Ujság, 1941. október (18. évfolyam, 223-248. szám)

1941-10-21 / 240. szám

14 Akadémisták a Nemzeti Színházban Szombaton délután fél négykor a Színművészeti Akadémia nyilvános előadást rendezett a Nemzeti Színház­­ban. Tizenkét akadémiai növendék mutatkozott be ismeretlen szerző pá­ros közjátékában („Kocsonya Mihály házassága") és Romain Rolland fül­ledt színpadi játékában („A szerelem és halál játéka"), amely a francia tör­ténelem legdrámaibb évtizedében ját­szódik le, pontosan 1794-ben. Tizen­két kedves, lelkes fiatal arcot láttunk, sodró egyéniséget, sajnos, k egyet sem. Pedig különösen Romain Rol­land művének elmélyült drámaisága bő lehetőségeket kínált, az akadémis­ták tapogatódzó kezdetlegessége azon­ban nem tudta kihasználni a játékot Többen közülük rosszul bánnak a hanggal, még nem ismerik erejét, na­gyot lélekzenek, ha lényegtelent kell mondani és elakad a hang, ha drámai kitörésre kerül a sor. Sok nyelői hi­bát is találtunk, így például egyen-t mondanak egyék helyett. Bizony a magyar színésznek az ikes igéket is kell ismerni. Természetesen nem mér­tünk igényes mértékkel, hiszen színi­­növendékek játszottak. S ezen túl el kell mondani azt is, hogy sok lendü­letes jelenetet, kedves finom női arcot,­­ tehetséges fiatalembert láttunk. He­gedűs Tibor sima, fölényes rendezése átsegítette a szereplőket az elakadá­son és ha a kitűnő akadémiai taná­rokra gondolunk, még azt sem tartjuk lehetetlennek, ha a most bemutatko­zott növendékek közül lesz még kifor­rott, sodróerejű színészünk is. (rgg). Csalódások A székesfőváros közoktatási ügyosz­tálya ifjúsági előadások keretében színre hozta Kisfaludy Károly kissé már bizony megfakult vilgjátékát, a „Csalódások" -t­. Az előadássorozat (jövő héten kedden és szerdán meg­ismétlik az előadást) azonban kétség­kívül teljes mértékben megfelel annak a célnak, hogy az ifjúságot közelebb hozza az irodalomhoz és megismer­tesse a magyar vígjáték megteremtőjé­nek legmulatságosabb darabjával. A Nemzeti Színház művészei bravúros alakítással feledtetik a darab ódonságo­­t és kellemes órákat szereznek a jel­es közönségnek. Major Tamás, Lu­kács Margit, Gobbi Hilda, Ungvári, Bartos, Apáthy, Olthy Magda, Eöry Kató, Rajczi Lajos, Balázs Samu, Kot­tár Gyula és Rádai Dénes alkotják a nagyszerű együttest Az előadást Ma­jor Tamás rendezte nagyszerűen. * Rendkívüli vendégciklus az Ope­raházban. Az Operaház igazgatósága felhívja a közönség figyelmét arra, hogy a rendkívüli vendégciklus bér­letjegyeinek legnagyobb részét régi bérletközönsége váltotta ki, úgyhogy bérletjegy már csak kevésszámú II. és II. emeleti helyre kapható. Ha csábított lágyan a flótaszó, arcod kipirult. Daphne! De feléd léptem a csalitos árnyán, mindig elsuhantál, Daphne! DAPHNE: Ne bolygasd a múltat, csak fáj ez az emlék, a gyermekkorunk! LEUKIPPUS: A nyájam mellé! idevont csak a vágy Tanú rá a száz virág, minden kis húgod, Daphné! Velem sirt minden rózsa, ha a flórám gyászosan szólt" Ha látja a bánatom, sajnál, sir a rét... Csak Daphne vet meg engem! DAPHNE: .Nem vetem meg a flóta hangját, Ő hívott, ő csábított játszi láncra, akár a szél, mely végigcsókol minden virágot, s megráncigálja csalitok haját! A szél is csábított lágy flótaszóval, — csak őt követtem én, a daloló, üde szél kacaját! LEUKIPPOS: Hát én, hát én, mi voltam én? Mi az hát, mi hozzád kerget? s a fuvolának lelket ád? Te istent látsz a fában, kőben, vízben! Hát bennem nincs?I DAPHNE (nagyon melegen­. Emlékszem rád ... A virágok szirma volt még csak oly rózsás, mint hamvas arcod. Úgy játszott flórád, mint a játszi csermely, s tiszta kék volt a szemed, mint a lenvirág... Ó, hogyha könnyes lett e két szem és igy nézett rám, fájón, úgy éreztem én: tulajdon könnyem látom a pajtásom hű szemén. (Kedden folytatjuk.) Hangversenyek My­ est ma lé! 9 Andar, Makay M. Lánczy, Szilágyi Szabó E., Maróth, Greguss, Básti, Pataky, Rajczy, Ákos, Horváth Béla. Jegyek egész nap Zeneakadémián. KONCERT RENDEZÉSEI: Koncert Zongorabérlet I. Faragó Beethoven-est csütörtökön, 23-án. V. 8. Appassionata, Waldstein, Pastorale, op. 101. Bérletek 9 estre, egyes jegyek. Mozart-est szerdán Hangv. Zenekart vez.: Rafter. Közr.: Szabó Ilonka és Országh. Két szim­fónia, hegedűverseny, áriák, Figaró­­nyitány (III. bérl. est, V. 8). 3 BseiRevea-est Budapesti Hangversenyzenekarral rations 28-án vezényli az I. és VII. szimfóniát. Faragó György c-moll zongoraver­senyt játssza. Rubányi vezényli nov. 4. az V. és VI. szimfóniát. Hegedűverseny: Szent­­györgyi László IX. szimfónia nov. 10. vez. Berg Ottó, közr.: Réthy Eszter, Kasilides, Rösler, Fodor, Belvárosi Főplébánia Énekkara. Műsoron II. szimf. is. Monstre Jazz Varieté nov. 9. Lánczy Margit-előadóest nov. 19. Sauer-zongoraest nov. 20. Budapesti Hangverseiwenescar Romantikus ciklusa nov. 26 tól jan. 27-ig 6 est a Vigadó­ban: I. Csajkovszkij, II. Schubert— Liszt. III. Schumann—Chopin, IV. Brahms, V. Wagner. VI. Berlioz— Mendelssohn. Vez.: Failoni, Krips, Friesay, Fleischer, Országh. Olcsó bérletek hétfőtől. ARMÓNIA Holnap ünnepi Mozart-est Művelődés Háza, 8. Vez.: Karvaly, Csilléry. Közr.: Osváth Julia, Károlyi Gyula, Szfév. Énekkar és Szfév. Zene­kar. Jegyek: Népin. Bizottság (IV., Szép­ u. 5), Möv. Háza, „Harmónia“ jegyirodákban. Lehár vezérrel oki 25. fél 8. Művelődés Háza az okt. 13-i hangverseny megismétlése. Közr.: Tamás Ilonka, Udvardy Tibor, Szé­kesfővárosi Zenekar. Jegyek: Müv. Háza, Népin. Bizottság, „Harmónia“ jegyirodák. Dolmány­ Beethoven-estje A „Harmónia“ zongorabérlet máso­dik estje október 27-én a Vigadóban, műsoron: 32 variáció, d-moll, E-dur, C-dur és appasionata szonáták. Egyes jegyek válthatók. Szekesfóvérosi Zenekar fóesteriÉielérs bérletek korlátolt számban kaphatók. Mengelberg hangversenyére okt. 31. egyes jegyek árusítása megkezdődött. Balales Mária három dalestje bérletben: nov. 4., jan. 14., febr. 20. Bérletek válthatók. „Harmónia“ jegyirodák! Mária Valéria­ u. 12. (Műbarát). Rákóczi-út 36. (Szöv. Bolt). Krisztina-körút 133­ (Csáty). Quick: Stokovszky és még sok világhírű karmester maszkjában vezényli a Palais de Danse zenekarát 25-én, szombaton, a Jazz-, Dizőz-, Tánc estén Türk, Rácz Vali, Gladys & Kusserin, N. Ward, Haraszti Erika, Náray Teri, Arizona Trió is fellépnek a remek műsorban. Jegy Rózsavölgyinél, jegy­irodákban.♦ RÓZSAVÖLGYI HANGVERSENYEI: Giesekink holnap V. 8. Bach: Olasz koncert, Mozart: A-dúr szonáta, Schumann: Kreisleriana, de Falla, Liszt. WALDBAUERÉK KEDDEN Z. 8. Mozart, Beethoven, Beger. Durigo Ilona kamaraénekesnő és Kasics Ilonka duett és dalest 24-én. Bach, Brahms, C. Franck, Liszt, Ka­racsay. JAZZ, DIZŐZ, TÁNC 25-ÉN VIDÁM MAGYAR EST 26-án. V. 8. Honthy, Jávor, Hidvéghy, Greguss, Hont, Kalmár Pál, Pethes, Mihályi. Monstre cigányzenekar. FELLEGI TERI estje nov. 2. Pesti, bécsi, párisi dalok 1910-ben, klasszikus és modern szer­zők dalai. Közreműködnek: Pethes•— Dénes. (A hangversenyek folytatása a kö­vetkező hasábon). Daioii m­ellédesi nov. 2. Bajor Gizi, Gobbi, Medgyaszay, Nagykovácsi, Péchy, Simonffy, Abonyi Ge­dellért E., Illyés Gy., Leholay, Polgár, Cs. Szabó, Szendrő, Ungváry, Lászlóffy Margit—Stefániai Imre 2 zongorás est nov. 5. V. 8. I. Zenekari Est nov. 6. Vez.: Komor, Dittersdorff, Mendelssohn, Haydn, Mozart. Bérletek 6 estje. * „Öt évszázad zenéje“ a Magyar Női Kamarazenekar zene­­történeti bérletsorozatának 5 estje. I. est nov. 17. Z. 8. Vez : Arató, közr.: Zathureczky, Clementis, Albert, Or­szág­h, Rezik, Schuszter, Hegedűs, Tibay, Vass, Schwab, Frank, Zöldy stb Bérletek 4—24 P Marnitznál, Jó­zsefért 37/39. Tel: 134­-028. Jazzkabaré ma Latabár K., Kiss M., Türk, Rátonyi, Dénes, Csikányi Rolla tánccsodák. Bundzik monstre szinif. jazzenekara vas. d. u. 4 Vigadó, Jegyirodák és helyszínen. * Az Országos Színészegyesület Sz­­ítészképző Iskolájában a pótfelvételi vizsgát október 22-én délután tartják meg az intézet helyiségében. 1. Amióta a Nemzet Színház és a Vígszínház között létrejött az egyesség abban a tekintetben, hogy a Vígszínház igazgatósága át­engedi a Pesti Színház színpadát a Nemzeti Színház vendégjátéka szá­mára, felmerült a kérdés, hogy mit játszik elsőnek a Nemzeti a Pesti Színház színpadán? A tár­gyalások, amint értesülünk, akörül folynak, hogy a rendkívüli sikerű­ „Nórá“-t vinné át a Nemzeti Szín­ház a Pesti Színházba. Bajor Gizi­vel a címszerepben így még he­tekig műsoron maradhatna az Ibsen felújítás, a Nemzeti Színház pedig akadálytalanul tovább jiítsz- fialná bérleti műsorát, amelyen a következő újdonság Illés Endre „Törtetők“ című­ szatírája. A Nem­zeti Kamaraszínházban a tervbe­vett következő újdonság Hermann Bahr „Koncert“-je, de arra is van lehetőség, hogy a „Nórá“-t a Ka­maraszínházban játssza tovább a Nemzeti Színház és ez esetben a „Koncert“ kerül a Pesti Színház színpadára Makay Margit, Dayka Margit, Uray Tivadar és Tímár Jó­zsef együttesével a négy fő­szerepben. 2. November 9-ére tűzték ki a kolozs­vári Nemzeti Színház ünnepélyes megnyitását. A színház megbízásából Vitéz Tibor főrendező e héten Buda­pestre jött és tárgyalásokat kezdett egyik népszerű zeneszerzőnkkel egy kolozsvári operettpremierről. Carlo de Funes új operettjéről van szó. 3. Az Operaházban Massenet Ma­­nonját tanulják. A világsikerű operának novemberben lesz a fel­újítása. Az idei műsoron mindkét Manon, Puccinié is és Masseneté is, szerepel az operai műsoron. Massenet Mártonjában a tenor­szerepet Pataky Kálmán énekli. 4. Babay Józsefet, a népszerű írót, az „Újság" kiváló munkatársát rövidesen elbocsátják a Siesta­­szanatóriumból. Babayn orr- és gégeműtétet hajtottak végre, emiatt el kellett halasztania tervezett gyermekdélelőttjeit a Fővárosi Operettszínházban. Babay a javu­lás útján van, rövidesen akadály­talanul dolgozhat tovább. 1­5. Vasárnap érkezik haza Berlinből Bubik Árpád és ismét átveszi a Fő­városi Operettszínház vezetését. Ekkor döntenek a legközelebbi új­donságról is. Valószínűleg Paul Lincke „Lupa asszony" című revü­­operettjének bemutatójára kerül sor, amely az elmúlt években a külföldi színpadok legsikeresebb felújítása volt. Az operett címszerepét Honthy Hanna játssza. ÚJSÁG VASÁRNAP, m1 OKTÓBER 19 Zenevilág Az Operához a szezon első felében bemutatja Dévényi Imre „Cseresznye­­virág“ című egyfelvonásos dalművet. A Zeneművészeti Főiskola növendé­kei október 22-én rendezik idei első nyilvános hangversenyükért A műso­ron Liszt Ferenc művei állanak. * Az OMIKE műsorai: Az OMIKE szombati, október 18-iki és vasárnapi, október 19-iki ünnepi megnyitói után, amelyen nagyszabású változatos mű­sort mutatnak be, hétfőn, október 20-án és szerdán, október 22-én lesz az első zenekari hangverseny Komor Vilmos vezényletével és a következő műsorral: Goldmark: Tavasszal, nyi­tány. Bartók: Magyar képek. Csajkov­szkij: zongora-hangverseny b-moll, melynek szólistája P. Jámbor Ági és Beethoven V. szimfóniája. Szombaton, október 25-én lesz az első „Vidám est“ Márkus Alfréd új operettjének első bemutatója és egy bohózat Salamon Béla felléptével. SZÍNHÁZAK MŰSORA: VASÁRNAP OPERA: Bajszaik: Coppelia (348). Bérletsz. NEMZETI: Délután: Piros bugyeltáris ( 344)■ — Estő­: Nóra (348). VIII. 3. bérlet NEMZETI KAMARAI Kaland Gáz és 8). MŰVELŐDÉS HÁZA: Délelőtt: Levente-ünnep­ség (Hit). — Délután: János vitéz (3). Az Operaház vendégjátéka: V. II. 1. ■— Este: Tangóharm­onika-est (8). MADÁCH: IV. Henrik (Hé és 8). VÍG: Délután: Marie-Rose (344). — Este: Hazudj nekem (8). T. bérlet UJ MAGYAR: A milliomos (4 és 8). ANDRÁSSY: Boldoggá teszlek (344 és 8). FŐVÁROSI OPERETT: Csodatilkőr (4 és 8). KAMARA VARIETTÉ: Ramazuri (344, W. 9). NEMZETI BABSZINJATÓC: Délután: Mese­játék (4), este: Istvánka (8). JoYi-----­­ ----­ROYAL REVUSZINH.: Tempó Revü( 045, 449). KOMÉDIA ORP.: Utazás a Hölgy körül (344, Mit) ERZSÉBETVÁROSI: Délután és este: Ilyenek a férfiak (144, 46, 349). JÓZSEFVÁROSI: Délután és este: Tizedik kérő (344, 344. 149). KISFALUDY: Délután és este: Becskerek: menyecske (344. 6áff. 349). MAGYAR MŰSZINKÖR: Molnár és gyermeke és a kísérő műsor (344, 6 és 8). A színházak sírvedeti MŰSORA OPERA: Hétfőn nincs sárladés. Kedd: Ta­m­häuser (A. 3.). Szerda: Rajna kincse (E. 4 ). Csütörtök: Daphne: Fából faragott királyit (6. 5.). Péntek: Háry János (ifjúsági elő­­adás: délután 4 órakor). Szombat: Szökte­­tés a szerányból (D. 4­). Vasárnap délután: Seherezade; Pozsonyi majális; Csárdajele­net; este: Traviata (bérletszünet). NEMZETI: Hétfő (K2. 2.): kedd (X- 3-2, szerda Cgl. 3.), csütörtök (XII. 8.), pén­tek (M­L 2.): Nóra. Szombat este (bemu­tató bérlet 4. előadás) és vasárnap este (I. 4.): Törtetők. Vasárnap d. u.: Bánk bán. NEMZETI KAMARA: Minden este és vasár­nap délután: Kaland. MŰVELŐDÉS HÁZA: Hétfő: Ünnepi Mozart­ért (V­II. 1.). Kedden és szerdán délután: Csalódások (ifjúsági előadás). Szerdán este: A győri kaland l a Nemzeti Színház vendég­játéka( A. 2.). Csütörtök és péntek este: J­ützow sasok (filmelőadás). Szombat este: Lehár-cst Vasárnap délelőtt: A győri ka­land (bérletszünet); délután: Népszerű­ zene­kari hangverseny. MADÁCH: Minden este és vasárnap d. n.: IV. Henrik. VÍG: Hétfő (A- bér­.), szerda este és vasárnap d. u.: Marie-Rose. Kedd (H-), csütörtök (M.), péntek (LA, szombat (szombat esti CSÁKÓ É­S KALAP. Falrencellen mulatságos vigjálék a katona­­é* • civileiét gyönyöreiről. — Óriási magyar filmsiker. 12. hét Omnia LEÁNYVASAR örökszép melódiák, nagy kiállítás, viharos humor. Sárdy János. Szeb­ctky Zita. I,a la bár és Kiss Manyi H 3—1. hét Royal Apollóé* idw T9 Átrium INTERME­.ZO Csodálato­san szép művészülm Les­lie Howard és Ingrid Bergmann parádés szerepe- A legnagyobb külföldi filmsiker! 10. hét Radius BECSÜLETBŐL ELÉG­­­­TELEN Égetően aktuá­lis amerikai politikai szá­m tira Bátor, szókimondói Remek színészek: James • Stewart az élen-4. hét Bécsi A NAGY RIPORT. Izgal­­mas, pompás kiállítású , bűnügyi vígjáték. Fran­­cbot Tone és Ann Solthern. Nagy premiersiker után , most 2-tk hét Rialto. MIRE MEGVIRRAD Mű­vészi francia film. izgal­mas dráma, remek ren­dezés. Jean Gabin és­­ Arletti. 2-tk hét Fórum-7&&Át m&gtxé'z&nk/ bérlet) és «fite (R*): Hazudj ne­kem. Vasárnsp­e t­­e. Ilikor­: tits... UJ MAGYAR: Egész héten minden este él vasárnap délutáni A »TK­UJDI*JO«­­ANDRASSY: Egész héten minden ««te * vasárnap délután. Boldoggá teszlek­ FŐVÁROSI OPERETT: Minden este ás vasár,­nap délután. Csodatilkor. Vasárnap délelőtt 11 órakor: Gyermekelőadás. KAMARA VARIETÉ: Minden este, csütörtök, szombat és vasárnap délután. Ram­szn­i POYÁL- REVUSZVIHAJ: Égés« tetén »mdi« este, csütörtök szombat és vasárnap dél­­után* Tempó Revü! . KOMÉDIA ORFEUM: Egész héten minden *este és vasárnap ö- n­: Utazás a Hölgy körül. JUZ­SEBETVÁROSI: Csütörtökig bezérólea minden nap délután és este: Ilyenek * férfiak. JÓZSEFVÁROSI: Csütörtökig bezáró!­* min­den nap délután és este: Tizedik kérő. KISFALUDY: Csütörtöki* bezárólag !tiinden nap délután és este: Becskereki menyecske. MAGYAR MCSZINKÖR: Jövő vasárnap dél­után és este: Molnár és gyermeke és a kisérő műsor. (Az évad utolsó előadása.) RHOZI ' Végre a Palaceban Itta a Végre...! A Végre... ! briliáns film via játék, amelyet a Décsi, Casino és Atrium hosszú hetekig tartott műsoron, most bevonul a Palace-ba. Máris nagy ér­deklődés előzi meg Muráti Lili, Páger Antal, Bilicsi Tivadar, Máig Gerő víg­játéki kvartettjének filmjét. A Végre... ötletekben gazdag és fordulatos me­séje fűszerezve Vaszary János kitűnő dialógusaival, Buday Dénes zenéjével és Farkas Zoltán tehetséges rendezé­sével, új otthonában, a Palace-ban is meg fogja találni a közönség szívé­hez és nevetőizmaihoz vezető utat- A Daróczy márka erre a filmre is rá­nyomta bélyegét, európai ízlésű és amerikai technikájú filmet produ­kált. Folyik az „Operett" hangverseny Néhány nap múl­va nyílik meg Bu­dapest legnagyobb premier filmszín­háza, a Corvin, amelynek péntek­esti bemutató dísz­előadásán kerül színre. Magyaror­szágon először Willy Forst világfilmje, az „Operett.“ A bemutató előadásig tovább folyik a zenés helyeken a hangverseny, a To­­bis Filmvállalat nagydíjáért. Ezeken a helyeken Ákom Lajos „Operett“­egyve­­legét játsszák, amelyet Millöcker, Suppé és Strauss műveiből állított össze a zeneszerző. A bemutató díszelőadást a rádió is közvetíti. ­ A „Lángok“ hármas premieren A Radius és Átrium filmszínházakon kívül a jövő hét közepén a Casino­­filmszínház is csütörtökön, 23-án műsorára tűzi a Lángok című Hunnia—Takács filmet. Lángok Kalmár László kitűnő rendezésében készült és témájánál fogva egészen új irányt jelent a magyar filmgyár­ tás történetében —- hármas pre­mierje elé nagy várakozással tekint Budapest film­kedvelő közönsége. A vezetőszerepeket Mezey Mária, Hid­véghy Valéria, Kiss Ferenc és Jávor Pál alakítják. Dzsungel, háború, forradalom Minden kornak megvan a maga ve­­zető érdeklődési iránya. A mi korunk­nak a kalandok és izgalmak alatti érdeklődés a vezető motívuma. Ha ezt az érdeklődést alantas, művésztelen eszközökkel igyekszenek kielégíteni, akkor támad a ponyva, ha azonban igazi művész nyúl hozzá ezekhez a motívumokhoz, akkor igazi, komoly produkció lereng ezekből az érdekes adatokból. Ilyen komoly, ilyen értékes produkció az, amely ,,Robinson“ cím­mel nemrégiben került ki a Bavaria­­gyárból. Három évig tartott, amíg a felvételek elkészültek, mert Arnold Fanck dr., a film rendezője, sok alpesi film kiváló megteremtője, az igazi Robinson-szigeten, a Csendes-óceán mélyén fekvő Juan Fernandez-szigeten forgatta a külső felvételeket. Az érde­kes és különleges film, amely a meg­rázó témán túl, mint látványosság is rendkívül érdekes, a legközelebb kerül a budapesti közönség elé.

Next