Ujság, 1941. szeptember (18. évfolyam, 199-222. szám)

1941-09-30 / 222. szám

ima, mi szeptember » ÚJSÁG KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG A vidéki kamarák is sürgetik a kereskedelem képesítéshez kötését Általános rendszabályok helyett szakmánkénti rendezést kíván­nak az új kereskedőnemzedék színvonalának emelésére. Amikor néhány évvel ezelőtt külön­böző tervek merültek fel a kereske­delem képesítéshez kötésére, csekély felvételiét az összes gazdasági érdek­képviseletek, élükön a kereskedelmi és­­iparkamarákkal, e tervekkel szemben foglaltak állást. Azóta változtak a főf­­ogások e kérdésben is, ugyannyira h­ogy elsősorban maguk a kamarák ürgetik a kereskedelem képesítéshez kézelét. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában hónapokkal ezelőtt szakértekezletet tartottak ebben a kérdésben, ezt követően a kamara a kereskedelmi miniszterhez intézett fel­terjesztésében a képesítés kérdésének törvényhozási vagy rendeleti úton való megoldását kívánta. A budapesti kamara nyomán most ■orra állást foglalnak a képesítés kér­désében a vidéki kereskedelmi és ipar­kamarák is, amelyek szintén kivétel nélkül a kereskedelem képesítéshez kö­tése mellett emelnek szót. A vidéki kamarák azonban — mint a minisz­tériumhoz intézett felterjesztéseikben szinte egyértelműen kifejezésre jut — korántsem kívánnak olyan általános jellegű merev rendszabályokat, ame­lyek a kereskedelmi pályákra törekvő ifjúság érvényesülését meggátolnák. Szerintük a kérdést szakmánként, az egyes szakmák speciális viszonyainak és igényeinek szemmeltartásával kell rendezni. Egyes szakmákban kívána­tosnak látszik az iskolai előfeltételek és a megfelelő tanonc- és segédidő ki­töltése, mint ahogy ez a kézművesipar különböző ágaiban is történik. Más szakmákban viszont a kamarák mel­­lőzhetőnek tartják a képesítés kiköté­sét, mert — mint hangoztatják — az új kereskedőnemzedék színvonalának emelése más eszközökkel is elérhető lenne. A kereskedelmi miniszter az összes kamarák szakvéleményének beérkezése után fog véglegesen állást foglalni a képesítés kérdésében. 13.5 milliárd líra Kincstáradót jegyeztek Olaszországban Róma, szeptember 29. A Voce d'Italia­­értesülése szerint az 5 százalékos lea­s­atozású kincstárjegyek jegyzése to­­v­ábbra is nagy sikerrel folyik. Szep­t­ember 26-ig több 13.5 milliárd lra értékű, jegyzés történt. Ez az összeg 2 milliárd lírával több, mint az ez év februárjának megfelelő időszakában jegyzett kincstárjegyek összege. Október 10-én magyar­­szlovák kereskedelmi tárgyalások kezdődnek Budapesten Október 10-én a magyar és a szlo­­vák kormány megbízottai Budapesten találkoznak, hogy tárgyalást folytas­sanak az érvényben lévő kereskedelmi szerződés megújításáról,­ illetőleg esél­­yek módosításáról is. Ez időszerint Steván­a meglehetősen nagy aktív egyenlegre tett szert a Magyarország­gal lebonyolított kereskedelmi forga­lomban és az a törekvés, hogy a kon­tingensek esetleges­­módosításával a fizetési forgalomban támadt egyenetlen­séget a szerződő felek kölcsönösen ki­küszöböljék. Textilitechnikai szeminárium A Magyar Kereskedelmi Csarnok textiltechnikai szemináriumát október 14-én kezdi meg. A szeminárium elő­adója Rabi Dezső műszaki főtanácsos, a M. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet textilosztályának vezetője, aki heti két órán át a nyersanyagok be­osztásáról és rendszeres ismertetésé­ről, a nyersanyagok fonalakká való feldolgozásáról, a fonással kapcsola­tos általános tudnivalókról, a fonalak számozási módjairól, a szövésről, a textiláruk minőségi vizsgálatairól, a pótartyagok és azok sajátosságairól fog előadást tartani. A szeminárium körülbelül 10 hétig tart és arra vo­natkozó minden felvilágosítással a Kereskedelmi Csarnok titkári hivatala szolgál. Országos vásárok Október 20, hétfő: Devecser (Veszprém), Egyed (Sopron), Egyházaskozár (Baranya), Kedrehely (Somogy), Heves, Inke (Somogy), Jászdózsa (Jász-N.-Sz.), Kapuvár (Sopron), Kecel (Pest), Kőszeg (Vas), Kunszentmiklós (Pest) Nádudvar (Hajdú), Nagybaracska (Bács-Bodrog), Nagylózs (Sopron), Ném­et­­boly (Baranya), Nyíregyháza (Szabolcs), Pá­­poc (Vas), Rajka (Győr), Ricse (Zemplén), Sajószentpéter (Borsod), Salgótarján (Nóg­­rád), Söjtör (Zala), Szentpéterur (Zala), Tatabánya (Komárom), T­atárszer­­györgy (­Pest), Vál (Fejér), Kémer, Nagyilva, Akna­­suhatag, Szászrégen, Avasujváros, Bonchida. Október 21. kedd: Baranyajenő (Baranya), Devecser (Veszprém), Felsőmocsolád (So­mogy), Salgótarján (Nógrád), Szentgyörgy­­völgy (Zala), Tevel (Tolna), Újpest, Vál (Fe­jér), Avasujváros, Érendréd, Nagyilva, Szász­régen. Október 22, szerda: Mikosszéplak (Vas), Nagyszékely (Tokia), Siófok (Veszprém), Szigetszentmiklós (Pest), Szászrégen, Szilágy­­cseh. Október 23, csütörtök: Kaposszekcső (Ba­ranya), Nagycenk (Sopron), Tengelic (Tolna), Szászrégen, Szilágycseh. Október 25, péntek: Celldömölk (Vas), Jászfényszaru (Jász-N.-Sz.), Komádi (Bihar)* * Mindszent (Csongrád), Nemesvid (Somogy), Búza, Öklánd. Október 25. szombat: Baja (Bácsbodrog), Jánoshida (Jász-N.-Sz), Mindszent (Csong­rád), Szekszárd (Tolna), Búza, Kézdivásár­­hely, Nagyilonda, Oklánd, Sósmező. Október 26, vasárnap: Cegléd (Pest), Felső­­dabas (Pest), Felsővadász (Abaújtorna), Nagykörös (Pest), Répceszentgyörgy (Vas). A PÉNZÜGYMINISZTER a mező­­gazdasági ingatlanok vagyon­váltsága fejében fizetendő búza árát október havára métermázsánként 30 pengőben állapította meg. ÉRTÉKPIAC A hétfői értékpiac már a nyitáskor lanyha irányzattal indult. Az egész vonalon a kínálat volt túlsúlyban, ami­nek következtében mindenütt alacso­nyabb árfolyamok kerültek felszínre. A bányapiacon a Kőszén 44, a Bauxit 27 és a Salgó 4,59 pengős árveszteség­gel zárult. A többi papírok közül a Nasici 10, a Fegyver 9, a Ganz 4.50, a Rima 20.50, a Trust 11.50, a Dél­cukor 7, a Cukoripar 18, a Hungária Műtrágya 5 és a Gummi 13.50 pengős árveszteséget szenvedett. A lanyha irányzat az egész tőzsdeidő alatt tar­tott, úgyhogy a legtöbb papírban zár­latkor jegyezték a legalacsonyabb ár­folyamokat. A fixpiacon az 1914-es fővárosi köt­vények változatlan áron cseréltek gaz­dát. A bankértékek piacán is gyengült az irányzat. Államadósság, kötvények, záloglevelek: 1914. évi főv. kötv. 40 % (514.—) 519—512 514. 1927. évi főv. kötv. 6% (144.5). ÉRTÉKTŐZSDEI ÁRFOLYAMOK Elfsz. zárlat Nemzeti B. 417.— Első Bp. gm.50.— Hungária m.98.— Bauxit 557.— Beocsini 64.— Borsodi szén 46.— Szentlőrinci 36.— Kohó 59.— Drasche 71.— Aszfalt 23.5 Kőszén 1022.­Nagybátonyi 83.25 Salgó 91.— Úrikén­yi 81.75 Rigler 120.— Stephaneum 24.5 Fegyver 184.— Ganz 70.25 Láng 241.— Acél 183.— Rima 289.5 Ofa— Nasici 145.— Levante 5.20 Nova 55.— Trust 142.— Délcukor 222.— M. cukor 273 — Georgia 70.5 Izzó— Drefier­ H.— Gschwihdt II 300.— Royal 304.— Schwart­zer 28.— Goldberger 145.— Magy. kend.61.5 Pamutipar— Danica 17.0 Műtrágya 107.— Szikra —, Brassói 60.— Gummi 130.5 Vasúti forg. 60.5 Telefon 36.5 Előfordult kötések zárlat 420—390 395.— 50 50.— 99.75—96 96.— 552—520 530.— 63—61 60.—, 45.8—42.5 42.5 34.25 34.25 54—53 53.— 72—67.5 68.— 23.7—22 22 — 1000—978 978 — 82—79 80.— 90—84 86.5 82.75—79 79.—— 115.—— 24.— 180—175 175.— 70.75—65.5 65.75 218 218 — 185—175 1­75.— 278—265 269.— 36—37 36.— 144.5—134 135.—5­5.— 52—51 51.75 129—131 130.5 215—216 215 — 260—251 255.— 67.7—64.5 65.— 445 440.— 396­­396.— 2350 2350.— 292—294 293.— 29.5 29.5 140 140.— 61—58.5 58.5 85 85.— 17.9 17.— 164—103 162.— 330 330.— 00.6— 60 60.— 118—117 117. — 62 62.— 32.5 32.5 SiailÖSdi Értéktőzsdék NEWYORK. A tőzsde csekély forgalom­mal szilárd alaphangjaiban nyitott. A. dél­utáni órákban az áralakulás egyenetlenné vált. A tőzsde tartott irányzattal zárt. — Szombati zárlat: Allied Chemical Í5D, Ame­­ric. Smelting 41.375, Amerie, Telephone 154, Aineric. Tobacco 70, Anaconda Copper 28.875, Baltimore and Ohio 4.25, Betlehem Steel 63.376, Canadian Pac. 4.625). Chrysler Corp. 58.125, General Electric 31.625, Gen. Motors 40.75, Intern, Telephone 2.625, Newyork Central 11.875, Pennsylvania R. 22.375, Radio Corp. 3.75. Standard Oils 41.875, II. S. Rubber 24.50. Ü. S. Steel 66.375. Westing bouse Manuf, 86.125. Wool worth Co. 86.375. VALUTÁK ES DEVIZÁK A nemzetközi devizaforgalomban Zürich­ben az angol font változatlan (17.25) ma­radt, míg a francia frank a szombati 9.66%-ra 9.67-re emelkedett. * VALUTÁK: Szlovák korona (29 K-nál na­gyobb címletek kiv.) 11.45—11.75, leu (érme kiv.) 1.95—3.05, líra (csak érmék és 1# lírás­­bankjegyek vásárolhatók) 17.40—17.90, svájci frank 79.99—NO.SO, svéd kor. (csak 199 - nál kisebb címletek vásárolhatók) 81.70—82.79. DEVIZÁK: Amsterdam 180.87­4—181.49, Belgrád 6.7814—6.83%, Berlin 105.79—136.70, Pozsony 11.64—11.78, Brüsszel 64.28—54.68, Bukarest 2.75—2.82, Istanbul 268.685—276.665, Kopenhága 65.49—65.97, Madrid 32.06-32.24, Milano 17.66—17.8864, Oslo 77.16—77.67, Paris (Vichy) 6.78%—6.8­%, Prága 13.57—13.67, Szálló 4.14—4.17, Stockholm 82.00—82.86, Zürich 79.86—86.60, Helsinki 6.87—6.93. (Az am­sterdami, belgrádi, brüsszeli és oslói ki­fizetés árfolyama csak a magyar-német devizakompenzáción keresztül lebonyolódó el­számolási forgalomban, a párisi kifizetés árfolyama pedig csak a meg nem szállt Franciaországgal szemben az áruforgalom körén kívül eső követelések és tartozások, valamint az 1910 július 16-a előtti áruszállí­tásokból keletkezett k­ivetelések elszámolá­sánál érvényes. A madridi kifizetés jegyzése kizárólag az 1940 július 16-én életbe lépett magyar-spanyol kereskedelmi és fizetési meg­állapodás keretében lebonyolódó fizetésekre vonatkozik.) Külföldi devizazárlatok AMSTERDAM. Berlin 75.36, Newyork 1.ggs/ii—1.88'/)«, Brüsszel 36.11—36.17, Zürich 43.63—43.71, Stockholm 44.81—44.66, LONDON. Newyork 4.«S%—4.63%, ZflHeh 17.36—17.49, Stockholm 16.85—16.95, Lissza­­bon­ 99.80—160.29, Buenos­ Aires 16.95^1—17.13. Nemhivatalos árfolyam: Madrid 40.59. — Le­számítolási kamatlábak: bankváltó 3 hóra 1.63—1.66, la kereskedelmi váltó 2.56—3.66. Napi pénz 0.75—1.06 százalék. NEWYORK. London 4.63­, Madrid 6.25, Paris 2.31, Buenon-Airea 23.55. ZÜRICH: Pária 9.67, London 17.25, Brüsz­­szel 69.00, Milano 22.65, Madrid 39.50, Amsterdam 229.90, Berlin 172.52%, Lisszabon 17.72%, Stockholm 162.56, Oslo 98.56, Kopen­­h­ága 83.50, Szófia 4.25, Prága 17.25, Istanbul 3.37%, Bukarest 2.37%, Helsinki 8.75, Buenos­ Aires 95.25. "­utt a pesti gacosra a tözsire A h­étfői gabonatőzsdén sörárpában 4150 mázsa cserélt gazdát. A mag­­piacon csillagfürtben volt élénkebb forgalom. Összesen 1050 mázsa t­elt el. Ezenkívül lóheréből 778, baltacímből 20 és fehérheréből 50 mázsa cserélt gazdát. KÉSZÁRU PIACI JEGYZÉSEK TÉNYLEGES KÖTÉSEK. LÓHERE: 20 q 230 bp p, 150 q 230 bp p, 100 q 230 bp p, 15 q 230 bp p, 50 q 230 bp p, 50 q 230 bp p, 50 q 230 bp p, 15 q 206.6 bp p, 1 q 230 bp p, 2 q 230 Szombathely, 100 q 288 Szombat­­i­­ely, 25 q­­230 Szom­btth., 100 q 288 Szombatit., 100 q 288 Szombatit. — SÜRÁRPA: 000 q 32 bp p, 450 q 32 bp p, 050 q 32 bp p, 100 q 32 bp p, 150 q 32 bp p, 600 q 32 bp p, 150 q 32 bp p, 300 q 32 b­pp, 600 q 32 bp p, 300 q 82 bp p, 250 q 32 bp p. — CSIL­­LAGFÜRT: 300 q 28 nyíri, 150q 28 nyíri, 150 q 28 nyíri, 150 q 28 ab fel­­adóáll., 150 q 28­ ab feadóál­l., 150 q 28 ab feladóéll. — BALTACÍM: 20 q 80 bp p. — FEHÉRHERE: 50 q 350 ab fel­adóáll. HIVATALOS TERMÉNYJEGYZÉS. BÚZA: 81 kg 31.50, 80 kg 31, 78 kg 30. — ROZS, 71 kg 28. — KÉTSZE­RES 28. — SÖRÁRPA: kiv. min. 32, elsőt. 31, sörárpa 30, lak.­árpa 65 kg 24.50, középmin. 23.50, kopaszárpa 32.20. — ZAB: 41 kg 26.50. — TEN­GERI, májusi szemes 23.50. — CIROK­­SZAKÁLL, vegyes kistermelői, őszi MAGVAK, HÜVELYESEK. KÖLES: Bpest 32, Bcsaba, Debr. 31. — HAJ­DINA, hántolni lan 36. — REPCEMAG káp. v. répa 45, vad 38. — LENMAG 60. — NAPRAFORGÓ 35. — TÖK­MAG 45. — SZÓJABAB 48. — MÁK, kék 150. — MUSTÁRMAG1, fehér 160, fekete 100. — KÖMÉNYMAG 380. — BORSÓ, Viktória 53, express 45, lav. és őszi 60, szeges 40. — LENCSE: kicsi 50, közép 60, nagy és érd. 70. — RAB: fehér, szokvány és gyöngy 55, feh. hosszú és lapos 60, gömb. és hosszú fürj 60, egyszínű színes 60, tarka és vegyes 52. — LÓHEREMAG, ny. ar bp p 230, érd., kolozsv. 240. — LUCERNAMAG, ny. ar. bp p 385. — BALTACÍM, hámozatlan bp p 80.­­*• BIBORHERE 150. — FEHÉRHERE 320. — MUHAR 401 — BÜKKÖNY, szöszöd 115, pannon 50, táv. (bp p) 40. — CSILLAGFÜRT, édes 35, keserű 28. — CIROKMAG, seprő 28, cu­kor 40. LISZT- ÉS ŐRLEMÉNYÁRAK. Bú­zadara 63. —* Nullásliszt 61. — Egys. búza- és rozsliszt 41. — Búza- és rozskorpa 18. — Buza- és rozslábliszt 18. — Rozsszék­korpa 18. — Malom­­bükköny, szemes 17, daráld 18. tfülföld* (gan­ffl­iarözsdák' CHICAGO. Búza: de*c. 122.R7f.~123,­­máj. 127.25—1127.125, jul. 1­27.625. Tengri: őre. 82, máj. 87.625, jul. 89.375. Rrīz*: der. 76.25, máj. 82.575, jul. 83.75 cent per bushel. WINNIPEG. Buza: oki. 73.62?.. der. 74.75, máj. 78.75. Zab: oki. 62.25, dec. 62.50, máj. 64.125. Rozs: okt. 48.50, dec. 46.50, máj. 45.25. Lenmag: okt. 156.25,, dec. 155, máj. 153.75 cent per bushel. NEW YORK. Búza: őszi vörös Ha 129. őszi kemény Zla­tSÖVI, North. Manitoba la 987/a. Bor.­.:­­western fla 90 és cent per bushel. Liszt: 610—620 cent per barrel. BUENOS-AIRES. (Szombati zárlat.) Búza: okt. 6.76, nov. 11.83. Lenmag: okt. 10.01, nov. 10.29 peso métermáz­sánkék. ROSARIO. (Szombati zárlat.) Búza:­ nov. 6.96. Lenmag: okt. 962, nov. 9­83 peso. BÉCS. A hivatalos árak viltosalanok A máskölcsön-kötvények letétbehelyezése a visszafoglalt Délvidéken A hivatalos lap keddi száma közli a 6770/1941. M. E. szám­ú rendeletet a délvidéki területek visszafoglalásával kapcsolatban a háborús magyar állam­adóssági címletek letétbe h helyezéséről. A rendelet értelmében azok a szemé­lyek és cégek, akiknek lakóhelye (szék­helye) 1941 április 5-én az egykori jugoszláv királyság területén volt — amennyiben a rendelet közzétételének napjára, vagyis 1941 szeptember 30-án Magyarország területén laknak, illető­leg itt van a székhelyük — kötelesek a Magyarországon lévő összes hadi­­kölcsönkötvényeiket a megfelelő beje­lentési nyomtatvány kitöltése mellett letétbe helyezni. Ugyanez a kötelezett­ség terheli külföldi cégeknek a vissza­foglalt délvidéki területeken lévő tele­­peit is. Letéti helyek: a m. kir. Központi Állampénztár, a pécsi, szegedi, szom­bathelyi zalaegerszegi és zombori m. kir. pénzü­gyigazgatóság alá tartozó m. kir. adóhivatalok, a Magyar Nem­zeti Banknak a visszafoglalt délvidéki területeken működő kirendeltségei és a rendelet mellékletében felsorolt dél­vidéki pénzintézetek. Az, akitől annak idején a hadikölcsön­­kötvényeket a jugoszláv hatóságok be­vonták, vagy letétül átvették, a jugo­szláv hatóságok erről szóló elismervé­­nyét köteles most letétbe helyezni. A letétbehelyezés végső határideje 1941 október 31. A letétbehelyezés el­mulasztása esetén a hadikölcsön-kötvé­­nyek alapján többé semmiféle jogot nem lehet gyakorolni. PIACOK BUDAPESTI NAG­YVÁSÁR A nagyvásártelepen hétfőn közepes volt a­­forgalom. A gyümölcspiacon olcsóbbodott a héjas dió, birsalma és az őszibarack, drágult a szilva és a körte. A zöldfélék irányzata szilár­dabb volt és csak a hegyes paprika ára esett, a cikkek nagy részéé emel­kedett. A tojáspiacon a megállapított árakon bonyolódott le az üzlet. A ba­­romffipiacon az élő és vágott csirke ol­csóbban volt kapható, az élő és vágott lúd drágult. Árak: GYÜMÖLCSÖK: alma 59—200, körte 55—270, szőlő 70—136, szilva 120— 160, őszibarack 60—180, héjas dió 160—220, birsalma 100—130. — BUR­GONYÁK: nyári rózsa 16.15, Gürbaba 15.30, őszi rózsa 14.95, Ella 13.20, Krü­ger 11.20, Woltmann 11.95. — ZÖLD­SÉG ÉS ZÖLD FŐZELÉKEK: vörös­hagyma 23, fokhagyma 60—62, karfiol 20—35, tök 16—28, zöldbab 40—80, zöldborsó 50—85, sóska 40—60, paraj 40—65, paradicsom 12—20, uborka 30—80, hegyes paprika 6—25, tölteni­­való 20—70, zeller 20—100, sárgarépa 15—28, petrezselyem 20—35, kalarábé, drb 2—10, fejessaláta 5—12, csöves kukorica 10—14, sütőtök 18—22. — KÁPOSZTAFÉLÉK: fejes 12—15, kel 13—­28, vörös 16—30. — GOMBA: csi­perke 220—260. — TOJÁS: eredeti láda vételénél hűtőházi és friss 296, kiolvasva 304, meszes, ládavételnél 278, kiolvasva 285. — ÉLŐ BAROMFI: lyuk 280—320, csirke 300—310, kacsa ,300—370, lúd 350—400, pulyka 220— 250_____ ......-----.|* -............ CSARNOKOK Vásárcsarnokok és nyílt piacok ki­csinyben! árainak jegyzése: HUSNE­ LÓSPORT Bohém nyerte a Szent László-díjat Száz méteren át tartó heves finis lilán a kitűnően startolt Bohém rövid fejhosszal előzte meg a célban a biz­tos győztesnek vélt Csőrit vasárnap a legnagyobb kétéves versenyben, a Szent László-díjban. Tűzharcos vég­zett a harmadik helyen, Claudius egy­általán nem mutatott állóképességet. Győzött a momentán szívósabb Bo­hém, melyet két héttel ezelőtt a mos­tani reál favorit, Cseri, több mint két hosszal hagyott maga mögött. Ezt a gyors formaválozást, ma másképpen magyarázni, mint múló kondícióhiány­­nyal, nem lehet. A frontban végzet he­lyezettek képességeit illetőleg csak a jövő esztendő hozhat döntést, annyi bizonyos, hogy a megbízhatóság nem erős oldaluk. Az őszi nagy gátverseny­ben magas esélyének megfelelően, könnyen nyert Blup Boy. Második Ba­sil lett Pandora előtt. Ruszinszkó nyerte a Tétényi-díjat Hilversum előtt. Eszter, Perecseny, Vessző a b­íit sor­rendben értek a célba az I. osztályú előadóversenyben. A jó esélyű Divi­­dencia csak harmadik lett a Kétévesek szeptemberi nagy handicapjében, győ­zött a nagy terhet vitt Szekler. Csutak lett jó második. A kétévesek eladó handicapjét a könnyűterhű Tandíj nyerte. Torzsa és Kortes lettek a he­lyezettek. A Wester-handicap első ré­szében az elül anyagólt Como győzött Lókötő 11. és Láncos előtt. A második részben a jóesélyű General előzte meg Harciast és Ipolyságot. Részletes ered­mény: 1. 1. Bin« Boy C6/1o rea) Hauser. 2. Basil (4) Mészáros. 3. Pandora (4) Mészá­ros Ifiholn. Fm.: Sanbloe. Tót* :10:14. Be­fut«: 4S. —­­IT. 1. Ruszinszkij (1%) Weissbach. 2. Hilversum (S) Szokolai. 3 Lancelot (1%) Keszthelyi. Fm.: Apuka. Tot.: 10:22. Befutó: 106. _­RT. 1. Eszter (5) Breki. 2. Perecseny (6) Kolonics. 3. Vessző (2) Csuta. Fm.: Amante, Hatos, Forma, Akaratos. Sebes. Csalogány II., Nippon. Tot.: 10,75, 21, 28, 17. Befutó: 501 és 181. — IV. 1. Bohém (4) Alt. 2. Csőri (8/10 r.) Gutái. 3. Tűzharcos (4) Klimscha. Fm.: Berkes, Görgény, Thresome, Claudius. Tot.: 10,87, 15, 11, 13. Befutó: 214. I­V. 1. Szekier (3) Klimscha. 2. Csutak (5) Csaplár. 3. Dividends (2) Szokolai. Fm.: Szalmaléne, Ilacuka, Diocletian, Flegma, Rebus. Tot.: 10,62, 17, 16, 13. Befutó: 323. VI. 1. Tandíj (8) Pfendler. 2. Torzsa (6) Horváth B. 3. Kortes (2%) Fettina F. Fm.: Gyöngyi, Kiono, Csattanó, Jutka, Phan­­tasia, Saskatoon, Linkficzy, Mokány, Marsa. Tot : 10;100, 20. 41, 10. Befutó: 708 és 220.­­ VII. 1. Como (10) Gyömfik­. 2. Lé­köt, H. (12) Kolonics. 3. Láncos (6) Tfirfik. Fm.:­­Leányka, Garam, Derwish, Kimono. Darabont. Névtelen, Troubadour, Felhő II., Ferkó. Tol.: 10:140; 41, 48, 30. Befutó: 1471 és 1130. — Vili. 1. General (4) Gill. 2. Harcias (10) Kovács L. NI. 3. Ipolyság (10) Balogh. Fm.: Labrador, Obarka, Am­­hara. Kisangyalom, Happy Boy, Albus, Ma­rianne, Old Joe, Hárfa. Tol.: 10:76; 29, 60, 32. Befutó: 1­­2 és 412. MŰEK: juhhús, hátulja 220—270, eleje 180—210; háj 310, zsír 330; élő ba­romfi: tyuk 330—350, csirke 350—380; tisztitől­t baromfi: tyuk 300—380, csirke 380—450; hal: ponty, élő 300—370, jegekt 200—260. — TOJÁS: drb friss és h­ülőházi 17—18, meszes 16—17. TEJTERMÉKEK: teavaj 540—590, tej­fel 180, sovány tehéntúró 100—420. — MÉZ: akácméz: 350. — BURGONYÁK: Gü­lbaba 19, őszi rózsa 18, Ella 17. —­­ZÖLDSÉG ÉS ZÖLDFŐZELÉKEK: vö­röshagyma 28, fokhagyma 69—70, kar­fiol 40—60, sóska 60—90, paraj 64— 90, fejes káposzta 14—20, kelkáposzta 30—40. élő Állatpiac Soványsertéspiac. A kereslet páronként 60—70 kg-o­s süldőkben élénk, a könnyebbek iránt esőkként a kereslet. Árak: a 35 kg-on felüli súlynak ára kg-onként 190 fillérre van maximálva, a darabonként 75 kg-nál nehe­zebbek hízott sertésárban értékeseinek. Ma­lac: páronként 60 kg-os 360—370, 50 kg-os 380-390, 25-30 kg-os 430-440. Budapesti sertésvásár. Arak: uradalmi zsirsertés páronként 140 kg-on felül 202, alul 193, szedettsertés la 194, 11a 190, silány minőségű 188, öregsertés la 186, angol sonkasertés la 190, félsertés szalonnával la 255—261, félsertéshús la 258, hátszalonna 28 kg-os sózott 244, háj 290, belföldi zsir* 310, kenyér- és tokaszalonna 210, szalonna bőr nélkül 261, sertésbelsőrész 140, sertésbél, gyomor 150, töpörtyű Ha 50 fillér kg-ként. Budapesti hús­ és hideghúsvásár. N­­a­s­­vásár: Árak: marhahús, ökör Ha egész­ben 237, hátulja 250—256, eleje 220­^330, tehén Ila egészben 215, hátulja 220 — 230, eleje 200—206, csontoznivaló 170, növendék­marha la egészben 170, borjú ölött bőrben la 247, juh ölött nyúzott la 210, Ha 190, bárány 185, bivaly 170, zsiger 130, faggyú 52 -206, csont 40—56, marhafej 300, orr és közönt 70—90, láb 4 darab 200, pacal 'egész­ben­­130—180, marhabél 500, borjúfodor egészben 120, juhbél 70—80, marhavér (1 tál), 60 filér kg-ként. — If i d c­s h u s v á s á TV , csontolnivaló 170, borjú ölött bőrben HA* 230, juh ölött nyúzott la 210, Ila 190, bá­rány bőrben 150—186, félsertés szalonnával la 218—263, sertészsiger 140, marhazsiger 130 fillér kg-ként. A vásár irányzata lanyha. Ügetőversenyek. Nemzetközi ü­getők részére Vehtritz Zsigmond báróról nevezett díj szerepel a keddi ü­gető­­versenyek programmján. Az ügető­­viszonylatban nagydíjazású futamban java ü­getőinkből népes mezőny indul, melyben Fokos, Báró, Csalafinta és Csalóka indul jó eséllyel. A Tengelici díjban az élről induló Ila, Csakugyan és Rengesz finiséből várjuk a győz­test.­­A kétévesek versenyében c­illeg ismét jó esély, mellette Dudás és Hódit említhető meg. Muki—Trencsén, Előre,­Recontra Romeo és a nagy térhátránnyal induló Búzakalász— Búzavirág C. a kettesfogatú űrkocsis­­verseny jobb esélyei. A Nemzetközi mechanikus handicapben a csütörtö­kön jól szerepelt S. Irmus, Csapláros, vagy a pihent Sepsi végezhetnek a frontban. Zirc, Oculi, Dusán és Dán­osi jó esélyű pályázói, a gyorsabb handicapnek. A Csaba-díjban Ám­on, Adam the Harvester és Dusi közül akármelyik győzhet a tömegmezőnyű Csaba-dijban. Jelöltjeink az egyes fu­tamokra: I. Böngész—Csakugyan. II. Hádli—Dudás. 111. Előre—Arconica Romeo—Muki—Trencsén. IV. Csaplá­ros—Sepsi. V. Ráró—Csalóka. VI. Zirc—Oculi. VII. Ár­on—Adam the Harvester. VIII. Rolló—Gyalla. IX. Ballada H.—Suchard. X. Századkürtös —Csapadar. A szerkesztésért PÁNCZÉL LAJOS, • kiadásért Dr. HAGYÓ JÁNOS feleld• KIADÓTULAJDONOS: A2 ÚJSAO RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VEZÉRIGAZGATÓ! Dr. ÁGAI BÉLA Szerkesztősség és kiadóhivatal: Vt Aradi­o 8. Telefon: *120-757. 120-756. 120-755. 120-751. Budapest 62 postafiók 282 Fiókkiadóhivatal kölcsönkönyvtár (telefon: 180-6741 (!)ság utazási irodája:­­ Gróf Tisa István­ utca ) Telefon: 181-004 és 130-674. Előfizetési árak: Egy hónapra 3.20 pengd, negyedérté­k:30 pengd.

Next