Ujság, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-20 / 161. szám

KEDD, 1943 JÚLIUS 20 ÚJSÁG DETROIT A detroiti négerellenes zavargások Az amerikai lapok többoldalas tudósításokban számolnak be a det­roiti ütközetről, amelyik teljesen fel­dúlta az amerikai harckocsi-, re­pülőgép- és autógyártásnak ezt a gócpontját. A nagy munkáshiány következtében közel félmilliónyi né­ger munkás talált elhelyezkedést Detroit óriási hadiipari üzemeiben, a Ford-mű­vekben, a General Mo­tors és a Chrysler-művek gyártele­pein. A roppant zsúfoltság következ­tében a megélhetés mind nehezebbé vált a városban, s a feszültség a négerek elleni kilengésekben rob­bant ki. A néger munkások egy része igen jó kereseti viszonyokhoz jutott, ennek megfelelően igyekezett javítani életszínvonalán, beköltözött a fehérektől lakott varsonegyedek­­be, s a fehérekhez hasonló életmódot folytatott, ami csak tápot adott a négerellenes tömeghangulatnak. Szo­ciális helyzetük javulása következ­tében a négerek önérzete is nagyon megnövekedett Június 20-án az a h­ír terjedt el a detroiti négerek kö­zött, hogy egy néger nőt megöltek a strandfürdőben. Erre pisztolyok­kal és késekkel felfegyverzett néger csoportok megtámadták a fehérektől lakott villanegyedeket és az üzlete­ket és többmilliós károkat okoztak. A négerek és a fehér munkáscsapa­tok között valóságos ütközetekre ke­rült a sor, számos halottal. A rend­őrség és a milícia nem tudott úrrá lenni a fékevesztett tömegindulato­kon, s ezért Roosevelt egyenes uta­sítására motorizált csapatok vonul­tak be Detroitba, ezeknek azután sikerült a rendet és a nyugalmat teljesen helyreállítaniuk. A négerek legnagyobb része azonban a fehér munkások bosszújától tartva, nem állott munkába. A Ford-művek jú­nius 22-én azt jelentették, hogy­ nem kevesebb, mint 18.000 néger mun­kás maradt otthon. A General Mo­tors jelentése szerint, amelynek a gyártelepén mindig különösen éles volt a négerellenes hangulat, a né­ger munkásoknak több mint a fele nem állott munkába. A Chrysler­­művek a négerek közel 40 százalé­kának, a Briggs­ Manufacturing Co. pedig négyezer néger munkásnak a távolmaradását jelentette. Az ame­rikai hatóságok most intézkedéseket foganatosítottak a négerek teljes védelmére, egyben pedig a néger munkássághoz felszólítást intéztek munkájuk azonnali felvételére. VILÁGH­Í­R­A­D­Ó BRJENOS AIRES Gazdasági u­nió terve Argentína és Chile között Ramirez tábornok új argentin kor­mányzata máris széleskörű gazdasági tárgyalásokba bocsátkozott a szom­szédos Chilével. Argentina és Chile Brazíliával együtt alkotja az úgy­nevezett ABC államokat, Latin- Am­erika gazdaságilag és politikailag legfejlettebb három államát. Így a Chile Argentina között meginduló tárgyalásoknak nagy jelentőséget tu­lajdonítanak. A tárgyalások nem kevesebbet céloznak, mint gazdasági unió megvalósítását Chile és Argen­tina között. A két állam mindig nagy mértékben egymásra volt utal­va. Cililének szüksége van az argen­tínai búzára, kukoricára, húsra, cu­korra, petróleumra, növényi olajra, ezzel szemben viszont Argentína re­zet, nyersvasat, szenet, salétromot, ként, fát, műtrágyát kaphat Chilé­től. Ha ezek az uniós tárgyalások, amelyek Santiagóban, Chile főváro­sában folynak, eredménnyel járnak, akkor ez első kísérlete lenne két délamerikai állam között a vámha­tárok lerombolásának és egy bizo­nyos gazdasági egység megalkotásá­nak. Amerikai sajtómegnyilatkozá­sokban már olyan megjegyzést fűz­nek a tárgyalásokhoz, hogy a chile­­argentinai gazdasági uniót a két ál­lam és Brazília közti gazdasági unió fogja követni,­ a három leggazdagabb vezető délamerikai állam gazdasági egyesüléséhez pedig a többi délame­rikai állam is csatlakozni fog és így sikerül majd hamarosan megvalósí­tani Latin-Amerika teljes gazdasági egységét és a délamerikai államok közti vámhatárok lerombolását, ami viszont a délamerikai államok közti állandó politikai feszültséget is ked­vezően befolyásolhatná, illetve eset­leg teljesen megszüntetné, emelkedik Augustusnak, a római Császárság megalapozójának csodá­latos békeoltára, a római plasztika egyik legmonumentálisabb remeke. Az ara pads-nak, Augustus nagy békeoltárának számos darabját is­merték már régebben is: ezeket a megmaradt darabokat egybeillesz­tették s igy sikerült majdnem hi­ánytalanul összeállítani azt a nagy­szerű emlékművet, amelyet a csá­szár az általa megteremtett „örök béke“ emlékezetére emeltetett. Az ara pacist Augustus a Mars-mezőn emeltette, ott, ahol a római légiók hadbalépésre gyülekeztek és ahol a dicsőséges küzdelemből hazatérve, élükön az imperátorral, letették a véráztatta fegyvereiket. Itt állott a Mars-temploma is, amely csak ak­kor volt bezárva, amikor a római nép nem viselt hadat. A római történetírók szerint ez a köztársa­ság korában mindössze két alka­lommal fordult elő. Augustus a békeoltárt Kr. e. 9-ben állíttatta fel, amikor már sikerült levernie mos­tohafiának, Tiberiusnak a panno­­niai és dalmáciai nagy lázadást és amikor úgy látszott, hogy Germánia teljes meghódoltatása is csak rövid idő kérdése. Ekkor a római vége­ken sehol sem dúlt háború, az „aranykor“ költői Augustust mint a nagy békeistenséget ünnepelték. Vergilius negyedik eklogájában benne látja az isteni gyermeket, aki a boldogító békét elhozza az emberiség számára. Az ara pacis carrarai márvány­ból készült, a külsején körülfutó fríz részint a római mítoszból vett jeleneteket, részint ünnepi menetet és allegóriákat ábrázol. A frízen többek között láthatjuk Augustust családjának ama tagjaival, akik túlélték azokat a sötét családi csel­­szövényeket, amelyek főként a csá­szár démoni hitvesétől, Líviától indultak ki. Kr. e. 9-ben elkészült az ara pacis s néhány hónappal a béke nagyszerű monumentumának felavatása után érte Augustust egész uralkodásának legborzasztóbb ka­tonai csapása: a teutoburgi erdő­ben egy fiatal kertszk főnemes vezérletével, aki addig római szol­gálatban állott, a lesben álló ger­mán csapatok teljesen megsemmi­­satMMMnaam silették Germánia proconsulának, Varasnak a seregét. A fényes se­regből alig néhány százan mene­kültek meg. Később, amikor a ró­mai légiók ismét igyekeztek Germá­niában előretörni, egy „szent liget­ben“ borzadva ismertek rá a római katonák a szent fákon „függő“ holtietemekben egykori bajtársa­ikra. Az örök béke tehát az ara pacis felállítása ellenére illúziónak bizonyult. A fasiszta kormányzat a béke ol­tárát a Mars-mezőn állíttatta fel a Tiberis partja közelében, valószí­nűleg nem messze attól a helytől, ahol eredetileg állott. Most azonban különböző okoknál fogva az ara pa­cist ismét más helyen akarják fel­állítani. A békeoltár felállításáról alighanem a közeljövőben döntenek véglegesen. ROMAz Angus­tus nagy békeoltára Rómában A fasiszta uralom nagyszerű an­tik emlékművekkel gazdagította Róma képét. Ezek közül az újab­ban feltárt vagy felállított monu­mentális emlékművek közül is ki­ ÚJSÁG A é$A*%cllex Ä.1*ei Miguel de Unamunt Eg­y szettvedély töörténete (6) A férfi egy pillanatig habozott, mintha valami láthatatlan ellenséggel, a saját ör­dögével tusázna, és hirtelen, kétségbeesett elhatározással kitört belőle, mint egy feljaj­­dulás: — Igen, megmondom az igazságot, a tel­jes igazságot. — Szereted Helénát, még mindig szerel­mes vagy belé. — Nem, nem vagyok! Nem vagyok! Az voltam, de most már nem vagyok, nem! — Akkor hát? — Mit mondjak még? — Akkor miért az a gyötrelem, amelyben élsz? Az a ház. Heléna háza ki nem apadó forrása a te szomorúságodnak, az a ház rabolja el nyugalmadat, Heléna az . .. — Nem, nem Heléna! Ábel! — Féltékeny vagy Ábelre? — Igen, féltékeny vagyok; gyűlölöm, gyű­löm, gyűlölöm. — lihegte a fogai közt és összeszoritotta az ajkát s ökölbe szoritotta a két kezét. — Féltékeny vagy Ábelre... tehát szere­ted Helénát. — Nem, nem szeretem. Ha másé volna, nem volnék féltékeny arra. Nem, nem sze­retem Helénát, megvetem, megvetem azt a pávát, azt a hivatásos szépséget, a divatos festő modeljét, Ábel szeretőjét... — Az Isten szerelmére, Joákim! Gondold meg, hogy ők is házasságban élnek, mint mi... — Nem, nem olyanban, mint mi, nem olyanban, Antónia! ők azért házasodtak össze, hogy lefitymáljanak, megalázzanak, megcsúfoljanak engem. Mulatni akartak raj­tam, bántani, sebezni akartak. És a szegény emberből kitört a zokogás. Oly erővel, hogy majdnem szétvetette mellét és elfojtotta lélegzetét, úgy érezte, hogy meg­hal. — Szegény fiam! — kiáltotta Antónia és magához ölelte, ölébe vette, mint a beteg gyermeket és dédelgette. És így szólt hozzá: — Légy nyugodt, légy nyugodt, Jocki­­mom ... Hiszen melletted vagyok, feleséged vagyok s a tied vagyok, csak a tied. Most pedig, mikor ismerem egész titkodat, még inkább vagyok a tied, mint azelőtt és jobban szeretlek, mint valaha ... Fele­jtsd el ... verd meg ... hiszen csak még ros­­­szabb lett volna, ha olyan asszony szeret, mint ő. — Igen, Antónia, de Ábel... — Felejtsd el őt is! — Nem felejthetem el... üldöz ... A te­kintélye, a hírneve mindenhová nyomon követ... — Dolgozzál te is, s épp oly neved és hited lesz, mint neki, mert nem érsz nála kevesebbet. Mondj le az orvosi gyakorlatod­ról, nem szorulunk reá, és költözzünk el innen, Renadába az apai házamba és add ott magad arra, mi legjobbn kielégít, a tudomá­nyos munkára, a kutatásra. Azt akarom, hogy beszéljenek rólad ... segítségedre le­szek, amennyire tőlem telik ... lesz rá gon­dom, hogy ne háborgasson senki és különb leszel, mint ő! — Nem tehetem, nem tehetem, Antónia, a sikerei elveszik álmomat és nem engednék meg, hogy nyugodtan dolgozhassak ... Ami­kor­ a mikroszkópiámba néznék, mindig csak az ő csodálatos képeinek látománya Hinnék a szemembe és nem látnék olyat, amit mások már szintén nem láttak volna . . Nem tehe­tem ... nem tehetem !... S mint a gyermek, dadogva szinte, mint­egy kábul­tan a nagy zuhanástól, mellyel el­panggatam­anai " ................ vetemültségének mélyébe hullott, zokogva mondotta: — És gyermekük lesz, Antónia ... — Mireánk is várhat még ilyen ajándék, — lehelte a fülébe Antónia és gyengéden megcsókolta. — A boldogságos Szűz nem fogja megtagadni tőlem, mert minden nap arra kérem ... IX. „Mikor Ábelnek fia született“, írta Joákim a Vallomásaiba, „még keserűbbnek éreztem gyűlöletemet. Ábelnek, a férfinak, nem a mű­vésznek, ez újab­b győzelme — a gyermek a szépség, az egészség és az erő mintaképe volt. Kis angyal, mint ők mondották,­­ csak még szorosabban fűzött Antóniához, ki­től az éli gyermekemet reméltem. Ábel fia, a kis Abelin, mert az atyja nevére keresztel­ték, hogy mintegy folytatója legyen tör­zsének és nemének és dicsőségének. Ábel fia, ki idő múltával bosszúm eszköze volt leendő, csodálatraméltó gyermek volt. Azt kíván­tam, hogy nekem is fiam szülessék, szebb, mint az övé“. .. — És mi az, amin most dolgozol? — kérdezte egyszer Joákim Ábeltől, amikor nála járt, megnézni a gyermeket. A dolgozó­­szobában találtak egymásra. — Történelmi képet akarok festeni, — helyesebben szólva, egy óvilágbelit s éppen abban vagyok, hogy áttanulmányozzam a hozzávaló anyagot. — Mit nem mondasz! Abból a korból való modeleket keresel? — Nem, a bibliát olvasom és a hozzá fűzött magyarázatokat. — Nincs-e igazam, ha azt mondom, hogy akadémiai festő vagy? — Te meg, ugy­e, a tudomány művésze? — Rosszabb az akadémikusnál... iro­dalmi festői Jól vigyázz, hogy ne kezdj irodalmat festeni az ecseteddel. — Köszönöm a jó tanácsodat. — És mit akar ábrázolni a képed? — Ábel halálát, mely Káin kezétől érte, az első tesvérgyilkosságot. Joákimnak még fakóbbá vált az arca. Élesen nézett ifjúkori barátjának szeme közé és fojtott hangon kérdezte: — És hogyan jutottál erre a gondolatra? — Nagyon egyszerűen — felelte Ábel, észre sem véve barátjának felindulását —, a név varázserejénél fogva. Minthogy en­gem is Ábelnek hívnak. Két akttanulmány... — Igen, a test akt­jai. .. — S a léleké is ... — Eszerint lelkeket akarsz festeni? — Természetesen! Káinnak, az irigynek lelkét és Ábelét. — És milyen lélek az? — Éppen az foglalkoztat most. Nem igen találom meg a kifejezést Ábel lelkéhez. Mert úgy szeretném megfesteni, rövid idő­vel az előtt a pillanat előtt, mikor meghal­t testvérének kezétől halálra sebezve, végig­terül a földön. Nézd, itt van a Teremtés Könyve és lord Byron „Káin“ja, ismered? — Nem, lord Byron „Káin“-ját nem is­merem. És mit találtál a Bibliában? — Nem sokat... Mindjárt meglátod — s kezébe vett egy könyvet és olvasta: „Azután ismeré Ádám az ő feleségét, Évát, aki fogad vala mellében és szüli vala Káint és monda: Nyertem férfiat az Urlól. És ismét szü­lé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora jön, Káin pedig földmivelő. Lön pedig idő múltával, hogy Káin áldo­zatot vive az Urnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajtásá­ból és azoknak kövérségéből. És kegyesen tekinte az Ur Ábelre és az ő áldozatára, Káinra pedig és az ő áldozatára nem tekinte kegyesen.­ .. — És miért így? — szólt közbe Joákim. — Miért nézett az Ur kegyesen Ábel áldo­zatára és vetette meg Káinét? — Annak itt nem találni okát. — És te nem kérdezted ezt magadban, mielőtt hozzáfogtál képed megfestéséhez? — Eddig még nem ... Lehet, hogy Káin­ban az Ur már meglátta testvérének gyil­kosát, az irigyet. — Akkor az Ur maga tette volna őt iriggyé, maga adott volna neki varázsitalt. Olvasd tovább. „Káin ekkor haragra gerjedt és lecsüg­­geszti fejét. És ekkor az Ur igy szólt Káin­nak: Miért gerjedtél haragra, és miért csü­g­­geszted le a fejed? Hiszen ha jól cselek­szel, akkor emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bű­n az ajtód előtt le­selkedik. De ne hagyd meg akaratát és uralkodjál rajta.“ (Folytatása következik) STOCMILLN A svéd „halálsziget“ feltárása Dél-Svédországban az utolsó he­tekben rendkívül érdekes és nagy feltűnést keltő őskori leletekre bukkantak. A lelőhely egy magas domb, amelyet azokban a történet­­előtti időkben, amelyekből a lele­tek származnak, minden oldalról víz vett körül. A víztől körülfogott dombot sűrűn elborították a kő­­sírok. A sírokban a holttetemekkel együtt a föld alá került fegyvereket és agyagedényeket találtak. A kü­lönös temetőt az egykori vízparton, a domb lábánál, magas kőfal vette körül. A domb tetején különös for­­m­áju­ kőemlék állott, amely való­­színűleg áldozati oltár volt. A te­metőről a leletek alapján megálla­pították, hogy a korai bronzkorból, mintegy Kr. e. 1500 körüli időkből való. A bronzkori temető tehát a szó szoros értelmében a halottak szigete volt. A jelek azt mutatják, hogy a dombot körülfogó széles medret mesterségesen építették ki s a közeli tóból vezették ide a vi­zet. Böcklin híres festménye, „A halottak Szigete“ tehát valóban rea­litás volt a skandináv bronzkor egyik temetőjében. SYOSKHQkM Hogyan kell viselkedni, ha Svéd­országot is utoléri a háború? A svéd kormány másfélmillió példányban röpiratot osztott ki az ország polgárai között „Ha a há­ború jön . .címen, amely út­mutatásokat tartalmaz arra az es­hetőségre, ha Svédországot is utol­érné a háború. Az alapvető elv, amelyet a röpirat hangsúlyoz, hogy Svédország minden körülmények között ellenállást fog tanúsítani és minden olyan közlés, hogy az ellenállást fel kell adni, az ellen­ségtől származó koholmány. A röp­irat azonban leszögezi, hogy bár­milyen eszközökkel és módszerek­kel is dolgozzék az ellenség, a své­deknek ragaszkodniuk kell a nép­jog szabályaihoz és a hadviseléssel kapcsolaos nemzetközi megegyezés­hez. A svédek még akkor is be fog­ják tartani a nemzetközi határoz­­mányokat, mondja a röpirat, ha ezeket az ellenfél lábbal fogja ta­posni. A röpirat a továbbiakban le­szögezi: a polgári elemeknek is joguk van ahhoz, hogy országukat fegyverrel a kezükben megvédel­mezzék. Ezzel összefüggésben a röp­irat utasításokat tartalmaz a véde­kezés módozataira vonatkozóan. A civilek vagy zárt katonai alakula­tokban, vagy pedig szabadcsapatok­ban harcolhatnak, azonban köny­­nyen látható jelvényt kell viselniük, amely elárulja, hogy milyen ala­kulatok tagjai. Amint a rádió hírt ad az ellenség svéd területre való benyomulásáról, minden férfinak és nőnek kötelessége, hogy azonnal je­lentkezzék ezekbe az alakulatokba szolgálatra. Meg nem szállott terü­leten a lakosság önként fegyverhez nyúlhat akkor is, ha ott még nem sikerült az alakulatokat megszer­vezni. Ha nyíltan viselik fegyverei­ket és betartják a hadi törvénye­ket és szokásokat, akkor hadvise­lőknek kell őket tekinteni. Minden helységben meg kell szervezni máris a helyi alakulatok kereteit. A röp­irat utolsó mondata svéd változata annak a svájci felírásnak, amely a zürichi országos kiállítás főpavil­onjának homlokzatán díszlett: „Svájc (Svédország) akar véde­kezni, tud védekezni és fog véde­kezni !“ o

Next