Ujság, 1943. október (41. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-01 / 222. szám
PÉNTEK, SMS OKTÓBER , ÚJSÁG Eszperantó vagy más? A háború után fokozottabb mértékben szükség lesz idegenreyel▼ekre a külföldi érintkezésmegélénkülése folytán. Különös hogy az egyszerűsítés és racorválás mai korszakában még mindig nem tudták megvalósítani azt a gondolatot, amit legutóbb egyik beszédében Churchill angol miniszterelnök is felvetett, hogy az államok megállapodnak egymás között egy általánosan használandó nyelvben — természetesen csak a nemzetközi viszonylatok számára. A nemzetek féltékenysége és annak tudata, hogy egy iidegen nyelv ilyen fokú használata nagy befolyást gyakorolna a többi nemzeti nyelvre, különösen a kis nemzeteket visszariasztóa attól, hogy egy más nemzet nyelvét erre a szerepre elfogadják. Hiszen a magyarság is mindig berzenkedett attól, hogy a volt ositrák-magyar monarchiában a német nyelv legyen a hivatalos nyelv, például a hadseregnél és ennek a nyelvnek a hatása erősenérezhető a magyar nyelvben. Hasonló okból nem helyeselhető egy nemzeti nyelv leegyszerűsített alakja sem, mert még az is túl sok előnyt nyújtana az illető nemzet tagjainak a többivel szemben. Ezért szükséges már most napirenden tartani ezt a kérdést is, mert nem szabad, hogy ilyen, minden nemzet kultúráját is érintő kérdésben egyszerűen hatalmi szóval döntsenek az érdekelt kis népek meghallgatása nélkül. Akármilyen jól esnék egyes olvasótársaimnak, ha erre a szerepre például az angol nyelvet vagy annak egyszerűsített alakját jelölnék ki, az a nagy többség — magam is ezek közé tartozom —, amely évek munkája után is nehezen tanul megegy idegen nyelvet, háttérbe szorulna. A cél pedig a könnyítés és racionálás lenne. De nemzeti szempontból is hátrányos lenne, ha egy másik nemzet nyelvének hivatalossá tételével ilyen döntő befolyást engednénk. Jellemző, hogy a német és angol nyelvből már a mostani ■Jiáboru előtt készített egyszerűsített tervezeteket sem fogadták el azok, akik legjobban érdeklődtek e kérdés iránt, sőt maguk az angolok és németek is, ha már ilyen kisegítő nyelvvel foglalkoztak, a már kipróbált, több nyelv alapján szerkesztett, élő szóval és írásban, sőt irodalomban is egyaránt használatba vett eszperantó nyelvet tanulták meg. Ezt a nyelvet még a munkások is meg tudják tanulni szabad idejükben és az általuk tartott kongresszusokon teljesen kiküszöbölték M OLVASOM OLVASÓHOZ a sok időt rabló és félreértésekre alkalmat adó tolmácsolásokat. Időmegtakarítás, egyszerűsítés céljából, de főleg nemzeti érdekből is ajánlatos lenne, ha a kis nemzetek körében, így Magyarországon is nem maradna ez az ügy műkedvelők kis körére bízva, hanem sokan mellé állanának és az összes ilyen nyelvtervezetekből a legjobban bevált és elterjedt eszperantó nyelv megtanulásával és gyakorlásával készülnének fel a jövő feladataira. A fővárosi Népművelési Bizottság októberi munkarendjében már szerepel ennek a nyelvnek tanítása. Kovács Károly bizonyos hangnemben. Sajnos, azonban ezt a hangnemet a legtöbb szülő nem tudja megtalálni. Kérem a t. szülőket ne nehezteljenek meg ezért a levelemért. Egy régi előfizető 15 éves fia a dolog. De bizony, ez a sok puskával és nagy előtanulmányokkal megírt szinikritika „magas“ a mi közönségünknek, amely mégis csak azért ül le a színházi székre, hogy szórakozzon és nem azért, hogy a naturalista, vagy a realisztikus színjátszás előnyeiről és hátrányairól elmélkedjék. Bizony, Szerkesztő uram, a szinikritika kinőtt közülünk, szegény földi halandók közül és elillant, bel, fel, egészen az Olymposra. Ott trónolnak a színikritikusok és ott gyártják — szinte már azt merném mondani: egymás számára — szinikritikáikat, amelyeket illő tisztelettel olvas el a színház járó ember, de nem tud kiokosodni belőlük. Mert a színikritikákban jelzett hibákat nem látja, vagy nem úgy látja, vagy észre sem veszi, esetleg észreveszi, de kicsinynek találja, vagy pedig egész egyszerűen nem érti, mit kifogásol a színikritikus. Népszerűbb kritikát kérünk, olyan kritikát, amelyet a színikritikusok nem egymásnak, hanem nekünk, szegény földi halandóknak írnak. Kiváló tisztelettel Istvánffy Gyula, régi olvasójuk. A szülő és a gyermeke Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Már hetek óta figyelem minden pénteken az Újság hasábjain megjelenő hozzászólásokat a gyermek nevelésének problémájához. Magam is érdekelt fél vagyok. 16 éves vagyok, sokat sportolok. Tudom, hogy mi az, ha valakit megvernek, mert 13—1S éves koromig alig volt nap, amikor nem kaptam verést. Nem állítom, hogy mindig igazságtalanul, mert néhányszor megérdemelten. Most már érettebb fejjel merem állítani, hogy a verés nagyon rossz hatással járt. Elősször is azzal, hogy nem tudtam és nem is tudok őszinte lenni még ma sem a szüleimhez. Engem sohasem az ütés fájdalma bántott, hanem az, hogy ok nélkül kaptam a verést. Ilyenkor félrevonultam és keserű fájdalommal elhatároztam, hogy engem mégsem fognak legyőzni. Még ma is tudom, mi az, ha 16 évem ellenére a vendégek előtt rám szólnak. Olykor szeretném az illetőnek az arcáról a bőrt lenyúzni. Vannak bizonyos kérdések, melyekre a szülők azt mondják: „Neked ezt még nem kell tudnod“ Ezt nagyon is hiába mondják, mert azt a gyerek barátaitól és még a jobbik esetben a lexikonokból tudja meg. Én sebész akarok lenni. Szüleim ezt nagyon jól tudják, mindazonáltal eddig nem vették szívesen, ha ilyen irányú könyveket olvastam. Azt mondották ugyanis, hogy „Te ezt úgysem érted meg!“ Nos, erre én a könyvet titokban mégis elolvastam. De száz szónak is egy a vége: nem szabad a gyermeket megverni, pláne minden kicsiségért. Már minden kis 5—6 éves gyermekkel lehet beszélni de ÚJSÁG Az idegen nőm Dosztojevszkij Fjeder Mihajlovics — Bocsásson meg, de kegyetlenül ténd, fiatalember... — Ó! — Ós Bobinkin falában elevenség támadt. Az ajtó kinyílt. Hangok hallatszottak. .. — Ó, nem ő az! Nem ő! Megismerem a hangját; most hallottam, nem ő az — mondotta a mosómedveprémes ur és az arra olyan fehér volt, mint a zsebkendője. — Hallgasson! « » A fiatalember a falhoz támaszkodott. — Uram, én megyek. Nem ő az. Nagyon örülök. — Jól van, jól van, csak menjen. — Miért áll még itt? — Mi köze hozzá?! Az ajtó kinyílt és a mosómedveprémes úr, nem bírva már magával, lerohan a lépcsőn. A fiatalember mellett elhaladt egy hölgy meg egy ur A szívverése megállt . .. Nagyon jól ismert női hang ütötte meg a fülét, meg egy rekedt férfihang, melyet egyáltalában nem ismert. — Nem baj, mindjárt iderendelem a szánt — mondta a rekedt hang. — Ót Nem bánom, beleegyezem. Rendelje ide a szánt. — Nyilván lenn áll már. Tüstént jövök. A hölgy magára maradt. — Ohafira! Hova lettek az esküid? — kiáltotta a bekecses fiatalember és megragadta a hölgy kezét. — Ó! Ki az? Maga az, Trogorov? Istenem! Mit keres itt? — Kivel volt itt? — Hiszen a férjem volt! Menjen, menjen! — Mindjárt visszajön . .. Polovicinéknál voltunk! Menjen! Az Isten szerelmére, menjen már! — Polovicinék három héttel ezelőtt elköltöztek innen! Tudok mindent! — Ó! — A hölgy elrohant a kapu felé. A fiatalember utána sietett. — Ki mondta önnek? — kérdezte a hölgy. — A férje, nagyságos asszonyom! Iván Andrejevics! Ő is itt van! Szemtől szemben áll kegyeddel, asszonyom! Iván Andrejevics csakugyan az ajtó előtt állt. — Á! Maga az? — kiáltotta a mosómedveprémes úr. — Ah!Test vous? — kiáltotta Glafka Petrovny és nem színlelt örömmel sietett eléje. — Istenem! Mi nem történt velem! Polovicinéknál voltam, elképzelheted . .. Hiszen tudod, hogy most az Iszmailov-híd közelében laknak; mondottam már neked, tudod még? Ott szánt fogadtam és haza akartam vitetni magam. A lovak megbokrosodtak, eliramodtak, felfordították a szánt... száz lépésnyire ettől a háztól kirepültem belőle, a kocsist letartóztatták; egészen magamon kivid voltam; szerencsére Tvogorov úr éppen ... — Micsoda? Tvogorov ur sóbálványhoz hasonlított inkább, mint saját magához. — Tvogorov úr meglátott itt és haza akart kisérni"; de most már itt van maga és csak hálámat fejezhetem ki önnek, Iván Iljics ... A hölgy kezét nyújtotta az elámult Iván Iljicsnek s nem szorította meg, hanem jól megcsípte a kezét. — Trogorov ur, az ismerősöm! A Skorlupovék bálján volt szerencsém találkozni vele. Hiszen elmondottam! Nem emlékszel már reá, Coco? — No perzse, persze! Hogyne emlékezném? — mondotta a mosómedveprémes úr, kit Coco néven szólítottak. — Nagyon örülök, nagyon örülök! És melegen szorította meg Trogorov úr kezét. — Ki van itt? Mire véljem? Várom . . . — szólalt meg egy rekedt hang. A csoport előtt egy nyakigláb úr állt, elővéve a borgnetjét és figyelmesen vette szemügyre a mosómedveprémes urat. — Á, Bobinkin úr! — csicseregte a hölgy. — Honnan? Érdekes találkozás! Képzelje csak: majdnem az életemet vesztettem ... De itt van a férjem, Iván! Bobinkin úr a Karpovék bálján . .. — Ó, nagyon, nagyon örülök! Mindjárt hozok kocsit, kedvesem! — Tedd meg, Iván, tedd meg! Halálra vagyok rémülve; reszketek és remegek. Sőt rosszul érzem magam .. . Ma este az álarcosbálon! — súgta oda Trogorov úrnak. — A viszontlátásig, Robimcin url Találkozunk holnap Karpovék bálján. — Nem, kérek bocsánatot. Holnap nem lehet. Kénytelen ,vagyok holnap ha ma nem . .*- Robinkin úr mormolt még valamit a fogai közt. Összeillette hatalmas csizmája sarkát, felült a szánra és elhajtatott. A kocsi előállt, a hölgy felszállt. A mosómedveprémes úr ott állt,olyan ember benyomását tette, aki nem képes moccanni sem; bután nézett a bekecses úrra. A bekecses úr nem éppen szellemesen mosolygott. — Nem tudom . .. — Bocsánatot kérek. Nagyon örülök, hogy megismerkedhettem önnel ~ mondta a fiatalember kíváncsian s kissé zavarodottan hajolva meg. — Nagyon örültem. — Úgy látom, elveszti a felső lábbelijét. _ • " •— Én? Vagy igen! Köszönöm, köszönöm! Mindig is akarok már gimissárcipőt venni... — A gumicipőben nagyon izzad a láb — mondotta a fiatalember, láthatólag határtalan együttérzéssel. — Iván! Jösz-e már? — Úgy van, izzad! Mindjárt, szivem, mindjárt! Oly érdekes beszélgetésben vagyunk! Így van, nagyon helyesen jegyezte meg: a láb izzad. De most már bocsánat, kénytelen vagyok . . . — Ó, kérem szépen! — Rendkívül örültem, hogy megismerkedhettem önnel. A mosómedveprémes úr felszállott a kocsira, a lovak elindultak, a fiatalember még mindig ott állt és csodálkozva nézett a távozók után. * (Folytatása kör ) Több elfoglaltságot az iskolásokmnak Az iskolai szünidő két hónappal történt meghosszabbítása meglehetős nagy probléma elé állított bennünket szülőket. Egész sereg kérdés mered elénk gyermekeinkkel kapcsolatban. Hogyan pótolják majd az elmulasztottakat, nem lesz-e káros hatással rájuk az iskolától való túl hosszú távolmaradás stb., stb. A rádióiskola kétségkívül javít valamit a helyzeten, de én úgy látom, ez nem elegendő. Nem tudom más szülőknek milyen tapasztalatuk van, én azonban azt látom, hogy az én két fiamat (egyik 13, a másik 16 éves) nem elégíti ki a rádióiskola, ők maguk mondják, hogy túl sok a szabadidejük, pedig koruknak megfelelően eleget olvasnak, idegen nyelveket tanulnak, sportolnak. Elfoglaltságot akarnak, mégpedig szellemi elfoglaltságot. Mit kellene itt tenni? Akinek anyagilag futja, házitanítót vehet, de mit csináljunk mi, azok a szülők, akik nincsenek ilyen kedvező anyagi helyzetben. Minden jó tanácsért, jó ötletért velem együtt nagyon sok szülő hálás lesz. K. Mártonná (Kama) A közönség és a szinifikiuista Kedves Szerkesztő úr! Csak nézem higgadt szemmel azt a nagy vitát, amely a Hamlet körül alakult ki. S mindez a nyilvánosság előtt... Nos, kedves Szerkesztő úr, én azt hiszem, itt mindenről szó van, csak a közönség érdekeiről nem. Mert — szinhizjáró ember vagyok ! Így régi tapasztalataim vannak ezen a téren — a színikritikusok ezerféle puskával mennek el a premierekre, ilyen és olyan szakkönyvet olvasnak ki, aztán szinte egymást licitálják túl szakértelem terén. Amit azonban csinálnak, az kezd nagyon is magánüggyé válni. Ez még nem lenne baj, ha — mint fentebb említettem — nem a nyilvánosság előtt folyna le Jó könyvet a munkásember vezébel Tisztelt Szerkesztőség! Soraim bizonyára nem mondanak újat önöknek, mert előttem már mások is írtak erről a problémáról. De ismét fel szeretném hívni az illetékesek figyelmét az alábbiakra. Tehát a könyvről szeretnék szólni a munkásság szempontjából. Hogy nincs elég könyv? Azt nem mondhatjuk! De azt, hogy nincs elegendő jó és komoly olvasni való, azt jogosan panaszolhatjuk. Az úgynevezett szépirodalmi könyvek között is nagy számmal találjuk a limonádé tartalmú könyveket. Pedig ezek írói ugyanazzal az erővel írhatnának a nép szélesebb rétegeinek megfelelő könyvet. Hogy a „ponyva“ miért terjedt el annyira a munkások körében? Azt mindannyian tudjuk. Olcsósága folytán mindenki könnyen hozzájuthatott és kismérete miatt zsebben is lehetett hordani. Éppen ezért a munkába járó emberek nagy része, kik csak a villamoson, vagy rövid ebédidejük alatt érnek rá olvasni. » vettek, illetve még mindig nagyszámmal fogyasztják ezeket a romboló hatású könyveket. Biztosra veszem, ha lennének hasonló méretben és azért komoly, tanulságos füzetek, a ponyva végkép megbukna. A ponyvához azt szeretném hozzáfűzni, hogy a tiltórendelet csak a ponyvaregényeket olvasó emberek zsebéből vesz ki pár garassal többet. Mert a három pengőn felüli, regényeket korlátlanul lehet árusítani. Már most a kis 20—30 filléres könyveket kicsit kibővítik és nagyobb hasznot húzva, tovább mételyezik vele a népet. Ez a hárompengős ár azonban még mindig , olcsóbb, mint a rendes jó könyvek és a szegényebb ember, ki olvasási vágyát (ami az utóbbi időben hihetetlen nagy méreteket ölt) akarja kielégíteni, kénytelen ezeket regvenni. Ennek a leküzdése oly módon volna lehetséges, ha az illetékesek olcsóbbá tennék a jó könyveket vagy munkáskönyvtárakat állítanának fel, ahol megtalálnánk a minket érdeklő és kielégítő könyveket. Teljes tisztelettel Loché István is a a munkát. A telefonautomata Tekintetes Szerkesztőségi A telefonautomatában benne maradt a pénz — nem újság. Az ottlevő szekrénykébe beledobtam erre vonatkozó panaszomat, címemmel. Kaptam is egy újfajta elintézésválaszlapot: „Felszólamlására" kötelezettségünk elismerése nélkül megtérítünk g0 fillért oly módon, hogy a lakhelyéhez legközelebb eső olyan dohánytőzsdében, melynek portálja „Telefonautomata térítési lapok itt beválthatók“ figyelmeztetőtáblával van ellátva, jelen levelezőlap átadása ellenében egyszer „díjmentesen telefonálhat"..... Nos, végigjártam a Szent Istvánkörút—Személynök—Fálk Miksauttca — Honvéd utca —Szemere-utcai részt, de sehol ilyen táblát nem láttam. A trafikos, ahova bementem, nevetve mondotta: „Erről az újításról nem tudok, de akkor se fogadnám el, ha tudnék róla, mert én postán adom fel a telefonautomatapénzt, hát erre külön futárt vegyek, aki elviszi?!“ Talán kimaradt valami a nyomtatott lapon? Csak nem az, hogy ezeket a lapokat a Holdban lévő főutcai trafikok váltják be? Mert Budapesten erre nincsen mód. Kiváló tisztelettel R D. (Rothermere utca)