Ujság, 1942. június (18. évfolyam, 123-145. szám)
1942-06-17 / 135. szám
8 ZÍNHÁZ Igazgatói kinevezések a Vígszínháznál Gerster István gazdasági igazgató, Hegedűs Tibor helyettes művészeti igazgató A színházi évad befejeztével ülést tartott a Vígszínházbérlő Rt., s azon Harsányi Zsolt igazgató beszámolt a Vigszínház ez évi művészi munkájáról. Az igazgatóság elismeréssel vette tudomásul a jelentést és Harsányi Zsolt igazgatónak, összes munkatársainak, így az intézet kebeléből eltávozott Bólyay János dramaturg-igazgatónak — aki, mint ismeretes, élesen megcáfolta a távozásáról előzetesen megjelent híreket —, valamint a Vígszínház művészi, adminisztratív és technikai személyzetének köszönetét fejezte ki azért az odaadó munkásságért, amelyet a magyar irodalom és színházművészet emelkedett szempontjainak megfelelően a nemzeti kultúra szolgálatában kifejtettek. Az igazgatóság további bizalmáról biztosította Harsányi Zsolt igazgatót, akinek előterjesztésére hozzájárultak ahhoz, hogy Gerster István helyettes igazgatót a gazdasági igazgatót, Hegedűs Tibor főrendezőt pedig a helyettes művészi igazgatói címmel ruházzák fel. Nyári hangversenyek a Károlyi-kertben A Népművelési Bizottság a Székesfővárosi Zenekarral karöltve az idén is megrendeli a Károlyi-kerti hangversenyeket, melyek eddig minden nyáron igen nagy népszerűségnek örvendtek. Az idén kedden, csütörtökön és szombaton rendezik ezeket a hangversenyeket, mindenkor hétórai kezdettel. Műsoron lesznek, az eddigi nyári műsorokhoz hasonlóan, a klasszikus zeneirodalom legismertebb és a könnyűzene közkedvelt művei, kiváló magyar kamesterek és vendégművészek közreműködésével és interpretálásában. A nyári évadot június 18-án este hét órakor kezdik meg egy „Ünnepi Kodály Est“-tel, melyet Ferencsik János, az Operaház karnagya vezényel. Az első négy hangverseny műsora: Csütörtökön, június 18-án ünnepi Kodály-est. Vezényel: Ferencsik, közreműködnek: Rosier Endre és a BHÉV Liszt Ferenc Kórus Zaskó Emil vezetésével. Műsor: Háry János (suite), Galántai táncok, Mátrai képek és Este az énekkar előadásában, szünet után Psalmus Hungaricus. Szombaton, június 20-án Csajkovszkij-est. Vezényel: Ferencsik, közreműködik: Varga Tibor. Műsor: D-dúr hangverseny, szünet után V. szimfónia. Kedden, június 23-án Beethovenest. Vezényel: Ferencsik. Műsor: VI. szimfónia, III. Leonora-nyitány, VII. szimfónia. Csütörtökön, június 25-én Haydn—Mozart-est. Vezényel: Rajter Lajos, közreműködik: Szabó Pál. Műsor: Haydn D-dur (Londoni) szimfónia, Haydn: Gordonkaverseny, Mozart: Esz-dur (Hattyú) szimf. Nagy Jenő síremlékének felavatása Nagy Jenő, az egykori népszerű epizódszínész síremlékét 1942 június 21-én, vasárnap délelőtt 11 órakor avatják fel a rákoskeresztúri új izr. temetőben. (43 parcella, I. sor, 22 sír). * Az Operaház jubilánsai. Az Operaház kedves hagyománya, hogy minden tagjának, aki huszonöt évig szolgálja az intézetet, aranygyűrűt adományoz. Az idei szezonban Basilides Mária, Budanovits Mária, Szügyi Kálmán, Teleki-Kolmann Emil és Marik Béla kapta meg a gyűrűt. Az igazgatói szobában Márkus László igazgató meleg szavakkal üdvözölte a jubilánsokat és a kortársak nevében Palló Imre dr. nyújtotta át az aranygyűrűt. Az ünnepségen a kultuszminisztériumot Takács Menyhért dr. képviselte és adta át Hóman Bálint közoktatásügyi miniszter üdvözlő levelét. * Magyar est Lipcsében, Lipcséből jelentik: Az itt tanuló magyarok a lipcsei Német-Külföldi Akadémikus Klub keretében Hoechstetter Vilmos dr. magyar konzul védnöksége alatt nagysikerű magyar estet rendeztek. Boronkay Antal dr. egyetemi lektor a magyar társadalom törének rétegeződéséről tartott előadást, Anda Géza zongoraművész Liszt, Händel és Chopin műveiből adott elő. A diplomáciai, az egyetemi és zenei élet számos kiválósága jelent meg az estén, melynek jelentőségét a helybeli sajtó melegen méltatta. zenevilla A braunschweigi nemzeti színházban ünnepi estet rendeztek, amelyen magyar, német és olasz műveket adtak elő. A magyar művek között szerepelt a műsoron Takács Jenő „Rapszódiája“ is. A hangversenyt a német Europasender adóállomás is közvetítette. Arató István dr. megkapta a berlini Magyar-Német Társaság ösztöndíját és ezzel augusztus hónapban a Mozartünnepségekre Salzburgba utazik. ÚJSÁG SZERDA, 1942 JÚNIUS 17 Artista iskola A Magyar Artista Egyesület legutóbbi választmányi ülésén bejelentették, hogy az egyesület nagyobb terjedelmű új helyiséget bérelt, mely alkalmat ad egy régi terv, az artistaiskola megvalósítására. Szeptemberben már meg is nyitják a magyar artistaiskolát, melyet idővel artistaakadémiává fejlesztenek. Az artistaiskola nemcsak a pálya művészi részével akar foglalkozni, hanem megismerteti a pályára indulókat az artistaélet minden követelményével, az artisták jogaival és kötelességével. Az artistanevelés, a céltudatos utánpótlás az artistaság egyik legfontosabb problémája. Az aristaiskola elindulási költségeinek előteremtésére az artisták sorozatos előadásokat rendeznek. * Szerzői est. Delej Lajos, aki mint igen tehetséges és kitűnően képzett zongoraművész már több hangversenyen keltett feltűnést, most önálló szerzői estet rendezett. Cselló-zongora szonátája, egy sorozat dala és vonósnégyese került bemutatásra és mindegyik kompozíciója invenciójával, formaérzékével, melódiagazdaságával előnyösen bizonyította szerzőjük kétségtelen talentumát. Az előadásokban Starker János, Tábori Edith, Ortner Pál, Sebők György, Stenger Andor, Lőrincz Edith, Téres Miklós, Starker János és maga Delej Lajos működött közre őszinte sikerrel. ^GYERMEKNIil r ttlIAHS Itá&H&bus Iskola — Internátus Sporti dülő fiatal leányoknak SSLÉCHEKTI-HEGTEN. Kalóz-ut 3 (Bepentca sarok) testnevelő tanárnő vezetésével. Torna. tánc. T. 365-334 ti . TI-FÉIJE NYELV. JOGÚ H fftl # MAGÁN EL. ISKOLA k u%ISLA VI. Vilmos császár-ut 21.1. 2 GYERMEKNYARALTATÁS GYERMEKOTTHON 1 Zene, nyelvoktatás délutáni foglalkoztató I Telefon 118-091. Kirándulások a bpesti hegyekbe strandolásit, német, angol társalgást vállal Montessori óvónő. Rózsa tante, VI. Szinyei Merse utca 11. III. emelet 26. 4—12 évig! Családi Gyermekotthon Stefánia-ut 31. Telefon: 496—961. Szakszerű nevelőintézete fiuknak és leányoknak, minden iskolafajra. Családi Gyermefirotthon 17-ik évi svábhegyi gyermeknyaraltatása. Bükkös-ut 6—8 (Béla király-ut 30. számnál). Telefon 165-042. Fiú nevelőintézet VI., Eötvös utca 23/a. Telefon: 127-819. Bennlakó, bejáró, rendes és magántanulók. Mérsékelt díjak! 3029 Úrigyermekek családi üdülőie. Balatonszárszó. Tanári felügyelet. Bőséges ellátás. Korrepetálás. Idegen nyelvek. Érdeklődés: Kardos Ignácné, Budapest, VII., Nefelejtsutca 58. szám. Telefon 225-135. Diáklányoknak, úri otthion Dr. Rudasné, II. Görgey Artur u. 11. Tel. 153-077. Kitűnő ellátás. Családi felügyelet Gyermeknyarakolásoní&u. Pedagógiai vezetés, kitűnő ellátás. Sebő Gyuláné old. tan. Béla király-ut 14. T. 145-747. IFHá&iFSkííí&C a rózsadombi nyilvános fizika jogú német ,magyar nyelvű SZABADLEVAGOS ISKOLÁBA. Internátus, II., Dólyai-utca 11. Telefon 166-006. Marsovszkyné Tóth E. iglazslató. Török Ruth, Rózsavölgyön Magyar-utca 14 (Kamaraerdő előtt). Saját strand. Kis létszám. Csaji egészséges gyermekeknek. Frizókura. Tizedik év. Prospektus! Gróf Teleki Pál-u. 19. Tel. 111-423. Izraelita leányinternátus Gyermekszanatórium G. KURTÁG PIROSKA okl. középiskolai tanárnő vezetése alatt. Veres Pálné-utca ]4. T. 181-199. Bentlakás, félbentlakás, korrepetálás, nyelvek, zene, torna. Prospektus! Dr. BAÁL svábhegyi gyermekszanatóriuma. Tökéletes nyaralás, összes sportok nagy fiuk és leányok részére is. Hízó-, fogyókúrák. Orvosi felügyelet. Mátyás király-ut 23-nál. Béla király-ut 18-a-b. Telefon 165-111. 365-325 Gyermeknyaraltatás MARGIT ^ ^ úrKCdCfALLtínCí ZUGLIGET, villamosVégállomás. Remete-ut II. Telefon: 164-096 . 300 méter a tenger színe felett. Saját strandfürdő. Sportpálya. T/s 6A ti* A visegrádi gyermek- és diáküdülője. Fő-ut 25. Tel: 272. Korlátolt számú felvétel. Pedagógiai vezetés. Orvosi felügyelet. Előjegyzés Budapest, Gyulay Pál utca 6. Telefon: 144-612. Üdülő a Svábszegyen Helinda a Svábhegy legmagasabb pontján, hatalmas ősparkban, a Fogaskerekű közelében INTERNÁTUS fiuknak és leányoknak a zsidó gimnázium és ipariskolák közelében a városligeti villanegyedben. XIV., Szabó József utca 14/ Dr. Frenkel Bernát vallástanár zsidó nevelőintézetében. T. 227-732. Oktatás Művészet Tervező Jpjjf 'Mp és Műhelyiskola 4 Bp., V. Szenténynök-u. tílium wlft Tel.: 119-519. Tanszakok: lm Grafika, női divattervezés. épitőiparművészet, textüler- A /Sz vezés, kerámia. Előkészítő tanfolyamok. Előjegyzés és beiratások naponta délelőtt 10—12, délután 4—6 óráig. Tanévnyitás szeptember 15. NYARALTASSA gyermekét 810 FOKON, az ismert és DI1/OFKP& gyermekközkedvelt Karüdülőben Orvosi ellenőrzés, felügyelet. Bpesti iroda: V., Váci út C. T. 126-658. Siófoki tel.: 77. A legrégibb és legelismertebb Calie Tilsor festőiskolája VI., Bulyovszky utca 21. Telefon 126-541. WT A RJSIES A S 1 r ezs0né g.v érmék“ MNI tVk u férfiáküdülője Siófok-Balatonújhely. Fenyvesben, folyóvíz Ötszöri étkezés. Korrepetálás. Budapest. Mexikói-ut 60. Telefon 49-67-09. STUSIO FESTŐISKOLA főiskolai előkészítés, reklám- és művészi grafika, esti akt, mérsékelt tandíj. V., Zoltán-utca 12. Telefon 111-460. Takács tanár. Svábhegy ssí. Sport. Edzettebbeknek sátortanya. Fiú- és leánycsoportok. Kmelly utca 20. Tel. 31-79-55 p Dr. Lengyel Katinka okl. középiskolai tanár im . ent.éleiel valaloislelyén sivatal Érdeklődés: Budapest. IV., Királyi Pálutca 9. Leányinternátus. Telefon 182-141. Prospektus! . Alkotmány-u. 19 T. 123-811 f. ‘‘máB 1 FESTfisk'ST: VIF/ HERNATH AURÉL V/ SZOBRÁSZAT: ÖRKÉNYI S. ISTVÁN NAI’PAi^ i.S ESTI tanfolyamok. Esti aktrajz Nesewszoga Rózsalamm sajt Egész és fél bentlakás. Autójárat. Úszó-csoport, kísérettel. S. BAJV EDITH gyermekotthona. Cserje-utca 4la. (Várharom térnél.) Telefon 353-461, hétköznap délután 4—5-ig. 350 ffi. magasan (zugligeti végállomástól 12 perc) anilliUif Ilii I!llll|3—10 éves gyermekek számára, kis létszámban ■ IUI! JUUUIIilUu Saját strand. — Gyümölcsös — Orvosi ellenőrzés Vezetők: Gönczi Terka, V., Személynöki u. 25. T. 126-501. Hegedűs Magda Montessori oki. tanárnő. IV., Gerlóczy utca 11. T.: 188-214. MOZI A Corso különlegesen szép olasz filmje: GÚNYVACSORA Furcsa szokás uralkodott a XIV. században ez olasz városok előkelő köreiben. Ki tudja a másikat jobban beugratni? Ki tud „szellemesebb“ tréfát találni embertársa bosszantására? Ezen volt a hangsúly. Ami viszont a „tréfákat“ illeti, hát azok bizony elég vaskosak voltak. Firenzében például a gyáva uraságot alaposan „beugratja“ a város egyik duhaj, garabonciás, vigkedélyű, erős, nőbolondító fiatalura: zsákba kitözteti, belemártogatja a vízbe s hogy a „tréfa“ teljes legyen, még tőrre is szurkálja. A szegény áldozat csurom vizesen, véresen tér haza, összeesik és jó időbe telik, míg felépül. Ilyen tréfákat engedtek meg maguknak a quatro cento urai Firenzében. A gyáva hős azonban nem hagyja annyiban a dolgot. Egyik barátjához meghivatja kínzóját vacsorára. Ez azonban csak „gúnyvacsora“ s arra szolgál, hogy a garabonciás lovagot tőrbecsalja. Ez sikerül is. Nagy hajsza után elfogják a derekasan verekedő lovagot és borzalmasan megkínozzák, közben „őrült“ hírét keltik. Felvonulnak előtte mindazok, akiknek vétett; őt megszurkolják — persze, így megkötözve nem félnek tőle —, egy szerelmes leány azonban csellel kiszabadítja. S nem késik a hossza sem. Csakhogy ellenfele helyett véletlen félreértésből kifolyólag saját öccsét szúrja le. Hamisítatlan, igaz korrajz pereg a filmen — olasz filmről lévén szó, megint külön ki kell emelnünk a pontiás fotografálást —, vad, durva indulatok hullámzása, a nyers erő diadala az érzések finomsága felett. Szép paloták, hatalmas termekkel, korhű berendezéssel, korhű kosztümök és korhoz szabott, faragatlan, egyszerű jellemek vibrálnak szemünk előtt s persze, nem hiányzik az asszonypraktika sem. S a szerelem sem. Természetesen itt is a quatroconio szele fújdogál, etyhén sikamlós, sokszor brutálisan őszinte, pirongató szellője. A mese vázát a bőven ömlő cselekmény nehéz brokátja borítja. Néhány gyönyörű színésznő és egy Erre Flynn-szerű színész játéka lenyűgözően nagyszerű. Clara Calamai * Oklevélpályázati hangverseny. A Zeneművészeti Főiskola idei utolsó művészi oklevélpályázati hangversenyén két kitűnő jelölt vizsgázott. Banda Edét (Kerpely Jenő tanár növendéke) meleg, sima, kellemes csellóhangja, technikai tudása, előadásának nemes kultúrája elsőrendű gordonkaművésszé avatja, Provcsan Siro (Zathureczky Ede tanár növendéke) pedig hegedűjátékának érzéki tónusával, magávalragadó temperamentumával és virtuozitásával a legújabb hegedűművész-nemzedék egyik fényes jövőjű képviselője. Az új cím Fényes Szabolcs lázas sietséggel készíti elő a Fővárosi Operettszínház új szezonját. Erről a villámgyors munkáról beszélgettek egyik kávéház közismert színészasztalánál. — Én úgy tudom, hogy Szilágyi László lesz Fényes Szabolcs háziszerzője és legfőbb szaktanácsadója. — Én meg azt hallottam, hogy az új dim máris leszerződtette Kiss Manyit, Csikós Rózsit, Jalabár Kálmánt és Hajmássy Miklóst. — Ha ez mind igaz, amit itt felsoroltatok, akkor nagyszerű új, magyaros címet tudnék a Fővárosi Operettszínház részére. — És mi lenne az az új cím ? — Szilágyi és Hajmássy: Moll. HANGVERSENYEI* SERRANO MA V. 8 Néhány jegy Rózsavölgyinél és Harmóniánál. SZÍNHÁZAK MŰSORA: NEMZETI: A roninok kincse (M7)- IV. 20. NEMZETI KAMARA: Hősök nélkül (M8). MŰVELŐDÉS HÁZA: Filmelőadás (4, M7). UJ MAGYAR: Vén diófa (8). NEMZETI BÁBSZÍNJÁTÉK: Délután: Mesejáték (4). — Este: Opera (8). FÉNYES-CIRKUSZ: Kötéltáncos tigrisek, 3 Bonos és az új júniusi műsor (4 és 8) tAlou másohot (Sz. = szombat, v. = vasárnap, v. = ünnep. I ADMIRAL. Mindenkit érhet szerencse. (Hk %6, 148, 410. V. és fl.: 11 és 442-sor .s.I ALKOTÁS. Mellékutca. 044, 442, H* 4410, v. és ü.: 11 és 442-kor is.) ANDRÁSSY. Salvator Rosa kalandjai. (444, 946, 948, 9410, V. és v.: 2, 4, 6, 8, 10.) ÁTRIUM. Blinis vagyok. (HG. 448. 4410. n sz., v. és fi., 444-kor is.) BELVÁROSI. Átalakítás mintt zárva! BELVÁROSI HÍRADÓ 1 181-244. Babona. Rajzos híradó a charkovi csatáról. Ujdotság: Az argentin híradó európai kiadás Magyar. Ura- és Luce-hiradók. Folytatóvlagos egyórás előadások 10—24 óráig. Hűtött nézőtér! BODYGRÁF. Titokzatos Sziám. (Mni. MO* M&, y210, v. és v.: V2-kor is.) BROADWAY Az 5-ös számú őrház. (Mi. V2S, Hill, V. és v.: V22-kor is.) CAPITOL. Leány álmok. (M4, v. és v.: V22-kor is.) M6. H8 W10, CASINO. Ferdinand, a bika. sz., v. és v.: 144-kor is.) (M6, ?.8. 9410. CITY. Egy kis tévedés. sz., v. és v.: %4-kor is.) (%6 %8 9410. r O R SO. Gúnyvacsora. (1 v sz., v. és v.: 3/24-kor is.) ÁG, ]ÁlS. Hio, fi É C S I. Leányok egymás közt . MlO. sz. v. és v.; Miskor is.)(ViG H8. ELDORADO. Balalajka. (4. 6 2-kor is.)8. 10,v. és v. ELIT Ember a láthatáron. (6. 8, 10. V. és v.: 4-kor is.) p O R U M. a teherhajó. (M0. ^.8. MlO. sz., 1 v. és ú.: Mi4-kor *&.) HÍRADÓ FILMSZÍNHÁZ (,222-499). A titokzatos röntgen. Rajzos híradó a charkovi csatáról. Újdonság: Az argentin híradó európai kiadása Magyar, Ura- e* Luce híradók Folytatólagos egyórás előadásoi« 9—24 óráig. — Hűtött nézőtér! HOLLYWOOD. Enyhítő körülmény. V26, V1S, V2IO, sz., v. és v.: ‘/21-kor is.( IPOLY, Tökéletes Antal. (Mit, M8, V2S, MIO» v. és ü.: M2-kor is.) JÓZSEFVÁROSI. Tengeri farkasok ■Vali), v. és v.: M 3-kor is.) K A M A R A. Dr. Kovács István 6. ö. 10.) LLOYD Enyhítő körülmény. IV26 v. és ö.: M4 kor is.) NYUGAT Alkonyat. (M4. *36. v és ö : VcL'-kor is ) v.: M2-kor is.) OTTHON. Hamis eskü. (144, V46, *43, M10, v. és ü.: M2-kor is.) PALACE. Kádár, kontra Kerekes. (112, 4, 6, 8, 10.) D A D I U S Bűnös vagyok (M8. 948 %10, sz.. v és ú.: Mi- kor .s ) KIALTÓ. Fiatal ördögök. (11, 1, 3 *46, M8. MlO.) DOYAL APOLLO. Viharkapítány. (a46, %8. 4410, sz., v. és ü.: 4. ui. 8. 10.) C C A L A. Néma kolostor. (Vi6. M8, %10. sz., V. és ü.: 3-kor is.) STÚDIÓ. ördögtorony. (11. M2, Mi. *26, M7. MlO.) TIVOLI. Hamis eskü. (% %8, %10. v. és v.: 942-kor is.) TLTIAN. Mindenkit érhet szerencse. (11. M2. 4. 6. 8. 10. v. és fl.: 11. 2. 4. 6. 8. 10.) VESTA. Az ördög nem alszik. (11. M2, Mii V&6, M8. %10. v. és 0.: 11. 2. 4. 6. 8. 10.) (5 V18. Hl. 24. Mill Mk *10. MlO. v. és