Ujság, 1942. május (18. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-17 / 112. szám

KEDD, 1042 MÁJUS 19 KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG Az 1941-es tőzsdeév a tőzsdetanács jelentésének­ tükrében A budapesti áru- és értéktőzsde ez évi közgyűlését május 21-én tartja, mely elé a tőzsdetanács terjedelmes jelentést terjeszt a tőzsde 1941. évi helyzetéről. A közgyűlés keretében fogja az elnökség — a tőzsdetanács megbecsülésének jeléül — kiszolgál­tatni a díszokmányt azoknak a tőzsde­tagoknak, akik négy évtizedet meg­haladó idő óta tagjai az intézménynek. A tőzsdetanács jelentésének egyik legfigyelemreméltóbb fejezete az érték­tőzsdéről szól, amely mindenekelőtt megállapítja, hogy az értéktőzsde ár­alakulása 1941 ben is független maradt a nemzetközi események rögtönös ha­tású befolyásától, de az áralakulás irányát a maga egészében a háborús gazdasági rend kialakulásakor szabta meg. A háborús gazdálkodásnak min­denütt áremelő hatása volt, ennek a folyamatnak nálunk is be kellett kö­vetkezni. Régi tapasztalat­a a dolog természetéből következik, hogy minden tőzsdei ármozgalom, legyen az felfelé, vagy lefelé haladó, sohasem áll meg azon a ponton, ahol azt gazdaságilag indokoltnak vélnék. Így történt ez a lefolyt évben az európai tőzsdéken s a budapesti tőzsdén is. Az 1941. év első negyedében a tőzs­dén jegyzett részvények árfolyamai át­lagosan 28 százalékos emelkedést értek el. Az év második negyedében a mind­inkább szabaddá vált tőkék, melyek a rohamosan dráguló ingatlanokban sem találtak befektetési lehetőségre, oly ösztönzést adtak a részvények vásár­lására, hogy a részvények tőzsdei át­lagos árszintje fokozott ütemben emel­kedett. Ezt a nagymérvű emelkedést a tőzs­detanács már május végén szükséges­nek látta meglassítani. Evégett az ér­téküzleti forgalom feletti felügyelet gyakorlása és az árjegyzés felfüggesz­tése tárgyában alkotott régebbi ren­delkezéseit május 28 i határozatával olyképen módosította, hogy a gyakor­lati alkalmazásban lehetővé vált az egynapi áremelkedést az eddigi 3—10 százalék helyett 1,5—3 százalékra kor­látozni, viszont elrendelni, hogy az egy­napi áresés a 10 százalékot is meg­haladhatja. Ugyanakkor a tőzsdetanács a részvények tőzsdei kötésegységét felemelte úgy, hogy a kötésegységek árfolyamértéke átlagosan 4009—5000 pengőt tett ki. Mindkét intézkedés ha­tása azonban csak néhány hónap múlva jelentkezett. A kisemberek ki­kapcsolását a tőzsdei forgalomból elő­mozdította a tőzsdetanácsnak az az in­tézkedése is, amellyel a tőzsdei üzle­tek költségeit felemelte. Az áremelkedés a jelzett tőzsdei in­tézkedések dacára júniusban is — bár lassúbb ütemben — folytatódott egész július 10-ig. Ekkor már mértékadó he­lyekről figyelmeztetések hangzottak el s ekkor láttak napvilágot az érték­­üzletre vonatkozó külföldi törvényes rendelkezések. Mindez együttvéve ro­hamos­as jelentékeny áresést idézett elő. Csak augusztus végén kezdődött meg az áremelkedés, amely oly erős volt, hogy október 22-én már a július 10-i árfolyamokat is túlszárnyalta. Október 23-án hangzott el a pénz­ügyminiszter parlamenti nyilatkozata a tőzsdei spekuláció megrendszabályo­­zásáról s a következő napokban roha­mos áresések következtek be. Az érték­tőzsde 1941 október vége óta hónapo­kon át nyugodt és egyenletes áralaku­lás színhelye volt. A Magyar Gazdaságkutató Intézet ki­mutatása szerint a részvénypiac index­száma az 1941 év elejétől a végéig 44,8 százalékról 100,5 százalékra emelke­dett. Ez a 61.7 százaléknyi emelkedés százalékra átszámítva 137.7 százalékos emelkedésnek felel meg. Katonai szolgálatra behívott kereskedők és iparosok felmentése A közelmúltban egyes napilapokban az a téves közlés jelent meg, hogy a katonai szolgálatra bevonult és alapos indokkal nem tényleges állományba­­helyezésüket kérő iparosok és keres­kedők kérvényeiket benyújtás előtt a Kereskedelmi és Iparkamaránál tar­toznak láttamoztatni. E nem hivatalos forrásból származó helytelen útba­igazítással szemben a Budapesti Ke­reskedelmi és Iparkamara közli az ér­dekeltekkel, hogy a nemn tényleges ál­lományba helyezés iránti kérelmeket a felügyeletet gyakorló minisztérium útján kell a honvédelmi miniszter úr­hoz címezve benyújtani. A kérelmek tárgyában a honvédelmi miniszter úr meghagyási bizottsága határoz. A fent közöltektől eltérő eljárás, így a kére­lemmel a kereskedelmi és iparkamara felkeresése szükségtelen és a kérelme­zőknek felesleges időveszteséget okoz. MESTERVIZSGÁRA ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOT rendez az Ipartes­tületek Országos Központja június 1-én este 7 órai kezdettel. A tanfolya­mon szakelőadók ismertetik a mes­tervizsgá­la­tok­kal kapcsolatos általá­nos és részletes iparjogi, társadalom­biztosítási, adózási és gazdasági isme­reti kérdéseket. Országos vásárok Június 7, vasárnap: Budapest, Füzesgyar­mat (Békés), Tiszaföldvár (Jász-N.­Sz.). Június 8,­lléz­ő: Budapest, Bassa (Somogy), Cegléd (Pest), Enying (Veszprém), Füzes­abony (Heves), Huta (Komárom), Hédervár (Győr), Kapuvár (Sopron), Karczag (Jász-N.­­Sz., Kismarja (Bihar), Losonc (Nógrád), l­o­­vászpatona (Veszprém), Mágocs (Baranya), Nágocs (Somogy), Nagycsákány (Vas), Nyír­­egyháza (Szabolcs), Ökörmező (Máraaiík­os), Szécsény (Nógrád), Szene (Nyitra), Szent­­györgyvölgy (Zala), Szigetvár (Somogy) Tiny­­nye (Pest), Tiszaföldvár (Jász-N.-Sz.), Püske­­vár (Veszprém), Vásárosnamétiy (Bereg), Zalaszentbalázs (Zala). Június 9. kedd: Alattyán (Jász-N.-Sz.) Bu­dapest: Felsőbalog (Gömör), Göncz (Abaúj- Torna), Sóskút (Fejér), Szécsény (Nógrád), Szigetvár (Somogy), Zalaegerszeg (Zala), Za­­lavár (Zala), Zseliz (Bars). Június 10, szerda: Budapest, Elek (Csa­­nád), Egyfalu (Vas), Inke (Somogy), Kun­­hegyes (Jász-N.-Sz.), Lesencetomaj (Zala), Somogyjád (Somogy), Sóskút (Fejér), Szent­­lőrinc (Baranya). Június II. csütörtök: Budapest, Devecser (Veszprém), Diósgyőr (Borsod), Elek (Csa­nádi, Hahót (Zala), Ipolyhidvég (Bars), Keszt­hely (Zala), Királyhelmecz (Zemplén), Komá­­romszentpéter (Komárom), Madar (Kontá­rom), Orosháza (Békés), Putnok (Gu­­aör), Püspökladány (Hajdú), Szolyva (Bereg), Tarpa (Bereg), Újfehértó (Szabolcs). Június 11. péntek: Békés, Budapest Oros­háza (Békés). Június 13. szombat: Békés, Berzence (So­mogy), Bessenyszög (Jász-N.-Sz.), Budapest, Pécsvárad (Baranya), Tótszentmárton (Zala), Vasvár (Vas), Zalalövő (Zala). ÉRTÉKPIAC ----------------—~ A hétfői értékpiac forgalma csekély volt, barátságos irányzat mellett. A bankpiacon a Nemzeti Bank 2.50 pen­gővel drágult. A többi papírok közül a Bauxit 10, a Kőszén 9.50, a Salgó 1.75, a Ganz 1, a Rima 5, a Tröszt 3, a Délcukor 1.50, a Cukoripar 5 pen­gővel drágult. A fixpiacon az 1914-es fővárosi köt­vények 3.50 pengővel, az 1927-es fő­városi kötvények pedig 0.75%-kal ol­csóbbodtak. Az erdélyi nyeremény­kö­lcsön-kötvények változott, árfolyama nem Államadósság, kötvények, záloglevelek. 1910. évi főv. kötv. 4% (275.—) 275.—. 1914. évi föv. k­ötv. 4­/1% (479.— ) 475.25—476 475.5. 1927. évi föv. kötv. 6% (120.5) 120— 119.75. 4/á-os áll. nyer. kötv. (100.—) 100.— 100.—. Népszöv. amer. (98.—) 97.5 97.5. Népszöv. font (77.5) 78.—. Kényszerkölcsön (79.75) 79.75. Olasz Bank A. B. doll. zl. 129.— 129.—. ÉRTÉKTŐZSDEI ÁRFOLYAMOK Előrő Előfordult Zárlat zárlat kötések Nemzeti B. 348.— 350.5 350.5 Hitelbank 91.5— 92.— Magy. Bank 64.—— 63.— Keresk. B. 140.— HU 140.— Köbt. Tkp.— 47.— Pesti Hazai 103.5 103.5 103.5 Első M. B. 1125.—— 114­0.— Békéscsabai •—— 42.— Első Bp. gm. 39.—— 37.— Hungáriám. —— 65.— Királym­alom 25.—— 25.— Bauxit 415.— 425 425.— Beocsini —— 37.— Borsodi szén — 25.9—26.1 26.1 Szentlőrinci 21.—— 21.— Drasche — 46.5 46.5 Magnezit 5­0.—— 515.— Kőszén 808.— 805—818 817.5 Nagybátonyi — 52 52.— Salgó 65.— 65—67 06.75 Urikányi 53.— 52 52.— Csáky 19.—— 19.— Fegyver 177.—— 177.— Ganz 53.5— 54.5 Rima 175.— 176—180 180.— Nasici 93.5 94 94.— Levante 1.85 1.85—2­1.95 Nova 44.25 45.5 45.5 Déledkor 153.5— 155.— M. cukor 178.— 180—183 183.— Georgia 42.25 43 42.75 Dreher-H. — 350 360.— Gschwindt 2040.—— 2060.— M.gy. kender — 52 52.— Szeg. kend. 154.—•---153.— Vasúti forg. 49.—— 49.— KUefüidi értéKCőzsdéEi NEWYOKK. (Szombati zárlat.) AUied Che­mical Amcrie. Smelting 33.623. Anierie. Telephone 114.30. Amerie. Tobacco 39, Ana­conda Copper 23.75. Baltimore & Ohio 3, Bethlehem Steel 53.58» Canadian Par. 4.125, Chrysler Gorp. 57.25, General Electric 24, General Motors 34.625, Internat. Telephone 2.50, Newyork Central 7, Pennsylvania R. 20.625, Radio Corp. 2.75, Standard Oil 34, U. S. Rubber 18.50, U. S. Steel 46.625, Wes­tinghouse Electric 68, Woolworth Co. 23.625. UJ SÁC<o VALUTÁK ÉS DEVIZÁK VALUTÁK: Szlovák korona (csak 2­1 K-nál kisebb címlet) 11.45—11.75, len (csak 1000 lei és kisebb címlet) 1.95—2.05, Ura (csak 10 lírás és kisebb címlet) 17.40—17.90, svájci frank 79.60—80.60, svéd korona (csak 50 korona és kisebb címlet) 81-70—82.70. DEVIZÁK: Athén 2.21—2.24,­ Amsterdam 180.071­)—181.40, Belgrád 1.78H—1.8316, Berlin 1.35.70—136.70, Pozsony 11.64—11.78, Brüsszel 54.28—54.58, Bukarest 2­75—2.82, Istanbul 268.685—270.665, Kopenhága 70.84—71.36, Mad­­rid 32.00—32.24, Milano 17.66—17.8864, Oslo 77.10—77.87, Pária (Vichy) 8.78—-6.83 Vt. Prága 13.57—13.67, Szófia 4.14—4.17, Stock­holm 82.00—82.80, Zürich 79.80-80.60, Helsinki 6.87—6.93, Zágráb 6.70—6.83. (Az amsterdami, belgrádi, brüsszeli és oslói kifizetés árfolyama csak a magyar-német devizakompenzáción keresztül lebonyolódó elszámolási forgalom­ban, a párisi­ kifizetés árfolyama pedig csak a meg nem szállt Franciaországgal szemben az áruforgalom körén kívül eső követeléselv és tartozások, valamint az 1940 július 16-a előtti áruszállításokból keletkezett követelé­sek elszámolásánál érvényes. A madridi ki­fizetés árfolyama kizárólag az 1940 július 15-én életbe lépett magyar-spanyol kereske­delmi és fizetési megállapodás keretében le­bonyolódó fizetésekre vonatkozik. Az athéni kifizetés jegyzése a magyar-olasz fizetési for­galom keretében történő fizetéseknél érvé­nyesülő árfolyam.) Külföldi devizazárlatok AMSTERDAM: Berlin 75.M. Newyork I.S8“/n—1.88»/i«. Brüsszel M. 11—31.17, Zürich 43.63—43.71, Stockholm 44.81— 44.W. LONDON. Newyork 4.KÜ—4.MH. 7-ürlch 17.36—17.4«, Stockholm 16.SÍ—16.95. Lissia. bon 99.86—160.30, Baenos-Aires 16.95*4—17.13. Nemhiratalos árfolyam: Madrid 49.50. ZÜRICH, Paris 1-*7, London 17.37, New­­York 431.00, Brüsszel 69.35, Milano 33.65, Madrid 39.75, Amsterdam 339.50, Berlin 172.52%, Stockholm 102.67h­, Oslo 98.75, Kop­penhága 99.50, Szófia 5.37%, Prága 17.37%, Zágráb 8.75, Istanbul 3.30, Bukarest 3.50, Helsinki 8.77%, Lissaabon 17.91%, Buonos­ Air 9., 89.06. Budapesti gabonatőzsde A hétfői gabonatőzsdén a magpiac forgalma mérsékelt volt. Lóheremag­ból 312, fehérheréből 3, baltacím­­magból 30, muharmagból 36, mustár­magból 102 és biborheréből 25 mázsa cserélt gazdát. KÉSZÁRUPIACI JEGYZÉSEK TÉNYLEGES KÖTÉSEK. LÓSZERE­­MAG: 140 q 38,50. 1.5 q 325, 100 q 30, 50 q 32, 1 q 315, 12 q 230, 10 q 230 bp p. — FEHÉRHERE: 3q 300 ab fel­adóéi!. — BALTAGIMMAG: 30 q 90 bp p. — MUHARMAG: 15 q 38, 9 q 40, 12 q 40 ab feladóéi!. — BORSÓ: 100 q 67 ab feladóéi). A MUSTÁRMAG: 2 q 220, 100 q 225 ab feladóén. — BÍBOR­­HERE: 25 q 170 ab feladóéi). — SPE­NÓTMAG: 25 q 45 ab feladóéj!. — SZUDÁNT FŰMAG: 1q 115, 17 q 60 ab feladóéi!. HIVATALOS TERMÉNY JEGYZÉS: BÚZA: 81 kg 31.50, 80 kg 31. 78 kg 30. — ROZS: 71 kg 28. — KÉTSZE­RES 28. — TAK.-ARPA: 65 kg 24.50, középmin. 23.50, kopasz 50. — ZAB: 41 kg 26.50. — TENGERI, szemes 23.50. MAGVAK, HÜVELYESEK. KÖLES, Bpest 33.40. Bcsaba, Debr. 32.40. — HAJDINA, hántolatlan 36.40. — LEN­MAG 60. — NAPRAFORGÓ 35. — SZÓJABAB 48. — MUSTÁRMAG, feb­. 168, fekete 108. — BORSÓ, Viktória 54.60, express 46.60. lav. és őszi 60, szeges 40. — LENCSE, kicsi 51.60. kö­zép 61.60, nagy és érd. 71.60. — RAB, fehér, szokr. és gyöngy 56.60. fehér hosszú és lapos, gömb. és hosszú fü­rj. egyszínű sz­ines 61.60, tarka és vegyes 53.60, lóbab 50 — LÓHEREMAG, ny. ar. bp p 230. érd., kolozsv. p 240. — LUCERNAMAG, ny. ar. bp p 385. — BALTAGIMMAG, hámozatlan bp p 80. — BUBORHERE 150. — FEHÉRHERE 320. — MUHAR 40 — SZUDÁNT FŰ­MAG 70. — BÜKKÖNY, szöszös 115, pannon 50, táv. (bp p) 40. — CSIL­­LAGFÜRT, édes 35, keserű 28. — CI­ROKMAG, seprő 28, cukor 40. LISZT- ÉS ŐRLEMÉNY ÁRAK. Bú­zadara 73, nullásliszt 69.30, egys. bu­za- és rozsliszt 41, buza és rozskorpa 18, roz­sszélkorpa 18, buza- és rozsléb­­liszt 18, malombükköny, szemes 17, darált 18. PIACOK BUDAPESTI NAGYVÁSÁR A nagyvásártelepen hétfőn közepes volt a forgalom. Nagyobb változás egyik piacon sem volt. Árak: GYÜMÖLCSÖK: alma 200—470, na- GOMBA: csiperke 560—650. — ÉLŐ roncs: vörös 260—300. — BURGO­NYÁK: Gülbaba 16.20, Ella 14.10. — ZÖLDSÉG ÉS ZÖLDFŐZELÉKEK: vö­röshagyma .27.03, fokhagyma 55,37— 89,61, karfiol 400—500, spárga 20— 160, uborka 250 —400, sóska 30—90, paraj 40—120, zöldpaprika, dob 20— 40, zeller 100—140, sárgarépa 36, pet­rezselyem 55, u­j kalarábé, dob 15—60, fejessalát­i 4—30, hónapos telek, cso­mója 5—30, zöldhagyma 4—­24. — BAROMFI: lyuk 285, csirke 345, kacsa 315, pulyka 345. — VÁGOTT BA­ROMFI: lyuk 310—332, csirke 410- 439, kacsa 340, lúd 370 fillér CSARNOKOK Vásárcsarnokok és nyílt piacok ki­csinyben! árainak jegyzése: HÚSNE­­MŰEK: marhahús: rostélyos, felsül 150—370, leveshúsok 220—290, hál 310, zsir 330; élő baromfi: tyuk 330, csirke 390; liszlitott baromfi: tyuk 350 —375, csirke 460—490, kacsa 390, lúd 420; hal: ponty, élő 310—370, jegekt S­PORT Vasárnapi s Magyarország kardvívó bajnoksága méltó volt egy olyan versenyhez, melyen a világ legjobb vívői indultak. Először a döntő kilenc személyének kérdését intézték el egymás közt a vívók, majd délután fél hat órakor sor került a döntőre. Hatalmas küzdelem folyt le a plan­­son. Az első esemény Maszlag vissza­lépése volt. A kitűnő honvédtiszti vivő izületi gyulladása miatt lépett vissza a küzdelmektől. Nagy harc után végül is hármas holtversennyel végződött a verseny, melyben Kovács, Kajcsányi és Gerevich egyenlő pontszámmal álltak. A döntő asszókat 11 óra után vívták le. Először a két MAC-ista, Rajcsányi és Gerevich állt fel egymással szem­ben. Rajcsányi 5:4 arányban győzött Utána Rajcsányi Kováccsal állt ki, akitől 5:1 arányban vereséget szenve­dett A bajnokságot egy felejthetetlen küzdelem után Kovács Pál nyerte meg. * Az MLSz országos tanácsa vasárnap foglalkozott a WM-rendszer kérdésé­vel. Az országos tanács magáévá tette a WM-rendszer elveit és hat pontból álló határozati javaslatot fogadott el A szövetség magáévá teszi a WM- rendszer tanításait és azt a magyar válogatott, az utánpótlás és az ifjúság válogatott csapatai számára kötelezővé teszi, de csorbítatlanul hagyja az egyesületek jogát (1. pont). Az MLSz mindent elkövet, hogy a WM-rendszer tanait egyesületeivel minél jobban megismertesse (2. pont). Nemzetközi viszonylatban is értékes eredményt már csak úgy tudunk elérni, ha lehető legkorszerűbben nevelik a játékosokat (3. pont). Kimondják, hogy a játékos ne vitatkozzék, hanem játsszon (4. pont). Az ötödik és a hatodik pont a sajtó és a közönség megrendszabá­­lyozásával foglalkozik. * A magyar kézilabda-válogatott csa­pat vasárnap Hannoverben adott re­­vánsot a németeknek. A magyar fiúk portkrónika bravúros pesti szereplése után sem vártunk túlságosan hízelgő eredményt. .A 15:9-es vereség azonban körülbelül olyan, amely mellé nyugodtan bigy­­gyeszthetjük a „lisztes“ jelzőt. A MUSz idénynyitó versenyén nagy meglepetés érte az úszósport híveit. Galambos, az UTE kitűnő hátúszója a 400 méteres hátúszásban 5 perc 36.6 másodperces időt úszott és alaposan megjavította Lengyel Árpád 5 perc 41.4 másodperces országos rekordját. Nagy siker mellett bonyolították le a kerékpárosok Aranykerék-vándordíja versenyét, melyen a BSzKRt és a Postás győzött az MPSE, illetve az SSK ellen. A Magyarország súlyemelő bajnokságát a WMTK csapata nyerte. Részletes sporteredmények: KERÉKPÁR Budapest- Aranykerék-vándordi. BSzKRt — MPSE 28:18.­­ Postás-Sólyom KK­SMA LABDARÚGÁS MB. L­eantfly, Gamma­-­Újpest fcS ItfcH. Góllövő: Zsengellér, Kalocsay dr., Nagy­marosi. — Szeged AK—Ferencváros 5:0 (2:0). Góllövő: Kalmár (4) és Báló. Gretvay az első félidőben megsérült és kiállt — Új­vidéki AC—WMFG 1:8 (1:1). — Szolnok—Kis­pest 7:2 (5:1). — Kolozsvári AC—Elektromos 3:3 (2:2). - MÁVAG -Salgótarjáni BTC 2:0 (2:0). — Larruport Szegedi VSE 13 (A:t). — Nagyváradi AC-Diósgyőri MÁVAG 4b (2:0). NB. II. osztal,. Vasas—BSzJCRt 0:1 (0:0). A Vasas balszerencsével vesztett. KÉZILABDA Hanno­ver. Németország—Magrarrandg 10 (7:5). A magyar csapatban a csatársor éa a fedezetsor jól működött, csak a védelemben mutatkoztak hézagok. SÚLYEMELÉS Budapest. Magyarország csapatbajnoksága: 1. WMTK. 2. MAC. 3. BVSC. ÚSZÁS Budapest. A MUSz újoncversenye. 400 m. hátúszás: 1. Galambos (UTE) 5 perc 36.4 mp. (országos rekord!). 2. Kovács. 3. Bar­­bársy. 15X50 méteres mellúszó váltó: 1. MAC. 2. UTE. 3. FTC. VÍVÁS Budapest. Magyarország kardrvnvó-bajnok­sága: 1. Kovács (HTVK). 2. Rajasányi (MAC). 3. Gerevich (MAC). 4 Berczelly (HTVK) 5. Rajczy (BEAC). A kioktatókhoz Az egyik szaklap hétfői számában gúnyos hangon foglalkozik vasárnapi pársoros kis cikkecskénkkel, melyben azt írtuk, hogy a WM-rendszer vég­érvényesen megbukott. Hivatkozik az MLSz és a trénerek határozatára s az­zal állításunk ellenkezőjét igyekszik bizonyítani. Ezzel szemben mi sosem állítottuk azt, hogy a WM-rendszer a papíron bukott meg. Nem. Mi csak azt állítottuk, hogy gyakorlóiban, a pályán mondott csődöt (a kölni, bécsi és pest­i katasztrofális eredmények ön­magukért beszélnek). Ami a latin idézet helyességét illeti: nagyon jól tudjuk, hogy Juvenalis azt állította, hogy „Difficile est saliram non ser­bereMi azonban nem hivat­­koztunk Juvenalisra és nem tettük idézőjelbe a latin mondatot, mert a „saliram“ szót „paródiám“-mal helyet­tesítettük. A két műfaj közt ugyanis lényegbevágó különbség van. A paró­dia jobban szemléltette a szaklap kér­dését: „Vannak-e komoly kifogások a WM-rendszer ellen?“ tÓSPORT­wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmammm Lovaregyleti versenyek A Milleniumi díj délutánjának ese­ményeiről lapunk más helyén emléke­zünk pieg. Itt a részletes eredm­ényt közöljük, mely a következő: 1. futam: 1. frarcsa (3) Kovács I. ,11.­­ Toborzó (3) Frosch, 3. Pege (3) Mészáros. Fm.: Veritas, Gésa, Dóré, Ladányi, Rolle­­boise. Tot.: 10:34; 12. 13. 12. Befutó: 183. II. futam: 1. Baltin Baron (2%) Kh­utscha A. 2. Kontrás (IV.) Nagy G. 3. Délibáb (10) Weissbach. Fm. Földesur, Vessző, Komius, Nemere N­., Ady. Tot.: 10:37; 16. 10. 31. Befutó: 169. III. futam: 1. Diri dongó (6/10 reá) Keszthelyi. 2. Dumping (6) Félix. 3. Mignon (3) Klimscha A. Fm.: Palotás II., Szép He­léna. Mókám. Tot.: 10:20. 1ő. 36. Befutó: 163. IV. futam: 1. City (3) Klim­scha A. 2. Kamarás (pari) Gill. 3. Tűzharcos (8) Kol­o­­nics. Fm.: Ildikó, Eaton Boy, Top­weight. 280—320. — TOJÁS: friss 330—350 — TEJTERMÉKEK: teavaj 590, tejföl 180. — ZÖLDSÉG ÉS ZÖLDFŐZELÉ­KEK: vöröshagyma 32, fokhagyma 78—99, sóska 56—80 paraj 56—100. — GYÜMÖLCSÖK: alma 200—520, narancs 340—360 fillér. ÉLŐÁLLATPIAC Soványsertéspiac. A darabonként 66 kg. és ennél nehezebb kategóriában az üzlet megélénkült. Könnyebb suly­u malacok iránt is van kereslet, de a vevők a maximális árnál 10—20 fillérrel kevesebbet ígérnek. Árak (védőoltásokkal ellátott és ivartalaní­­tott mangalicák, szokvány: gazdaságban át­véve 12 órai koplalás után): 1-es kategória darabonként 25 —29.99 kg-ig 350 fillér, 2-es 30-31.99 kg-ig 313, 3-as 35—39.99 kg-ig 287, 4-es 40—44.99 kg-ig 2­67, 5-ös 45—49.99 kgig 252, 6-os 50—54.99 kg-ig 240, 7-es 55—59.00 kgig 230, 8-as 60-64.99 kg-ig 221, 9-es 65-69.99 kg-ig 214, 10-es 70-74.99 kg-ig 208, 11-es 75—79.99 kg-ig 202, 12-es 80-81.99 kg-ig 198, 13-as 85-89.99 kg-ig 194, 14-es 90- 94.99 kg-ig 191, 15-ös 93—99.99 kgig 1RS, 16-os 100 kg-tól 105 fillér az 57.1­0O/10 H1. A. K. sz. rendelet maximális árai. Malac páron­ként: 49.99 kg-ig 220, 2-V .49 kg-ig 340—360. A nemzetközi devizaforgalomban Zürich­ben az angol font 13.27 volt, míg a francia frank jegyzése változatlanul 9.57. Budapesti s érték vásár. Árak: uradalmi zsirsertés páronként 3­0 kg-on felül 200, 310 kg-on alul 198, szedettsertés fa 194, Ila 190, silány 178-188, öregsertés, la 186, Ha 178, angol sonkasertés 190 fillér kg-ként élősúly­ban. Filsertéshús 2­18, hátszalonna 28 kg-os sózott 24­ t. belföldi zsir 310, kenyér- és tokaszalonna 210, szalonna bőr nélkül 261, belsőrész 140, bél és gyomor 150, töpörtyű Ila 50 fillé­r kg-ként. Budapesti fiús- és hideghúsvásár. N­­a­s­­v­á­s­á­r: Arak: marhahús fia csontoznivaló 170, tehén fia egészben 213, hátulja 220, eleje 200—206, zsiger 130, faggyú 52—206, csont 48—61, marhahej fia fej­ 300, orr és köröm 70- 90, láb 4 darab 150—200, pap­al egészben 130-180, marhabél 500, marhavér (1 tál) 160 fillér kg-ként. — Hideghus­vásár: Árak: félsertés szalonnával 248— 263, szalonna nélkül 258, süldő 259, sertés­zsiger 140 fillér kg-ként. Bimbó H., Fricandeau, Para Yokk, Flaue, Claudius, Berkes, Mahout, Úttörő. Tot: 10:49, 14, 13, 21. Befutó: 47 és 203. V. futam: 1. Diszes (2­) Kolom­en. 2. Marcal (6) Fetting F. 3. Lancaster (41 Alt. Fm.: Cagliari, Barcarola, Drusza, Fény­­singár,­­ Lekötő- ft., Durmitor,­­ - Bona Fides, Láncos, Fi­um­ára, Komárom. Tót: 10,30, 18, 27, 20. Befutó: 148 és 98. VI. futam: 1. L­o­n­c­z­i (12) Grosz. 7 Rapitya (3) Tuba. 3. Flegma (8) Novai­ Fm., Levente II., Facér, Brouette, Salauka, Akaratos. Tot: 10:279, 45, 19, 38. Bef.: 1308. VII. futam: 1. Aratás (8) Kolonics. 2. Siess (2) Keszthelyi. 3. Karani (4) Horváth K. II. Fm.: Munkás II., Déda, Palotás, Gá­bor, Eszter, Perecseny. Tot.: 10,134, 33, 17, 26. Befutó: 547 és 629. VIII. futam? 1. Pöttyi (10) Túrás. 7 Diadalittas (10) Sligár. 3. Topánka (5) Taná­csos. Fm.: Lihussa, Jew Boy, Gézengúz H., My Star. Phantasia. Tót.: 10:23, 14. 35. 30. Befutó: 517. Derby-kísérleti verseny A keddi programmon két klasszikus értékű­ futam is szerepel a négyévesek Derbi kísérleti versenye és a három­évesek Orosz Miklós-emlékversenye. Az előbbiben u­tolsó kitűnő futása alap­ján Újvidéket tartjuk a legesélyesebb­nek, melyet azonban a Hollán-istálló másik derbifelült­je, Csatár is ered­ménnyel képviselhet. A legvezedelm­e­­sebb ellenfélnek Balaton Express lát­szik. Ha Crlley megismétli az Orosz Miklóis-emlékversenyben mutatott tel­jesítményét, úgy Ivadék meg scan kö­zelí­th­eti. A Programm igen érdekes futamá­nak ígérkezik még a Kriccsfogatú űr­­kocsis verseny, melyben az Előre­­összefogás előzheti meg a Csodabogár­­kettőst. A Nemzetközi versenyben a rövid távolság Adam the Harvesternek kedvez, de jó szereplést várunk Fi­­csurtól is. A Nemzetközi handicapot Cirkáló nyerheti meg. Jelöltjeink: I. Ily pofit—Bogaras 11. Dana B.—Lila. III. Ciliéy—Kilidek. IV. Flöre-fogat—Csodabogár-fogat. V. Cirkáló—Csalafinta. V. Hollán-istálló —Balaton Express. VH. Ébredő—An­­dalgó. VIII. Adam the Hortester— Farsang. IX. Ila—Tibor. X. Hajnalka— Erény. XI. Pamuki hős—Eruska.

Next