Ujság, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-14 / 108. szám

Leendő anyák, akiknek különös gonddal kell ügyelniük, hogy bél­­működésük rendben legyen, ezen célt úgy érhetik el, ha időközön­ként reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet isznak. Kérdezze meg orvosát! kesebbek a tárgyalásra kerülő katonai kérdéseknél a megvita­tandó politikai problémák, ame­lyek sorában első helyen a Szov­jet­ Unió és más szövetségesek közötti kapcsolatok szorulnak tisztázásra. Rámutatnak Berlin­ben arra is: bár Washingtonból azt jelentik, hogy a tanácskozá­sokról Moszkvát és Csungking- Kínát állandóan tájékoztatják, azon mégsem jelent meg a szov­jet diktátor. A Wilhelmstrasse emlékeztet arra, hogy az angol­szász sajtó az elmúlt hetekben fokozódó hangsúllyal ismételte Roosevelt, Churchill és Sztálin hármas megbeszélésének szük­ségességét. Ez mégsem követ­kezhetett be. Sztálin távolmara­dása miatt — mondják Berlin­ben — az angolok azzal igye­keznek félrevezetni a világot, hogy fényes katonai kíséretet adtak Churchill mellé, holott kétségtelen, hogy ezúttal nem katonai kérdések állanak az ér­deklődés előterében, hanem az utóbbi hetek folyamán felszínre került égetően súlyos politikai problémák. A washingtoni tanácskozások­ról esetleg tájékoztatást nyújt Churchillnek péntekre tervezett rádió­szózata. Május 14-én tart­ják ugyanis az angol birodalom­ban a hadsereg ünnepnapját s ebből az alkalomból az angol premier Washingtonból fog mikrofonon át megszólalni. Nem lehetetlen azonban, hogy a be­széd inkább a tuniszi események méltatására tér ki, ami pillanat­nyilag hálás és bátorító propa­gandául szolgálna. A tengely különben is rámutat csapatainak hősi eposzba kívánkozó vitézsé­gére és az afrikai hadjáratot be­fejezettnek tekinti, mert az el­érte célját. Három éven keresz­tül lekötötte Angliát és lehetet­lené tette számára még akkor is az európai második arcvonal megteremtését, amikor meg­lepetésszerűen az északafrikai francia területekre kihajózta többszázezer főnyi csapatait. Ezek kénytelenek voltak eddig Tuniszért hadakozni és ezzel a tengely időt kapott arra, hogy Európa védelmére sokezer kilo­­méteres hosszúságban minden idők legnagyobb erődműveit megépítsék, felszereljék és meg­erősítsék. Nem sikerült német vélemény szerint az angolszá­szoknak még a tuniszi sikerük révén sem a Földközi-tenger fe­lett való feltétlen uralmat biz­tosítani, mert hajózásukat az olaszok Mare Nostra-jában to­vábbra is ellenőrzésük alatt tartják a Pantelleria erődjéről, Szicília és Szardínia támasz­pontjairól felszálló tengely re­pülőgépek és maga a hatalmas­­olasz flotta, amely eddig tulaj­donképpen nem is avatkozott bele a harcba, mert elsősorban nagy egységeinek hivatása és feladata, hogy minden megszálló kísérlettel szemben védje meg az olasz földet s tegye lehetet­lenné, vagy legalább is igen veszteségteljessé azt, ha angol­szász csapatokat mégis az olasz félszigeten kívánnának partra­­tenni. Harmincöt hónap váltakozó esélyű harcai után az afrikai csata véget ért Berlin, mája II. A Führer fő­hadiszállásáról jelentik a Német ávirati Irodának. A véderő fépa­készülődésről s az európai má­ f­ancsnoksága közli: A tuniszi hid­­sodik arcvonal megteremtéséről t­ölél a német-olasz csapatok szet­szólnak, német körökből rámu­­dán is végső elkeseredéssel k­üzdöh­­­atnak arra, hogy sokkal érde­ fek a számbeli fölényben lévő erők­,­kel szemben és hátbatámadánfi men­,­ség ellen. Miután tv is el$jifa/S0$* pmztitása'^mwmswwmfial na­gyobb szakaszain is beszüntettük az ellenállást. Ezzel szemben a tu­niszi tengerparti hegységben egyes harccsoportok amennyiben még lő­szerrel rendelkeznek, példás kato­nai kötel­ességtel­jesítéssel folytatták az ellenállást. (MTI) (Man hadijelentés Róma, május 13. (Stefani.) Az olasz főhadiszállás 1083. közle­ménye: Az első olasz hadsereg, amelynek a tengely végső afrikai ellenállásának megtisztelő feladata Észak-Afrika mint ugródeszka szerepel ? Róma, május 13. (Bud. Tud.) Churchill washingtoni útjának híre az olasz fővárosban újabb ösztön­zést adott a Földközi-tenger vidé­kén a legközelebbi időben várható fejlemények megvitatásának. Chur­chill utazása római politikai körök­ben ebből a szempontból keltett ér­deklődést. A Popolo di Roma ezzel kapcso­latban emlékeztet Churchillnek ré­gebben tett kijelentésére, amely sze­rint „Észak-Afrik­a ugródeszkául kell hogy szolgáljon, amelyről a szövet­séges csapatok partraszállási vállal­kozásukat Európa és különösen olasz terület ellen hajtanának végre". Churchill — írja továbbá a lap — Tanger, május 13. (NST) Az algíri rádió közlése szerint a tuniszi fran­cia tengeri haderők parancsnokságát Le Clerc francia altengernagy vette át Dorrien tengernagy eddigi parancs­futott, csütörtökön reggel a Duce rendeletére beszüntette a harcot. A teljes angol-amerikai szárazföldi és légi­erő szakadatlan központosított hadműveleteivel szemben, a lősze­rek kifogytával és pótlás lelktősége tesiesen AUW’'" ad­ást. Most a 35 bet­­nkozó eséllyel folyó afri­kai csata véget ért. Az utolsó har­cokban, amelyek során az olasz és német osztagok az önfeláldozás fé­nyes szelleméről tettek tanúságot, az egész tüzérség és­ a „Lodi“ fel­derítő páncélos csoport adta újabb bizonyítékát ragyogó hősiességének. A Giovanni Messe tábornagy ve­zénylete alatt álló katonáink a csata során teljesítettek minden rájuk bízott feladatot, újabb dicső­séget szereztek zászlóiknak és vé­rükkel és önfeláldozásukkal újabb szent pecsétet tettek a nemzet afri­kai jövőjének bizonyosságára. (MTI) azt is kijelentette, hogy a tengelyt „a lábánál kell megtámadni“. Ró­mában egyébként idézik a londoni Observer ciműl lap egyik mondatát, amelyben a lap megállapítja, hogy amíg a tengely Szicília és Szardínia birtokában van, a szövetségesek hajóforgalma a Földközi-tengeren kockázatos. A katonai helyzet megvitatásával kapcsolatban Rómában nyomatéko­san utalnak Szicília és Szardínia megerősítésére és általában Olasz­ország elhárító felkészültségére. Ez azt a benyomást kelti, hogy ezzel közvetve válaszolnak Roosevelt és Churchill terveire, amennyiben azok Olaszországra vonatkoznak, noktól. Az algíri rádió kifejezetten hangsúlyozta, hogy Le­Clerc altenger­­nagy­­ nem rokona Leclercq ismert de gaulletta tábornoknak, man­ktű­zben támadást intéztek Anglia keleti tengerpartja ellen, bombázták Lowestoft város beren­dezéseit és a part előtt mutatkozó előnrsnaszádokat. Valamennyi­re­visszatért támaszpontjára. Több légvédelmi árkot­­ építenek a német váro­sokban Berlin, május II. (NST) A légi ügyek birodalmi minisztere rende­letet adott ki, amelynek értelmében fokozni kell a légvédelmi árkok Stockholm, május 31. (Bud. Tud.) A svéd parlament csütörtökön titkos ülést tart, hogy meghallgassa Gün­ther külügyminiszter beszámolóját. Hír szerint Günther beszámolójában kitér a német-svéd egyezményre is, építését. A mámai polgári tekenés ellen intézett bombatámadások so­rán megállapítást nyert — mondja a rendelet indokolása —, hogy a légvédelmi árkok kitűnő fedezéket nyújtanak. Az új légvédelmi árkok" építését a polgári lakosság közre­működésével kell végrehajtani. A légvédelmi árkoknak természetesen nem szabad olyan területen húzód­­niuk, ahová beomló épületek romjai eshetnek. Az árkok szélességét 1.40,­ mélységét 1.90 méterre kell szabni. Az árkok vonalvezetése a rendelet értelmében töredezett legyen. Az árkok fölé félméteres földtakarót emelnek , azonkívül földhányások alakjában erős oldalvéddel is bizto­sítják szilánkhatás ellen. Gondosko­dás történik mesterséges szellőztetés­ről, világításról és ülési lehetőség­ről is, amelynek értelmében Svédországéig­­engedi a német csapatoknak Svédorszá­­­gon át való szállításit, mivel az utóbbi időben bizonyos oldalról en­nek a megállapodásnak a felmondását követelték. Havre, Abbeville, Dünkirchen, Brest, Cherbourg, Dieppe, Rouen és Can­­nes ellen. Legtöbbet szenvedett Pá­­ris lakossága. Itt a halottak száma 1061. Utána következnek Saint Na­­zaire 489, Rouen 370, Le Havre 389, Lorient 334, Rennes 300, Lille 283, Brest 234, Boulogne sur Mer 113 halálos áldozattal. Ezek a szá­mok — jegyzi meg az OFI — ön­magukban is jobban kifejezik bár­milyen beszédnél, milyen kegyetlen magatartást tanúsít Anglia Francia­­országgal szemben. (MTI) Új francia flottaparancsnok Tuniszban Titkos ülésen számol be Günther svéd kü­lügy­­miniszter a külügyi helyzetről Berlin nem tud a szovjet-bolgár szakításról fel-bolgár diplomáciai kapcsolatot megszakításáról szóltak. Berlin, május 13. (NST) A Wil­­helmstrassén nem erősítették meg azokat a híreket, amelyek a shov- A Franciaország elleni légi támadások mérlege Legtöbb légi támadást intéztek El Vichy, május 13. (Német Távirati Iroda.) Az OFI ismerteti az 1943 április 15-ig francia területek ellen intézett angolszász légi támadások mérlegét. Eszerint ez év január 1-e és április 16-e között francia terü­leten légi támadások következtében meghalt 1646 francia, megsebesült 3035. 1942-ben meghalt 2585 fran­cia, megsebesült 5648. 1941-ben a halottak száma 527 és a sebesülteké 1164. Azonkívül 1941-től máig légi támadások következtében franciák­tól lakott 33.000 ház dőlt össze. Egy hét alatt tíz kórházhajót támadtak meg az angolszászok Berlin, május 13. (NST) Angol­szász repülők kedden ismét meg­támadtak a tuniszi vizeken egy kórházhajót. Berlint illetékes hely közlése szerint egy héten belül ez már a tizedik ilyen eset volt. Acerbo olasz pénzügyminiszter Berlinben Berlin, május 13. (Stefani) Giacomo Acerbo olasz pénzügyminiszter, mint a Nemzeti Mezőgazdasági Intézet el­nöke, Berlinben időzött, ahol részt­­vett a Nemzetközi Erdőügyi Központ hetedik ülésszakának munkálatain. Jelen voltak több más európai ország küldöttei is. Berlini tartózkodása alatt Acerbo miniszter tanácskozásokat folytatott Schwerin von Krosigk né­met birodalmi pénzügyminiszterrel, Funk birodalmi gazdasági miniszter­rel, Steengracht külügyi államtitkár­ral és Backe földmivelésügyi állam­titkárral. (MTI) Róma, május 13. A Stefani-iroda Írja: Az egész olasz közvélemény nagy örömmel hallotta Rommel különle­ges kitüntetésének, hírét. Egész Olasz­ország figyelte Rommel tábornagynak Észak-Afrikában jó- és balsorsiban ta­núsított hadvezéri tehetségét és mél­Torino, május 13. (Stefani) A St­ampa különtudósítója leírja Reggio di Calabria bombázásának kímélet­lenségét. A tudósító szerint az ellen­ség arra, várjon polgári vagy katonai célpontokat talál-e, semmi tekintettel sem volt. Ennek következtében a te­metőben tömegesen fekszenek egy­más mellett a páresztendős gyerme­kek holttestei. A szülők megindító módon beszélik el gyermekeik tragé­tányolta rokonszenvét az olaszok iránt. Világháborúban — ez a vélekedés nem lehet folyton nyerni, de minden­kor fennen kell ragyogni a stílusnak és az erkölcsnek és Rommel vezér­­tábornagy lángelméje ezeket testesíti meg. (MTI) diáját. A felnőttek között szintén sok a halott, még több a sebesült, va­lamennyien a polgári lakosság köré­ből, lakóházak is tömegesen dőltek romba, holott világosan látható volt, hogy­ semmi katonai célt nem szol­gálnak. Reggio di Calabria bombá­zása — írja a lap — példája annak a ..tudományos bombázásának, ami­­nőnek az angolszászok az ilyennemű támadásokat elnevezték. (MTI) Az olasz közvélemény nagy ürömmel hallotta Rommel kitüntetését Reggio di Calabria „tudományos bombázása“ Közvetlen német—svéd haditengerészeti tárgyalás Berlin, május 13. (NST) Az Alt- javasol. A német jegyzék részletesen kirc.h-ügyben a svéd jegyzékre adott megokolja, hogy miért" ragaszkodik a német válasz a német és svéd haditen- • ■ - - n gerészet közti közvetlen tárgyalást német kormány eredeti "álláspontjá­hoz. A nyugati háború Súlyos támadást intéztek Duisburg ellen az angolok Német hadijelentés Angol bombázók a május 13-ra virradó éjszakán súlyos támadást intéztek Nyugat-N­émetország vidé­kei ellen. A lakosság körében vesz­teségek voltak. Néhány helyen, fő­leg Duisburg városának területén, robbanó- és gyújtóbombák jelentős károkat okoztak. Az eddigi jelen­tések szerint éjszakai vadászgépek és a légi haderő légelhárító lövegei a támadó repülőgépek közül lelőt­tek 33 gépet, főleg négymotoros bombázókat. Német gyors harci repülőgépek nagy kötelékei a szerdai nap folya- Ji&Borz kissidóterep­­1997-ben Vendégelnek kellemes üdülést és mindennél a legjobbat nyújtja! Szobafogla­lás: BUDAPEST, IV. vÁd­-P. 27—29. Telefon: 380-132. S80-lld és Siófok 1. UJSAö­rtNTEs, no mm n A keleti hadszíntér Visszaverték az ellenséges támadásokat Német hadijelentés A keleti harctéren a kubáni híd­főnél és Lisszicsanszktól északra visszavertünk ellenséges támadáso­kat. A légi haderő az arcvonal előtt és az ellenség mögöttes terv­Berlin, május 13. Illetékes német helyről közlik tájékoztatásul. Berlini politikai körökben tipikus propa­gandaeszköznek mondják Molotovnak a Szovjet­ Unióval kapcsolatban álló or­­szágokhoz intézett jegyzékét, amely tiltakozik az ellen, hogy Németország állítólag elhurcolt szovjet polgárokat. A jegyzék egyfelől el akarja terelni a figyelmet a lengyel-szovjet viszályról, másrészt meg akarja szüntetni azt az elkedvetlenedést, amelyet a szovjet lakosságban a meghiúsult téli támadás nagy veszteségei keltettek. Mennyire nem lehet elhinni Molotovnak Német­ország ellen intézett vádijait — mon­dották szerdán egy feltett kérdésre válaszolva a Wihelmspassen —, az­letén támadásokat intézett sok bolsevista csapat és fontos vasúti összeköttetések ellen. Az­ Északi­tengeren német vadászgépek el­süllyesztettek egy 3000 tonnás fe­hérhajót és találatokkal felgyúj­tottak egy ellenséges gyorsnaszádot. Kitűnik már abból az állítás­ból is, amely szerint Németországban való­ságos rabszolgakereskedés folyik szov­jet polgárokkal. Ha Ukrajna és más felszabadított keleti vidékek lakosai Németországban dolgoznak, ebben né­met felfogás szerint csak e lakosság tevékeny részvétele jut kifejezésre a bolsevizmus ellen Európáért folyta­tott harcban. Megvetéssel kell vissza­utasítani azt az állítást, amely szerint a munkások fizetsége kegyetlen bá­násmód. Az ilyen vádaskodásoknál kevésbbé nevetséges jelenség azonban az egész világ előtt ismeretes tény, hogy Szovjet-Oroszországban tömege­ket száműznek Szibériába és ezt a Szovjet vezetői ezen az alapon foly­tatják. (MTI) Német cáfolat Molotov vádjaira

Next