Ujság, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-27 / 167. szám
KEDD, 1943 JLIUS 87 ÚJSÁG zürich Újabb néger rendelkezéseka USA-ban Amint a svájci lapok jelentik, az amerikai nemzeti háborús munkahivatal újabb fontos intézkedéseket hozott a néger munka egyenjogúsítására. Az északi iparos államokban a négereket a második világháborúig többnyire csak a legalantasabb munkákra alkalmazták. A minőségi munkásokat foglalkoztató gyárakba néger munkás egyáltalán nem tehette be a lábát, mert ezt maguk a szakszervezetek akadályozták meg. Az új világháborúban azonban valóságos néger invázió indult meg a nagy északi gyárvárosok felé. Detroitiján, a harckocsi- és repülőgépgyártás legnagyobb központjában külön hatalmas néger negyed alakult. A Forddal versenyző General Motors detroiti hatalmas gyártelepén majdnem sztrájkra került a sor, mert a fehér munkások tiltakoztak négerek alkalmazása ellen és csak a munkahivatal erélyes közbelépése és katonai behívással való fenyegetések vetettek véget a mozgalomnak. Most a munkahivatal a néger munka kérdésében érdekes rendeletet adott ki. Törvénytelennek deklarálta minden olyan munkabércsoport felállítását, amely faji megkülönböztetésen alapszik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezentúl a termelés minden szférájában teljesen azonos munkabért kell adni a néger és a fehér munkásnak. Éppen az utóbbi héten volt kénytelen a nemzeti munkahivatal elutasítani az egyik nagy texasi petróleumvállalatot, hogy néger munkásainak a fehérekével egyenlő munkabéreket adjon. Ezt a speciális intézkedést követte most a generális rendelet, amely tehát a munkabérek terén szigorúan megszüntet és megtilt minden faji megkülönböztetést. Nagyon érdekes a munkaügyi hivatalnak a rendelettel kapcsolatos megokolása is. Elismert tény, hogy az amerikai négerek a rabszolgaság és a faji megszégyenítés akadálya ellenére rövid idő alatt gyorsabb előrehaladást tettek, mint bármely más népfaj jóval nagyobb idő alatt.M MILÁNÓ Három milliárd a vigói öbölben Ezt a hangzatos címet nem valami kalandregény viseli, hanem egy tudományosan nagyon komolyan megalapozott könyv, amely most jelent meg Milánóban a legtekintélyesebb olasz könyvkiadó, Hoepli VILAGHIRADÓ kiadásában és Olaszország határain túl is élénk visszhangot keltett A könyv szerzője Carlo Iberti olasz mérnök, közismert mélytengerkutató. Iberti 40 éve foglalkozik a híres „vigói kincs“ problémájával és a kincs kiemelésének lehetőségével. 1702 október 23-án az egyesült brit és hollandi hadiflotta az északspanyol partok közelében, a vigói öbölben, megtámadta az egyesült spanyol—francia flottát, s a súlyos ütközetben megsemmisítő vereséget mért az ellenfelekre. Az ütközetben elsüllyedt a javarészt francia hadihajóktól védett 17 spanyol gálya, az úgynevezett „ezüstflotta“, amely roppant arany- és ezüstkincset szállított az újvilági spanyol kolóniákból az anyaországba. Ez az ezüstflotta — az első convoy a világtörténelemben —, minden évben szabályszerűen megtette az utat valamelyik délamerikai kikötőből Cadizba. A háborús időkben azonban éveken keresztül nem indították útnak a perui és mexikói ezüstből és aranyból vert érméket szállító flottát, úgyhogy az 1702- es convoy több évnek az arany- és ezüstszállítmányát vitte. A convoy Cadiz felé tartott, azonban arról értesült, hogy ott erős angol flotta állomásozik, így felfelé haladt az északspanyol partok mentén és a vigói öbölben horgonyt vetett. Az angol tengernagy azonban értesült az ezüstflotta megérkezéséről s megtámadta a spanyol és francia hajókat. Azonban csak három arany- és ezüstszállító spanyol gályát, továbbá négy francia hadihajót sikerült zsákmányolnia, 14 spanyol gálya a spanyol tengernagy intézkedésére önmagát süllyesztette el. Iberti a legpontosabban felderítette az ütközet egész lefolyását, s hosszadalmas helyszíni kutatásokat végzett arra vonatkozólag, hol történt az ütközet és hol süllyedtek el a spanyol gályák. Levéltári kutatások alapján Iberti felderítette az elsüllyedt kincs mennyiségét, amelynek az értékét legalább három milliárd lírára becsüli. Iberti pontos terveket dolgozott ki a hajók kiemelésére, terveinek megvalósítására azonban természetesen csak a háború befejezése után kerülhet sor, hiszen a vigói öböl egyike a nagyon veszélyeztetett tengerrészeknek. KOPENHÁGA Rádióháború Dániában A dán sajtó most majdnem anynyit foglalkozik a dán közönség körében kitört „rádióháborúval“, mint a nagy háború eseményeivel. A dán közönség nemcsak a rádiót, hanem a sajtót is a panaszok és tiltakozások valóságos özönével ostromolja, kifogásolva, hogy a dán rádió programmja nemcsak cseppet sem szórakoztató, hanem szinte életuntséget okoz hallgatóinak. Elsősorban kifogásolják a hírközlést, amely a hallgatók véleménye szerint nem ad képet az eseményekről és nem igyekszik azon, hogy a világpolitika nagy vonatkozásait feltárja a közönség előtt. De a hírek mellett támadják az előadásokat is, amelyek a hallgatók szerint semmiféle kapcsolatban nincsenek a közvéleményt érdeklő és foglalkoztató problémákkal. Még a zenei műsorszámoknak is alaposan kijut a támadásokból. Közlik egy ismert kopenhágai nagykereskedő levelét, aki azt állítja, hogy a déli hangversenyt bekapcsolta üzemébe, hogy munkásait szórakoztassa, azonban az eredmény éppen az ellenkezője lett, munkásai és alkalmazottjai elaludtak. A nagykereskedő levelét, aki azt állítja, hogy a déli hangversenyt bekapcsolta üzemébe, hogy munkásait szórakoztassa, azonban az eredmény éppen az ellenkezője lett, munkásai és alkalmazottjai elaludtak. A nagykereskedő a lapok útján nyílt levélben felszólítást intézett a közönséghez, hogy jelentkezzenek mindazok, akik hasonló tapasztalatokra tettek szert. Az illetékes tényezők most bizottságot hívtak össze annak tanulmányozására, vájjon az adott keretek között hogyan lehetne a dán rádió műsorát félénkebbé és érdekesebbé tenni. Készeknek egyáltalán nem volt tudomásuk. A város épületeinek stílusa teljesen elüt a XVI. és XVII. századbeli spanyol művészet formanyelvétől és sok tekintetben az ősi bennszülött művészet befolyását mutatja. Valószínű, hogy amikor Dél-Amerika bennszülött államait meghódító konkvisztádorok ádáz küzdelmeiket vívták egymással és amikor a spanyol kormányzat megindította akcióit a konkvisztádorok megsemmisítésére, akkor a kalandorok egy csoportja elvonult távoli, ismeretlen területekre, ahol nem kellett tartaniok ellenfeleiktől, vagy a spanyol király hatalmától. Ezek a kalandorok, úgy látszik, magasabb műveltségű indiánus törzsekre találtak s ezeket nem semmisítették meg, nem irtották ki, hanem teljesen elkeveredtek velük s igy egy teljesen izolált, különös féleurópai-félindiánus művészetet és talán életformát fejlesztettek ki. Ez a teljesen elszigetelt kis emigráns település magárahagyatottságában nyilván fokozatosan elsorvadt, lakóit talán a környéken nomadizáló vad indiánus törzsek irtották ki. Az argentínai kormány elhatározta, hogy feltárja az egész várost, amelynek a leletei kétségtelenül sok érdekességgel fogják gazdagítani a konkvisztádorok kalandos korára vonatkozó ismereteinket. UJSAd kdiHffjmpfS. £$anciez Abél Ergy szenvedély története XIX. Ábel fia, Abelin, befejezte tanulmányait s atyja Joákimhoz fordult azzal a kéréssel, hogy vegye maga mellé és vezesse be az orvosi gyakorlatba. Joákim kész volt vállalni, amire Ábel kérte. „Magam mellé veszem“, írta egyszer, jóval később, a leánya számára készült Vallomásaiban, „a kíváncsiság, az atyja iránt érzett utálat és a — nekem akkor meglehetősen középszerűnek látszó — fia iránt érzett szeretet küönös vegyülékével, leginkább mégis az a kívánság vezetett, hogy így talán megszabadulok sötét szenvedélyemtől. A démon pedig ugyanakkor azt súgta a lelkem mélyén: a fiú balsikere lesz a te elégtételed az apa hírnevéért. Egyrészről a fiú iránt táplált szeretettel akartam kiváltani magam az apja iránt érzett gyűlöletből, másrészről édes volt remélnem, hogy ha az egyik Sánchez Ábelnek volt is sikere a festészetben, a másik Sánchez Ábel kudarcot vallhat az orvostudományban. Sohasem álmodtam volna akkor, hogy mily igaz szeretet fűz még egykor a fiához annak az embernek, aki megkeserítette és elsötétítette egész életemet.“ És így történt, hogy Joákimban és Ábel fiában rövid idő múlva mély vonzódás támadt egymás iránt. Gyors felfogóképességével Abelln kezdettől fogva mohón szívta magába Joákim tsiitásait. Joákim pedig, kit a fiú már az első napoktól fogva mesterének szólított, feltette magában, hogy jó orvossá fogja kiképezni és megajándékozza klinikai tapasztalatainak minden kincsével. „Odáig fejlesztem és vezetem“, mondotta magában, „hogy ő jön rá azokra a felfedezésekre, melyekhez én magam, az én átkos nyugtalanságom miatt, nem juthattam el.‘ — Mester, — kérdezte tőle egyszer Abelin, — miért nem gyűjti össze és foglalja könyvbe szétszórt megfigyeléseit s azokat a rövid feljegyzéseket, melyeket a kezembe adott? Rendkívül értékes és tanulságos munka válna belőle. Lángeszű és bámulatos orvosi éleslátásra valló dolgok vannak köztük. — Nézd fiam, — mert Joákim így beszélt vele — én nem bírom, nem bírom. Nem vagyok abban a lelkiállapotban, nincs hozzá sem kedvem, sem bátorságom, s mit tudom, még mi nem ... — Csak hozzá kellene fogni. — Igen, fiam, igen, hozzáfogni; hányszor akartam már hozzáfogni, sohasem vitt rá a lelkem. Hogy nekigyürkőzzem és könyvet írjak ... hozzá még orvosi tudományról... Nem érné meg a fáradságot. A pusztában kiállónak szava lenne. Az, amit nekem kellett volna elvégezni, reád vár: felhagyni ezzel az elviselhetetlen orvosi gyakorlattal és egészen az igazi tudomány, az élettan, a kórtan, a szövettan kérdéseinek és a tiszta kutatásnak szentelni magad, nem pedig a fizető pácienseknek. Hiszen van némi módod — apád szép pénzt kereshetett a festményeivel — szenteld magad a tudománynak. — Lehet, mester, hogy igaza van; de nem kevésbbé igaz, hogy klinikai tapasztalatait saját magának kellene feldolgozni. — Nézd, ha akarod, csináljuk így, átadom neked minden feljegyzésemet, élőszóval bevítem és kiegészítem azt, ami bennök van, megmondok neked mindent, amiről kérdezel, a könyvet aztán te írod meg. Jó lesz így? — Nagyszerű lesz, mester! Kezdettől fogva, mióta mellette dolgozom, feljegyzek mindent, amit öntől hallok és tanulok. — Úgy lesz jó, fiam! — és elérzékenyülten ölelte meg. S később azt mondta magában Joákim: — Ez lesz az én teremtményem. Az enyém, nem pedig az atyjáé. Tisztelni fog s végre megérti, hogy sokkal többet érek, mint az apja s hogy az én orvosi tudományomban határtalanul több művészet van, mint abban, amit az apja fest. Ábel elrabolta tőlem Helénát, én elrablom tőlük a fiukat. Az enyém lesz, és ki tudja? — végre talán megtagadja az apját, ha átlát rajta és megtudja, mit tett velem. XX. — Mondd csak, — kérdezte egyszer Joákim a tanítványától *— tulajdonképpen hogyan jutottál arra a gondolatra, hogy orvos leszel? — Magam sem tudom ... — Hiszen az adott helyzetben az lett volna természetes, ha a festészetre éreztél volna hivatást. A gyermeket rendszerint az atyja hivatása vonzza; az utánzás ösztöne... a környezet... — Sohasem adtam sokat a festészetre. — Tudom, fiam, apádtól tudom. — Apáméra pedig a legkevesebbet. — Mit nem mondasz! Hogy lehet az? — Nem ébreszt bennem semmi érzést és nem tudom, ébreszt-e benne is ... — Különös! Magyarázd meg világosabban. — Négyszemközt vagyunk; senki sem hall bennünket; ön, mester, olyan nekem, mint második apám . . . Azonkívül neki legrégibb barátja, tőle hallottam, hogy régtől fogva, teljes életükben, még mielőtt beszélni tudtak, olyanok voltak egymással, mint két testvér... — Igen, igen, úgy is van, Ábel meg én úgy vagyunk egymással, mint két testvér... Nos? — Jól van tehát, ma fel akarom tárni ön előtt, mester, a szívemet. — Tedd meg. Amit mondani fogsz, úgy esik a szívembe, mint az üres levegőbe. Senki sem tud meg róla semmit. — Tehát jól van; kétségbevonom, hogy apámban volna érzék akár a festészet, akár bármi más iránt. Úgy fest, mint valami gép, veleszületett hajlamosság az, __ de érzelem? ... — Magam is úgy láttam mindig. — Mert ön volt az, mester, aki, mint mondják, megalapította apám hírnevét azzal a híres beszéddel, melyet még ma is emlegetnek. — Mi mást kellett volna mondanom? Magam sem tudom. De apám nem érez semmit, amikor fest, egyáltalában nincs benne érzés. Parafa van a szíve helyén, parafa. — Nem úgy, fiam! — Parafa, igen. Egyedül a hírnevének él. És ha mindig azt mondja is, hogy megveti a hírnevet, csak ámítja magát, ámít másokat, merő ámítás az egész. Csakis egy érdekli: a siker. Azonkívül önző, önzéssel van tele. Senkit sem szeret. — De Abelin, Abelin! — Senkit?... — Senkit, mester, senkit. Nem is tudom, miért vette feleségül anyámat. De kétségbevonom hogy szerelemből tette volna. Joakim elsápadt. — Tudom, — folytatta a fiú, — hogy viszonya volt néhány modellel, de az is csak szeszély volt, meg egy kis karkodás. Nem szeret ő senkit. — Nekem mégis úgy tűnik, hogy éppen neked nem kellene ... — Én rám sohasem adott semmit. Eltartott, költött a neveltetésemre meg a tanulmányaimra, sohasem sajnálta tőlem a pénzt, nem sajnálja tőlem most sem, mégis úgy van, mintha neki a világon sem volnék. Ha bármikor kérdeztem tőle valamit, teszem a művészettörténetről, a technikáról, a festészetről, az utazásairól vagy akármi másról, csak annyit mondott: „Ne zavarj, hagyj békében.“ Sőt egyszer azt mondotta: “Tanuld meg, úgy, amint én is megtanultam, nesze, itt vanak a könyvek“. Mily egészen más ember én, mesteri . Talán nem értette meg egészen, fiam. Mert látod, az apák sokszor nehéz helyzetben vannak a fiukkal szemben, mert nem szeretnének tudatlannak vagy ügyetlennek látszani előttük. (Folytatása következik) ívfa Miguel ele Un amune dl) BUENOS AIRES Régi spanyol város felfedezése Argentínában Buenos Airesből jelentik, hogy az argentínai Andok egyik teljesen elhagyatott vidékén a Del Cayonhegységben meglepetésszerűen teljesen ismeretlen spanyol város igen jó állapotban lévő épületeire piáltak. Erről a városról a törté RIO DE JANEIRO Kaucsukhónap Brazíliában A júliusi hónapot Brazíliában „kaucsukhónapnak“ deklarálták. Ebben a hónapban fokozott propagandát akarnak kifejteni a kaucsuktemesztés és a vadon termő kaucsuk nyerésének növelése érdekében. A termesztett kaucsuk előtérbe nyomulása előtt, ami az első világháború után következett be, a brazíliai vadontermő kaucsuk látta el elsősorban nyersanyaggal a világ kaucsukiparát. Brit-Malaga és Holland-India termesztett kaucsukja azonban a vadkaucsukot teljesen kiszorította, úgy, hogy a jelenlegi világháború előtt Brazília alig 2 százalékkal részesedett a vi BERLIN A ruházat védelme a férgek ellett A német folyóiratok beszámolnak arról, hogy a ruhákban lappangó férgek gyökeres elpusztítására és a ruhák újból való eltetvesedésének megakadályozására sikerült végre kitűnő hatóanyagot találni. Ennek elsősorban azért van nagy jelentősége, mert a tetvek a kiütéses tífusz legfőbb terjesztői. Ez a hatóanyag olyan vegyi szer, amellyel a ruhákat, elsősorban a fehérneműt impregnálják. A textilanyagokat a vegyi anyagból és vízből előállított oldatba mártják, majd megszárítják s úgy veszik használatba. A test melegének hatása alatt az oldat gőzöket fejleszt, amelyek a ruhában lappangó összes tetveket megölik, másrészt a tetveket távoltartják. A ruhadarabokat időről-időre újból impregnálni kell, hogy ismét gőzök keletkezzenek és ezek kifejthessék a megfelelő hatást. i lág kaucsukterrmelésében. Henry Ford már a harmincas években Brazíliában, a vadkamerák egykori Eldorádójában, hatalmas fumiltetvényeket létesített. Miután a gumifa azonban csak hat év múltán hoz először termés, ezek az ültetvények csak 1940 óta adnak számbajövő kaucsukmennyiséget. Az amerikaiak most lázasan iparkodnak azon, hogy a nagy gumihiányt részben a Ford-féle Amazonas-vidéki ültetvények kiterjesztésével fedezzék. Valóságos kis kaucsukállam jött létre itt az Amazonas trópusi területein, amelyet Fordijának neveztek el. Az amerikai kormány intervenciójára most 10.000 új munkást indított útnak a braziliai kormány ezekre a kaucsukültetvényekre. De az amerikai kormány ezzel sem elégszik meg és az 1943-as év folyamán további 60.000 új munkást kíván küldeni a nagy kaucsukültetvényekre. Ugyancsak a legnagyobb mértékben fokozni akarják a vadkaucsuk nyerését az Amazonas-vidéki őserdőkben. A vadkaucsukot repülőgépen szállítják a Csendes-óceán és a Karibi-tenger kikötőibe, hogy a kaucsukszállítmányok minél hamarabb eljussanak az USA gyáraihoz.