Ujság, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-06 / 101. szám

SÜTÖRTÖK, SMS MÁJUS • ÚJSÁG Kállay Miklós miniszterelnök a pártértekezleten megindokolta a parlament elnapolását . .. -------------------------------------------------­A képviselő úr bizonyos oldalán olyan kérdések felvetését erőltetik, amelyek tárgyaiészt a Kormány felelőssége tudatában ezlel­ szerint az országra nézve nem tartja kívánatosnak. A kormány sem Hian po­­litikai, sem belpolitikai tekintetben semmi körülmények között nem tér le eddigi útjáról. A parlament szünetelése alatt is megfelelően tájékoztatják a nagy nyilvánosságot az ország­tletére nézve fontos kérdésekről, valamint a Kormányzati teendőkről és tervekről A Magyar Élet Párna változatlanul megtartja csütörtöki kiuőnapi összejöveteleit és pártértekeztetésit A Magyar Országos Tudósító je­lenti: A Magyar Élet Pártja ked­den este akadémia utcai helyiségé­ben vitéz Lukács Béla miniszter, országos elnök elnyerésével párt­értekezletet tartott,­­ amelyen igen nagy számmal vettek részt a párt képviselő- és felsőházi tagjai, vala­mint a főispánok. Megjelent a pártértekezleten Kültay Miklós miniszterelnök, Tas­­nádi Nagy András, a képviselőhöz elnöke, vitéz Keresztes-Fischer Fe­renc belügyminiszter, vitéz Nagy­­baczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter, Reményi - Schneller La­jos pénzügyminiszter, Radocsay László igazságügyminiszter, Bánffy Dániel báró földmivelésügyi mi­niszter, Antal István nemzetvédelmi propaganda-miniszter, Szinyei Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi mi­niszter, Bornemisza Géza iparügyi miniszter­ Zsindely Ferenc keres­kedelem- és közlekedésügyi minisz­ter, vitéz Törő Tibor, a képviselő­ház alelnöke, Fái­ István, vitéz Bonczos Miklós, Bárczay János és Gergelyffy András államtitkárok, Ullein-Reviczky Antal rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, sajtófőnök, Homonnay Tivadar fő­polgármester, Kölcsey István, a MÉP országos ügyvezető alelnöke, Vitéz Lukács Béla elnök meg­nyitó beszédében meleg szavakkal üdvözölte Kállay Miklós miniszter­­elnököt, akit az értekezlet részt­vevői hosszantartó meleg ünneplés­ben részesítettek. Az elnök ezután a párt nevében köszöntötte Antal István nemzetvédelmi propaganda minisztert abból az alkalomból, hogy a kormányzó a m. kir. titkos tanácsosi címet adományozta neki. Antal István miniszternek is igen meleg ünneplésben volt része. Az elnök köszöntötte meg vitéz Kolos­­váry Borcsa Mihályt és Inántsy- Pap Elemért magas kormányzói kitüntetésük, Szakáts Pált pedig kormányfőtanácsosi kinevezése al­kalmából. Kállay Miklós miniszterelnek beszéde­ it és Lukács Béla miniszternek, a MÉP országos elnökének meg­nyitó szavai után Kállay Miklós miniszter­elnök emelkedett szólásra * tüzetesen ismertette azokat az oko­kat, amelyek a kormányt arra az elhatározásra késztették, hogy a Kormányzó Úr ö­nnméltóságának a képviselőház elnapolása iránt te­gyen előterjesztést. Ennek kapcsán a miniszterelnök a következőket je­lentette ki: " A kormánynak az alkotmányos tényezők bizalma alapján rendíthetet­­len elhatározása, hogy a háborús hely­zetben a külpolitikával és a hadvise­léssel összefüggő problémák tekinte­tében a kezdeményezést a saját maga számára tartsa fenn. A képviselőh­áz­­ba, a pénteki ülésen lefolyt esemé­nyek, valamint egyéb más, a parla­ Olasz tájak, olasz emlékek kiállítása írta Elek Artúr Már második kiállítása ennek az évadnak az, amelyen most a Szép­művészeti Múzeum grafikai osz­tálya Olaszországnak, a réginek és a mainak szépséges tájait, elragadó városait, bennök csodás palotáikat és tereiket vonultatja fel kiállítási termében. Merőben más ez a kiállí­tás, mint amelyet nemrégiben az ÉNIT rendezett és nyitott meg a Nemzeti Szalonban. A különbség elsősorban az, hogy a múzeumi ki­állítás nem szorítkozik magyar mű­vészek munkáira, hanem inkább külföldi grafikusok lapjaiból válo­gatódon össze. A második főkülönb­ség pedig, hogy a múzeumi kiállítás anyaga csupa grafikai lap, nem festmény, mint a másik kiállításé. grafika eszközeivel közelebb tud férni a művész az olasz természet bizonyos nyilvánulásaihoz és min­denesetre jobban érzékelhetővé tudja tenni a városok és utcák építészetét, mint a színfoltokat rakó ecsettel. A Szépművészeti Múzeum óriási anyagából válogathatott Hoffmann Edith dr. és segítőtársa, Domán Andrea dr. és Ítéletüknek. Ízlésüknek becsületére válik a válogatás ered­ménye. Elragadó képe tárul a néző elé Itália gyönyörű látnivalóinak. Mélységes honvággyal feledkezik belé az, akinek a sors jóvoltából megadatott, hogy valamikor a meg­­ábrázolt tájakat eredetiben láthatta. Elképzelhető, mekkora fejtörést okozhatott a kiállítás két rendező­jének, hogy a sokszáz metszetből és harcból mit ne állítson ki. Végül arra határozták el magukat, hogy néhány nagy városra és azok kör­nyékére szorítkoznak, semhogy na­gyon szétszórják a néző figyelmét, így azután főként Velence, Róma és Nápoly illusztrálása lett a kiállí­tás. És minthogy ennek a kiállítás­nak célja inkább kultúrhistóriai, mint művészettörténeti, nemcsak a híres mesterek munkái közül vá­lasztották ki lapjaikat, hanem má­sod-, sőt harmadrendű festők és grafikusok ábrázolásait is kiállítot­ták, ha tartalmi érdeklődésükkel rászolgáltak. így kerültek a falra a furcsa nevű, Filippo Giuntotardi (későn­­tött) gouache-képei. Jelentéktelen művész volt ez a meglehetősen is­meretlen festő, képei alig többek dilettánsi szórakozásnál. Érdekessé­güket a tárgyuk adja meg, az, hogy Róma környékének részeit abban az állapotban ábrázolják, amely­ben a tizenkilencedik század elején voltak. Giuntotardinál is jelenték­telenebb festő a nápolyi Alessandro d’Anna, aki a tizennyolcadik szá­zad második felében működött. Fedő színekkel (gouache) festett vízfestményei tisztára műkedvelő ábrázolások, annak is csaknem gyermekes munkák. Mégis érdeke­sek, mert a tizennyolcadik század­végi Nápolynak és környékének olyan részleteit őrzik, amelyek azóta eltűntek, vagy felismerhetet­­lenné alakultak. Égyük képén a Lago di Fucino-t (a celanói tó az Abruzzókban — mondja a kép fel­írása) jeleníti meg. A nevezetes, tó azóta már rég eltűnt, vizét elvezet­ték és fenekét szántófölddé alakí­tották át. Érdekes kordokumentum az a festménye is, amely a Vezúv 1788-iki kitörését ábrázolja, igazi dilettánsi bátorsággal olyan felada­tot, amelyre a pillanat megrögzíté­sében járatos impresszionisták is bajosan mernének­ vállalkozni. Mindezeket az ábrázolásokat, ame­lyek még az Esterházy-képtár gyűj­teményében szerepeltek és művé­szeti értéktelenségük miatt sohasem ment felelősségteljes működésében összhangzásba nem hozható jelensé­gek azt bizonyították, hogy a kor­mánynak ezt a kétségtelen kötelességét a képviselőháznak nem minden olda­lán hajlandók méltányolni s olyan kérdések felvetését erőltetik, amelyek tárgyalását a kormány felelőssége tu­datában ez időszerint az országra nézve nem tartja kívánatosnak. (Nagy éljenzés és taps.) Ezért a kormány az országgyűlés elnapolása iránt tett a Kormányzó Úr ő főméltóságának elő­terjesztést, aki ezt az előterjesztést elfogadta. (Megújuló lelkes taps és éljenzés.) A miniszterelnök beszéde további során nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a kormány arról az útjáról, amelyet bemutatkozó beszédében több mint egy évvel ezelőtt megjelölt, sem külpolitikai, sem belpolitikai te­kintetben semmi körülmények között le nem tér. (Nagy éljenzés és taps.) Rámutatott ezután, a miniszterelnök arra, hogy a parlament működésének szüneteltetése egyáltalán nem jelenti a kormányzati alkotómunka szünete­lését, ellenkezően, a kormány tuda­tában van annak, hogy a törvény­hozás munkájának szünetelése követ­keztében e rek az ország érdekében végzendő alkotómunka terén még fo­kozottabb feladatok és felelősség há­rulnak s ebben a felelősségteljes mun­kában a parlament és az ország köz­véleménye túlnyomó többségét jelentő párt is osztozik. (Helyeslés és taps.) Ennek az alkotó munkának az alkot­mányos lehetősége annál is inkább fennáll, mert hiszen a kormánynak a 42-es és 38-as bizottságok útján meg­van a törvényes lehetősége arra, hogy az ország érdekében szükséges összes intézkedéseket megtehesse. Egyébként mind ő, mind a kormány tagjai meg voltak kiállítva, helyes dolog volt egyszer megmutatni. A kiállítás művészeti értékét semmiben sem érintik, mert azt a kiváló művészeknek tekintélyes sora biztosítja. Nehéz közöttük a válasz­tás. Minden ország minden korának művészei megfordultak Olaszország­ban. Tanulni jártak oda és emlék­kel megrakodva tértek haza. A ko­rai idegenek egyik legnagyobbja Jacques Callot volt. Ő nem szerepel ezen a kiállításon, mert annyi lapja van a múzeum birtokában, hogy külön kiállításra telik belőlük. He­lyét egyik tehetséges közvetett ta­nítványa foglalja el, a francia Is­rael Silvestre, több nemzedéket számláló grafikus­ család tehetséges tagja. Velencei utcáiról és tereiről készült kicsiny karcai vázoló elő­adásu­, laza húzású vonalkáikkal a térbeli levegőt jól éreztető finom munkák. Helytörténeti érdekességek is akadnak bennök, bár Velence az az olasz város, amely a renaissance betetőződése óta legkevésbbé vál­toztatta az arcát. Annál meglepőb­ben hat Silvestre egyik karcán (5/c.) a velencei Dogana képe. Az ő korá­ban a velencei vámház épülete va­lóságos pártázatos falu vár volt. Nem kevésbbé érdekesek Silvestre római tárgyú lapjai sem. A Pantheon tere, a Piazza della Sbolonda egé­szen más alakban jelenik meg rajta, mint amilyennek mi, késeiek, is­merjük. A mai Piazza di Spagna kiépítetlen és elhanyagolt tér volt. A Piazza Navonán sem álltak még Bemini hatalmas szökőkútjai. Sa­játságos képet mutat Silvestre egyik karcán (112/a) Szent Péter temp­loma. Michelangelo kupolája már rajta van, de főhomlokzatának jobboldali sarkában sisaktalan óriási harangláb emelkedik. Bemini fél­­köralakú árkádsorának még semmi nyoma: a hatalmas teret apró há­zak, nyilván a középkor maradvá­nyai, kerítik be. A mai Corso Um­­bertónak is nagyon más volt a kép«, mint azóta. Silvestre mersze-Mikszáth Kálmántól a követ­kező sorokat kaptuk közlés vé­gett: Naponta igen sokan keresnek fel levelekkel, amelyekre választ várnánk. Én készségesen felelnék is minden levélre, ha lakáscím­mel volna ellátva. Sajnos, a le­velek egy nagy része lakáscím megjelölése nélkül kerül kezeim közé és így nem áll módomban a válaszolás. Ezt pedig őszintén sajnálom, mert egyik-másik ol­vasómnak aggodalmaira, sötéten­­látására vagy egy-egy kérdésben elfoglalt nem ,egészen.„„objektív álláspontjára sokszor egy-egy mondattal is tudnék válaszolni. Igen kérem azokat az olvasói­mat, akik ilyen levelekkel hoz­zám fordulnak, vegyék figye­lembe azt, hogy az Újság m­ai terjedelme mellett még akkor tett még eredeti helyén áll Marcus Aureliusnak rég eltűnt diadalíve. Callot hatása alatt fejlődött jelen­tős művésszé az olasz Stefani della Bella is. Rézkarcai közül a Firenze környéki Pratolino egy nagyúri vil­lájának kertje válik ki érdekes tár­gyával. A kert közepén óriási fa-­­törzs terpeszkedik, valóságos pát­riárka a fák sorában. Ágai és lomb­jai között szórakozó társaságok ül­nek asztalok körül, vagy sétálnak lépcsőkön. Gyönyörű a hatalmas fa rajza és kedvesen mozgalmasak rajta az emberi figurák. Antonio Canale, az idősebbik Ca­naletto alakja magaslik ki a gyű­j­­temény­ből. Ez a festő élete legna­gyobb részébe­n Velence csatornáit és calléit festette roppant szaporaság­­gal és n­em mindig ihletetlen. De nemcsak festő volt, hanem oly­kor grafikus is, mégpedig annak első­rendű, „Vecute“ c. rézkarc-albumá­ból valók azok a lapok, amelyekkel a kiállításon szerepel. Szebbnél-szebb lapok. Külön érdekességük, hogy nem mind a természet nyomán ké­szült, hanem, mint maga is han­goztatja, albuma címlapján, lapjai részben szabad fantáziák. Ilyen al­kotás a Laternás boltív (24.) című lap. Karcsú, magas oszlopokon nyugvó árkád párkányáról kicsiny lámpás lógázik a szellőben. Az ár­kád boltnyílásain túl villaépület, diadalkapu és egy templomszerű építmény látszik. Ha szabad fantá­zia is, benne érzik a brentamenti tájék hangulata. Még inkább érzik azon a karcán, amely a brenta­menti Dolo városka zsilipkapuját ábrázolja. Míg festményein fárasztó hűséggel ragaszkodik a valósághoz Canale és ami ott egyenes vonal, azt szinte vonalzói pontossággal adja vissza, ezeken a karcain meg­­kötetlenül jár a keze, mindenfelé meglazítja a kontúrt, hullámos vo­nalakkal jelzi az árnyékot s mind­ezzel felüdíti az ábrázolást. Igazi olaszos temperamentum élt ebben a képein oly egyked­vűnek és bá­gyadtnak tetsző festőben. Mégis ké­peinek köszönhette népszerűségét, sőt világhírét. Azokból nem tudott annyit festeni, pedig igen szapora alkotó volt, hogy mindenkit kielé­­gítsen. Ez a magyarázata annak, hogy annyi metszeti reprodukció készült festményeiről. Kiállításun­­­kon is jelentős sorozatnyi látható belőlük. Giovanbattista Brustolon,­­a híres velencei fafaragó művész-­ család tagja a készítőjük. Jobbára olyan festményeit ábrázolják Cana­­lénak, amelyeknek eredetije nem ismeretes: elveszett vagy el sem ké­szült, rajzállapotban félbemaradt? Értékük a tárgyi érdekességükben van. Velence ünnepi eseményeit, az Adriával való eljegy­zés ünnepét és számos egyéb ünnepséget örökítenek meg mozgalmas embertömegekkel. Kár, hogy Brustolon jelentéktelen művész volt, vésője alatt egyhan­gúvá fáradt az ábrázolás. Öröm volna egyébként gyöntyör­­ködni a kiállítás lapjaiban és fel­rajzó emlékeink közé feledkezni. De szorít a hely és gyors befejezésre sürget. Csak rámutathatunk azokra a lapokra, amelyek előtt szívesen elidőznénk: Piranesi remek har­caira, a francia Dominique Barriere elragadó Villa Aldobrandinájára (Frascati), Corot egy finom római tárgyú tusrajzára, Jean-Jacques de Boissieu rendkívül finom vonalak­ból összerakott nagyméretű tivolis metszetére (144), az amerikai Whistler, az angol Cameron csodás finomságú karcaira. A magyarok is jól megállják he­lyüket ebben az előkelő nemzet­közi társaságban, Barabás Miklós, Libay Lajos, a kitűnő Kozm­a Sán­dor az Itália-járó korai magyarok közül. A maikat elsősorban néhai Ferenczy Károly megragadó kréta­­rajza, a Kiss József költeményében illusztrációnak készült „Nápolyi emlék“ képviseli kiválóan, a nála fiatalabbak közül pedig Varga Nán­dor Lajos, Ferenczy Valér, Conrad Gyula egy vagy több karca. BETHLEN KARÁDY CRAY NAGY ISTVÁN CSABA ÚJBUDA fogják találni a módot arra is, hogy az ország életére nézve fontos kérdé­sekről, kormányzati teendőkről és ter­vekről a nagy nyilvánosságot a par­lament szünetelése alatt is időnként megfelelően tájékoztassák. Az országos elnök meleg hangú szaval A miniszterelnök hosszantartó és nagy éljenzéssel fogadott beszéde után vitéz Lukács Béla országos el­nök a párt nevében hálás köszöne­tet mondott a miniszterelnöknek fel­szólalásáért és tájékoztatásáért. — A párt valamennyi tag­ja egyet­ért velem» — mondotta többek kö­zött —, amikor kijelentem­, hogy a miniszterelnök úr, pártunk vezére mögött állunk minden ténykedésé­ben, őt szeretettel, bizalommal és hűséggel követjük nemcsak mint a parlament döntő súllyal rendelkező többségi pártja, hanem mint az or­szág lakossága politikai jogokat gyakorló nagy többségének kép­viselői is. A miniszterelnök úr biz­hat abban, hogy mint eddig, a jö­vőben is hűséggel és minden erőnk­ből támogatjuk. — Éljen a miniszterelnök — ki­áltották az elnök szavaira a párt tagjai s megújuló meleg ünneplés­ben részesítették a miniszterelnököt. Végül vitéz Lukács Béla országos elnök bejelentette, hogy a pártnak csütörtökre kitűzött pártértekezlete elmarad, a jövőre azonban a par­lament szünete alatt is minden csü­törtökön összejönnek a párt tagjai és a klubnapon a miniszterelnök és a kormány tagjai is megjelennek és emellett rendszeresen megtartják a pártértekezleteket is. Mikszáth Kálmán levelesládája sem lehetne nyilvánosan vála­­szolni minden felvetett témára, vagy­­kérdésre, ha mi, akik a cik­keket írjuk, azt írhatnák mindig, amit írni akarunk. Azonban azt olvasóim is beláthatják, hogy olyan világot élünk és országunk olyan súlyos helyzetben van, amelyben nem kívánatos, hogy mindenki a fórumra szaladgál­jon a maga sebeivel és azokat ott mutogassa. Még kevésbbé kivon­­hatják a cikkírótól, aki a korlá­tozott lapterjedelem mellett jó, ha havonként kétszer juthat szó­­lhoz, hogy éppen azokat a témá­kat vegye napirendre...amelyekre több-kevesebb figyelemreméltó gondolat kíséretében érdeklődé­sét felhívták. Gondoljanak olva­sóim arra is, hogy nemcsak ne­kik, de nekem is vannak gondo­lataim, amelyeket megírni sze■­retnék. s

Next