Ujság, 1941. december (18. évfolyam, 275-296. szám)
1941-12-13 / 284. szám
8 — Halálozás. Wähler Paula, a Magyar Országgyűlés Gyorsirodájának ny. tisztviselője, aki 1904-ben az első magyar gépiróbajnoksg győztese volt, december 11-én Budapesten meghalt. Boschán Józsefné szül. Scheiber Matilda, a Gizella malom ny. főtisztviselőjének özvegye, 81 éves korában elhunyt Budapesten. Steinberger Fanny (Bereg) benei lakos december 8-án elhunyt. — Bővérű, kövér egyéneknek, köszvényes betegeknek és aranyérben szenvedőknek reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvíz, biztos, alapos és mégis kíméletes hashajtó hatása következtében, gyakran igen jó szolgálatot tesz. Kérdezze meg orvosát! — Az átkelési hajók megszakítás nélkül egész napon át közlekednek. A M. Kir. Folyam- és Tengerhajózási Rt. közli, hogy a székesfőváros területén "Árpád-utca—Batthyány-tér, Árpád-utca—budai Lánchídfő és Vigadótér—budai Lánchídfő között fenntartott átkelési járatokban a csavargőzösök december 15-étől, hétfőtől kezdve 7 óra ,10 perctől 20 óráig negyedóránként megszakítás nélkül, tehát 15 és 17 óra között is közlekednek. BEKÜLDÖTT HÍREK Előadások december 13-án, szombaton. Lüke Gábor dr.: Magyar szórványok a Balkánon. (Szabad Egyetem, Egyetemi Jogi Kar, IV., Pázmány Péter tér 1—3. este 1 7.) Finkey Ferenc dr.: Vitéz Moór Gyula dr. n. elmélete a büntetőjog magánjogi jellegéről. Kristóf György: Kritika és irodalomtörténetírás Erdélyben 1919—1940-ig. (Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Magyar Tudományos Akadémia, délután 5 órakor.) A Vigadó nagytermében Petőfi-estet rendeznek, amelynek keretében részleteket adnak elő Petőfi eddig előadatlan darabjából, a ,,Tigris és hiéná"-ból. Közreműködnek: Móricz Zsigmond, Hont Ferenc, Medgyaszay Vilma, Étsy Emília, Hont Erzsébet, Hollós Melitta, Gerő Lili, Major Tamás, Pataky Jenő, Pásztor János, Bajcsy István, Gellért Endre, Gábor Miklós, Szabó Iván és Dienes Ferenc. Megtartott előadások. A Természettudományi Társulat növénytani szakosztálya most ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. Moesz Gusztáv elnöki megnyitójában visszapillantást vetett a szakosztály ötvenéves múltjára. Szabó Zoltán a növényrendszertan korszerű irányairól adott elő, vázolva az örökléstan újabb eredményeinek a rendszertanra gyakorolt hatását. Gimesi Nándor a növényi sejtkutatás újabb eredményeiről, Soó Rezső pedig a hazai növénytakaró kutatásának tudományos és az újabb évtizedekben elért eredményeiről számolt be. ■ Negyvenéves kutató munka és kísérletek eredményekép a tbc. általa felfedezett uj tyógyeljáráséról számolt be Preisich Kornél dr. a Gyógyintézetek és Tüdőgondozók Orvosainak Szövetségében tartott előadásán. Az uj gyógyeljárás az u. n. tuberkulinra van alapítva, amelyet még Koch Róbert, avagy német orvos fedezett fel, mint a tuberkulózis gyógyszerét, de amelynek a szervezetre gyakorolt káros hatását ezideig eliminálni nem sikerült. Preisich db. eljárásának lényege az,, hogy ezt a káros hatást megszünteti és emellett a tuberkulin gyógyhatását fokozza. A gyógykezelés, előadása szerint, nemcsak a már klinikai szempontból is betegnek tekinthetőket gyógyítja, hanem az olyan betegeknek, akikben a tuberkulózis még csak lappangó állapotban van jelen, megelőző (preventív) gyógykezelésére is alkalmas, amint azt ötven ilyen betegen végzett gyógykísérleteinek eredményei igazolták. Ily módon Preisich dr. gyógyeljárását alkalmasnak tartja arra, hogy megfelelő kiterjesztése esetén a tbc.-t mint pusztító népbetegséget teljesen leküzdje. Orvosi körökben nagy érdeklődéssel fogadták az előadást, amely egészen új utat mutat a tuberkulózis gyógyítása terén. LÓSPORT Ügetőversenyek A két egymásra következő versenynap közül az érdekességek inkább vasárnapra esnek, de azért szombatra is érkezett annyi nevezés, hogy a Pálfalva-díjat két részre kellett osztani. A délutánt megnyitó kétévesek versenye két jóképességű ügetőnek, Cirádának és Harmatnak párharca lehet. Mi biztossága miatt inkább az utóbbi pártjára állunk. A Mechanikus handicap felállítása és legutóbb mutatott formáik Leandert és Erdőszépét állítják az előtérbe. Az Űrkocsisversenyben Zeppertnek Négus 11. az ellenfele. A Nemzetközi versenyben Fontos folytathatja győzelmi sorozatát, bár a 2000 méteres távolságon Ficsurt nem lesz könnyű dolog utolérni. A Nemzetközi handicapben Csapláros és Csalafinta küzdhetnek az elsőségért. A Lekence-díjban Csoda nyerhet, de igen jól fog futni Lila is. A 33-as Handicap megnyerése Urilány szálltára nem nehéz feladat, hacsak Carthago nem futja legjobb formáját. A két részre osztott Pálfalva-díj első részletében Citerát és Férgeimet, második felében Drágái és Marcikát ajánljuk olvasóink ügyeimébe. A 30-es Handicapet, vagy a már nagyon esedékes Little Winny, vagy Valódi nyerheti meg. Jelöltjeink: I. Ciráda-Harmat. T leander—Erdőszépe. ill. Zippers— Négus H. IV Fontos—Ficsur V Csapláros—Csalafinta. VI. Csoda—Lila VII. Urilány—Carthago. VIII/I l'.timo 51/B—Fergeteg IV. VIII/2. Drága-Marczika. IX. Little Winny—Valódi. SZÍNHÁZ A filharmonikusok Mozart-estje A magyar Mozart-kultusznak mindig egyik legerősebb oszlopa a Filharmóniai Társaság volt. Erkel Ferenc és Sándor, Richter János, Mahler Gusztáv, Kerner István és Dohnányi Ernő sűrűn tűzik műsorukra a nagy zeneköltő gyönyörű ferzeményeit és a főváros közönsége állandó lelkes hallgatósága a halhatatlan salzburgi lángelme remek muzsikájának. Csak természetes, hogy legelső magyar zenekar a mostani jubiláris ünnepekből is ki akarta venni részét és pénteken az Operaházban harmadik bérleti estjét Mozart emlékének szentelte. A C-dur („linzi“) és d-dur („menüettnélküli“ szimfónia, valamint a d moll zongoraverseny szerepelt a programmon. Ferencsik János, az Operaház nagyon tehetséges fiatal karmestere vezényelte a koncertet és kitűnő dirigálásával méltónak is bizonyult a megtisztelő meghívásra. Az orcheszter kedvvel, odaadással, szabatosan játszott keze alatt. Az estnek, magától értetődően, Dohnányi eszményi szólója, Mozart szellemét felidéző zongorázása a legszebb élménye. Hangzásban, stílusban, felépítésben aligha lehet párját találni. (P- J.) Nyilvános főpróba A Vígszínház, előideiben bevett szokásától, nyilvános főpróbát tart december 19-i újdonságából, a Cecilia című vígjátékból, melynek szerzője Szilágyi László, főszereplője Fedők Sári. A művésznőnek ez lesz az első idei szereplése. A többi főszerepet Ladomerszky Margit, Kis Manyi, Zsilley Margit, Ajtay Andor, Szilassy, Dénes, Mihályi, Vértess Lajos és Bihary játsszák. A darab rendezője Hegedűs Tibor. * Müller Mária a zugligeti szegényekért. Müller Mária Budapestre érkezett, hogy hétfőn délután fellépjen a zugligeti szegények javára rendezendő zeneakadémiai hangversenyein. A hangversenyen szerepel Orubay Melinda, Árpád Margit, Raffay Erzsi, Nizsinszky Tamara, Kiss Manyi és Rácz Vali. * Karácsonyi előadások az Operaházban. A két karácsonyi ünnepnap délutáni előadásai: December 25-én Jancsi és Juliska, A babatündér, 26-án A mosoly országa, esti előadások: december 25-én Pataky Kálmán fellépésével a Manón, 26-án Slovanscsina. Vasárnap, december 28-án Németh Mária és Pataky Kálmán fellépésével Az álarcosbál, december 31-én A denevér kerül előadásra. * Kornai Mária jubileumi hangversenye. Már hosszú évek óta áll a magyar dal szolgálatában Kornai Mária énekesnő, aki most rendezte huszadik önálló dalestjét a Zeneművészeti Főiskolában. A hangversenytermet zsúfoltságig megtöltő közönség zajos ünneplésben részesítette Kornai Mártát és a többi szereplők közül Takács Máriát, a kiváló hangverseny énekesnőt, Magyar Ferkét, a népszerű rádióénekest, valamint két kis apróságot, a Réti-testvéreket. * A színpadi szerzők közgyűlése. A Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete kedden délután öt órakor tartja évi közgyűlését az Otthon írók és Hírlapírók* Körében. — A Magyar-Német Társaság Mozart-ünnepe. A Magyar-Német Társaság december 13-án, szombaton délben 12 órakor a Nemzeti Múzeum, dísztermében Mozart-ünnepet rendez. * Operarészletek az OMIKE művészakcióban. December 14-én, vasárnap délután 3.45 órakor rendkívül gazdag műsor keretében Darvas Ibolya, Kraszner Káló, Leopold Lenke, Sik Olga, Vera Viola, Bencze Miklós, Ney Dávid, Róth Ferenc és Sipos Jenő dr. operarészleteket adnak elő Korngold, Halévy, Offenbach és Weber műveiből. A legnépszerűbb operaáriákat és együtteseket új tehetségek tolmácsolják. Karmester Fraknói Károly. December 13-án, szombaton „Takáts Alice“, december 14-én, vasárnap este „Csöpi“ és „A cégvezető úr“ van műsoron. * Ottó Ferenc új kantátája. Ottó Ferenc a kitűnő fiatal magyar zeneszerző új művet komponált. Aratónap a címe az Illyés Gyula szövegére írt kantátának. A mű tárgya egy parasztcsalád története az aratónapon hajnaltól estig. A Székesfővárosi Zenekar december 15-én mutatja be a Művelődés Házában. ÚJSÁG SZOMBAT, 1941 DECEMBER IS A római magyar kolónia hangversenye az olasz hadsereg sebesültjeinek Rómából jelentik. Pénteken délután a római magyar kolónia nagyszabású hangversenyt rendezett a római Quirinoszínháziban az olasz hadsereg rokkantjai és sebesültjei tiszteletére. A carabinieri zenekar a két nemzet himnuszát adta elő, majd Kovács Gyula, a római Magyar Egyesület alelnöke lelkes szavakkal köszöntötte a megjelenteket. Megemlékezett ez Olaszországot és Magyarországot öszefűző szoros baráti szálakról és hangsúlyozta, hogy az olasz nép volt az első, amely a világháború után lovagias nemességgel baráti jobbot nyújtott volt ellenfelének. A magaszínvonalúműsor szereplői, akik az olasz művészi élet legjelesebbjei közül kerültek ki, valamennyien szívességből a nemes cél iránti lelkesedésből léptek fel. Tassinari Pia, Bendetti Mária, Tagliavini Ferruccio, az olasz énekkultúra büszkeségei Verdi, Mascagni, Donizetti és más neves szerzők műveiből adtak elő operaáriákat a közönség viharos tetszése mellett, míg Guscina Alfréd és leánya Liszt-rapszódiákat játszottak zongorán. A közönség lelkesen éltette a kitűnő művészeket, akik tudásuk legjavát adták. Az ünnepi műsor a Rákóczi-induló hangjai mellett ért véget. Kolozsvári dáridó A „Kolozsvári dáridó“ , Budapesten Erdélyi Mihály Erzsébetvárosi Színházában kerül premierre szombaton igen sikeres vidéki pályafutás után. Az operettet Séfeddin Sejked bey írta, zenéjét Saáginé Schack Manka és Soproni Ehrlinger József szerezték. Az ősbemutató Kolozsvárott zajlott le nagy sikerrel és rádió-közvetítéssel. Azóta minden várost és nagyobb helységet befutott, míg végre Pestre került. Jelen pillanatban ez az egyetlen operett, amely Pesten színpadon műsoron van. Erdélyi Mihály kitűnő előadásában hozza színre a Ligetben a „Kolozsvári dáridó“-t. Zenevilán Rukovszky Ivánt, a Közigazgatási Bíróság elnökét választották meg a Hubay Jenő Társaság elnökévé. Molinari, a világhírű olasz karmester, az idei szezonban ismét vendégszerepel Budapesten. A Székesfővárosi Zenekar hangversenyét vezényli. Dévényi Imre „Cseresznyevirág“ című operája január hóban kerül bemutatásra az Operaházban Kenessey Jenő vezénylésével, Rékai András rendezésében. A főszerepeket Orosz Júlia, Nagypál László és Jámbor László énekelik. SZÍNHÁZAK MŰSORA: OPERA: Turandot (7). 9. bérlet. NEMZETI: Wallenstein halála (18). VI. 7. NEMZETI KAMARA: Kaland (%8). MŰVELŐDÉS HÁZA: Bihari—Dankó-est (%6). MADÁCH: Körtánc (8). VÍG: Hazudj nekem (.8). PESTI: Tűzvész (délután 4 és este 8). UJ MAGYAR: Medea (8). ANDRÁSSY: Boldoggá leszlek (8) FŐVÁROSI OPERETT: Múzsák muzsikája (%8) KAMARA VARIETÉ: Kubai kaland (b és 9). NEMZETI BÁBSZÍNJÁTÉK: Délután: Mesejáték (4), este: Istvánka (8). ROYAL REVÜSZÍNHÁZ: Revürapszédia (délután 'Ab és este %9). KOMÉDIA ORFEUM: Hébe-hóba (%9). ERZSÉBETVÁROSI: Kolozsvári dáridó . (délután !46 és este %9). JÓZSEFVÁROSI: Legkisebbik Horváth-lány (délután Yn6 és este %0.). KISFALUDY: A csavargólány (V26 és 3A9). ALKONYAT Öregedő férfi és fiatal leány szerelmi drámája művészi színekkel, ragyogó színészekkel. Haimul 2. hét Fórum. EGY ÉJSZAKA ERDÉLYBEN. Kényes téma, szellemes megoldás Szeleczky, Lázár, Mezey, Páger, Nagy 1 7. hét premierben Casino Jehát meptéfescuse/ MOZI Szívdobogás Két nagyon kedves színész, Paul Hörbiger és Magda Schneider játszik ebben az új német filmben és az ő tehetségük minden szövegírói, meg rendezői kiválóság nélkül is már egy kellemes órát biztosít a hallgatóságnak. Ezúttal tipikusan bécsi történetnek állanak a középpontjában, melynek lepergése alatt bőségesen kapunk „Heuriger“ mellett mulatozó társaságokat és hamisítatlan „Schrammel“ muzsikát. A leány szegény ezúttal, a fiú gazdag és így az utóbbinak szülei csak akkor egyeznek bele a házasságiba, mikor a drága kis unoka jelenléte bebizonyítja nekik, hogy nem tehetnek mást. A film érdekessége a számunkra az is, hogy Paul Hörbiger alaposan megöregedett, mióta utoljára láttuk. Láthatja Karthauzi főhősének, a kolostori élet magányában megnyugvást kereső Vághelyi grófnak különös élettörténetét. Két szerelem között őrlődik a Néma kolostor hőse, az egyik a feketeszemű, perzselő tekintetű Julia grófnő, a másik pedig a szőke, bájos bécsi masamódlány, Betty, akinek tragédiája miatt vonult vissza a fehér barátok közé Várhelyi gróf. A regény három főszerepét Jávor Pál, Lukács Margit és Tolnay Klári alakítják. A filmet külföldi mintára már egy vidéki nagyvárosban bemutatták és annak közönsége szentesítette a szakmai közönségnek azt az ítéletét, hogy a magyar filmgyártás alig adhat szebb ajándékot a közönségnek karácsonyi ünnepekre, mint a Néma kolostort, • Karthauzi filmen: Néma kolostor Eötvös báró felejthetetlen regénye, a Karthauzi, Néma kolostor címmel a filmre került és a karácsonyi ünnepekre a budapesti közönség is csal isenzi musorok (Sí.aszomba, v . vasárnap, v. = ünnep ) ADMIRAL, Sebastopol páncélos. (11, 542, 544, 546, 548, 1410.) Vas, d. e. 11-kor: Sebastopol páncélos. ALKOTÁS. Háry János. (544, 446, 448, 1416, v. 12-kor is.) Vas, d. e. 11-kor: Háry János. ANDRÁSSY. Egy tál lencse. (%4, %6, %8, %10, V. 2, 4, 6, 8, 10.) Vas. d. e. 11-kor: Lángoló határok. ÁTRIUM. Bob herceg. Csc 6. &10. sz., v. és v. VI.4-kor is.) BELVÁROSI. A kék hold völgye. (Hétköznap: 4, 6 8, 10, v. és v. jobbr.: 2, 4, 6, 8, 10, balr.: %3, %5, %7, %9.) BELVÁROSI HÍRADÓ. (181-244). Ezüst. Keleti veszedelem. A finn szabadságharc. Részletes hadiriportok a Magyar-, Ufa- és Fox-hiradókban. Foxi-hiradó. Folytatólagos egyórás előadások 10—24 óráig. BODOGRAF. Karaván. (J/a4, %6, V, %10, v. és v. 11, Vi2, %5, Va7, V 29 is.) BROADWAY. Beáta és az ördög. (V24, Vr1, V28, %10, sz., v. és ü. 12-kor is.) CAPITOL. Mire megvirrad. OM. %6. %8. az 10. v. és ü 142-kor is.) CASINO. Egy éjszaka Erdélyben. 06. %10. sz., v. és ü. %4-kor is.) CITY. Lelki klinika. (%6. %10. *«., ▼. és ü 944-kor is.) JORSO. Mellékutca. (%6. %8. %1o. ^ v. és ü. %4-kor is.) CORVIN. Utolsó menet. (5. \18. %10. sz., ▼. és ü. %3-kor is.) n C C S I. Félvér. 066. %S. %10. sz., ▼. és w ü VM-kor is.) ELDORADO. A férfi mind örült. (4, 6, 8, 10, v. és ü.: 2-kor is.) , ELIT. Lángok. (4, 6, 8, 10, v. és v. 2 órakor is.) P O R U M. Alkonyat. (06. %8. 9410. sz., v. és ü. %4-sor is.) HÍRADÓ FILMSZÍNHÁZ. (222-199). Ezüst. Keleti veszedelem. A finn szabadságharc. Részletes hadiriportok a Magyar-, Ufa- és Fox-hiradókban. Foxi-hiradók. Folytatólagos egyórás előadások 9—24 óráig. HOLLYWOOD. Lángok. (%4, %6, 447. 3 41*. V. és v. V42-kor is.) Vas. d. e. 11-kor. A láthatatlan ember. IPOLY. A kék hold völgya«. OM, 44«, %*» 1410, v. és v. 142-kor is.) Vas. d. e. 11-kor; 300.000 pengő az utcán. JÓZSEFVÁROSI. Sebastopol páncélos. GM. VIG. 1410, V. és v. 142-kor is.) Vas. d. e. 11-kor. Nászút féláron. KAMARA. Becsületből elégtelen. (1411, %1, 3, 146, %8, »5410.) LLOYD. Mindennek tér] », oka. (544, V. 548. 5410, v és ü. 542-kor is.) NÉPSZÍNHÁZ MOZGÓ Rémület az alvilágban. (544, 546, 548, 5410, v. és v. 542-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: Potyautas. NYUGAT. A kék hold völgye. (544 , 544. 4410, v. és v. 542-kor is.) ODEON. A kék hold völgye. (544 , 544, 544, 5410, v. és v. 542-kor is.) Vas, d. e. 11-kor: Meseautó. ORIENT. Háry János. (544. 546. 546. 541«, sz., v. és v. 542-kor is.) OTTHON. András. (544. 546, 548, 5410, v. és . 542-kor is.) Vas, d. e. 11-kor: Jöjj«* elsején. PALACE. Gyurkovics-fiuk. (11, 2, 4. «, 8. és 10 órakor.) RADN'S Szívdobogás. (546. 548, 541ft, sz., v. és v. 444-kor is.) REX. A kék hold völgye. (545. 947. 9, «S. 544, 546. 548, 5410, v. és v. 542-kor is.) Vas, d. e. 11-kor matiné RIALTÓ. A kék hold völgye. (11, 1. S. 546. 548, 5410 órakor.) DÓVAL APOLLO. Isten veled Fram ** ciska. (546, 548, 5410, sz., v. és v. 4. fi 8, 10.) I C A L A. La Conga. (5, 548. 5410. sz., i . és ü 543-kor is.) STÚDIÓ. Ne kérdezd ki voltam. (11, 557,, 544, 546, 558, 5410 órakor) TIVOLI. A kék hold völgye. (944, 946, 94 9410, v. és v. 11 942-kor is.) TURÁN. Az elsodort ember. (11, 542, 4, 8, 8, 10, V. és v., 11, 2, 4, 6, 8, 10.» VEST A. András. (11, 542, 544, ^/46. 548. 5410. v. és v.: 11, 2, 4, 6, 8, 10.) A Magyar Amatőrfilm Szövetség Szent István-kupája A magyar amatőrfilmesek a háború ellenére az idén is megrendezték nemzetközi versenyüket, melyre szép számban jelentkeztek munkáikkal úgy a magyar, mint a külföldi amatőrök. A filmek között vegyesen vannak fekete- fehérek és színes filmek. A díjnyertes filmeket 15-től 19-ig minden nap két előadás keretében fél 6 és 8 órai kezdettel vetítik le az amatőrfilmesek helyiségében a Margit-rakpart 44. szám SPORT Németország és Olaszország sportvezérei Budapesten Az Országos Sport Központ vezetőjének, Misángyi Ottó dr.-nak, tervei szerint megvalósítandó tíz sportágból álló nagyszabású három nemzet versenye (német-olasz-magyar) lebonyolításának részleteit megbeszélendő az ifjúság honvédelmi nevelésének és a testnevelés országos vezetőjének meghívására pénteken Budapestre érkezett a gyengélkedő von Tschammer und Osten képviseletében von Halt, a német sport kimagasló egyénisége és Isiens dr., olasz részről pedig Manganiello olasz sportvezér és Pucci, az olasz sportélet egyik vezetője. A tanácskozások szombat délelőtt 11 órakor kezdődnek. A SVAC megóvta a WMFC ellen elvesztett bajnoki mérkőzését Az óvás egyik érve szerint a játékvezető öt perccel hamarabb fújta le a meccset, majd mikor figyelmeztették tévedésére, visszarendelte a játékosokat és lejátszatta az öt percet. Nagyváradi vélemények szerint ez az öt perc sem volt teljes, eltekintve attól, hogy az első félidőt másfél perccel előbb fejezték be. Az egyesbíró elutasította a NAC óvását, de ezzel nyitva hagyott egy sokszor visszatérő kérdést: mi az igazság az ilyen esetekben? Véleményünk szerint abszolút igazságról szó sem lehet Mert tegyük fel, hogy a bíró nem fújja le a 40. percben a mérkőzést. Mondjuk a csapat támad, a kapus kifutva elcsíp egy labdát (41. perc), azonnal kirúgja és a fedezetlenül hagyott jobbszélső besétál vele a kapuba. Nézzük most az érem másik oldalát: ha lefújja a 40. percben és később utánajátszat, akkor az idő kiegészül, de egészen másként alakul a helyzet a pályán. Abszolút igazság tehát nincs. Az egyesbíró határozatát bármilyen megvilágításban lehet bírálni, de ha magunk felé fordítjuk a kérdést és felvetjük, a problémát, hogy vájjon igaz lelkiismeretünk szerint mit ítélnénk, akkor mi is zavarba jönnénk. A MAFC vasárnapi úszóversenye A MAFC vasárnap este hét órakor érdekes számokból álló úszóversenyt rendez a margitszigeti Nemzeti Sportuszodában. Eldöntésre kerül Magyarország 1941. évi 200 m.-es női gyorsúszóbajnoksága előreláthatólag Novák Ilonka győzelmével. Az I. osztályú számok közül a 400 m.-es gyorsúszás- Tátos és Vörös, a 100 m.-es gyorsúszásban Eleméri és Hámori, a 100 m.-es hátúszásban Kovács és Bánki- Horváth találkozását előzi meg nagy érdeklődés. Négy staféta lebonyolítására is sor kerül, közöttük a legérdekesebbnek a 25X33'/s m.-es staféta ígérkezik négy csapat (MAC, MAFC, MUE, NTE) részvételével. Két Magyar Vízilabdázó Kupa-mérkőzés fejezi be a verseny műsorát, az egyiken a BSE és az FTC, a másikon a MUE és aWMTK csapata találkozik. Ártatlan kérdés Füsii Most legalább jól kipiheni magát a Fradi! Puscsák: Miért? Nem pihent eleget az őszi szezonban?