Ujság, 1941. november (18. évfolyam, 250-274. szám)
1941-11-22 / 267. szám
IMINOTEKBnt KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG A kereskedelem egységes részvétele az erdélyi nyeresnénykölcsön jegyzésében A Fővárosi Kereskedők Egyesülete illésén behatóan foglalkozott a kibocsátásra kerülő százmillió pengős ,erdélyi nyereménykölcsönnel és felhívta a kereskedőtársadalom figyelmét arra, hogy úgy, mint a múltban, most S. példátmutatóan járjon elől és Ive- Syen részt a kölcsön jegyzésében, mert az hazafias és kereskedői kötelesség is. Már az egyesületi ülésen számosan jelentették be jegyzésüket és igen jelentős összegek gyűltek ilyen módon össze a kereskedőtársadalom köréből. Ezután a főtitkár ismertette az áliormánybiztos legújabb rendelkezését, mely szerint azok a kereskedők, akik a rendeletben meghatározott egyéni haszonkulcs engedélyezését kérték, a részükre szóló határozat vételét követő nyolc napon belül kötelesek áruikat átárazni s azzal december 1-ig sem várhatnak, ha ügyükben előbb kézbesítik ki a határozatot. E nagyfontosságú álkormánybiztosi rendelkezés ismertetése után szóvátették, hogy az egész kereskedőtársadalom egyértelműleg elitéli azokat, akik a mai súlyos időket jogtalan haszonszerzésre használják fel. Viszont a kereskedői pályának a keresztény ifjúsággal való megkedveltetése érdekében is kívánatosnak mutatkozik, hogy helyreállítsák a kereskedelem megbecsülését és egyes esetekből ne vonjanak le általános következtetéseket. Sürgős lépéseket kértek abban az irányban, hogy kézzelfoghatóan megállapítható, rosszhiszemű vagy minden komoly alapot nélkülöző esetekben a kereskedőket ne ültessék ártatlanul a vádlottak padjára. Ennek elkerülése érdekében a legalkalmasabb módnak kínálkozik a szakértőknek a nyomozási eljárásba való bevonása. 55.1 millió pengővel emelkedtek októberben a bankbetétek A Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó budapesti pénzintézeteknél és a postatakarékpénztárnál elhelyezett összes betétek állománya október végén 2090.2 millió pengő volt, amely összegből a takarékbetétekre 788.4 millió, a folyószámla betétekre pedig 1301.8 millió pengő esett. Az előző hónaphoz képest a takarékbetétek állománya 15.7 millió pengővel, a folyószámlabetétek állománya pedig 39.1 millió pengővel emelkedett. Végeredményben a betétállomány emelkedése október havában 56,1 millió pengő volt. megszervezik a füst- és baromfitenyésztő községeket A földmivelésügyi miniszter a népies állattenyésztés gyorsabb ütemű és szélesebb körű fejlesztése érdekében a haladni vágyó állattenyésztő kisgazdáival állattenyésztő községekben tömörítette és a törzskönyvelés, valamint a termésellenőrzés megszervezésével tehetővé tette, hogy a rendszeres állattenyésztő munkába a kisgazdák nagy tömege is bekapcsolódjék. A földmivelésügyi miniszternek ez teljesen új kezdeményezése a kisgazdatársadalom részéről olyan nagy érdeklődéssel találkozott, hogy 1041-ben ezeknek az állattenyésztő községeknek a száma már meghaladta az ötszázat és kilátás van arra, hogy a jövő évben ez a keret 750 községre emelkedik. A földművelésügyi miniszter nagy súlyt helyez a népies sertéstenyésztés megszervezésére és rendszeres irányítására is, sőt újabban intézkedések történtek úgynevezett juh- és baromfitenyésztő községek megszervezése érdekében is. Az eddig elért eredmények alapján remélik, hogy jövő évben a juhtenyésztő községeknek a száma ötvenre, a baromfitenyésztő községeknek a száma pedig nyolcvanra emelkedik. Híren a vállalatok bőréből A Magyar Földrajzi Intézet Rt.-nál Várady-Brunner Alajos dr. igazgatósági tagsága megszünt. — A Pannónia Tejipari és Kereskedelmi Rt.-nál Mentes Emil igazgatósági tagsága megszünik — A Nikotex Rt.-nál Káldi Pál cégvezetői minősége megszűnt. — A Vígszínház Bérlő Rt.-nál Bókay János dr. cégvezető lett. — A Hungária Gumitextil és Kötszergyár Rt.-nál Moldvay Erzsébet cégvezető lett. — A Hadviseltek Gazdasági Szövetkezeténél Gserna István és Oláh János igazgatósági tagsága megszűnt, mig Keglevich György gróf és Somssich Tivadar gróf igazgatósági tagok lettek. — AHalbizományi és Halértékesitő Rt.-nál Neumann Ármin és Sándor Imre cégvezetői minősége megszűnt, ugyanakkor vitéz Paluzschy László dr. igazgatósági tag lett. — A Magyar Gabonakereskedelmi Rt-nál Honny Aladár cégvezető lett. A NAGYKERESKEDELMI ÁRAK INDEX-SZÁMA október hó végén csaknem teljesen változatlan maradt s az előző havi Hit-mal szemben 133,1 volt. A BURGONYAELOSZTÁS UJ RENDJE. A burgonyaelosztás terén a budapesti élelmiszer-nagyvásártelepen uj rendszert vezettek be, s'.ogy a METESz áttdl naponta a nagyvásártelepi burgottyanagykereskedőknek juttatott busz vagon burgonyából minden fogyasztási körzet megfelelő arányban részesedjen. A filzerkereskedők és a csarnoki kereskedők a vásárcsarnokok igazgatóságától utalványt kapnak, amelynek alapján minden harmadik nap száz kilogramm burgonyához jutnak. A LÉTFENNTARTÁSI KÖLTSÉGEK INDEXE lakbérrel együtt számítva az előző havi 139.9-del szemben október végén 140.4 volt, lakbér nélkül számítva pedig az előző havi 156.8-del szemben 157.4 volt. értékpiac A pénteki értékpiacon az előző napok áremelkedései megállottak, tekintettel arra, hogy nyereségbiztosító eladásokat bonyolítottak le. Ilyen módon a legtöbb papírban ára került a piacra, amely kínálat az árszínvonalat kisebb mértékben leszorította. Végeredményben az előfordult áremelkedések és árcsökkenések nagyjában egyensúlyban voltak. A bányapiacon a Kőszén 1, a Salgó 0.25 pengővel olcsóbbodott, amivel szemben a Bauxit 10 pengővel drágult. A többi papírok közül a Nash 12.50, a Fegyver 0, a Hungária Műtrágya 10 és a Magyar Nemzeti Bank 7 pengővel olcsóbbodott Ezzel szemben a Ganz 0.75, a Rima 3.50, a Trust 3, a Délcokor 2, a Cukoripar 1.50 és a Gummi 1 pengővel drágult A fixpiacon az 1014-es fővárosi kötvények 3 pengővel, az 1927-es fővárosi kötvények pedig 0.25 százalékkal drágultak. A bankértékek piacán tartott Irányzat mellett lényegesebb árfolyamváltozások nem voltak. Államadósság, kötvények, záloglevelek: 1910. évi főv. kötv. 4% (318.—) 320.— 320.—. 1914. évi főv. kötv. 4 'A% (518.—) 519.5—522 521.—. 1927. évi fflV. kötv. 6% (148.75) 147.— 147.—. ÉRTÉKTŐZSDEI ÁRFOLYAMOK Előző Előfordult zárlat zárlat kötések Nemzeti B. 895.— 395 388.— Első M.B. 1370.— 1370 1370— Concordia m. 17.25— 18.— Békéscsabai 43.— 46—44 44.— Első Bp. gm. 49.— 50.5 50.5 Hungária m. 78.— .— 79.5 Bauxit 425.— 438—433 435.— Beocsini 44.5 46 46.— Borsodi szén 37.5 39 39.— Szentlőrinci 32.75— 326 Kohó 47.— 49 48.5 Drasche 60.— 62.5 62.5 Asafoit 18.— 18.26—17.75 18.— Kőszén 910.— 920—905 909.— Nagytótonyi 68.— 60—67 68.— Salgó 79.— 81.75—78.5 78.75 Urikányi 66.— 68—67.5 67.5 Franklin — ' ' W-15.— Stephaneum 15.—— 15.— Fegyver 170.— 165 164.— Ganz 62.5 64.75—63 63.25 Láng 204.— 211 211.— Acél 161.“167.5 167.5 Rima 250.— 256—252 253.5 Nasici 114.5 117—112 112.— levante 4.104—8.80 3.80 Nova 45.5 47—45 45.5 Trust 116 — 120 119.— Délettkor 178.— 183—180 180.— M.estkor 225.— 233—227 226.5 Georgia 54.25 55.5—64.8 54.8 Izzó 395.— 410—408 408.— Dnether-H. 323.—— 331.— Gschwindt 2430.— __2425.— Polgári sör 890.— 875 875.— Gyapjúmosó 25.— 26.5 26.5 Magy. kend. 53.— 54—52 52.— Ghinoin 47.5 47—47.5 47.— Mi írógva 200.— 200 190.— Felten 540.—— 560.— Gummi 102.— 106 103— Telefon 33.75 33 32.5 ficpettsiani értéktőzsdék NEW YORK. A pénteki tőzsdén barátságos hangulatban indult meg a forgalom, az üzleti tevékenység azonban pénteken is csak csekély volt. A forgalom a délutáni órákban sem élénkült meg. Zárlat előtt ideges hangulatban a vételek kerültek többségbe, úgyhogy a legtöbb részvény kisebb árnyereségekkel zárult. A végirányzat szilárd volt. LONDON. (Csütörtöki zárs.) Brit. Consols (2 Ws%) 82, Brit. War. Loan (3 Ws) 1348, Brit. Funding Loan (4%) 1147/t, Conversion Loan (3%%) IMVi. Brit. Victory Loan 1137/s, De Beers 103/s, Chartered 23Vi, Cons, Goldfields 455/g, Band Mines 1421/a, Rio Tinto 794, Anglo Iranian Oil Ord., 431/s, Mexican Eagle Oil 125/8, Shell Transport 22 a / a a * Burmah Oil Ord. 6694, Courtaulds 36, Electric Musical 1494, Imperial Tobacco Oflie, Imperial Chemicals 33, Layer Brother* 1 */s, Thickers Ordinary 175/1* ÚJSÁG VALUTÁK is DEVIZÁK A aamaatUjd derimfargalomlMm a angol font Jegyién Zürichben 17229 volt. A francia frankot ugyanott 9.65-tel jegyezték. Egyéb említésremélt viszonyok nem történtek. ♦ VALUTÁK: Mnik karén« (csak M K- nál kisebb címletek) 11.5—11.70, len (csak 1089 jen és kisebb címlet) 1.85—*.05, Ura (csak 1( lírás és kisebb címlet) 17.49—17.90, svájci frank 79.99—00.(1, svéd korona (casket koronás és kisebb címlet) 81.70-8S.79. DEVIZÁK: Amsterdam 189.(714—181.49, Athén 2.21—1.*4, Belgrád 9.78H—9.83%, Berlin 1.15.71—159.79, Pozsony 11.64—11.78, Brüszszel 54.28—54.98, Bukarest 2.75—2.82, Istanbul 298.085—279.605, Kopenhága 65.49—95.97, Madrid 52.00—12.24, Milano 17.66—17.8864, Oslo 77.19—77.97, Paris 9.78Va—6.8314, Prága 11.57 —13.67, Szálló 4.14—4.17, Stockholm 82.99— 82.89, Zürich 79.89—80.69, Helsinki 9.87—9.93. (Az amsterdami, belgrádi, brüsszeli és oslói kiűzetés árfolyama csak a magyar-német devizakompenzáción keresztül lebonyolódó elszámolási forgalomban, a párisi kifizetés árfolyama pedig csak a meg nem szállt Franciaországgal szemben az áruforgalom körén kívül eső követelések és tartozások, valamint az 1940 július 16-a előtti áruszállításokból keletkezett követelések elszámolásánál érvényes. A madridi kifizetés jegyzése kizárólag az 1940 július 15-én életbe lépett magyarspanyol kereskedelmi és fizetési megállapodás keretében lebonyolódó fizetésekre vonatkozik. Az athéni kifizetés jegyzék a magyar-olasz fizetési forgalom keretében történő fizetéseknél érvényesülő Árfolyam.) Kiliföldi devizazfklaton AMSTERDAM. Berlin 75.19. Newyork 1,88*/,,—1.88*1u, Brüsszel 89.11-99.17, Zürich 43.93— 43.71. Stockholm 44.81—44.90. LONDON. Newyork 4.02^-4.934, Zürich 17.59— 17.49. Stockholm 16.85—16.95. Lisszabon 99.80—109.20, Buenos Aires 16.9581—17.13. Nemhivatalos árfolyam: Madrid 40.39. — Leszámítolási kamatlábak: bankváltó 3 hóra 1.93— 1.09. la kereskedelmi váltó 3 hóra 2.59— 3.00. Napi pénz 9.75—1.09 százalék. NEW YORK. London 4.9384. Madrid 9.25, Paris 2.29, Zürich 23.35, Stockholm 23.99. Buenos Aires 23.92. ZÜRICH, Paris 9.«, London 17.25, Newyork 431.00, Brüsszel 09.99, Milano 22.66(4, Madrid 39.59, Amsterdam 229.00, Berlin 172.32),R. Stockholm 192.96(4, Oslo 18.50, Kopeniaága 83.50, Szófia 5.25, Prága 17.25, Bukarest 2.25, Helsinki 8.77(4, Lisszabon 17.721/4, Buenos Aires 95.50. Budapesti galomatőzsde A pénteki gabonatőzsdén a magpiac forgalma kissé megélénkült. Lóheremagból 155, lucernamagból 11, mustármagból 20, cirokmagból 150, muharmagból 126, bíborheréből 114, csillagfürtből 450 és kendermagból 100 g cserélt gazdát. KÉSZÁRUPIACI JEGYZÉSEK TÉNYLEGES KÖTÉSEK. LÓHEREMAG: 17 q 230 bp p, 100 q 288 ab feladóáll., 15 q 25 bp p, 20 q 230 bp p, 3.5 q 230 bp p. — LUCERNAMAG: 10 q 385 bp p, 1.5 q 385 bp p. — MUSTÁRMAG:20 q 162 ab feladóé 1 1. — CIROKMAG: 150 q 28 ab feladóé 11. — MUHARMAG: 20 q 40 ab feladóáll., 100 q 40 ab feladóáll., 6 q 40 ab fele adóáll. — BIBORHERE: 10 q 60 ab feladóáll, 120 q 150 ab feladóáll., 4 q 146 ab feladóáll. — CSILLAGKERT: 150 q 28 ab feladóáll., 300 q 28 ab ab feladóáll. — SOMKÓRÓ: 2 q 150 ab feladóáll. — BORSÓ: 150 q 70 ab feladóén. — KENDERMAG: 100 q 120 ab feladóáll. HIVATALOS TERMÉNYÁRAK: BÚZA: 81 kg 31,50, 80 kg 31, 78 kg 30. — ROZS: 7 kg 28. — KÉTSZERES 28. — TAK.-ÁRPA: 65 kg 24.50, középmin. 23.50, kopaszárpa 32.60. —■ ZAB: 41 kg 26.50. — TENGERI: csöves 14.60, szemes 19.70. MAGVAK, HÜVELYESEK. KÖLES: HAJDINA, hántoktlan 36.20. — REPCEMAG, káp. v. répa 45, vad 38. —LENMAG 60. — NAPRAFORGÓ 35. — TÖKMAG 45. — SZÓJABAB 48. — MÁK, kék 152. — MUSTÁRMAG, feh. 161, fekete 102. — BORSÓ: Viktória 53.40, express 45.40, táv. és őszi 60, szeges 40. — LENCSE: kicsi 50.40, közép 60.40, nagy és érd. 70.40. — BAB: fehér, szokr. és gyöngy 56.40, fehér hosszú és lapos 60.40, gömbölyű és hosszú tűrs 60.40, egyszínű színes 60.40, tarka és vegyes 52.40, lóbab 50. — LÓHEREMAG, ny ar. bp p 230. érd., Kolozsv. 240. — LUCERNAMAB, ny. ar. bp p 385. — BALTACIMMAG, hámozatlan 80. — BIBORHERE 150. — FEHÉRHERE 320. — MUHAR 40. — BÜKKÖNY, szöszös 115, pannon 50, táv. (bp p) 40. — CSILLAGFÜRT, édes 35, keserű 28. CIROKMAG, seprő 28, cukor 40. LISZT- ÉS ŐRLEMÉNYÁRAK. Búzadara 63, nulásliszt 61, egys. búza- és rozsliszt 41, búza- és rozskorpa 18, búza- és rozslbliszt 18, rozsszélkorpa 18, malombükköny, szemes 17, darált 18. Kükföld Sinamora a tőzsdék CHICAGO. Baza: dec. 114.375—114.25, máj. 119.75—119.625, jul. 120.128. Tengeri: dec. 74, máj. 80, jul. 81.75. Rom: dec. 64.75, máj. 71.25, jul. 72.876 cent per bushel. WINNIPEG. Baza: dec. 73.375, máj. 77, jul. 78.25.. Rozs: dec. 58.25, máj. 61.26, jul. 61.50. Zab: dec. 44.25, máj. 45.25, jul. 44.125. Lenmag: dec. 150.625, máj. 154.23, júl. 154.50 cent per bushel. • WINNIPEG, Búza: North. Manitoba 90*/s, őszi kemény 135%, őszi Vörös 12944. Rozs: western 821/s cent per bushel. Liszt: 570— 580 cent per barrel. PIACOK BUDAPESTI NAGYVASAK A nagyvásártelepen pénteken lanyha volt a forgalom. A gyümölcspiacon csökkent a szőlő ára. A zöldfélék közöl a paraj, tisztított karfiol és a másodrendű "."jessaláta olcsóbbodott. A SPORT MAC - Újpest Szombatom délután háromnegyed 3 órakor indul meg a mérkőzés a nagyváradi zöld-fehérek és az Újpest jelenleg vezető kelden álló csapata között az FTC-pályán. Az esélyek latolgatásánál azt látjuk, hogy kétségkívül hátrányt jelent a NAC számára az, hogy nem játszhat otthonában, viszont az Újpest sem saját pályáján mérkőzik. A közönség pedig bizonyosan a NAC mellé áll, hiszen mégiscsak az Újpest a legnagyobb rivális a Ferencváros portáján. Ha összehasonlítjuk a csapatrészeket, az erősebb védelmet Újpest oldalán látjuk, a fedezetsort viszont nem lehet összehasonlítani, mert a NAC nem játszik WM-rendszerben (a szélső fedezetek vigyáznak a szélsőkre, nem pedig a hátvédek, Juhász pedig nem bekkel). A két csatársor közt alig van különbség. Véleményünk szerint a pillanatnyilag jobban diszponált támadólánc szerzi meg csapatának a győzelmet. Mivel pedig a váradi csatárok — ezt állítjuk, különben Zürichben több gólt lőttek volna — formája hanyatlóban van, Zsenge Zfi és társai viszont éppen ellenkezőleg, csak most lendülnek igazán bele — minimális aránya Újpest-győzelmet várunk. Futballmeccs 80 percig — Adl ott ad ! Franciaországban 10 perccel rövidebb ideig fog tartani minden futballmérkőzés! — Ez nagyon méltányos. A vesztes csapat legalább azzal vigasztalhatja magát, hogy „ha még tíz percig játszottunk volna, megfordítjuk a mérkőzés sorsát!“ Súlyemelésben Bécs a favorit A vasárnapi Budapest—Bécs súlyemelőversennyel kapcsolatban Papp László dr., az MBSz szövetségi kapitánya az esélyekről szólva, a következőket mondta: — A bécsi csapat kétségtelenül esélyesebb. Egyéni győzelmek tekintetében valószínűleg 3:2 lesz az arány a bécsiek javára. Súlyban ugyancsak Bécs a favorit, de hogy milyen arányban győznek, az attól függ, hogy mennyi lesz az emelések számszerű eredménye. A versenyt az NTE tornacsarnokban 5 órakor kezdik, az ifjúsági ökölvívóbajnokságokkal. baromfipiacon olcsóbb lett a vágott csirke és az élő lúd, drágult az élő csirke, a vágott tyúk és kacsa. Árak: GYÜMÖLCSÖK: alma 80—300, körte 150—300, szőlő 60—250, héjas dió 194 —206, gesztenye 120—190. — BURGONYÁK: nyári rózsa 14.10 őszi rózsa 12.80, Gülbaha 13.25, Ella 12, Woltmann 11, Krüger 10.10. — ZÖLDSÉG ÉS ZÖLDFŐZELÉKEK: vöröshagyma 25, fokhagyma 57—74, tisztított karfiol 60—85, főzőlök 30—56, sütőtök 18—30, sóska 100—150, paraj 60—100, zeller 40—55, sárgarépa 14—26, petrezselyemgyökér 24—36, kararabé 18— 30, fejessaláta, drb 7—65. — KÁPOSZTAFÉLÉK: fejeskáposzta 10—14, kel 18—28, vörös 16—30. — GOMBA: csiperke 340—480. — TOJÁS: friss és hűtőházi, drb 296—304, meszes 278— 285. — ÉLŐ BAROMFI: lyuk 250— 270, csirke 280—340, kacsa 310—340, tud 300—320, pulyka 230—260. — VÁGOTT BAROMFI: lyuk 200—320, csirke 300—400, kacsa 385—380 Ind 320—380 fillér. CSARNOKOK Vásárcsarnokok és nyílt piacok kicsinyben! árainak jegyzése: HÚSNEMŰEK: háj 310, zsír 330; juhhús: hátulja 220—270, eleje 180—210; élő baromfi: tyuk 350, csirke 380—400; tisztított baromffi: tyuk 350—380, csirke 380—460, kacsa 380—450, lúd 380— 450; hal: ponty, élő 300—370, jegek 200—280. — TOJÁS: friss és hűtőházi, dab 15—18, meszes 15—17. — TEJTERMÉKEK: teává 580—690, tejföl 180, sovány tehéntúró 100—120. — MÉZ: 340—350. — BURGONYÁK: Gülbalba 16, őszi rózsa 16, Ella 15. — ZÖLDSÉG ÉS ZÖLDFŐZELÉKEK: vöröshagyma 30, fokhagyma 80—84, karfiol 100—130, sóska 120—180, paraj 100—130, fejeskáposzta 16—19, kelkáposzta 30—40. — GYÜMÖLCSÖK- alma 110—350, körte 125—380, szőlő 100—340, gesztenye 140—280 fillér. Meghalt Borchmeyer német sprinter Berlin, november 21 Eriel Borchmeyer, az ismert nevű német rövidtávfutó, Berlinben elhunyt. A SWAC szombaton Budapesten játszik az Újpest ellen. Értsük meg: "nem Nagyváradon és nem Újpesten, hanem Budapesten, az FTC-pályán. A NAC ugyanis most pályaválasztó. Saját pályája azonban,jelenleg olyan szomorít állapotban van, hogy eltekintve az öltözőnek kinevezett, fabódéktól , nem lehet rajta komoly mérkőzést játszani. Ezért jönn fel szombaton a NAC Budapestre ,s ezért játssza le mérkőzését az üllőiúton Újpest csapatával. A fenti körülmények ismeretében nem szólhatunk semmit. Amit a NAC csinál, az kényszermegoldás, mostoha körülményei között nem is tehet egyebet. Más lenne azonban a helyzet, ha kifogástalan lenne a nagyváradi pálya s a kitűnő zöld-fehér csapat csak jobb anyagi lehetőségek kiaknázása céljából hagyná cserben hűséges közönségét. Ez nem lenne sem fair dolog, sem észszerű eljárás, hiszen a helyi publikum joggal sértődne meg azon, hogy nagycsapat elleni idegenben, kiscsapat ellen pedig odahaza játszik a NAC Félreértés ne essék: mindezt csak feltesszük és nem állítjuk, hogy most is így van. Reméljük azonban, hogy a nagyváradi pálya rövidesen elkészül és minden tekintetben alkalmas lesz arra, hogy NB-mérkőzéseket bonyolíthassanak le rajta..A NAV mindenesetre megérdemli ezt és megérdemli a váradi közönsége. Sárosi dr. játéka kétes, az Ferencvárosban A vasárnapi Ferencváros—Salgótarjáni BTC mérkőzésre a zöld-fehérek együttese még nem alakult ki. Sárosi dr.-nak ugyanis izomhúzódása van ss emiatt esetleg nem is játszhat Amenynyiben mégis vállalná a játékot a csapat így áll ki: Csikós—Ruck. Tátrai Sárosi Hl., Polgár, Lázár — Lukács. Sárosi dr. (Füstös), Finta, Kiszely, Gyetvay. Az SBTC nem változtat legutóbbi csapatán. SZESZÜZLET Az egyedáruságnál az összes szeszféleségekben a forgalom e héten is a rendes keretek között mozgott és az árak nem változtak. GYÜMÖLCSPAINKA-ÜZLET A gyümölcspálinkapiaton e héten csendes volt az üzletmenet és kisebb tételek kerültek forgalomba tartott árakon. Törköly-pálinka 11.40—11.50, seprőpálinka 11.40—11.50, szilvórium 13.80—14, eperpálinka 13.20—13.30, barackpálinka minőség szerint 14.50— 15, borpárlat 16.50—17 pengőn jegyeztetik 10.000 literfokonként IH. táblázat szerint + 5% forgalmi adó. ÉLŐÁLLATPIAC Budapesti SertéSTÍSár. Árak: uradalmi zsírsertés páronként 340 kg-on felül 202. 340 kg-on alul 197, szedettsertés la 194, la 194, silány 185, firegsertés la 196. 11a 178, angol sonkasertés la 190 fillér kg-ként élősúlyban Félsertés szalonnával 255—261, félsertéshús 258. hátszalonna 28 kg-os sózott 244. hát 290. belföldi zsír 310. kenyér- és tokaszalonna 240, szalonna bőr nélkül 261. belső rész 140. bél és gyomor 150. töpörtyű fla 50 fillérke. Budapesti hús- és hideghúsvásár. Iisvásár: Arak: marhahús, ökör fa egészben 250, hátulja 380, eleje 240, szegye 240. Ha egészben 237, hátulja 250-256, eleje 220—230, szegye 220- 230, csontoznivaló 170, tehén fa egészben 237, hátulja 250-256, eleje 220- 230, szegye 220—230. Ha egészben 215, dótúlja 220—230, eleje 200 -206, szegye 200- 200, növendékmarha la egészben 170, borjú ölött bőrben la 217, bivaly 210, zsiger 130, faggyú 52—206, csont 40—56, marhafej 1(a fej) 300, orr és köröm 70—90, láb 4 darab 150—200, pacal egészben 130—180, marhabél 500, borjúfodor egészben 120, marhavér (t tál) 60 fillér kg-ként. — Hideghusvásár: Árak: marhahus la 255, Ila 190 220, csintoznivaló 170, borjú ölött bőrben la 247, la 232, juh ölött nyúzott la 210, Ila 144—190, bárány bőrben 180—186, kecske 160—190, félsertés szalonnával la 256—263 szalonna nélkül 258, marhazsiger 130 fillér charmiiságKÖNYVTÁRA útján. Az Újság előfizetőinek külön kedvezmény Naponta lehet cserélni. Kívánatra házhoz is küld Budapest, VL, Aradi-utca 8k------V., Gróf ,Tisza István-utca 4