Ujság, 1941. november (18. évfolyam, 250-274. szám)

1941-11-30 / 274. szám

10 IV O­Z­I Vincze Márton­ tragikus halála a bíróság előtt Emlékezetes az a tragikus szeren­­csétenség, amely január 11-én történt a Hanjita filmgyár műtermében. A „Végre“ című­ film felvételei folytak. A munkások egy öt méter hosszú, 70 kilogramm súlyú deszkapallót akartak felhúzni, de a pallóra hurkolt kötél ki­bomlott, a súlyos deszka a műterem közepére esett, majd onnan több mé­terre visszapattanva, az ott álló Vincze Márton díszletfestő művészre zuhant, aki súlyos koponyasérülést szenvedett , néhány óra múlva az uzsoki utcai kórházban meghalt. A kiváló művész özvegye havi 600 pengő életjáradék megfizetéséért pert indított a Hunnia filmgyár ellen. Hankovszky Dezső dr. törvényszéki tanácselnök el£lt meg­tartott tárgyaláson a filmgyár az öz­vegy­ kártérítési igényét nem ismerte el. Tagadta, hogy a baleset bekövetkezte­kor a műteremben ő rendelkezett volna. Azt állította, hogy a rendelkezés joga a Klajda Film kft.-t illette meg, mert az, illetve Daróczy József igaz­gató készítette a „Végre“ című filmet, amelyért 25.000 pengő vállalkozási ösz­­szeget fizetett a filmgyárnak. Arra is hivatkozott a gyár, hogy a film elő­­állításához szükséges emberanyag ki­választása a vállalkozó gondja volt, ő sohasem állapodott meg Vincze Már­tonnal, mert a díszletépítő a gyártási vezetővel, jelen esetben Daróczyval állott összeköttetésben. Egyébként is a baleset bekövetkezéséért senki sem felelős, vagy legfeljebb Vincze Márton, mert a palló felhúzásakor kiadták az utasítást, hogy mindenki távozzék, de Vincze mégis a helyén maradt. Végül arra is hivatkoztak, hogy a munkások kiválasztásában gondosan jártak el, mert évek óta szakmunkásokat alkal­maznak. A törvényszék a baleset körülmé­nyeinek tisztázására széleskörű bizo­nyítási eljárást folytatott le. Ennek során megállapította, hogy a balesetet közvetlenül Kónya József díszletmun­­kás gondatlansága okozta, aki a palló megerősítésénél ácskötés he­lyett egy­szerű burkolást alkalmazott. A bün­tetőtörvényszék Kónyát 200 pengő pénzbüntetésre ítélte. Megállapította a törvényszék, hogy felelőssé tehető a munkaadó is, mert nem bocsátott elég hosszú kötelet a munkások ren­delkezésére. Daróczy József arról val­lott, hogy mint filmgyártó kapta a Hunniától a termet és a munkásokat. Vincze Márton a Hajdú Film Kft-vel nem volt jogviszonyban, mert a tisz­teletdíjat —a- 1500 pengőt — a Hun­niától kapta. A törvényszék ítéletében a Hunnia-filmgyár kétharmad kártérí­tési kötelezettségét állapította meg. A kárösszeg tekintetében a bíróság en­nek a közbenszóló ítéletnek jogerőre emelkedése után fog határozni. Az ítélet indokolása szerint Vincze Márton és a Hunnia között jogviszony volt. A műterem, ahol a halálos bal­eset történt, a Hunnia tulajdonában van, ő adta az emberanyagot is a munkálatokhoz. A kamarai illetéket Vincze után a Hunnia fizette és a filmgyár állapodott meg vele a tisz­­teletdíjban is. A törvényszék­­szerint a baleset bekövetkeztét túlnyomóan a film­gyár vétkessége idézte elő. Hozzá­ T­ ifiii in mu—»—n—■um !!!■■■ iniwiH——in in jmii L kERESZÍT- KIHÁlAlk Házassági ! Meleg otthont, hozzáillő MAGÁNtilttDETfcS! Nyugodt megélhetéssel is tehermentes házzal rendelkezem a fővá­rostól 40 km-nyire." 33 éves, gyermek télen, elvált asszony vagyok, érettségizett, itt. Megismerkednék hozzámi­lő Hóemberrel házasság céljából Lehetőleg nem benősüléssel. ..Szimpátia 590“ jeligére kiadóhivatalba. 590 Férjh­ezadnám leányomat szr. 6O.OOO hozománnyal, önálló ipar­ral, 35 feletti, biztos exisztenciáju­ úr­hoz. Jelige 4.Jó feleség 7112“ főkiadóba Férjhez­adnám komoly, 35 év körüli, nem Árja, diplo­más vagy biztos foglalkozású úrhoz, 51—­53 ezer pengő hozománnyal rendel­kező leányomat. Ajánlat az Újság ki­adóba „Jól nevelt“ jelige alatt. 631 JÓMEGJELENÉSO. 40 es. nagyvállalat volt fő­­tisztviselője, szr. (tőkével, jövedelemmel) fc'nvon'|||innnpje'mód"’ "'nos. önálló úri­­»'BoönUs Veiller női, kinek agilis segitsztársa í.hetne. ..Magánhirdetés 7124, főkiadóba. 848 Benesíil­e jobb ü­zletbe, vállalatba izr. 55-ös fivérem, értékes munkaerő. KIVÉTELEZETT emlék­­lapos. tiszt. Vagyona van. Könyvelésben éjjálló, külső, belső üzlet­ekben gyakorlott. Mértékletes, jó megjelenésű. Hozzátartozóval válja személyesen, kölcsönös retlilás esetén ..Sizalmasan részletesebben megbesz­élhetjük“ Mássánhirdeté«! Abszolút kulturált, jó megje­­lenésű, anyagilag gondtalan, korrekt urat C32—-40-ig) élettársul keresek finoman szén, decens, átlagonfelűli intelli­genciájú, melegszívű s biztos egzisztenciáju fúr.) leányom számára. .,Lehetőleg diplo­­filíj 7120“ jeligére főkiadóba. 636 Kellemes boldog otthoni nyajlapék házasság révén intelligens, 50—55 éves, biztos exisztenciával vagy nyugdíjjal biró úriembernek. Bérmen­tés, modern lakásom van és vidéken házam. Középkorú, jó megjelenésü özvegyasszony va­gyok. „Hűséges élettárs /126“ jelige fiók­ki­adóba. 677 élettársat keres finomlelkű, kulturált, csinos, nagyon jó megjelenésűk­ .középkorus ide. fuvolósj..joa már vagyontalan özvegy uriasszony. „Szere­tet. harmónia 5941“ fökiadóba. 576 sz bauezió ypiemDept­­teresen aki jólmenő gyárvállalatomba tizenötezerrel 623 benosulne Ritk.Mikaromzin főkiadóba. Benősülne főszakmája 20.000 pengő saját tőkével kiváló szakember, intelligens, szolid, 37 éves úr. Válaszokat „Nem árja“ jeligére. Közvetítők kizárva. 605 Adás-vétel Aranyat, ezüstöt, gyöngyöket jó árban veszek. Ezüst évrtkészletek olcsón kaphatók SCHMELCZER BENŐNÉL. Károly­­körut 30. Keresztény szövetbolt mellett, lf. Agynemű­vászon lepedő, angin, köpper, flanek­, törülközők, konyharuhák, stb. rendkívül olcsón. WEISZ, VI., PAUL­AY EDE­ UTCA 58. (udvarban), Liszt Ferenc-térr­él. 638 ZONGORÁT VESZ HANGSZERGYÁR, RÁKÓCZT-UT HATVAN. Kinaezüst ALPAKA asztali felszereléseket, dísztárgya­kat, evőeszközöket, legmagasabb áron vesz HEXNER. Király­ u 25. Tel : 227-073. 3038 5501 Qraisi00 Csi lemezek­et »pl. 1925 évi utániakat (gramofont is). Központi Gépraktár Rákóczi-út 80. udv. Tel.: 224-014 Rádió világimárkás, legújabb tipus, megérkezett Részlet, csere Juventus Technika, Nagy La­jos király.­u. 190 Telefon 296-431 3017 Privátkézből vennék zongorát 6502 clarinát vidék is. Strok I, Aréná­id. 2. 1 225-662 USS! hasznait rádiókat magas áron veszik Szikom Ernő, Teréz­ krt 38. T. 11-67-39 Új rádiók részletre is kaphatók KIS HIBÁVAL NAGYON OLCSÓN VÁROSHÁZ-2. 2 KOSSUTH LAJOS UTCA SAROK TEHEL PAPLAN Mindenkinek biztos megélhetést nyújt az Vk AA fi fii? // harisnyaszemfelszedőgép " Ilii Ba affi 113'' Világszabadalom V. Szent István-krt 13. Óvakodjunk az utánzatoktól. 3015 n p ff villamos szemfelszedőgép­ek P» ■ szenzáció. Kelen lyászló lezsil- II L «A ipari gépek Bpest V Csákv. 14 IBB.II t . in-586. Bemutatás: d. u 2-6 ifi HIDEG VAN I Lékelzáró ABLAKPÁRNA. 1 méteri*.............2.60 P r.iszkimó-paplan Jó melea ........ 28.54 P 3 részes futamatrac........................14.84 P »Cserhát paplan« A'i Telefon 420-454. Vidékre utánvét. 3046 Honv. min. eng szab Markovits mérnök-féle óvóhely -berendezések Wiesel A., Vilmos császár ut 52­­. 118-188 Az új ffilzt szenzációsan alakítja. Már 16 P-től. Készí­tője: Nagypálné, V., Zsitvay Leó-u. 16. 294 Székek, asztalok, *jégsekrények. eVŐESZKÖZÖH alpakkából, rozsdamentes acélból is. tálcák, tálak, billiárdasztalok és kellékek HEXNER Király­ utca 25. 3036 Használt bőröndök messzeszerek vétele, eladása, cserélése. WEI1* Népszinház­ u. 26 Tel.: 144-208. B­S#1- és borpuli­ka SZÉKEK, BILLIÁRDASZTALOK, u 11 ALPAKKA­, ÜVEGARU. Fried vendéglői berendező. Király­ utca 44. Drogériák, szakfizietek büszkesége az uj Tempó hasitékos, széles élű penge a b­a­k­e­li­t­d­o­b­o­z­b­a­n írógépet számológépet Ooldösiger Géza is,“"..."... Irodáit és hordozhatót jó áron veszek. Zongorát, piait itt át­veszünk a legmagasabb áron MUSICA ? Erzsébet-kiír­ót 43. sz. (Royal Apolló) Telefon 222 282. Több ezer modern német regényből és útleírásból válo­gathat hihetetlen olcsó áron BLUM JENŐ könyvesboltjában. Vilmos csáSZár-ut 44. 1665 Légvédelmi padok, WC-k hordágy olcsón, raktárról kaphatók. Kellermann és Knöpfler, Király­ utca 11. Telefon 226-889. 413 Fal- & vegyes alma vgyontételben is kapható. Bővebbet Wollák Jenő, Nagykanizsa. 511 MÁRIATERÉZIA1“”“”""" Biedermeier­, sír) és modern d­olllárak nagy választékban BUGYI csillárszalon Teréz kr. 17 T 121 K47 fieSdo£$ozók (akik fogyasztókat szolgálnak ki) különféle textilárut, téli-nyári női nadrágot olcsón vásárolhatnak VI., Paulay Ede-u. 10. Bock cégnél. 573 Aalegeizer eladó 6050 Nagyatádi Szabó­ utca 35. Szigeti István. Ha pénzét jól akarja befektetni és kamatoz­tatni, úgy vegyen nálam b­élyeget Katonasor kapható. MARKÓ. Teréz-körút 50. szám. Telefon: 329-958. 670 Orth. kóserfüstölt libahús vegyes 7.50­0, 5 kg vételnél frankó utánvél mellett. Kapható Heisz Zoltánnal. Debrecen, Simonffy­ Utca 5. 633 Quarciampa vadonatúj, hanaul, bérbeadó. Szobi, 119-250 Hitelesített level . Dohány-u. 66. fszt. S. hu. 2—4-ig Vidéki nagyváros főterén kézimunkaüzlet nagy árurak­tára vagy az üzlet eladó Leveleket „Családi okok miatt" Arató hir­­detőirodába, Erzsébet-körút 14. 8528 különlegesen szépen csiszolt, füles (bólés) pohár, 12 darab, alkalmi áron eladó. VI., Musso­­lini-tér 4, II. emelet 28. 580 Hurkapálcát minden mennyiségben szállít SÁNDOR IGNÁC, V., Hollán-utca 5. Telefon 11­82-37. 567 Ruházat P||| Perzsa­, sealbuiul a legolcsóbban FLECHS SÁNDOR szélesmesternél, Rottenbiller­ utca 39. Telefon 422-273. 643 Régi ruháit modernizálom Lilly-szalón. Podmaniczky­ u. 49. Tel.: 327-832. Olcsó fazónárak­. (Hozott anyagból is.) 3008 Perzsabuntfa, nyerti príma. u.­o(t finom szilbunda Olcsó eladása. Vétel, csere. Vörösmarty­ u. 61. II. 1. Kefésk. rókák­, seal-, macska- panofixbundák olcsón. Jollesz szűcs. Visegrádi-utca 18/a. I. emelet 3. Kevés pémén lei­ffiöskös! Szőrmebundák télikabátok. koszzfimek olcsón Eötvös u uca 30 II. emelet 14 kör. 3021 Holland nerzbunda privátnak eladó. Jókaiban, Nagy, Csáky­­utca 16. Hl. emelet 2. 679 Uj bundája lesz ha a régit modernizálja Robitsek Zoltán szűcs. Baross­ utca 6. VÁR IRIN Fl használt ruháji­»*■* tól Mindenért SCHMERGEL fi/d­ legtöbbet VII. Ruttenbaler­­utca 37. Telefonáljon 422 2159. Hívásra lörökl­ödv&tvL cifuuif hí Újság könyvtárában 100.000 kötet várja Gróf Tisza István u. 6 és Aradi­ u. 8 ÚJSÁG VASÁRNAP, 1941 NOVEMBER 30 járult azonban ehhez Vincze hibája is, mert a veszélyes helyről idejében nem távozott. Ez a magatartása azon­ban nem volt annyira gondatlan, mert nem számíthatott arra a nagyfokú gondatlanságra, hogy a munkás meg­felelő kötés alkalmazása nélkül húzza fel a pallót. Vincze Márton mint ter­vezőművész működött közre és mint ilyen ügyelt fel, hogy a végzett munka megfelel-e művészi elgondolásának. Mindezek alapján a törvényszék a kármegoszlás elvét alkalmazta, még­pedig az özvegy javára kétharmad, a Hunnia javára egyharmad arányban. „Pinocchio" mint karácsonyi ajándék Walt Disney, a tr­ük film kitalálója, mestere, művésze és bűvésze, számos mesefigurával ajándékozta meg a vi­lágot. Legutóbb áttért a teljes elő­adást pótló nagy rajzos trükfilmek készítésére. A „Hófehérké"-vel iskolát csinált, azóta többen követték, de természetesen a mestert utolérni egyik sem tudta. Walt Disney most saját­magát szárnyalta túl, a „Pinocchio" fa­báb történetével. Ez a másfélórás trükfilm a legötletesebb, legkedve­sebb és legmulatságosabb valamennyi Walt Disney-alkotás közül. A pesti közönség karácsonyi ajándékul kapja. Lelki klinika Cserépy László, a magyar rendező­gárda specializált vígjáték-szakembere, szervírozza a legújabb magyar film­­bohózatot, amelynek címe: Lelki kli­nika. Jávor Pál egy újságírót játszik a filmben, Túrát mint egy női klub ellenzékének vezére mulattat, Somlay Artur, Vaszary Piroska, Hidvéghy Valéria és Pethes Ferenc vidámabb­nál vidámabb figurákat alakítanak. A filmet gyártó­­rts-film igazgatója. vitéz Bánky Róbert, aki egyébként a Magyar Színház igazgatója is, meg­elégedett egy kis komornyik-szerep­pel. A zenét Fényes Szabolcs irta. HOLLYWOOD. Egymásén. 'Csil. HG, W* Vfelő v. és ü. M*2-kor is.) Va­i 4. e. 1l-kor. Nincsenek véletlenek. IPOLY. Erik a gyomorrs. (845. 7. 1410. j és u. 2-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: Jöjjön elsején. JÓZSEFVÁROSI. Egy tál lencse. (848- H., 848. 8410. v. és v. 842-kor is.) Vas a. e. 11-kor. Hölgyek elfényben. KAMARA. Csákó és kalap. (11. 2. 4. 6. 8. 10 órakor.) LLOYD. Végre. (844. 846. 848. 8410. v. és v. 842-kor is ) NÉPSZÍNHÁZ MOZGÓ. A végtelen ut. (844, 446, 148. 8410. v. és v. 842-kor is.) Vas. d. c. 11-kor: Vágyak asszonya. NYUGAT. Allpang. (844, 846, 848. 8410. v és v. 12-kor is ) iMxf^zX mucoxok (St. «■* szombat. v .* vasárnap, ü . ünnep.) ADMIRAL. F.gj tál lenen*. (11. %2, 144, K6, 148. 1410.) Vas. d­e 11-kor: Egy lencse. alkotás, a Dateien ut. 044, %e. vis. viio. V. 142-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: A vég­­leten ul. ANDRASSY. Érik a gyüm­öle». (844. 846. 848, 8410. v. 842, 844. 846. 8. 16.) Vas. d. e. 11-kor: Az üldözött. Átrium. Egy éjszaka Erdélyben. (HA n 146, ülő. s2., v­ét a 144-kor is.) BELVÁROSI. Bűn és bünbadén. (Hétköznap: 4. 6, 8. 10. v. és v. jobbr.: 2. 4. 6, 8. 10. balr.: 843, 845, 847. 849.) BELVÁROSI HÍRADÓ. (181-244). Acélulak. Legújabb hadiziparunk. Magyar-. Uta-, Luce- és Fun-híradók. A büvös szék. Folytatólagos egyórás előadások 10—24 óráig. BODOGRAF. Egy lá­ lenese. (844. 846. 848. 8410. V. és fl. 11. 842. 845. 847. 849 is.) BROADWAY. Az­ asszony, az orsos és a har­madik. (844 846. 848. 8410. sz., v. és 0., 842-kor is.) CAPITOL Ne kérdezd ki rajtam. (844. 846 846. 8410. v. és 0­42-kor is.) Casino. Algír (846 48. 841o. sz., v. és­ő 844-kor is.) CITY. A cigány. (848. 848. 8410. sz., v és v. 844-kor is.) CO­R­S­O. Mellékutca. (846 848. 8410. sz., v. és 0.: 844 kor is.) CORVIN, életre ítéltek. (5. 848. 8410. sz., v. és v. 843-kor is.) Vas. d­e. 11-kor: Dél csillaga, ne CSI. Féltéé. (846. 848. 8410. sz., v. ás u 0 Hit-kor is.) ELDORADO. GOI Baba. (4. 6. 8. 10. v. és 0 2 kor is.) ELIT. Háry János. (4. 6. 8. 10. v. és 0­ 2-kor is.) P O R U M. A szili ét­a gödölye. (846. 88 1 8410. sz., v és a 3-kor is.) HÍRADÓ FILMSZÍNHÁZ. (222-499). Acélutak. Legújabb hadiriportok. Magyar-, Uta-, Luce- és Fox-hirsdób. Donald udvarol. Folytató­lagos egyórás előadások 9—24 óráig. Hatodik hétre prolongálva! Ne kérdezd ki voltam KARÁDY x Capitol OPEON. Egy tál lencse. (844. 86. 848, 84­0, v és 0. 842-kor is.) .Vas. d. e. 11-kor: Rózsafubi­t. ORIENT. így élni jó. (844. 846, 848. HÍO. v és 0 842-kor is.) Vas. d­e. 11-kor: Trenk. a pandúr. OTTHON. Közbelép a feleségem. (844 846.­­48, 8410. y. és 5. 842-kor is.) Vas. d e. 11-kor. Áll a bál... PALACE, nyurkovici­ fiuk. (11. 2. 4. 6. 8 és 10 órakor ) RADIUS. Egy éjszaka Erdélyben. (4G, 848. 6410. sz.. v és v.: 841-kor is ! RF.X. Egy tál lenese. (845. 647. 9. sz. H4, 846, 848. 8410. v és fi 842-kor is.) Vas d e. 11-kor matiné. Az ALTÓ. Halálba jó. (11. 1. 3. 846. 848 és 8410 órakor.) ROYAL APOLLO. Bob berreg. (846. n HA. 6410. sz . v és fi.: ♦. 6. 8. 10., CCALA. La Conga. (5. 848. 8410. sz., v.­­ és fi. 648-kor is.) STUDIO A szerelem gyöngyei. (11, 842­­4. 846. 848, 8410.) TIVOLI, Egy tás lenese. (644. 646, 648. 6410, v. és fi. n. 642-kor is.) TURAN, össztánc. (11. 842. 4. 6. 8 10, v és fi 11. 2, 4. 6. 8. 10.) VESTA, Az örök csavargó. (11. 842. (44. 846, 848. 8410. v. és v.: 11. 2. 4. 6. 8. 10.)

Next