Ujság, 1941. szeptember (18. évfolyam, 199-222. szám)

1941-09-24 / 217. szám

SZERDA, 1941 SZEPTEMBER 24 ÚJSÁG H­arun al Rasid nyomán 400.800 pengő sorsa Mi történt a tegnapi húzáson? Nos, végre történt valami, amire az ember felfigyel. Már az az ember, aki aggodalommal nézte hónapok óta az utcákon felsorakozó vásárolni kívánókat, a­ki elhúzva mellettük hallotta a megjegyzéseket. Végre történt valami. Nem rendelet, nem­ ukáz, hanem va­lami olyasmi, ami jelentőségében sokkal nagyobb, mint ahogyan az első pillanatban látszik. A miniszter munkásruhát hú­zott magára, államtitkára pa­raszti gúnyát és­­ beálltak a sorba! A történet első pillanatra és fő­iképpen budapesti ék­es kedé­­lyű­ek számára talán kissé ro­mantikusan hat. A miniszter Harun al Rasidot játszik! Az államtitkár csizmát húzott és paraszti jelmezt vett magára! Nos, kevés okosabb dolog tör­tént az utóbbi időben, mint ez a két álruha s ez a beállás a sorba! Az ember mindig nehezen hiszi el, amit más beszél, mindig in­kább hisz a saját füleinek. S a miniszter és államtitkára most saját fülével hallotta nemcsak azt, ami fáj, hanem azokat a megjegyzéseket és érzelmeket is, amelyek annyira jellemezték a régi világháborúban s jellemzik ma is a sorbaállók hangulatát. Egészen bizonyos, hogy a ma­gyar Harun al Rasid számára többé nem elvont kérdés a köz­élelmezés egy-egy bökkenője, ha­nem véresen húsbavágó pro­bléma, melyet minden körülmé­nyek között úgy igyekszik majd megoldani, ahogyan az élet kí­vánja s nem úgy, ahogyan a bürokrata elképzeli. Az új közélelmezési miniszter e kirándulása után nem szép sza­vakkal igyekszik majd a sorbaállókat hazafias tűrésre figyelmeztetni, hanem azon lesz, hogy magát a sorbanálást szün­tesse meg. S azt a pszichózist, ami a sorbanállás jól ismert velejárója. Igen okos és bölcs dolog volt Irta Vándor Kálmán azért is ez az álruhás kirándulás, mert legalább azt a hangot is hallotta a miniszter úr, amit egyes kereskedőik használnak a sorba kényszerített, elkeseredett vásárlókkal szemben. Kár lett volna, ha nem szerez róla tudo­mást. S igen bölcs az a figyel­meztetés, amelyet most a keres­kedőkhöz intézett. Azokhoz, akik cézároknak képzelik mag­ukat, mert a közönség rászorultabb mint más időkben. Ez a hang azonban nemcsak azokban a boltokban dívik, ahol lisztért, zsírért, cukorért, vajért állanak sorba a rászorultak. Ezt a hangot megtaláljuk olyan ke­reskedésekben is, amelyek nem ezekkel a cikkekkel foglalkoznak. Hogy csak személyes példát mondjak, legutóbb egy ruhára való szövetet kerestem. Bemen­tem egy üzletbe s olyan fölénye­sen, olyan irányiveti módon tár­gyalt velem a textilkereskedő és alkalmazottja, mint ahogyan okos üzletember sohasem be­szél vevővel. De talán jó­ vol­na, ha ezek a kereskedők tudomásul vennék azt az egy­szerű igazságot, hogy nem a há­ború és a háborús áröm­ség a világ normális állapota. Most nem beszélek arról a romboló hatásról, amit nemzeti szem­pontból idéz elő az i­őkéges idő­ben gorombáskodó kereskedő rossz modora. De beszélek arról, hogy ezek a gorombáskodó ke­reskedők a saját érdekeiket is igen rosszul szolgálják! Ma rá­juk vagyunk szorulva. De ez rendkívüli állapot! Ez csak addig tart, amíg a háború tart! Aztán megint béke lesz! És áru lesz! És a vásárló nem lesz arra kényszerítve, hogy ha tet­szik, ha nem, ha megfelel az ár és áru, ha nem, bemenjen abba az egy bizonyos boltba vásá­rolni! Hanem rendelkezésére fog állani egy sereg cég bőséges áru­­raktára. Bölcs dolog lenne, ha ezek az árak a miniszter úrtól megtanul­nák, hogy amit tesznek, az haza­ November 9-én hajnaltól gyökeresen megváltozik Budapest és környéke közlekedése Ekkor lép életbe a „jobbra hajts, balra előzz!“ A BSzKRt teljesen átalakítja forgalmi hálózatát. A beruházások nem kevesebb, mint 12 millió pengőbe kerülnek Budapesten és a főváros környékén november 9-én hajnalban lép életbe a jobboldali közlekedés. A BSzKRt a jobboldali közlekedéssel kapcsolatban már heteik óta átépítési és átalakítási munkákat végeztet. Átépítik a villamos­­kocsikat és az autóbuszokat is. Most alakítják át a villamosvasúti vágányo­kat, a járdaszigeteiket, a várócsarno­kokat, a jelzőberendezéseket és áthe­lyezik az országos jelentőségű útvona­lak mentén a baloldalon álló vámépü­leteket is. A fővárosnak és a fővárosi üzemek­nek ezek a munkálatok több mint 12 millió pengőjébe kerülnek. Szendy Ká­roly polgármester kérte a kormányt, hogy ennek a hatalmas összegnek fe­lét a kincstár vállalja magára. A legtöbb költséget a villamos­vágányátépítési munkák okozzák. A BSzKRt teljes vonalhálózatán, a HÉV egyelőre csak a budaifoki és nagytété­nyi vonalán, továbbá a rákosszentmi­­hályi és pestszenterzsébeti vonalrésze­­ken tér át a jobbmenetre. A HÉV a gödöllői, a csepeli, a dunaharaszti, a ráckevei és a szentendrei vonalain, to­vábbá a földalatti vasúton teljesen el­különített pályatesteken bonyolítja le a forgalmat. Ezért ezeken a vonala­kon a jobboldali közlekedésre csak később térnek át. A jobboldali közlekedéssel kapcso­latos átalakítások közül a BSzKRt november 9-ig csak azokat hajtja végre, amelyek nélkül az áttérés nem lenne keresztülvihető. A rendkívüli viszonyok következtében a sínek be­szerzése nehézségekbe ütközött és ezért a BSzKRt a használó­ton kívül álló villamosvágányokat felszedette. Teljesen átépítik a Baross-teret A főváros közlekedési ügyosztályá­nak irányításával készült el a BSzKRt munkaterve a jobboldali közlekedés bevezetésére. A villamosközlekedéssel kapcsolatos átalakítások közül leg­nagyobb méretű a keleti pályaudvar előtti vágányhálózat átépítése. Az új elrendezésnél a BSzKRt ügyelt arra, hogy egyirányú villamosok ugyanarról a megállóhelyről induljanak és ezért a keleti pályaudvar főhomlokzata előtt három vágány­pár létesül. Ezek közül az, amelyik a pályaudvarhoz legköze­lebb esik, a Thököly-út felé haladó kocsik részére szolgál. A középső így: JoAxiKót &a£á£á\a (£vut amiékéntek) Jxta Ratsay Jótztaf. Az ajakad elhallgatott. Két jó szemed már zárva, örök anyánk, a Temető Busan bezárt magába. Jaj, drága Pajtás, a szived Mit álmodik most rólunk? Meghallod-e, ha könnyesen Alvó szivedhez szólunk? Sírodra hulló könnyeink Halott szivedbe szívd be, Könyörögj értünk, amikor Kezed a Mennybe nyit be .. . Ne fázzanak az ujjaid, Melyekkel simogattál... Annyi jót érezz odalenn, Amennyit itt fenn adtál... Álmodjad azt, hogy élsz tovább S örökre boldog lettél... Álmodd, hogy most is simogat Kit legjobban szerettél.. . Napraforgó írta Fehér Jenő Vertfalu házacskák kiskertjeinek, napsütötte tanyák gazos udvarainak virágóriása a napraforgó. A fák ki­vételével mindenekre, ami növény, úgy néz le két méter magasságból, még az emberre is. De hát ő nem néz le senkit és semmit, őt nem ér­dekli a földön cseperedő alantas virágnemzet sokadalma, bármennyi gyönyörűség sugározzák is belőlük, ő csak felfelé néz az irdatlan kék semmiség felé, ott sem a felhő­­tornyokat, felhőbárányokat, felhő­rózsákat keresi, nem is merül bele álmodozó szemekkel a fenséges azúrba, őt csak a nap érdekli, az izzó tűzóriás, arra szegzi tekintetét, azt bámulja, imádja, bálványozza naptámadattól napáldoztáig. Szinte hallani véli az ember a napmeny­asszonya virág epekedő danáját: Képeddel alszom el, képeddel ébre­dek. Mint ahogy azt a jó Nadányi Já­nos a tizenhetedik század közepe táján oly szépen megírta könyvé­ben a napraforgó fűről: — A pa­rasztok órájának hívják némelyek, merthogy a reggeli, délesti és est­véli órákat körüljárásával jelzi, a napot felkeltétől a délen által, nap­nyugtáig követi, még borús időben is, mintha ennek lelkétől újulna meg. Délben minden irányban ki­terjeszti magát, mintha vőlegényét kezével ölelni akarná, éjjel pedig összevonódik, becsukódik, mintha a napot siratná. — Nadányi János uram azonban nem a maga meg­figyeléseiből merített, hanem a fran­cia Mirault könyvéből vette át ezt a szép leírást, ami nem is a mi óriási napraforgónkra vonatkozott, hanem egy egészen kicsiny, a fa­lusi kiskertekben ma is közönséges, sárgaszínű virágra, a kalendulára, a körömvirágra. Azonban Mirault sem dicsekedhetett az eredetiséggel. ő meg visszanyúlt Kr. u. az első századig. Akkor írta meg Plinius a nap után forduló fa „rettenetes“ barátságát a naphoz, majdnem szó­­ról-szóra úgy, amint azt Mirault után Nadányi ecsetelte nekünk. Azonban Plinius napjáró virága is más növény volt, még csak nem is a körömvirág, hanem egy már a régi görögök által ismeretes Helio­­tropium-faj. A heliotropium szó maga is a nap felé fordulást jelent, így jutott el kézről-kézre, könyv­­ről-könyvre, szájról-szájra a napra­forgó meséje azon állomásig, ami­kor megjelenik Európába az Ame­rikából átplántált Helianthus, a napvilág, a mi napraforgó góliá­­tunk, melyre aztán a spanyolok — mert Spanyolhonban terjedt el elő­ször — Plinius-stílusban reáaggat­tak mindent, amit egy jól kiérde­melt napmenyasszonyra rá lehet akasztani. Amiből is kiviláglik, hogy a napraforgó nem egy növény, hanem egész dinasztia, melynek tagjai a legkülönbözőbb nemzetsé­gekhez tartoznak. Plinius a helio­­tropiánokon kívül egy napraforgó kutyatejet is emleget, a középkor­ban pedig a körömvirág mellett az égkék virágú katáng is napnéző fa hírében állott. Ma, a vagy kétszáz éve Mexikóból ideszakadt, hatalmas, óriás virágzatú, a köznéven tányér­­rózsaként is tisztelt utolsó tagja uralkodik a napraforgó dinasztiá­nak. Nem vetélytársak fogják meg­buktatni, hanem maga a tudomány fogja detronizálni, a tudomány, mely szülte és kétezer éven át fenn­tartotta ezen a díszes polcon a napraforgó bűvészeket. Hogy Plinius napraforgói mit műveltek, az az ő kétezer éves le­írásából tisztán kiolvasható, abba semmit kerek e világon belemagya­rázni és abból semmit letagadni nem lehet. De, hogy a nálunk termő Heliotropiumok és a napra­forduló kutyatej azokkal a jeles tulajdonságokkal nem rendelkezik, amelyeket a római tudós oly szépen elmesélt, legalább is nem oly fel­tűnő mértékben, hogy az a laikus­nak is észrevehetővé váljék, az egé­szen bizonyos. A középkor napra­forgó hősei, a katáng és a köröm­virág virágzata sem követi a nap­járását. Nem tekinti őket ma már senki sem napraforgónak. Az oly gyorsan teret hódító amerikánus tányérrózsa virágzata sem fordul reggel, délben, este a nap felé, ha­nem szépen kelet felé fordítja kerek orcáját és úgy is marad, amíg csak a száron van. öltelmére is csak rá­fogták, hogy napraforgó. A napraforgó mögött tehát egy közel kétezer éves tévedés húzódik meg és e mérhetetlen idő alatt sen­kinek sem jutott eszébe, leellen­őrizni Plinius tudományos meg­állapításait, sőt a középkor és a jelenkor még tovább fejlesztette a napraforgók regéjét, ahelyett, hogy megcáfolta volna és kimondotta volna az igazságot. Még száza­dunk elején is, mint színtiszta igazság ragyog a tudományos köny­vekben a napraforgó ezermesterke­dése, azonban már határtalan ellen­vetések is hallatszanak, annyira félénkek, hogy még 1931-ben is fel­vetődhetik az a kérdés: — Forog-e vagy nem forog? — Lélektani érde­kesség, hogy az ember mennyire kritikátlanul fogadja el azokat a hagyományokat, melyek nem életbe­vágó fontosságúak. Még a tanult, szakképzett világ is mennyire fázik a megkövesedett hibák kiküszöbö­lésétől és az igazság kimondásától. Igaz is. A lezajlott kétezer vagy két­száz, vagy két évtized alatt kinek lett volna fontos az, hogy forog-e napraforgó a nap után vagy sem. Meg aztán, mikor oly szép ez a mese. Nem kár érte? Pedig, de so­­­­kan látták, de sokan nézték, de sokan gyönyörködtek a virágszir­mokból készült naptányérokban. Roppant könnyű lett volna meg­állapítani a valóságot, hiszen né­mely helyen csak az ablakon, vagy az ajtón kell kinézni, hogy szemben találjuk magunkat vele. Én, ha ide kisétálok a Pasaréten nyílt ú­j utcába, a szép Torockó­­utra, látom ott egy kertészetben százszámra terem a napraforgó. Reggel arra veszem utam, délben arra jövök vissza, este még egyszer oda sétálok és tizenkét óra alatt tisztázódik, hogy napraforgó-e a napraforgó? De tizenkét órából összesen még egy teljes órát sem szántam annak a tévedésnek tisztá­zására, mely kétezer év óta bolon­dította a világot. Én már régen tu­dom, hogy a napraforgó világa nem követi a nap járását, mégis kétsé­­geskedem, ha arra a kétezer esz­tendőre gondolok. Pedig határozot­tan izgat a kérdés. Kit ne izgatna, ha az olyasféle embert nem, mint jómagam? Még csak rá sem szánom magam. Csak reggel arra sétálok a napraforgós mezőny felé. Hát per­sze valamennyi keletnek néz, egye­nesen a jó napocska szemébe. Még a bimbók is, sőt a csúcson lévő, lombtölcsérbe burkolódzó pirinyó kölyök-bimbócskák is, a lombtöl­csérrel együtt, mind-mind keletnek nézve tisztelik a napot. Ehhez azonban még nem kell napraforgónak lenni. A papsajt is, meg az aprószulák, a katáng a százszorszép, a pitypang, a kertek­ben a begónia, a legtöbb dália és a sok tarka-barka egyéb virág, minő kelet felé fordulva mondja reggeli imáját. Ezt a jelenséget ismerjük. A tudomány heliotropismusnak ne­vez. A lényeg az, hogy a növény zöld részei a világosság, az arány­lag több fény felé törekszenek. Nemcsak virágaikat, leveleiket is úgy helyezik el, hogy a legtöbb 3 Még "valamennyien hatása alatt állunk annak az izgalmas eseménynek, hogy a 14.752. számú osztálysorsjegy boldog tulajdonosa megnyerte a 800­ pen­­gős nyeremény mellett a 400.000 pengős jutalmat is. A sorsjegy, a húzás, ez ma a beszédtéma otthon, hivatalban, utcán, kávé­­házban. Amiről pedig annyit beszélünk, arról illik pontosan tudnunk is, hogy mi az? Hogyan is történt tegnap és hogyan történik mindig a húzás? Az osztálysorsjáték húzásának módját a pénzügyminiszter képviseletében a Pénzintézeti Központ szabályozza az ú. n játéktervben. Ennek értelmében a húzások Budapesten a pénzügyminiszter saegbizottja, kb­. közjegyző közre­működésével nyilvánosan történnek. Ugyancsak a közjegyző és a pénzügyminiszter megbízottja jelenlétében számlálják meg, nézik át és keverik össze azokat a cédula­tekercseket, amelyek egy része az egyes sorsjegyek szám­át, a másik része pedig az egyes nyeremé­nyek összegét tünteti fel. Ezeket a cédulákat azután beönlik a szám-, illetve a nyereménykerékbe. Ez a két kerék tulajdonképpen az amit a közönség álta­lában egy gyűjtőszóval szerencsekeréknek nevez. A húzás azután úgy történik, hogy az egymással szemben felállított két kerék mindegyikét jól­ megpörgetik, azután mindegyikből egyidejűleg kihúznak egy cédulát. Az egyik cédulán egy sorsjegyszám, a másikon egy nyereményösszeg van. Mindkettőt a nagy nyilvánosság előtt azonnal felolvassák és leírják. A két cédulát azután egymásra hajtva zsinórra fűzik, hivatalosan lepecsételik és őrizetbe veszik.­­ Ilyen tökéletes, a hatóság és a nyilvánosság által ellenőrzött gépezet vigyáz arra, hogy a Sors igazán és függetlenül nyilváníthassa ki a maga akaratát. Ilyen szigorú, szinte bírósági főtárgyaláshoz hasonló hideg tárgyilagosság­gal dönt a véletlen 400.800 pengő sorsáról fiatlan és ror­boló hatású és megtanulnák, hogy a háború és az árvm­ség nem tart örökké s akikor majd mi, vásárlók vá­lasztjuk meg, hogy kinél vásá­rolunk! villamosvágány a Bethlen Gábor­ utca felé haladó és az onnan érkező 411-es kocsik végállomása lesz. A keleti pálya­udvar homlokzatától legtávolabb eső vágányokról indulnak majd a Rákóczi­­út és a Fiumei­ út felé haladó villamos­­kocsik. A Baross-téren végállomásozó vonalak közül a Thököly-úton közle­kedő 17/A és a 67-es számú villamo­sok végállomása a jelenlegi helyén marad. A Fiumei-úton közlekedő 21-es és 37-es, továbbá a Rákóczi-úton köz­lekedő 19-es kocsik részére új és kor­szerű közös visszafordító vágány épül a Thököly-úti oldalon lévő parkban. Az utasok tehát könnyen elérhetik a pályaudvart, nem kell sokat gyalogol­­niuk. A 7-es autóbusz megállóhelye is közelebb kerül a pályaudvarhoz. A Baross­ téri hatalmas villamos­pályaudvar üzembehelyezése után meg­szűnik a szült Festetich-utcában a kocsik összetorlódása, ugyanis a Fes­­tetich-u­tcában közlekedő 21., 2.­1., 25., 37. és 53-as viszonylatok a jövőben mindkét irányban a Fiumei­ úton ha­ladnak, az 53-as kocsi pedig nem is érinti a keleti pályaudvart. Újra szabályozzák a forgalom rendjét A jobboldali közlekedésre való át­téréssel kapcsolatban a Vilmos csá­­szár-út és a Nagymező-utca sarkán úgynevezett vágány­fonódás épül; a Mária Terézia laktanya előtti, a Gróf Haller-utcai és a Személynök-utcai végállomásokat átalakítják; a Guba­­csi-úton,és a Közvágóhídnál a vágány­bekötéseket is megreformálják; a Horthy Miklós-út és a Somogyi-út sár-

Next