Ujság, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-18 / 111. szám

9 nak ágyútüzével támogatja és az amerikai légi kötelékek bom­bákkal és­­ gépfegyvertűzzel tá­madják a japán állásokat. Ame­rikai hírmagyarázók szerint az Attu-sziget ellen intézett táma­dást szintén japán kézben lévő Kiska-sziget ellen indítandó to­vábbi hadműveletek kiinduló­pontjának tekintik. Ezeket a támadásokat követnék azután a japán flotta s később a Japán elleni támadások. A finn álláspont Amint tehát látható, úgy Európa, mint Távol-Kelet ellen indítandó támadások felől csak találgatások folynak, amelyeket a napok óta a harcterek felett lebegő nagy szélcsend még­­inkább táplál. Nincsenek külö­nösebb események az orosz harctéren sem, bár a kétezer kilométeres szovjet front két vé­gén, a kubáni hídfőnél és Lenin­­grádnál a támadások erősebbek. Amíg azonban a kubáni hídfőnél eleinte a Szovjet volt a támadó fél, a német védelem annyira megszilárdult, hogy most már átvette a kezdeményezést és tá­madóan kezd fellépni. Hasonló a helyzet Leningrádnál is, ahol a német nehéz tüzérség napok óta lövi a várost. Különös jelen­tősége van Linkomies finn mi­niszterelnök beszédének, ame­lyet vasárnap tartott. Kifejtette ebben a beszédében, hogy a háború még nem ért véget és befejezését előre még látni sem lehet, mint ahogy nem lehet megítélni azt sem, mi lesz a végleges ára a béké­nek. — Finnország — mon­dotta — mit sem tud változtatni mostani helyzetén. Ennek a helyzetnek azonban nem szabad megfosztania a finn népet hitétől és ü­tőerejétől sem. A finn nép — hangsúlyozta a miniszter­elnök —­ nem idealizálja a há­borút, de soha sem fog meg­hajolni, ha idegen hatalom im­perialista törekvéseiben valami­lyen módon Finnország függet­lenségét akarná elrabolni és nemzeti létét próbálná meg­semmisíteni. Márpedig még mindig erről van szó. Ezért nincs még lehetőség arra, hogy letérjünk arról az útról, amelyre Finnországot a kelet felől jövő támadások vezették. A keleti hadszíntér Harcok Velikije Laki területén Berlin, május 17. A Führer fő­hadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának. A véderő fő­parancsnoksága közli: Velikije Laki területén csapataink eredményesen harcoltak. A keleti arcvonal más szakaszain német rohamcsapatok meglepetés­szerűen betörtek az ellenséges állá­sokba, sok harcállást szétromboltak és foglyokkal, valamint zsákmány­nyal tértek vissza. A bolsevisták el­szórt támadásait a légi­erővel együttműködve visszautasították. Német harci repülőgépek a keleti arcvonal déli és középső szakaszán tovább folytatták tervszerű küzdel­müket az ellenséges utánpótlás ellen; vasárnap megsemmisítő csa­pásokat mértek fontos vasútállomá­sokra és igen sok mindenféle faj­tájú szállítóvonatra. (MTI) from­upol fafamicnsifty# ralwr­itts* forenmndf*,a Ty­emrjuk i faunodat N prorosuijun­\Ju­a'n 'HaJistisnuSsjs Veljum Mónikája \ 41 fűiufnné/ olaj v eteti* h Ríduf M»! ISO km- Ni­met hadi jelentés. A nyugati háború Több órán át bombázták London területét Német hadijelentés Gyenge brit légi­erők a hétfőre virradó éjzsaka­i birodalmi terület fölé repültek és néhány helységre kevés robbanóbombát dobtak. Két völgyzáró gátat megrongáltak és a vizár súlyos veszteségeket okozott a polgári lakosság körében. Nyolc támadó bombázót lelőttünk, négy repülőgépet pedig a megszállott nyugati területek felett semmisítet­tünk meg. Ezek közül egyet a had­sereg csapatai pusztítottak el. Gyors német harci repülőgépek a május 17-re virradó éjszaka több órán át tartó támadást intéztek London területén katonai szem­pontból fontos célok ellen. Nagy űrméretű bombákat dobtak. Két repülőgépünk nem tért vissza. Kod­ok törzsőrmester egy éjsza­kán négy bolsevista bombázó­­repülőgépet lőtt le. (MTI) Újból erőre kapott a légi háború ANGLIA London, május 17. (NST) Szomba­ton délután az angol fővárosban légi riadó volt. Vasárnap délelőtt kiadott londoni hivatalos jelentés szerint a vasárnapra virradó éjszakán több német repülőgép érkezett Anglia északkeleti részei fölé és különböző helyeken bombákat dobtak le. A hi­vatalos közlemény szerint több ember életét vesztette és bizonyos anyagi terv keletkezett, erre vonatkozólag azonban részleteket nem jelentenek. Stockholm, május 17. Mint a brit hírszolgálat jelenti, Londonban a hét­főre virradó éjszaka kétizben rendel­tek el légi riadót. (MTI) Berlin, május 17. A Német Távirati Iroda értesülése szerint május 17-ére virradó éjszaka gyors harci repülő­gépek bombázták Londont egész éjjel. A támadás célpontjaiban nagy tüzek keltkeztek. Két saját repülőgépünk elveszett. (MTI) újság KEDD, SMS MÁJUS 1. Amsterdam, május 17. (Német Táv­irati Iroda) A hétfőre virradó éjszaka London ellen intézett német légi tá­madásról jelenti az angol hírszolgá­lat, hogy egyes távoli kerületekben rendkívül erős robbanásokat észlel­tek. Ezek a robbanások nem hason­lítottak az általában használt robba­nóbombák robbanásaihoz. A rendkí­vül heves robbanások okát még nem állapíthatták meg. Berlin, május 17. (NST) Az angol keleti partvidék fontos kikötője, Sun­derland ellen a vasárnapra virradó éjszakán nehéz német harcigépek bom­batámadást intéztek. A német gépek jó holdfénynél pontosan célozva dob­hatták le bombáikat. A sunderlandi kikötőben fontos hajójavító műhelyek vannak, amelyekben elsősorban tar­tályhajókat építenek, illetve javíta­nak. Jelenleg az angol flotta számos egysége tartózkodik a sunderlandi dokkokban. A német gépek kis ma­gasságból dobták le bombáikat a hajó­gyári üzemekre és megfigyelték, hogy a bombák következtében előállott robbanások több gyorsan terjedő tü­zet okoztak. NÉMETORSZÁG Berlin, május 17. (NSZH Az eddig beérkezett jelentések szerint az angol­szászok szombaton 14 repülőgépet vesztettek Németország felett — je­lentik jólértesült német helyről. Az Egyesült Államok légierejének két erős bombázóköteléke az északnyu­gat -­német kikötővárosok ellen inté­zett támadást s a kialakult légiharcok során a német vadászgépek, továbbá a légelhárító alakulatok legalább is hat négymotoros bombázót lőttek le. A német megszállás alatt lévő nyugati területeken, továbbá az Atlanti-óceán felett a németek nyolc angol gépet, közöttük egy úgynevezett nagy repü­lőgépet semmisítettek meg. Az emlí­tett légicsatákban a német légierő négy gépet veszített. A vasárnapra virradó éjszakán egyedül haladó brit repülőgépek za­varó, tervszerűtlen repülést végeztek a Német Birodalom északi és déli te­rületei felett — jelentik német illeté­­kes helyről vasárnap délelőtt. Az an­gol gépek sehol sem dobtak le bom­bákat. Az angol gépek közül néme­lyik fedélzeti fegyverekkel tüzelésbe kezdett és így kisebb károkat okozott. Vasárnap a déli órákban egyes brit és amerikai vadászgépek behatoltak a megszállt nyugati területekre. Német vadászok az első jelentések szerint négy ellenséges gépet lőttek le, közöt­tük három legmodernebb tipsisis US- amerikai Thunderbolt gépet. OLASZORSZÁG Róma, május 17. (NST) A vasárnap reggeli római lapok közük az első részletes jelentéseket a Civita Vecchia ellen végrehajtott amerikai légi táma­dásról. Civita Vecchia, a pápák ősi kikötővárosa, a béke éveiben fontos átrakodó hely a Szardíniával lebonyo­lított áruforgalomban. A támadás azonban nem a kikötőberendezések ellen irányult. Ezt a feltevést megerő­síti az a tény, hogy a jelentések sem­mit sem közölnek arról, hogy a Michelangelo-erőd megsérült volna. A Michelangelo-erőd, melynek építé­sét II. Gyula pápa idejében, 1508-ban kezdték meg s Michelangelo III. Pál uralkodása alatt fejezte be­ ennek a nagyszerű építészeti remekművek épí­tését. Ha a támadás a kikötő ellen irányult volna, a Michelangelo-erődre bizonyára hullottak volna bombák. A támadások során többé-kevésbbé meg­sérült a székesegyház — egyik szárnya romokban hever —, csupán egy fal mered az égnek a Szent Antal-templom épületéből. A bombák jelentős káro­kat okoztak a belvárosi közlekedési szempontból fontos pontjain, a szállo­dákban, megsérült a Trajan-színház, az egyik nagy mozi és az iskola épü­lete. A Bernini-loggiák megrongálód­tak. Csodával határos módon a Stend­hal-ház értékes gyűjteményeivel és a világhírű francia író könyvtárával sér­tetlen maradt. Az olasz főparancsnok­ság szombati jelentése szerint a Civita Vecchia város ellen végrehajtott brit légi támadás következtében a legújabb hivatalos számlálási adatok szerint 174 ember vesztette életét és háromszázan megsebesültek. Róma, május 17. (Stefani! A Popolo di Roma kü­löntudósítója újabb rész­leteket jelent Civita Vecchiának, Ró­mától 70 kilométerre fekvő városká­nak bombázásáról. Az amerikai piló­ták pontosan céloztak szállítóeszkö­zökre, a katedrális környékére, szál­lodákra és mozgószínházakra; azt re­mélték, hogy a tenger felől való hir­telen érkezésükkel zavart kelthetnek. A repülők géppuskatűzzel árasztot­ták el a lakónegyedeket. Azonkívül sok robbanóeszközt, töltőtollakat és zsebórákat, továbbá olyan zseblám­pákat, amelyek használat közben fel­robbannak. Ezek különösen gyermek- és asszonyáldozatokat követeltek. Ci­vita Vecchia iskoláit is megtámadták, de a gyermekek kiránduláson voltak és így nem estek a támadás áldoza­tául. (MTI) Reggio di Calabriában Monsignore Moscato, az érsek apostoli admini­­st­rá­tora a dómban ünnepélyes gyász­Róma, május­­7. (Magyar Táv­irati Iroda.) Mint az Osservatore Romano jelenti, a hadifogoly-hiva­talhoz naponta számos értesítés érkezik a pápai megbízottaktól a hadifoglyokról és a polgári inter­náltakról. Az Osservatore Romano ebből az alkalomból közli azt a táviratot is, amelyet az ausztráliai pápai delegátus, Monsignore Panicco intézett a Szentatyához és a hadi­foglyok háláját tolmácsolta. Az Osservatore Romano ezután meg­jegyzi, hogy naponta számos kére­lem érkezik a hivatalhoz, amely az Oroszországban fogságba esett ka­tonák sorsáról érdeklődik. A Szent­­atya — mint a lap megállapítja — 1941-től minden eszközzel oda akart hatni, hogy ezekről a hadifoglyok­ról hírt szerezhessen és vigasztalást nyújthasson számukra. A Szentszék­­minden rendelkezésére álló eszköz­zel, közvetlen és közvetett után, megpróbálta, hogy hírt szerezzen az Oroszországban hadifogságba esett katonákról. Mint a lap meg­jegyzi, ezek a kísérletek mindeddig nem érték el a kívánt sikert. A hadifogoly-hivatal azonban — hűen a pápa által rábízott feladatokhoz — továbbra is mindent el fog kö­vetni, hogy ezirányú fáradozásait eredmény kísérje. Megjegyzi még a lap, hogy ezekben a hetekben kö­rülbelül több mint 150.000 húsvéti sürgönyt küldtek el a hadifoglyok­hoz és a polgári internáltakhoz. Cipőgyűjtés Németországban Berlin, május 17. (Német Távirati Iroda.) Funk német birodalmi gazda­sági miniszter felhívására május 23-tól június 12-ig Németország egész területén fonaláru- és cipőgyűjtés lesz. A gyűjtés célja, hogy a már fel nem használható fonalárukat, vala­mint cipőket nyersanyagként a közös­ség rendelkezésére bocsássák. Két alább halálos merénylet Franciaországban Páris, május 17. (Német Távirati Iroda.) Mint a Cri du Peuple jelenti, az elmúlt napokban a francia néppárt két vezető tagja terrorista merénylet­nek esett áldozatul. Raymond Dirrt, Páris egyik külvárosának, Pierrefitte­­nek polgármesterét és a néppárt ot­tani szervezetének vezetőjét, gépk­öcsi­ből leadott revolverlövésekkel az egyik társasgépkocsi-megállóhelynél halálra sebezték. Poitierbem négy férfi megtámadta Michel Guernon dr. or­vost, a néppárt ottani vezetőjét és késszúrásokkal olyan súlyosan meg­sebesítette, hogy röviddel kórházba szállítása után meghalt. (MTI) Pétain nem beteg Vichy, május 17. (Német Távirati Iroda.) Vichyi megállapítás szerint minden alapot nélkülöz Pétain tábor­nagy államfő gyengélkedéséről szóló, angol részről terjesztett jelentés. Pé­­tain tábornagy változatlan egészség­nek örvend és az elmúlt napokban déli sétája közben látták Vichy ut­­cáin. (MTI) Elsüllyedt a Splendid brit tengeralattjáró London, má­jus 17. (NSTI A brit tene­rnagyi hivatal szombaton este közölte, hogy a Splendid nevű ten­geralattjárót szombaton este elsüly­­lyesztették. A Splendid legutóbb a Földközi-tengeren teljesített szolgála­­tot. A tengeralattjáró személyzetének sorsáról biztos hírek nem érkeztek, misét mondott a néhány héttel azelőtt ellenséges légi támadás következtében meghalt Montalberti érsek nemrég el­hunyt édesanyjáért. A gyászmise ide­jén ellenséges repülőgépek két hul­lámban heves támadást intéztek a város ellen és bombákat dobtak a vá­ros lakónegyedeire. Néhány bomba az érseki palotát és a vele egybeépült lelkészképzőt érte. Néhány szeminá­riumi hallgató a támadás következté­ben meghalt. (MTI) Észak-afrika Berlin, május 17. (NST) Illetékes német helyen közült, hogy a szom­batra, illetve vasárnapra virradó éj­szakán az északafrikai partvidéken fekvő Bone kikötő ellen végrehajtott német légi támadás következtében az angolszászok egy 1000 tonnás nagy kereskedelmi hajót és egy tartályhajót A Szentszék Hadifogoly-hivatalának hatalmas munkája ttok szép és pórmkostMO uj könyvet o­ ovas&at na a.von olcsó pénzen, hé beiratkozik as Itj&ág. kányvtárá&a Naponta cserélheti a kénvet ' Beiratkozni telefonon vagy leveleznilapon la lehet V. Gróf Tisza István-u 6 T IRO-fi74 vesztettek. A kikötőmedencében és a mólónál a német gépek bombái több további hajót oly erősen megrongál­tak, hogy a szállításoknál többé nem lehet őket felhasználni A pilóták megfigyelése szerint az eltalált hajók közül három elsüllyedt, két továbbit pedig a parthoz kellett vontatni. Mélyreható tárgyalások Roosevelt és Churchill között Genf, május 17. (Német Távirati Iroda) Newyorkból jelentik: Roose­velt és Churchill a hétvégi meg­beszéléseket általános hadászati kérdéseknek szentelték. A New York Times washingtoni tudósítója hangsúlyozza, hogy a két államférfi Churchill megérkezése óta ez alka­lommal folytatott első ízben való­ban mélyreható tárgyalásokat. Roosevelt idejét a kormány ügyei és Benes, valamint Penaranda láto­gatása nagyon igénybe vette. A ka­tonai szakértők azonban ezekben a napokban is megbeszéléseket foly­tattak azokban a kérdésekben, ame­lyek Roosevelt és Churchill további tárgyalásaihoz alapul szolgálnak. (MTI) Teheránba érkezett Roosevelt külön követe Amsterdam, május 17. (Német Táv­­irat­ Iroda.) Joseph Davies, Roosevelt külön követe, aki útban van Moszkva felé — mint a brit hírszolgálat jelenti — repülőgépen Teheránba érkezett, Davies egyetlen szóval sem volt haj­­landó küldetéséről nyilatkozni. A kü­­lön követ rövidesen tovább folytatja útját Moszkva felé. (MTI) Svájc szerepe az új világrendben Bern, május 17. (NST) A zürichi egyetem ismert nevű­ történelem­­tanára, Nobhni professzor vasárnap előadást tartott a baseli népszövet­ségi egyesülés ülésén, arról, milyen álláspontra kell helyezkednie Svájc­nak az új nemzetközi politikai és gazdasági renddel kapcsolatban, amely a háború után kialakul. Svájc annyira rá van utalva a többi gazdasági hatalommal való együtt­működésre, hogy semmi körülmé­nyek között sem zárkózhat el a háború után kialakuló új világ­rend elől. Svájc politikai és kato­nai semlegessége sem lehet akadá­lya annak, hogy az ország ne mű­ködjék közre a háborút követő új világrend kifejlesztésében. Megszűnt a kivételes állapot Hollandiában Hága, m­ájus 17. (NST) Szomba­ton este hat órakor felfüggesztették a nemrégiben elrendelt kivételes állapotot Hollandia területén. A ki­adott hivatalos közlemény szerint az elmúlt héten sehol sem került sor zavargásokra s az egész or­­szágban rend és nyugalom volt A záróra terén is könnyítést lép­tettek életbe s az eddigi esti kilenc órási zárórát éjjel tizenegy órára tolták ki. Észak-Norvégiát a finn határig lezárták Stockholm, május 17. (Bud. Tud.) Svéd lapok értesülése szerint egész Észak-Norvégiát a finn határig a német biztonsági rendőrség lezárta, mert inváziós területnek tekintik. A lakosságnak a területet nem szabad elhagynia is figyelmeztettek mindenkit, hogy azok, akik enge­dély nélkül akarnak távozni ki­teszik magukat az agyonlövésnek. Egyébként sok norvég mozgósított munkaerőt az erődítési munkálatok elvégzésére Észak-Norvégiába küldő félt.

Next