogy a visszafelé haladó osz­lopokkal megíegyünk az autókkal vagy 200 kilométert a már felszaba­dult területen is s estére más útvona­lon visszatérve, összegezhessük be­nyomásainkat a felszabadult podoliai részek meginduló életéről. Rossz idő, nehéz terep Mindenki örül a jő időnek, mert valóban ritka. Órák hosszat zuhog az eső s a déli napszakban is olyan sö­tétség borul néha a vidékre, hogy alig lehet látni 20—30 méterre. Most száraz ez az útnak nevezett köz­lekedő vonal és érthető, ha mind1- két irányban siető oszlopok igye­keznek előre vagy hátra. Az el­látó szolgálat hatalmas munkája sohasem pihen és mint a fáradhatat­lan óramű, állandó mozgásban van. Roppant feladat az, amit le kell bo­nyolítania. Magyar méreteknek rend­kívüliek ezek a távolságok, amelye­ket hozzá még hihetetlenül rossz illá­kon kell megtenni. Minduntalan azl kérdezgetjük egymástól, hogyan Ind­iák a magyar gyorsalakulatok olyan imponáló ütemben előretörni ezeken az utakon, mikor a visszavonuló orosz csapatok sem tudtak megbir­kózni az útviszonyokkal. Száz és száz orosz gépjármű fekszik az árok szé­lén s büszke megelégedéssel tölt cl, hogy magyar jármüvet egyet sem láttunk, holott az utnehézségek a lel- jesen idegen környezetben mozgó magyar gépesített alakulatokat foko- zoitabb nehézségek elé állították, mint a vidéket teljesen ismerő szov. jel csapatokat. Elhagyott traktorok Nincs is ennek más magvarázala, mint az, hogy a magyar gépanyag jobb és a magyar legénység technikai kiképzése összehasonlíthatatlanul fe­lülmúlja a szovjet csapatokét. Akár­hányszor előfordult, hogy a szovjet hadsereg állal útközben elhagyóit szovjet gépjármüveket vagy vontató traktorokat, sőt harcikocslkal is, ma­gyar gépkocsivezetők percek alatt üzemképessé tetlek. Igen sok esetben egészen primitív hibákról volt szó. de a szovjet katonák azokat sem tudták kijavítani. Egvegy bckoimozódolt gyújtógyertya, egy-egy eldugult sze­lep elég volt ahhoz, hogy ne tudják tovább vezetni gépeiket. Folyik a termés hiz ositása Podolia területén teljesen kialakul! a kolchosok rendszere. Legsürgősebb feladat a termes biztosítása. Errs a célra a népi közerőn kívül természe­tesen igénybe kell venni az egyes kotchos központok udvarán sorjában álló mezőgazdasági gépeket is. Sajnos, ezek legnagyobb része is rozsdás. Hála a magyar műszak: legény­ség hozzáértésének, most szinte perc- ről-percre indulnak munkára ezek a gépek. A lakosság nem érett, de nem is akarl érteni a gépek kezeléséhez. A gépek! a szovjet-rendszer egyél) egyéní- ptiszliló intézményeivel — egyszerre vonullak be hozzájuk, a nép lehűl ösztönösen ellenséges szemmel né­zel! rájuk s e miaíl szenvedett kudar­cot a szovjet-termelés gépesítés?. Kamieniec-Podolsk és a Zbrucs közötli előnyomulás során két olyan központi kolchosudvart is láttunk, ahol velő-, kapáló-, arató- és cséplő­gépet mar évek óta a rozsda. A környék lakói elmondták, hogy legalább öt éve nem használták azokal, inéig még annak idején elromlottak s máig sem tudták őket kijavítani a szovjet tech­nikusai. Mostani utunk alall örömmel állapítjuk meg, hogy az akkori hasznavehetetlen gépek 80 százaléka POLITIKAI ELET A MAGYAR ÉLET PÁRTÉRTESI- TO.IE legutóbbi számában közli az iparügyi kormányzat összefoglaló je­lentését az eddig végzett munkáról é; a jövő terveiről. Eszerint 5940 jú­liusától PH 1. június végéig 10 hatá­rozat é-s lendelet intézkedett' a leg­kisebb munkabérek megállapításáról. Ide lakozik a munkabérek kétszeri felemelése is. A gyermeknevelési pót­lékot az iparügyi kormányzat a vissza- csab’.íl keleti és erdélyi területekre 1ÖÍ0 sieptemher elsejével a vissza­csatolt Délvidékre pedig 1011 május ,elsejével terjesztette ki. Gyermekneve­lési pótlékra, a Délvidéket nem szá­mítva, 10 millió pengőt fizettek ki. Az utazási kedvezményeket a múlt év­ben 124.000 munkás, mintegy negyed­millió hozzá tartozójává: 1'vette igénvbo a fizetéses szabadsággal kapcsolatban. A jelentés hangsúlyozza, hogy az ipar­ügyi minisztérium munkálatainak kö­zéppontjában a munkaközvetítés álla­mosításának kérdése áll. Ugyanígy a fontosabb munkakört betöltő ipari és kereskedelmi alkalmazottak felmondási jogviszonyát és v égki elégi lését ujjá- rendezlék. A Pártértesitő azzal fejezi be beszámolóját, hogy döntő jelentő­ségű újítás lesz a magyar munkaügyi viszonyokban az ipari, kereskedelmi és bányászati mnnkakaniarnk felállí­tása, amiről törvényjavaslat kerül az országgyűlés elé. ★ A SOPRONI NYÁRI EGYETEMET vasárnap nyitják meg A megnyitó beszédet Varga József iparügyi miniszter, Sop un vái> r képviselője mondja. Az iparügyi mi­niszter szombat délutW utazik Sop­ronba, ahová elkíséri Ullein-Reviczkg Antal rendkívüli követ cs meghatal­mazott miniszter. *• A NÉMET EXPÓK beszámolnak arról, hogy az uj budapesti német követ átnyújtotta megbízólevelét. A Berliner ttörsenzeitung rámulat ez­zel kapcsolatban arra a lényre, hogy a magyar sajtó a hivatalába lépő uj német követet igen szívélyesen üdvö­zölte és működésétől a német-magyar kapcsolatok ujnbb elmélyítését reméli. Jhta } a&scß. Hej, emberek, rosszak vagytok, Kinevettek, kikacagtok, S ugat engem, csahol még a Kutya is, mert iszok néha! Pedig én nem kérem számon, Milyen ruha vagyon máson, S ki mikor jár a kocsmába. Hogyha boldog, vagy ha árva-. A bort Isten tcremtelle, De jól tettel De jól tette! S mivelhogy ö teremtette, Bizton tudta, miért tette! En meg istenfélő vagyok S hogyha már egy kis bort adott, Megiszom én, meg én, még ha Be is csípek tőle néha! Levelek Irta Szomory Dezső Késő éjjel, otthon, a szobámban, egy hü barátommal, aki hajnalig együtt virraszt velem a könyveim között (mert még vannak ilyen hü barátok), finom kézírása női levele­ket olvasunk. A sorok egyenes vo­nalából, a betűk lágy és tiszta for­máiból, az egész kézírás szinte mér­tani rendjéből, világosságából és kalligráfiájából, mint egy tükörből villan elő az az angyalian gyengéd női kéz, mely egy apáca keze le­hetne fehér papírjai felett magánoí asztalánál, ahol egy gyertya ég négy fal között s a feszülettel a fa­lon. Az az angyalian gyengéd női kéz, mely e sorokat irta. S ami ezek­ből a sorokból árad, az egész Írás­ból jóság és szeretet, az mind eltűnt már ebből a világból s úgy hangzik, mint egy ntolsó üdvözlet egy rég le­zajlott bucsuzásb'ól. Bizonyos női lelkeket csak az tudja érdekelni. 3mi fájdalom kiséri ezt az érdeklő­dést s csak az mulattatja ezeket a lelkeket, amin sírni lehet. Egy ilyen ritka női lélek lebeg e levelekben a költő Juhász Gyula em­léke felett s szinte tragikus fények­ben idézi vissza a költő bus életét és sorsát. „Alapított magának egy országot a melankólia jogán s ennek az országnak a királya volt újabb gyötrelmes, örömtélen évig. Soha, semmivel nem tudtam neki ez alatt a nyolc év alatt örömet vinni az életébe! Azt mondta egyik pesti idegorvosa, aki magához hivatott, hogy valami óriási öröm, vagy meg­rázkódtató' fájdalom olykor ..ki­rázza“ a melankolikus betegeket búskomorságukból — igy mondta — s akkor én, gondolhatja, mindent megpróbáljam, s amikor már örö­met nem tudtam adni neki, felkínál­tam az életemet, hogy odaadom érte örömest, ha ez elég fájdalom lenne a megváltásához“. összenézünk hü barátommal e sorok olvasásakor az éj csöndjében, ketten. Odaadom érte örömest az éle­temet! Hogy még vannak ilyen nők a világon. Rolandné asszony óta. hogy ez lehetséges! Másfelől milyen különös az, gondolják, s milyen fáj­dalmas is, hogy bizonyos lelki vál­ságok mélyéhez vagy magasságához már nem érhet köze! női varázslat többé, mégha n leglisztább galamb­szárnyakon is száll, s csak a kispol­gári nyomor és romantika világá­ban, csak a sziik lelkiség köznapisá- gában, homályában és reménytelen­ségében menthet meg egy embert egy nő. A költőt, a bánatokban tün­döklő igazi költőt, a sebei vérző lepráival, nem válthatja meg semmi azon a keserves utján a keresztig, ahová a sorsa kergeti. Az ilyen fel­dúlt s elhamvadt idegrendszerekben, az ilyen szétszaggatott lelkekben minden elapad s megsemmisül, csak a dal s az ének eszménye lobog és él tovább. Nincs más kiütjük s me­nekvésük, csak amit önmagukban hordanak, fájdalmakat s zenét. Az ember azt mondaná, már nincsenek is, már nem is élnek, mikor kigyul­ladt lelkiségük, mint egy máglyán, a költészet füzében ég s innen szítja mind izzóbban a tüzet valami má­moros és kétségbeesett elkárhozásig. Csakugyan, lehet az, kérdezzük hü barátommal, hogy maga a vers, a versírásnak ösztöne, egyedül igaz hangja s panasza, a benső szenve­désnek, a természetből fakadó har­monikus sóhaja? Mikor minden el­múlt s minden eltűnt, csak az ma­rad számukra, ami múlhatatlan: a vers! Letaroltan s a porig sújtva, ez tart tovább, mert ezt Isten adta a nyos kiváltságosaknak a leggyönyö­rűbb énekhangot adja. De. sőt, a költő hangja még nemesebb, még szárnyalóbb minden nagy énekes hangjánál, s a költő ajkán még el- ragadóbb a dal. Mert legzengőbb hangjaiban is könnyek csengenek. „Elküldöm önnek Juhász Gyula összes verseit. Most lettem kész a rengeteg korrektúrával, az első pél­dányt a temetőbe viszem egy sírra, az árvácskák és katicabogarak közé. Ez a sir az én óvóhelyem ... Nem is hiszi, milyen boldogság p. ő em­lékével élni. Mérhetetlen öröm ilyen klenodiumok közt élni, mint ez a Juhász-muzeum itt körülöttem, ké­pek, könyvek tömkelegé, a fiókok tele kézirataival, Babits, Koszto­lányi, Ernőd Tamás, József Attila, Rákosi Jenő s rengeteg barátja le­veleivel, megzenésített szonettek kot­táival — minden karácsonyra Bau- delaire-t forditott a karácsonyfám alá (akkor Baudelaire volt a divat), üveg alatt utolsó ceruzája, száraz borostyánok, örökzöldek a sírjáról, Gulácsy Lajos hires karikatúrája (Juhász Gyula márki, fehér paróká­val), hatalmas olajportréja, Góth Imre londoni barátom festette, döb­benetesen hü! Úristen, mig mindezt megszereztem, mennyi boldogság volt felkutathi, könyvtárakat bújni, Váradon, Szakolcán, Mármarosszige- ten, agnoszkálni régi írásokat, ta­nulmányokat, kritikákat s cikkeket felfedezni harminc évre visszamenő­leg ... A1 centrális témája ennek a nagy költőnek a halál volt, a halál­vágy, a kétségbeesés! Tiz évig egy ilyen súlyos méláimban vergődő, imádott társat hallgattam, csak pa­nasz, bucsuzás volt az élete, ha Kummes., ez a versírást Kényszert c.-> pun gyönyört, mint ahogy olykor bizo-lkor jLJItI.ll ullUU, Jlldr Sin, ZOkOgOlL karácsonyfáját yittem a nikára, csak szorongatta a kezein, sirt, sirt szüntelenül, intett a re­ménytelenség gesztusával, ..már késő, minden késő“, ez volt a szava mindig s meghalni, elmenni innen mielőbb... Nem tudtam ideláncolni a barátság s a szeretet erejével, hiába volt minden, az ötödik ön­gyilkossága sikerült. S én ott vol­tam akkor este, künn a folyosón náluk, vittem neki az újságokat ol­vasni s kérdezem édesanyját, Gyula most mit csinál? „Bevette az altató­port, most készül lefeküdni“ — fe­leli Juhász néni. „Mért engedi már megint, hogy veronait szedjen, em­lékszik, tavaly, májusban is öngyil­kos lelt vele!“ — kiáltottam kétség­beesve. „Oh, fiacskám, nem jut hozzá, elzárva tartom, egyenkint kaipjn“ — feleli az öreg néni. S ö elrejtve összegyűjtötte mind — s másnap reggel gyászkeretben jelent meg a „Délmagyarország“, abból tudtam meg... De ez az utolsó le­velem“ — fejezi be ez a szegedi Ro­landné asszony, vagy még helyeseb­ben. ez a tüneményes Phlipon Ma­nón kisasszony, aki Rolandné leány- korában volt. S még egyszer hü barátommal a Juhász Gyula árnyát kísérjük, de most már az éjjelből a hajnalba, ami ébred. A tiszta fény, a reggel legszüzibb kezdetében, az ő tiszta alakját vetiti elénk, ar ö tiszta lel­két a tündöklő fájdalomban. S úgy érezzük, itt kettőnkkel a szobában még van egy harmadik társunk a látatlanban, aki ezt a tiszta fényt, mint egy vándoruton messziről, együtt követi velünk, kéz-kézben kettőnkkel s mégis egy lépéssel előbb, kiválva a sorból, mint aki vezet, elragadtatva, és tudja az utat.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék