Ujság, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-27 / 167. szám

KEDD, 1943 J­­LIUS 87 ÚJSÁG zürich Újabb néger­ rendelkezések­­a USA-ban Amint a svájci lapok jelentik, az amerikai nemzeti háborús munka­­hivatal újabb fontos intézkedéseket hozott a néger munka egyenjogúsí­tására. Az északi iparos államokban a négereket a második világháborúig többnyire csak a legalantasabb mun­kákra alkalmazták. A minőségi mun­kásokat foglalkoztató gyárakba né­ger munkás egyáltalán nem tehette be a lábát, mert ezt maguk a szak­­szervezetek akadályozták meg. Az új világháborúban azonban valósá­gos néger invázió indult meg a nagy északi gyárvárosok felé. Det­roitiján, a harckocsi- és repülőgép­­gyártás legnagyobb központjában külön hatalmas néger negyed ala­kult. A Forddal versenyző General Motors detroiti hatalmas gyártelepén majdnem sztrájkra került a sor, mert a fehér munkások tiltakoztak négerek alkalmazása ellen és csak a munkahivatal erélyes közbelépése és katonai behívással való fenyege­tések vetettek véget a mozgalom­nak. Most a munkahivatal a néger munka kérdésében érdekes rendele­tet adott ki. Törvénytelennek dekla­rálta minden olyan munkabércso­port felállítását, amely faji megkü­lönböztetésen alapszik. Ez a gyakor­latban azt jelenti, hogy ezentúl a termelés minden szférájában telje­sen azonos munkabért kell adni a néger és a fehér munkásnak. Éppen az utóbbi héten volt kénytelen a nemzeti munkahivatal elutasítani az egyik nagy texasi petróleumvállala­tot, hogy néger munkásainak a fe­hérekével egyenlő munkabéreket adjon. Ezt a speciális intézkedést követte most a generális rendelet, amely tehát a munkabérek terén szigorúan megszüntet és megtilt minden faji megkülönböztetést. Na­gyon érdekes a munkaügyi hivatal­nak a rendelettel kapcsolatos meg­­okolása is. Elismert tény, hogy az amerikai négerek a rabszolgaság és a faji megszégyenítés akadálya elle­nére rövid idő alatt gyorsabb előre­haladást tettek, mint bármely más népfaj jóval nagyobb idő alatt.M MILÁNÓ Három milliárd a vigói öbölben Ezt a hangzatos címet nem va­lami kalandregény viseli, hanem egy tudományosan nagyon komolyan megalapozott könyv, amely most jelent meg Milánóban a legtekinté­lyesebb olasz könyvkiadó, Hoepli VILAGHIRADÓ kiadásában és Olaszország határain túl is élénk visszhangot keltett A könyv szerzője Carlo Iberti olasz mérnök, közismert mélytenger­kutató. Iberti 40 éve foglalkozik a híres „vigói kincs“ problémájával és a kincs kiemelésének lehetőségé­vel. 1702 október 23-án az egyesült brit és hollandi hadiflotta az észak­­spanyol partok közelében, a vigói öbölben, megtámadta az egyesült spanyol—francia flottát, s a súlyos ütközetben megsemmisítő vereséget mért az ellenfelekre. Az ütközetben elsüllyedt a javarészt francia hadi­hajóktól védett 17 spanyol gálya, az úgynevezett „ezüstflotta“, amely roppant arany- és ezüstkincset szállított az újvilági spanyol koló­niákból az anyaországba. Ez az ezüstflotta — az első convoy a világtörténelemben —, minden év­ben szabályszerűen megtette az utat valamelyik délamerikai kikö­tőből Cadizba. A háborús időkben azonban éveken keresztül nem in­dították útnak a perui és mexikói ezüstből és aranyból vert érméket szállító flottát, úgyhogy az 1702- es convoy több évnek az arany- és ezüstszállítmányát vitte. A convoy Cadiz felé tartott, azonban arról értesült, hogy ott erős angol flotta állomásozik, így felfelé haladt az északspanyol partok mentén és a vigói öbölben horgonyt vetett. Az angol tengernagy azonban értesült az ezüstflotta megérkezéséről s megtámadta a spanyol és francia hajókat. Azonban csak három arany- és ezüstszállító spanyol gá­lyát, továbbá négy francia hadi­hajót sikerült zsákmányolnia, 14 spanyol gálya a spanyol tenger­nagy intézkedésére önmagát sül­lyesztette el. Iberti a legpontosab­ban felderítette az ütközet egész lefolyását, s hosszadalmas hely­színi kutatásokat végzett arra vonat­­kozólag, hol történt az ütközet és hol süllyedtek el a spanyol gályák. Levéltári kutatások alapján Iberti felderítette az elsüllyedt kincs mennyiségét, amelynek az értékét legalább három milliárd lírára be­csüli. Iberti pontos terveket dol­gozott ki a hajók kiemelésére, ter­veinek megvalósítására azonban természetesen csak a háború befe­jezése után kerülhet sor, hiszen a vigói öböl egyike a nagyon veszé­lyeztetett tengerrészeknek. KOPENHÁGA Rádióháború Dániában A dán sajtó most majdnem any­­nyit foglalkozik a dán közönség körében kitört „rádióháborúval“, mint a nagy háború eseményeivel. A dán közönség nemcsak a rádiót, hanem a sajtót is a pana­szok és tiltakozások valóságos özönével ostromolja, kifogásolva, hogy a dán rádió programmja nemcsak cseppet sem szórakoztató, hanem szinte életuntséget okoz hallgatóinak. El­sősorban kifogásolják a hírközlést, amely a hallgatók véleménye sze­rint nem ad képet az eseményekről és nem igyekszik azon, hogy a vi­lágpolitika nagy vonatkozásait fel­tárja a közönség előtt. De a hírek mellett támadják az előadásokat is, amelyek a hallgatók szerint semmi­féle kapcsolatban nincsenek a köz­véleményt érdeklő és foglalkoztató problémákkal. Még a zenei műsor­­számoknak is alaposan kijut a tá­madásokból. Közlik egy ismert ko­­penhágai nagykereskedő levelét, aki azt állítja, hogy a déli hangversenyt bekapcsolta üzemébe, hogy mun­kásait szórakoztassa, azonban az eredmény éppen az ellenkezője lett, munkásai és alkalmazottjai elalud­tak. A nagykereskedő levelét, aki azt állítja, hogy a déli hangver­senyt bekapcsolta üzemébe, hogy munkásait szórakoztassa, azonban az eredmény éppen az ellenkezője lett, munkásai és alkalmazottjai el­aludtak. A nagykereskedő a lapok útján nyílt levélben felszólítást in­tézett a közönséghez, hogy jelent­kezzenek mindazok, akik hasonló tapasztalatokra tettek szert. Az ille­tékes tényezők most bizottságot hívtak össze annak tanulmányozá­sára, vájjon az adott keretek között hogyan lehetne a dán rádió műso­rát félénkebbé és érdekesebbé tenni. Készeknek egyáltalán nem volt tu­domásuk. A város épületeinek stí­lusa teljesen elüt a XVI. és XVII. századbeli spanyol művészet formanyelvétől és sok tekintetben az ősi bennszülött művészet befo­lyását mutatja. Valószínű, hogy amikor Dél­-Amerika bennszülött ál­lamait meghódító konkvisztádorok ádáz küzdelmeiket vívták egymás­sal és amikor a spanyol kormány­zat megindította akcióit a konk­visztádorok megsemmisítésére, ak­kor a kalandorok egy csoportja el­vonult távoli, ismeretlen terüle­tekre, ahol nem kellett tartaniok ellenfeleiktől, vagy a spanyol ki­rály hatalmától. Ezek a kalando­rok, úgy látszik, magasabb művelt­ségű indiánus törzsekre találtak s ezeket nem semmisítették meg, nem irtották ki, hanem teljesen elkeveredtek velük s igy egy telje­sen izolált, különös féleurópai-fél­­indiánus művészetet és talán élet­formát fejlesztettek ki. Ez a telje­sen elszigetelt kis emigráns telepü­lés magárahagyatottságában nyil­ván fokozatosan elsorvadt, lakóit talán a környéken nomadizáló vad indiánus törzsek irtották ki. Az argentínai kormány elhatározta, hogy feltárja az egész várost, amelynek a leletei kétségtelenül sok érdekességgel fogják gazdagí­tani a konkvisztádorok kalandos korára vonatkozó ismereteinket. UJSAd kdiHffjmpfS. £$anc­iez Ab­él Er­g­y szenvedély története XIX. Ábel fia, Abelin, befejezte tanulmányait s atyja Joákimhoz fordult azzal a kéréssel, hogy vegye maga mellé és vezesse be az or­vosi gyakorlatba. Joákim kész volt vállalni, amire Ábel kérte. „Magam mellé veszem“, írta egyszer, jó­val később, a leánya számára készült Vallo­másaiban, „a kíváncsiság, az atyja iránt ér­zett utálat és a — nekem akkor meglehető­sen középszerűnek látszó — fia iránt érzett szeretet küö­nös vegyülékével, leginkább mégis az a kívánság vezetett, hogy így talán megszabadulok sötét szenvedélyemtől. A dé­mon pedig ugyanakkor azt súgta a lelkem mélyén: a fiú balsikere lesz a te elégtételed az apa hírnevéért. Egyrészről a fiú iránt táplált szeretettel akartam kiváltani magam az apja iránt ér­zett gyűlöletből, másrészről édes volt remél­nem, hogy ha az egyik Sánchez Ábelnek volt is sikere a festészetben, a másik Sán­chez Ábel kudarcot vallhat az orvostudo­mányban. Sohasem álmodtam volna akkor, hogy mily igaz szeretet fűz még egykor a fiához annak az embernek, aki megkeserí­tette és elsötétítette egész életemet.“ És így történt, hogy Joákimban és Ábel fiában rövid idő múlva mély vonzódás tá­­­madt egymás iránt. Gyors felfogóképességé­vel Abelln kezdettől fogva mohón szívta magába Joákim tsiitásait. Joákim pedig, kit a fiú már az első napoktól fogva mesteré­nek szólított, feltette magában, hogy jó or­vossá fogja kiképezni és megajándékozza klinikai tapasztalatainak minden kincsével. „Odáig fejlesztem és vezetem“, mondotta magában, „hogy ő jön rá azokra a felfede­zésekre, melyekhez én magam, az én átkos nyugtalanságom miatt, nem juthattam el.‘ — Mester, — kérdezte tőle egyszer Abe­lin, — miért nem gyűjti össze és foglalja könyvbe szétszórt megfigyeléseit s azokat a rövid feljegyzéseket, melyeket a kezembe adott? Rendkívül értékes és tanulságos munka válna belőle. Lángeszű és bámulatos orvosi éleslátásra valló dolgok vannak köztük. — Nézd fiam, — mert Joákim így beszélt vele — én nem bírom, nem bírom. Nem vagyok abban a lelkiállapotban, nincs hozzá sem kedvem, sem bátorságom, s mit tudom, még mi nem ... — Csak hozzá kellene fogni. — Igen, fiam, igen, hozzáfogni; hányszor akartam már hozzáfogni, sohasem vitt rá a lelkem. Hogy nekigyürkőzzem és köny­vet írjak ... hozzá még orvosi tudomány­ról... Nem érné meg a fáradságot. A pusz­tában kiállónak szava lenne. Az, amit ne­kem kellett volna elvégezni, reád vár: fel­hagyni ezzel az elviselhetetlen orvosi gya­korlattal és egészen az igazi tudomány, az élettan, a kórtan, a szövettan kérdéseinek és a tiszta kutatásnak szentelni magad, nem pedig a fizető pácienseknek. Hiszen van némi módod — apád szép pénzt kereshe­tett a festményeivel — szenteld magad a tudománynak. — Lehet, mester, hogy igaza van; de nem kevésbbé igaz, hogy klinikai tapaszta­latait saját magának kellene feldolgozni. — Nézd, ha akarod, csináljuk így, át­adom neked minden feljegyzésemet, élőszó­val bevítem és kiegészítem azt, ami bennök van, megmondok neked mindent, amiről kérdezel, a könyvet aztán te írod meg. Jó lesz így? — Nagyszerű lesz, mester! Kezdettől fogva, mióta mellette dolgozom, feljegyzek min­dent, amit öntől hallok és tanulok. — Úgy lesz jó, fiam! — és elérzékenyül­­ten ölelte meg. S később azt mondta magában Joákim: — Ez lesz az én teremtményem. Az enyém, nem pedig az atyjáé. Tisztelni fog s végre megérti, hogy sokkal többet érek, mint az apja s hogy az én orvosi tudományomban határtalanul több művészet van, mint abban, amit az apja fest. Ábel elrabolta tőlem He­lénát, én elrablom tőlük a fiukat. Az enyém lesz, és ki tudja? —­ végre talán meg­tagadja az apját, ha átlát rajta és meg­tudja, mit tett velem. XX. — Mondd csak, — kérdezte egyszer Joá­kim a tanítványától *— tulajdonképpen ho­gyan jutottál arra a gondolatra, hogy or­vos leszel? — Magam sem tudom ... — Hiszen az adott helyzetben az lett volna természetes, ha a festészetre éreztél volna hivatást. A gyermeket rendszerint az atyja hivatása vonzza; az utánzás ösztöne... a környezet... — Sohasem adtam sokat a festészetre. — Tudom, fiam, apádtól tudom. — Apáméra pedig a legkevesebbet. — Mit nem mondasz! Hogy lehet az? — Nem ébreszt bennem semmi érzést és nem tudom, ébreszt-e benne is ... — Különös! Magyarázd meg világosabban. — Négyszemközt vagyunk; senki sem hall bennünket; ön, mester, olyan nekem, mint második apám . . . Azonkívül neki legré­gibb barátja, tőle hallottam, hogy régtől fogva, teljes életükben, még mielőtt beszélni tudtak, olyanok voltak egymással, mint két testvér... — Igen, igen, úgy is van, Ábel meg én úgy vagyunk egymással, mint két testvér... Nos? — Jól van tehát, ma fel akarom tárni ön előtt, mester, a szívemet. — Tedd meg. Amit mondani fogsz, úgy esik a szívembe, mint az üres levegőbe. Senki sem tud meg róla semmit. — Tehát jól van; kétségbevonom, hogy apámban volna érzék akár a festészet, akár­ bármi más iránt. Úgy fest, mint valami gép, veleszületett hajlamosság az, __ de érze­lem? ... — Magam is úgy láttam mindig. — Mert ön volt az, mester, aki, mint mondják, megalapította apám hírnevét azzal a híres beszéddel, melyet még ma is emle­getnek. — Mi mást kellett volna mondanom? Magam sem tudom. De apám nem érez semmit, amikor fest, egyáltalában nincs benne érzés. Parafa van a szíve helyén, parafa. — Nem úgy, fiam! — Parafa, igen. Egyedül a hírnevének él. És ha mindig azt mondja is, hogy meg­veti a hírnevet, csak ámítja magát, ámít másokat, merő ámítás az egész. Csakis egy érdekli: a siker. Azonkívül önző, önzéssel van tele. Senkit sem szeret. — De Abelin, Abelin! — Senkit?... — Senkit, mester, senkit. Nem is tudom, miért vette feleségül anyámat. De kétségbe­vonom hogy szerelemből tette volna. Joakim elsápadt. — Tudom, — folytatta a fiú, — hogy vi­szonya volt néhány modellel, de az is csak szeszély volt, meg egy kis karkodás. Nem szeret ő senkit. — Nekem mégis úgy tűnik, hogy éppen neked nem kellene ... — Én rám sohasem adott semmit. Eltar­tott, költött a neveltetésemre meg a tanul­mányaimra, sohasem sajnálta tőlem a pénzt, nem sajnálja tőlem most sem, mégis úgy van, mintha neki a világon sem volnék. Ha bármikor kérdeztem tőle valamit, teszem a művészettörténetről, a technikáról, a festé­szetről, az utazásairól vagy akármi másról, csak annyit mondott: „Ne zavarj, hagyj bé­kében.“ Sőt egyszer azt mondotta: “Tanuld meg, úgy, amint én is megtanultam, nesze, itt vanak a könyvek“. Mily egészen más em­ber én, mesteri . Talán nem értette meg egészen, fiam. Mert látod, az apák sokszor nehéz helyzet­ben vannak a fiukkal szemben, mert nem szeretnének tudatlannak vagy ügyetlennek látszani előttük. (Folytatása következik) ívfa Miguel ele Un amune dl) BUENOS AIRES Régi spanyol város felfedezése Argentínában Buenos­ Airesből jelentik, hogy az argentínai Andok egyik teljesen elhagyatott vidékén a Del Cayon­­hegységben meglepetésszerűen tel­jesen ismeretlen spanyol város igen jó állapotban lévő épületeire piáltak. Erről a városról a törté­ RIO DE JANEIRO Kaucsukhónap Brazíliában A júliusi hónapot Brazíliában „kaucsukhónapnak“ deklarálták. Ebben a hónapban fokozott pro­pagandát akarnak kifejteni a kau­­csuktemesztés és a vadon termő kaucsuk nyerésének növelése érde­kében. A termesztett kaucsuk elő­térbe nyomulása előtt, ami az első világháború után következett be, a brazíliai vadontermő kaucsuk látta el elsősorban nyersanyaggal a világ kaucsukiparát. Brit-Malaga és Holland-India termesztett kau­­csukja azonban a vadkaucsukot teljesen kiszorította, úgy, hogy a jelenlegi világháború előtt Brazília alig 2 százalékkal részesedett a vi­ BERLIN A ruházat védelme a férgek ellett A német folyóiratok beszámolnak arról, hogy a ruhákban lappangó férgek gyökeres elpusztítására és a ruhák újból való eltetvesedésének­ megakadályozására sikerült végre kitűnő hatóanyagot találni. Ennek elsősorban azért van nagy jelentő­sége, mert a tetvek a kiütéses tífusz legfőbb terjesztői. Ez a hatóanyag olyan vegyi szer, amellyel a ruhá­kat, elsősorban a fehérneműt im­pregnálják. A textilanyagokat a vegyi anyagból és vízből előállított oldatba mártják, majd megszárítják s úgy veszik használatba. A test melegének hatása alatt az oldat gő­zöket fejleszt, amelyek a ruhában lappangó összes tetveket megölik, másrészt a tetveket távoltartják. A ruhadarabokat időről-időre újból impregnálni kell, hogy ismét gőzök keletkezzenek és ezek kifejthessék a megfelelő hatást. i­ lág kaucsukterrmelésében. Henry Ford már a harmincas években Brazíliában, a vadkamerák egykori Eldorádójában, hatalmas fumil­tetvényeket létesített. Miután a gumifa azonban csak hat év múl­tán hoz először termés, ezek az ültetvények csak 1940 óta adnak számbajövő kaucsukmennyiséget. Az amerikaiak most lázasan ipar­kodnak azon, hogy a nagy gumi­hiányt részben a Ford-féle Amazo­­nas-vidéki ültetvények kiterjeszté­sével fedezzék. Valóságos kis kau­­csukállam jött létre itt az Amazo­nas trópusi területein, amelyet Fordijának neveztek el. Az ameri­kai kormány intervenciójára most 10.000 új munkást indított útnak a braziliai kormány ezekre a kau­­csukültetvényekre. De az amerikai kormány ezzel sem elégszik meg és az 1943-as év folyamán további 60.000 új munkást kíván küldeni a nagy kaucsukültetvényekre. Ugyancsak a legnagyobb mérték­ben fokozni akarják a vadkaucsuk nyerését az Amazonas-vidéki őser­dőkben. A vadkaucsukot repülőgé­pen szállítják a Csendes-óceán és a Karibi-tenger kikötőibe, hogy a kaucsukszállítmányok min­él ha­marabb eljussanak az USA gyárai­hoz.

Next