Ujság, 1942. december (18. évfolyam, 273-296. szám)
1942-12-09 / 280. szám
cstrrtfR'ttJK’. y**| hBCBwise* tv ÚJSÁG KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG A kereskedői hitelakció első évének eredményei Most egy éve indította el a péuz■gyminlszler a keresztény kereskedői hitelakciót, hogy tőkéhez juttassa azokat az új kereskedőket is, akik hitelképességük bizonyos hiányossága folytán nem juthatnak bankhitelhez. A hitelakció húszmillió pengős keretben indult és a szükséges tőkét böröm rezető fővárosi pénzintézet folyósította. Az igénylések elbírálását külön bizottság végzi, amelyben a hitelnyújtó bankok kiküldöttein kívül a pénzügyminisztérium, a kereskedelemügyi minisztérium és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képvise-lői vesznek részt. A bizottság méltányosan bírálja el a fedezet kérdését megelégszik a megfelelő kezességgel, az érurald ár kézizálogként való lekötésével, követelések engedményezésével stb. Alaposan megvizsgálja természetesen a kérelmezők egyéni körülményeit, valamint azt a gazdasági célt, amelyet a hitellel előmozdítani kívánnak. Nagyobb méreű hitelkérelmek az év folyamán az átállított borkereskedelem oldaláróljelentkeztek. A kijelölt borkereskedők egy része éppen rövid szakmai működése miatt nem juthatott a rendes bankhitelhez, viszont közgazdasági érdek volt ezt a kereskedői réteget megfelelő forgótőkével ellátni. Ezért az új borkereskedelem alátámasztására megfelelő külön keret biztosítására került sor, de ugyanakkor gondoskodás történt az akcióban középiparunk hitelellátásáról is. Középiparunk még a gazdasági válság idején is egyre több munkaerőnek adott megélhetést, bár termelésének összértéke csak kisebb mértékben emelkedett. Ez kétségtelenül a tőkehiányra volt visszavezethető, ezért ebből a keretből folyósították az indokolt kölcsönöket, amint a kisipart az IOKSz, a nagyvállalatokat pedig az IMI látja el hitellel. A pénzügyminiszter tudvalévően néhány hónappal ezrelölt harminc millióra bővítette a keresztény kereskedői hitelkeretet és két további pénzintézetet vont az akcióba. Az akció sikerét ráutatja, hogy az első esztendőben 14°0 kereskedőnek folyósított hitelt, mégpedig az első félévben átlagosan 9000 pengő, a második félévben pedig már tSWO pengő volt a fejátlag. Az akció első esztendeje bizonyságot tesz arról, hogy az irányított gazdálkodás a tőkepiacon is jelentős eredményeket érhet el. A további fejlődés előfeltétele, hogy mindenki átérezve a takarékosság nemzetgazdasági fontosságát és elláttassa felesleges pénzét a tőke gyűjtőcsatornáiba, a bankokba és takarékpénztárakba, hogy azok megffelelően táplálhassák a nemzeti termelést és kereskedelmet. Az Országos Mezőgazdasági Kamara közgyűlése Az Országos Mezőgazdasági Kamara december 17-én délelőtt 10 órakor tartja ezért közgyűlését az Országos Magyar Gazdasági Egyesület székházának nagytermében. A közgyűlés tárgysorozatán szerepel többek között a törvény, illetve az alapszabályok rendelkezései értelmében három évre választott tisztségek betöltőse választás útján, az Országos Mezőgazdasági Kamara kisorsolás folytán választás alá eső négy felsőházi rendes tagjának és két póttagjának megválasztása, az elnöki beszámoló, az igazgatói jelentés, az 1943. évi költségvetés előterjesztése is a szakosztályok munkásságáról szóló jelentés előterjesztése. Tiros a salat használatra meghagyott Élelmiszert eladni A debreceni ügyészség két gazda ellen emelt vádat, mert saját háztartásuk részére fogyasztás végett meghagyott élelmiszereket — az egyik zsírt, szalonnát, búzát és lisztet, a másik pedig korpát — ámba bocsátottak. Most tartották az ügyben a főtárgyalást. A tárgyalás megnyitása után Illyét Gábor dr. kir. ügyész figyelemreméltó indítványt tett. Rámutatott arra, hogy minden olyan közszükségleti cikk elvonása, amelynek szabadforgalma a honvédelmi törvény alapján kibocsátott rendeletekkel korlátozva van, nem a közellátás érdekét veszélyeztető vétség, hanem a honvédelmi törvénybe ütköző bűncselekmény. Ennek folytán kérte a két ügynek az egyes bírótól az Uzsora tanácshoz való áthelyezését. A törvényszék helyt adott az ügyészi indítványnak. A magyar-német állattenyésztési bizottság tárgyalásai Berlinben A magyar-német mezőgazdasági együttműködés keretében létesített magyarnémet állattenyésztési bizottság a közelmúltban Würzburgban, Thüringiában és Berlinben tartotta évi záró tárgyalásait. A közös bizottság A Brummenbau-nak, a Reichsnährstand vezetőjének elnöklésével megtartott tárgyalásain örömmel állapította meg, hogy a háborús nehézségek ellenére a magyar-német állattenyésztési bizottság mind a két ország szempontjából az idei évben is igen hasznos gyakorlati eredményeket mutat fel. Munkásságának eredményeképpen a magyarnémet állattenyésztési kapcsolatokat sikerült még tovább kiépíteni. Országos vásáron December 27, vasárnap: Bajánsenye (Vas) December 28. hétfő: Enying (Veszprém) Gúta (Komárom), Ipolyság (Bars és Hon), Szentgotthird (Vas), Tápiószele (Pest)December 29, kedd: Ipolyság (Bars), Mezőteát (Borsod), Nagybörzsöny (Bars). December 30, szerda: Mezőcsát (Borsod), Mindszent (Csongrád). December 31, csütörtök: Eger (Heves), Kapuvár (Sopron), Magyardiószeg (Nyitra), Mindszent (Csongrád). December 31, csütörtök: Eger (Heves), Kapuvár (Sopron), Magyardiószeg (Nyitra), Mindszent (Csongrár). Január 1, péntek: Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza (Pest), Somogysámson (Somogy). **1m41 *. Szombat: Hódmezővásárhely József Ferenc kir. herceg rádióelforolása a találmányot f fontosságáról Varga József iparügyi miniszter a közelmúltban egyik képviselőházi beszédében rámutatott, milyen fontos a jelenlegi rendkívüli viszonyok idején, hogy a hiányzó nyersanyagokat a lehetőség szerint pót- és műanyagokkal helyettesítsük. A Magyar Feltalálók Országos Szövetsége hosszú hónapok óta mindent elkövet, hogy a feltalálók tevékenységét ilyen irányba terelje. Nagy segítséget kapott a szövetség a magyar rádiótól, mert a rádió vezetősége december hónaptól kezdve engedélyezte, hogy a szövetség előadássorozatában a közélet kiválóságai minden hónapban egy-egy előadást tartsanak a feltalálókra és a találmányokra vonatkozó kérdésekről. Az első előadást a szövetség elnöke, József Ferenc királyi herceg december 11-én délután 17 órakor tartja, aki maga is neves feltaláló és éppen a közelmúltban igen érdekes műanyaggal lepte meg a vitágot Találmánya, amelyet A’cocor-nak nevezett el, a szövetség közeljövőben megnyíló állandó kiállításán is szerepel. Az állandó kiállítás előreláthatóan még decemberben ünnepélyes keretek között nyílik meg a GyOSz székházéban. Azok a feltalálók, akik december 15-én találmányi modelljeiket beküldik, ú kiállításon három hónapig díjmentesen vehetnek részt. A kiállított találmányok közül a legötletesebb díjazásban részesül. RTEKmfo A háromnapos szünet után a szerdai értékpiac irányzata változatlanul szilárd volt. A bankpiacon a Nemzeti Bank 10, a Hitelbank 3,50, a Leszámítoló Bank 2, a Kereskedelmi Bank 6 és a Pesti Hazai 4 pengővel drágult. A többi papírok közül a Bauxit 10, a Kőszén 15, a Salgó 2, a Fegyver 5, a Ganz 2, a Rima 6, a Nasics 3.5, a Trust 3.5, a Délcukor 1, a Cukoripar 8, a Műtrágya 5 és a Gummi 3 pengővel drágult. A fixpiacon az 1914-es fővárosi kötvények 12 pengővel, az 1927-es fővárosi kötvények pedig 3 százalékkal drágultak. Az erdélyi nyereménykölcsönf kötvényeső árfolyama nem változott. ÉRTÉKTŐZSDEI ÁRFOLYAMOK Ft.fil. Előfordult Zárlat jártat kőzáp. Nemzeti B. 352.— 362 362— Hazai Bank 57.6 57.— Hermes 22.6 —1— Hitelbank 101.5 112 112.— Magyar Bank — 70 70.— Leszámítoló 72.— 74 74.— Keresk. B. 184.— 190 190— Nemz. Tkp. 56.B— 54— MOKTÁR 63.5 63 63— Pesti Hazai 138.— 142 142— Első M. B. 1370—— 1375— Békéscsabai 46. —— 47— Első Bp. gm 46.15 47 47— Hungária m. 81.—— 82— Királymajom 25—— 25.— Bauxit 578.—— 588.— Beocsijti 45.75— 47— Borsodi szén 33-25 34.25 34.25 Szentlőrinci 25— 26 25.5 Cementia 160—— 166.— Kohó 45.46.25 46.25 Drasdic —— 60— Aszfalt 16.25 16—16.25 16.— Kőszén 1175.— 1190 1190— Kerámia 60.—— 61.5 Nagybátonyi 68.— 60 69— Államadóssi úr. kötvények, zónalevelek. Népszev.amerikai 1195 119.5.Kényszerkölcsön (77—)76.25 76.25. 1941. évi nyeremény kölcsön (98.5) 98.5 98.5. 1914. évi fóv. költv. (507.—) 519— 519.—. 1927. évi fóv. kötv. (128.—) 131— 131.—. Leszámítoló F. dollár zs. (122.—) 121.— 121..—. Olaszban#! A. B. dollár zl. 110— 110.—. Pesti Hazai 7.5% doh. zl. 122.— 122.—. tg mettafeldi. — CUKORRÉPAMAG: 2 q 200 kisalföldi. — MUHARMAG: 20 q 40 diuli. — KELKÁPOSZTA: 1 q 500 bp p, l00q 16 ab feladóáll. — ÉTKEZÉSI ALMA: 50 q 91 ab feladóáll. HIVATALOS TERMÉNYJEGYZÉS BÚZA, szokv. 78 kg 30, minős. 80 kg 31, 81 kg 31.50. — ROZS, szokv. 71 kg 28. — ZAB, 41 kg 27. — KÉTSZERES 28. — TAKARM.-ÁRPA, 65 kg 24.50, sörárpa, közöns. 20, elsőrendű 30, kiváló 31. — TENGERI, csöves 15.70, szemes 20.50. MAGVAK, HÜVELYESEK. KÖLES 32.60. — REPCEMAG, kap. v. répa 68, vad 52. — RICINUSMAG la 100 11a 75. — Ülomz. ROSTKENDFRVETŐMAG 180. — KORIANDERMAG 83. — ROSTLENMAG 67. — TÖKMAG 65. — KENDERMAG, szokv. 120, magasítóé. belf. vetőmag 150. — MÁK, kék 181. — KÖMÉNYMAG 386, édes 306. — LENCSE, kicsi 54.40, közép 64.40, nagy 74.40. — LÓHEREMAG, r.v. ar. 230, érd., kolozsv. 240. — BALTACOMMAG, hámozatlan 80. — Évelő VÖRÖS HERE.MAG 350. — BÍBORHEREMAG 150. — KOML.-LUC. 200. — NYULSZAPUKAMAG 220. — SZUDÁNI FŰMAG 70. — SZARVASKEREPMAG 260. — CSILLAGFÜRT, édes 35.40, keseri 28.40. — CSIBEHURMAG óriás 55, apró 50. LISZT- ÉS ŐRLEMÉNYÁRAK. Búzadara 73.50, nullásliszt 70, egys. búza-és rozsliszt 37, búza- és rozskorpa 18, búza- és rozslábliszt 18, rozsszélkorpa 18, malombükköny, szemes 17, darált 18. Salgó 94.— 9 96.—* Urikányi 56-5 57 57.— Fővárosi 13.—— II.— Rigler 182.—— 185.— Fegyver 167.6 172.5 172.5 Ganz 62 5 W-5 64.5 Acél 210— 213—210 218.— Rima 261.— 267 267— Ofa 281 27.5 27.5 Nasii ns.— 118.5 Autataxi 815 815— Trust 122.— 125.5 125.5 Ausztria 97.— 99.5 Daktikin 182.-132—184 183— M.eukor 273.—381 281— Georgia 52.5 52—54 54.— Strunmer __ 157.5 Dreher-H. 410.— __ 420— Gschwindt 2500.— 2550.— Polgári sör 850.—— S70.— Izzó 431.— 441 441.— Gyapjumosó Goldberger— 27.— KIS.— Magy. kend. 50.— __ no— Pamutiipar 94.5 __. 97— Chinoin __ 55.5 Danicle 10.5 __ 11.5 Mátráton 287.— __ 292— Klotad 4L— 42.5 Szikra ___, 370.— Gummi 110.— 113 113— Vasúti forg. 00.— 61—02 62— Telefon 31.— 32 32— dhiioio; enetuozsdéfc LONDON. (Keddi zártat.) Brit. Gensols 81U. Conrers. benn 19614, Brit. War. Loan Sitt, Cl I946/,,, Brit. Funding Izmi» íl&37i‘ Brit. ,,, 1 ’ '*« eiraii 1 iiiatlli), »»ifi. Victory Loan 113.875, Rio Thilo 1Ő, Char* tered MH, De Beers Dot. 10.1*5, Geduld 7.125, troMffeld* 41.875, Rand Mines I4*K. Mexican Eagle 1!Vu Shell Transport 3*/,6, Courfaids 44.02», Brif. Aluminium 49, Sleetr. Musical 17V!, Imperial Chemical M.I2S. Lerer Brother* 11Yit, Vickers tn.l», Woolworlh 59. NEW YORK. (Kedicli *árla*t) Baltimore & Ohio 3, Cnoad. par. $Vi. Nerryorfc Central 11.375, Pennsylr. Railroad 21.875. Union Par» 79. Allied Chemical 136%, Ajmerie. Can. 72*4, Americ. Smelt. 39, Am. Tobaeeo 12», Am. Tobacco 4t%, Anaconda Sopper 24.875, Betlehem Steel 54.135. Chrysler S83/4, Gen. Electric 28.875, Gen. Motors 42)4, intern. Nickel 57%. Intern. Teleph. 5.875, Radio 4V4, Shell Union UK, Standard Oil 43%, IT. S. Rubber 24.875. IT. S. Steel 49.875. We«llnghouse Elecfrie 77V4, Woelvrorth 29Vu VA1UTAK fS DEVIZÁK VALUTÁK: Sztorik korona (csak 21 K-ás és annál kisebb címlet) 11.45—11.78, jen (csak 1000 jen és annál kisebb cimletek) 1.95—2.95, líra (csak 49 liras és annál kisebb cimletek) 17.49—17.99, svájci frank 79.69—89.69, svéd korona (csak 59 koronás és annál kisebb címletek 81.79—52.79. DEVIZÁK: Amsterdam 199.674—181.49, Athén 2.61—2.24, Belgrád 9.78H—1.Sí’.1. Berlin 195.79—136.70, Poisany 11.94—11.78, Bukarest 2.75—2.S2. Brüsszel 64.29-54.68, Istanbul 26.98Vik.279.99Vj. Knir Villága 70.84— 71.96, Madrid 32.90—92.24. Milánó 17.99— 17.8894. Oslo 77.19—77.97. Pária (Viekry) 9.784—9.830. Prága 15.57—19.67. Szófia 4.14 —4.17. Stockholm 82.99—82.89. Zürich 79.89 -99.89. Zágráb 9.79—9.83. Amsterdam, Belgrád, Brüsszel, Oslo átutalások a magyar-német devizás,kompenzáció keretében Wiléanetc, kivéve azokat a régi tartozásokat és követeléseket, amelyeknek elszámolásáról küslön rendelkezések intézkednek. Athéni átutalások a magyar-olasz fizetési forgalom keretében történnek, paris (Vichy) a meg nem szállt Franciaországgal szemben nem érc természetű tartozások és követelések, továbbá 1940 június 15-ig bezárólag történt áruszállításokból keletkezett követelések elszámolásánál érvényesülő árfolyam. natlftiri* trevizazanatok AMSTERDAM. Berlin 73.36. Newyork 1.S8*/«i— 1.884/11. Brüsszel 39.11—99.17. Zűriek 43.65—43.79. Stockholm 44.81—44.99. LONDON. Newyork 4.624.93W. Zttrick 17.35—17.49. Stockholm 19.83—16.93. Buenos Aires 16.95^—17.13. Lisszabon M.89-109.1»— Nimlaivatilos árfolyami Madrid 48.59. ZÜRICH, Paris 341214. London 17.35, New york 431.1. Brüsszel 99.15, Milánó 22.49 i. Madrid 39.75. Amsterdam 229.59. Berlin 172.55. Stockholm 182.66V, Oslo 98.6211. Kopenhága 99.37H. Saalia 6.37 Ve, Prága 17.39, Zágráb 8.73, Istanbul 3.3714, Bukarest ZXPfa. Helsinki 8.7714, Lisszabon 18.95, Buenos Aires 192'. budapesti gakona Lőzse A szerdai galécialáz idén a magpiac forgalma mérsékelt volt. Lóheremei ff - ból 40, lucernamagból 25, tavaszi bükkönyből 10 és szöszösbükköntsból 5 mázsa cserélt gazdát. KÉSZÁMJPIACI JEGYZÉSEK TÉNYLEGES KÖTÉSEK. LÓHEREMAG: 40 q 230 Alvanj. — LUCERNAMAG: 10 q 385 Abauj, tó q 385 jászsági. — T.-BÜKKÖNY: 10 q 40.40 Érsekújvár. — SZÖSZÖSBÜKKÖNY : ■ 1 q llő jászsági — ANGOL PKRJE: 5q 210 kisalföldi. - RÉTI KOMÓCSIN: 1.10q 220 kisalföldi. - BALTACÍM: December 12. és 16-án délután 2 órakor m megel PIÁTOK BUDAPESTI NAGYVÁSÁR A nagyvásártelepen szerdán közeles volt a forgalom. A gyümölcspiac általában változatlan, csak a gesztenye drágult. A zöldfélék piacán olcsóbb lett a sóska és a paraj. Árak: GYÜMÖLCS: alma 80—320, körte 120—340, kötözött szőlő 240—360, gesztenye 180—100, héjas dió 450—470, citrom, drb 18—30. — BURGONYA: nyári rózsa 24.60, Galibaba 24.05, őszi rózsa 23, Ella 20.40, Wollmann 18.80, Krüger 17.75. — ZÖLDSÉG ÉS ZÖLDKÖZELÉK: vöröshagyma 26.80, fokhagyma 58.01—74.83, karfiol 60—220, főzölök 35—65, sütőtük 30—56, sóska 130—180, paraj 100—150, kalarábé 20 —40, sárgarépa 10—22, petrezselyem 32—38, fejessaláta, drb 20—40. —KÁPOSZTA: fejes 16, kel 24, vörös 30— 42. — GOMBA: csiperke 660—840. — TOJÁS: hűtőházi 438—446, meszes 418 —426, repedt 400—410. — Él/ BAROMFI: tyúk 400, csirke160, kacsa 470, lúd 480—400, pulyka 430. — VÁGOIT BAROMFI: tyuk 420, csirke 500—555, kacsa 480—488. Ind .500— 508, pulyka 420—450 fillér. CSARNOKOK Vásárcsarnokok és nyitt piacok kicsinyben! árainak jegyzése: HÚSNEMŰEK: hál 360, zsir 380; élő baromfi: lyuk 420, csirke 480; tisztitől baromfi: lyuk 470—503, csirke 550—589, sovány kacsa 490, liba 510; halak: ponty, élő 380—420, nem élő 260—400. — TOJÁS: hűtőházi 470, meszes 450, repedt 440. — TEJTERMÉKEK: teavaj 730— 770, tejfel 230, sovány tehéntúró 130— 150. — BURGONYA: Gülbaba 27, őszi rózsa 26, Ella 23. — ZÖLDSÉG ÉS ZÖLDFŐZELÉK: vöröshagyma 32, fokhagyma 67—84, karfiol 160—260, főzőtök 45—78, sütőtök 36—70, fejeskáposzta 26—29.— GYÜMÖLCS: alma 100—384, körte 150—420, gesztenye 188—450, citrom, drb 28—40 fillér. Éi.öÁLEATPIAl. ttudapest! hus- és hideghúsvásár. vasvásár. Marhahús 300—310, csontóziai való 280, marhanyelv és torok 310, naarhain 50, csiger 90—110, faggyu 52—20X* csont, vörös és fehér 1h—110, márha fej velővel 700, korain marhánként 50, láb 4 darab 200, pacal és orr 300, marhabél 500, borjúfodor 120, marhavelő 100, marhafej kicsontozva 220, marhavér literje 30 fillér. — Hideghusvásár: Sertés lehúzott 2&S, szalonnával 280—366, süldő ,312, malac 500, sertészsiger 170 fillér kg-ként Budapesti sertésvásár: Hó kg-nál nehezebb la jólhizott sertés 231. 130—145 kg-os Ha szedett sertés 226,. 115—130 kg-os la szedett sertés 223. 110—115 kg-os Ila szedett sertés 219. 100 kg-os Illa szedett sertés 213. 145 kg-nál nehezebb la öreg sertés 213. 116 kg-nál kisebb Ha öregsertés 207. súlyhatáron aluli sertés 211. 80 kg-os és nehezebb szmnkasüldő 219 fillér kg-ként élősúlyban Angol sonkasertés fél 312, húsfél 293, kolbászhús 320, nyersbél, kövér 280, szalonna bőr nélkül 314, kenyér- és lokaszalonna 810, hás 340, zsir belföldi 3110, sertés belsőrél* 170, bél és gyomor 150, töpörtyűfa 360. Tia 50 fülér kg-ként Vér literenként 30 fillér Meghívó a Szabadságtéri Házépítő Rt 1942. évi december hó 21-én délelőtt 11órakor tíz Pálmai Andor ügyvédnek, Budapest, V., Báthory utca 20. szám alatti irodájában töeblarlásidó rendkivüli közgyűlésére. — Azon 1. részvényesek, akik a közgyűlésen résztvenni kivánnak, tartoznak részvényeiket rég le nem járt szelvényeikkel együtt , legkésőbb a közgyűlés előtt 3 nappal a társadó pénztárának Budapest. V., Báthory-utca 20 letétbe helyezni. — Tárgysorozat: Két felügyelőbizottsági tag választása. — Budapest. 1042 december 7-én. Az iga»Rablő«ég.. 55. „ideges lándzat”-ot hagyott őrültül az őszi forduló... A labdarúgóbajnokság vasárnapi fordulója után lezárult az őszi bajnokság. A favoritcsapatok pontvesztése miatt az élvonalban a helyzet lényegében nem változott, csupán a pontszám tekintetében kerültek még közelebb egymáshoz a csapatok. Az alsót a hatodiktól mindössze két pont különbség választja el. A Vasas — a A DAC felett aratott győzelmével — megmaradt a közvetlen élvonalban és reménye van arra, hogy a tavaszi forduló folyamán beleszóljon a bajnokság végső alakulásába. Az alsó régiókban a KAG és az Elektromos áll a legrosszabb pozícióban,, de itt csak három-négy pont hét lányról van szó, amely mér a negyedik forduló után kiegyenlítődhet. Mindenesetre az őszi kampány ,idegen táblázatot hagyott örökül a tavaszi forduló vámára. Teljes a bizonytalanság — ez a jelszó. A táblázaton ez a helyzet: 1. XAC 158 2 4 «•25»M 7. Szolnok fft%4 3 44» 2» 3. WMFC 159 2 4 »9:34 2A 4. Ferencvár+s 158 2 4 49:39 11* 5. Vasas 158 3 4 31:55 11 9. SBTC 14€ 8 3 «JI 1* 7. Gamm« 151 8 4 *»JS 16 8. UAC 155 8 4 39:39 16 1). DIMA VÁC. 181 3 • 31:43 16 18. Ujpett 155 * 7 49:43 14 11. Kispest 1644729:33 17 IC. Törekvés 154 47 34:1» te 13. Haladó« 164 3 8 »:4* 11 ti. SurgedU 4 tt 27:43 1» 13. Elf.ktrtHMMM 144 iti 2711• If. KAC !*Sf MOZI• Mo uk vnlUola Ss *3 szombat, , •» vaskozp. « flanep.1 ADRIA. Ouny vatsora. (144, Rá. 14%, fél: 11 és 142-kor is.) ALKOTÁS. Régi nyár. (144. 14*. 14*. 1 9, 412-kor is, v. és v.: 11 és HZ-fcar is.) Vas. d. r. ll-kor: ttéfi «jár. ANDBÁSSY. Pteocrhi«. (Mi. ’48. v. 9 ft v.: ll-kor is.) V*e. d. e. tl-kor. Pinoechio AT B I r M. geresst, te». 044. M». 146. és Vi3-kor is.) BARLANG. Crntrzféseek. Otó. 4 M. 1 4*. Ht.) BELEZNAY (STUDIÓ*. A 4 testőr. (II. M. 1/4. 146. l«a.) BELVÁROSI HÍRADÓ OSI-áMl. Tet»«k j« gyet váltani. Rókavadássat as Alpesekbe« Magyar. lila- és Luce-híradót. Sttae, Izakfilm. Folytatatanos egyórás előadáne'. 10—1t óráig. BETHLEN. Egr «ék n «el. 044, UA Mk, se., v. és v.: 143-kor is.) Vas. d. e. li-ko?. Lithatatlan ember. CAPITOL Lankolj meg. (M. 4. S, 7. v. és fi., lí-kor á.) ( Ml. Ksztásá leánya. OA2, Mi W«, líd. DL'N'A. Egy caék az. élei. 064, 'At. MX. ,. és n.: 062-kor is.) ERZSÉBET: Lai Conga. (11, 1, », 5s HA) Vas. d. e. 11-kon La Conga.Forum. Fortíbusig. o, &. 149. ,. *(sí d. «. 11-Vor is.) s Csak felnőtteknek! (Lloyd) (Holljirood) HÍRADÓ FIaMSZINHAZ OQ2-A99). Tevék gyet váltani. Rókavadászat »r. AIpftseUbftHL. Magyar, Ufa- és Luee-hiradók. Sfine» traiilJHm. Folytatólagos egyórás alőadázot; 9—1l óráig. IPOLY. Egy éjsigka Erdélyben. G$4. ’46 ^48. sz., v. és aH2-kor is.) Vas, d. t., 11-kor: Zivatar Kemenespusztáit, JÓZSEFVÁROSI. Jelmezbál. (!^4. Hfi. ^ sz.. v. és v., ^62-kor is.) KASZINÓ. Kérészi utód. 044. *46. H8 n. %2. H4. ^46. V48. v. és ft.: It. K4. %8 H8-I KAMARA. A harmincadik. (t. W. H6. H8.) BORZÓ. A lwp hőse. (V44 ^46. V tiz.: 11-kor is.) MESEVÁR (ELIT). Bünös vagyok, OM, fd., 14S, v. és ü.: 112-kor is.) |NEMZETI APOLLO. Egy alacot? ^ visszanéz. (3. 5. 7. sz.: 1-kor is, V. és «•: 11 és 1-kor is.) NYUGAT. Boldogság komédiája. (VH, W, H*. sz.: H2-kor is, v. és üi.: 11 és 14Skor is.) OTTHON. Fehér orgonák. (#4, ^6. H8; v. és ti.; J/22-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: 8öt a nap. PEST (PALACE). Alkalom. (11 Vil Vji. Hfl ‘ PETŐFI. Rémület az új világban. (a/a4, %U, yi‘3, v.' és fi.; 722-kor is.) |ÁDIUS. Igazi férfiak. (V*1. 118. * sz^: HS-kor is. v. és ö. d. c. 11-kor és d. u. Vil, 146. VaX.) SZÉKELY. Az asszonyt, az orvos és a harmadik. (11, % V»4, %6. %8.) SZITTYA (CITY). Érj asszony viciané'» (H1, H6. H8, SZ.. V és ö.; H2-kor U.1 € C AL A. Keresztuton. (H1 H6 H3 6* v' v és f) ; H2-kor is.) SZIVÁRVÁNY. 2000 pengőe férig. ' U4, vi H8, sz.. v. és ij.; H2-kor is.) Vas.._d ;- 1 f-kor: Matiné. TISZA. A Manderley-ház asszonya. r., HL H(; H3. v. és v.: H2-kor is.) Vas d. c. Vili oraikör: Érdemes örökölni. TOLDI (KIÁLTÓ): Magdolna. (10. H4, HO. H8.) TURÁN. Gúny vacsora. (11, Vi 2, S44. , A szerkesztésért fel kiadásért Dr. BAGYÓ JÁNOS feledés KIADÓTULAJDONOS, AZ ÚJSÁG RÉSZVÉNYTÁRSASIT ALAPÍTOTTA: Dr. ÁGAI BÉLA