Ujság, 1943. október (41. évfolyam, 222-247. szám)

1943-10-03 / 224. szám

13 S­ZÍNHÁZ Zenei twitok. XXIII. Kedves Barátom! „Mű­során szerepelt: Bach nagy kromatikus fantázia és fugája, D. Scarlatti két kisebb zongoraszonátája, majd Beetho­ven Appassionata-szonátája, to­vábbá szünet után Chopin, Liszt és Debussy néhány szerze­ménye.“ Vagy pedig ... „Műsorán szerepelt: Händel D-dur hegedű­szonátá­ja, Bach Chaconne-ja, majd Brahms G- dur szonátája, továbbá szünet után Paganini versenymű­vének 1. tétele és Hubay III. Csárda­­jelenete.“ Vagy pedig . .. „Műsorán szerepelt, ez meg az, továbbá emez meg amaz . “ Nem tagadom, van eset, ami­kor kívánatossá, sőt szükségessé válik egy-egy előadóművész nyomtatott műsorának mara­déktalanul teljes idézett­ kiszer­kesztése. De mikor? Ha a „művek sora“ ezt a szö­veghű leközlését valamiképpen indokolja, jóban, rosszban rend­kívüli s emiatt rögzítést köve­tel. Erre szép és szellemes rend­jével méltó. Vagy ezt feddő ér­­telemben kihívja. Akár úgy tű­nik fel, hogy egészében véve mintaszerű, ötletesen összehan­golt és kiegyensúlyozott, vonal­rajzában formás és hézagtala­­nul tartalmas. Akár azzal hívja fel figyelmünket, hogy minőség vagy mennyiség dolgában elhi­bázott s ekként riasztó például szolgál. Beajánló vagy eltaná­csovi irányzattal bár, de egy­aránt el nem hallgatható. Más és magasabbrendű szem­pontra térek át. Érthetővé komolyodik ez a „Műsorán szerepelt“ még ak­kor, ha a számok egyéni kivá­lasztása és célzatos felépítése olyannyira jellemzi az előadó­művészt, hogy mindez már puszta és rideg adatszerűségé­­ben is kifejezően, sőt magyará­zóig hat: mintegy önmagában és önmagáért beszél, összessé­géből tervezet, gyönyörködtetve tanító szándék és világos vezér­­eszme sugárzik felénk. S ez a mű­­sorkom­pozíció feldolgozat­lan merő némaságában is ele­gendő fényt vet az előadó zene­művész ízlésére, akarására . . . Tehát olyankor, ha a műsor »— programmá mélyül el! Maga módján bizony az elő­adóművész is komponál: mű­vekből komponálja meg műso­rát. .Kiválaszt S az újabb lélek­­tan eléggé bőven elemezte már, hogy mindennemű kiválasztás mily tájékoztatóan jellemzi a kiválasztót. .Jellemzi — ebben a jelen esetünkben — a szürke átlagművészt, aki szürke átlag­­műsorral sompolyog közönsége elé. Jellemzi a közömbös, ha­nyag vagy tudatlan előadót, aki pályatársait utánozza, műsorter­­vezeteiket lemásolja, mindenkor az éppen közkeletű készletből merít csupán. De jellemzi a bá­tor felfedezőket is, akik nem haladnak lehengerelt kényelmes utakon, hanem friss csapást törnek a múlt és jelen zeneiro­dalmának rengetegében. Vannak a maguk lábán ke­resni, kutatni restek, ezek a mindenkori elődök jól kitapo­sott nyomában cammogok és tulajdon nyomot sehol sem ha­gyok. Ásítozva lesik a kész ered­­ményt, a már kipróbált és be­vált zeneműveket a mások si­kerének biztos letéteményeseit Lusták művelődni, saját szem­mel fürkészőleg beletekinteni a zene ismeretlen világába . . . Mi­nek? Megteszik mások! .. Ők azok, akik Schubert hatszázhá­rom dalától huszonhármat is­mernek s tizenhármat énekel­nek csupán. Legfeljebb ennyit . . . Ők azok, akik Domenico Scar­latti négyszáz körül leltározott zongoraszonátái közül hármat tanulnak meg, mert átlagosan így összegezhetik maguk ré­szére egy-egy „kiadós“ műsor­­számmá. Ennyit viszont feltétlenül megtanulnak. Hiszen divat. Il­lik! .. . S dicsérendő igyekezetre vall. . . Haydn hetvenhét vonósné­gyesműve — mintha egyetlen­egynek kivételével nem is létez­nék! Kizáróan csak azt a bizo­nyos D-dúrt halljuk, azt nyag­­gatják mindenfelé. Amig majd valamelyik vállalkozó szellemű vonósnégyes társaság másikkal nem lép elő s némi változatos­sággal meg nem örvendeztet minket... Hacsak rövid időre is . . . Mert feltűnőbb sikere ese­tén bizonyára ezt a másikat is ugyanúgy kizárólagosítanák a konok örök utánzók. S további hosszú évadokon keresztül ez­zel az egykével utazgatnának városról-városra — csömörből­­csömörbe hajszolt hallgatósá­guk elé. Bár­ ,erre tekintünk, akár Mozart szimfóniáit vesszük szemügyre, akár Schumann vagy Albeniz zongoraműveit: a következő évadban mindig meg­találjuk az előző évad személyes sikerének személytelenül töme­ges haszonélvezőit. Ők a ma­kacs koptatók és lejáratók, akik menthetetlenül rátelepednek az efféle „Hummel-rondókra“ ... Irgalmatlanul műsorukra tűzik s közprédául fogyasztják vala­mennyien . .. Pedig a gyanútlan hangversenylátogató még azon csodálkozik, miért is akad min­den évadnak egy-egy kirívó di­vatdarabja!? Nem győzi fur­csáim a sors szeszélyes játékát, az eleinte mulatságos, később azonban vajmi keserűen untató véletlent. „Ejnye, tavaly Schu­mann karneválját játszotta ap­­raja-nagyja s ezidén Chopin h­­moll szonátája a jelszó!“ Vi­szont, ha bölcselkedésre hajla­mos a naiv illető, még korszel­lemet is szimatolgat itt s a tü­netek rejtett indokait vizsgálja. Holott elsősorban az igazi kor­szellemet kéne megkülönböztet­nie a múló divattól, másodsor­ban pedig a divat szélesebben hömpölygő hullámait a diva­­tocskák bodros habjaitól! Indulatba jöttem, kedves Ba­rátom. De nem­ vennéd rossz néven s velem éreznék ha egy­­egy évad folyamán tizenkétszer kéne végigszenvedned Liszt kö­zel félórás h-moll szonátáját — csakis azért, mert elmúlt ősszel őszinte érdeklődéssel hallgat­hattad végig X. Y. színesen át­élt értelmezésében. Most azonban kellőre lehig­­gadtan kerülök vissza témám­hoz. Mondottam tehát, hogy bizo­nyos esetekben találóan jel­lemzi az előadóművészt műso­rának szószerint puszta elismét­­lése is. Találóan jellemzi — de csakis az igazán hozzáértők számára! A bennfentes olvasó maga is eligazodik e száraz adathalmazban és gyorsan vonja le következtetéseit. Képzeleté­ben kirajzolódik és alakot ölt az illető előadóművész egyénisége. „Efajta jellegű műsort csakis efajta természetű muzsikus ál­líthatott ősszel“ A laikus olvasó ellenben te­hetetlenül szemléli az efféle fel­sorolást, amely zsúfolt név- és címjegyzékével semmit sem mond neki. Néma. Éppen ezért: Ne említs kritikádban műsor­­számot, ha nincs hozzá meg­jegyeznivalód! Akár a művet veszed elő s igy közvetlenül és külön foglalkozol vele. Akár az értelmezéséhez szólsz hozzá be­hatóbban, főként előadásbeli problémáira szorítkozol s ek­ként közvetve tárgyalod csupán. Irtsd ki írásodból mindazt, ami szervetlen anyagként fel nem emésztődik benne és élő szervezetében holt­pontokat al­kot. Ilyen anyag — a művésznév és darabcim, amig nem lénye­­gesited többé az üresen kongó névnél és címnél. . . Amig nem töltöd meg felismeréseid busá­val, vérével... Amig nem ágya­zod bele személyes tapasztala­taid, élményeid meleg testébe. S még egyet, mert ezt a foly­tatásokban küldött szerény kis zenekritikai esztétikámat ezen­nel lezárom. Kerüld a véleményalkotás csupasz végszavait, a „jó“ , és „rossz“, a „szép“ és „csúnya“ polárisan ellentétes határállo­másait. Túlságosan általános ke­letű jelzők ezek, semhogy kife­jezően és egyéb jelenségektől elhatárolóan megkülönböztető szín és erő lakozzék bennük! Végösszegek ezek, az ihletett és harcos íróhoz méltatlan, mert józanul primitiv végösszegek, amelyek számadásán kivü­l fek­szenek már. S utolsó során túl adódnak össze . .. Láthatatlanul, ámbár kétséget kizáró pontos­sággal . . . Megtárgyalásodban elmész az utolsó lépésig. De ezt az utolsó lépést már­­ az olvasód tegye meg, amikor bizonyításod záró­mondatához érkezvén önkénte­lenül szülheti le benyomását: „Mindezek szerint ez a teljesít­mény alig lehet más, csak­­ jó!“ Odáig elvezeted. Ámde a végső szentencia lefejtését oly félreérthetetlenül és elkerülhe­tetlenül könnyűre kell szabnod, hogy ez már nem is tehet a sa­ját feladatod ... Ennek magától kell adódnia ... Előző ábrázolá­sodnak és okfejtésednek egye­temes tartalmából . .. S ez az érett gyümölcsként önként lehulló pontos végered­mény — a te jutalmad... A végső véleményedig töprengsz, küzdesz, de a végső véleménye­det — ajándékul kapod ... Szívélyesen üdvözöl Jemnitz Sándor ÚJSÁG VASÁRNAP, 1943 OKTÓBER 3 Kodály Zoltán a kolozsvári egyetem tiszteletbeli doktora A kormányzó a kultuszminiszter előterjesztésére megengedte, hogy a kolozsvári egyetem Kodály Zoltánt a magyar zeneköltészet és magyar népdalkutatás terén szerzett érde­meiért a bölcsészeti tudományok tiszteletbeli doktorává avassa és részére a tiszteletbeli doktori okle­velet kiszolgáltassa. DIANA fehérneműszalon divatbemutatója október 4, 5 és 6-án. IV., Petőfi S.­u. 12. félem. BEJELENTÉS: Tel.: 380- 090 Meghalt Lothar Rudolf Szombaton reggel 78 éves korá­ban Budapesten meghalt Lothar Rudolf dr., a kiváló író. Lothar írta D’Albert Jenő világhírű operá­jának, a Hegyek aljá­nak szövegét. Sok színművet, operaszöveget, könyvet, cikket írt és a német iro­dalomban évtizedekig nagy szere­pet játszott. Lothar, aki hosszú külföldi tartózkodása alatt is min­dig lelkes magyar maradt, öt év óta állandóan Budapesten élt. Hétfőn délben temetik a rákoskeresztúri temetőben, lenni, nem lenni! Klasszikus monológ-est a Zeneakadémián ok­tó 10-én este 7 órakor. Fellépnek: Dayka, Lobbi, Mészáros Ági, Sennyey, Szép Ilonka, Apáthy, Lehotay, Major, S­ngváry, Várkonyi. Konferál: Lobbi Hilda. Rendezi: Színházi Magazin hangversenyiroda Jegyek a jegyirodákban. HANGVERSENYEK RÓZSAVÖLGYI-HANGVERSENYEK Waldbauer-Vonósnégyes 5 estjére bérletek 50 P-től 15 P-ig. I. est okt. 28. Műsoron: Mozart: Divertimento 2 kürttel, Brahms B-dúr négyes, Veress: I. vonósnégyes. Zenekari bérlet. Vez.: Komor. Közr.: Zathureczky, Böszörményi Nagy, Ja­­nigro, Bár, Aladár, Waldbauerék stb. Bérletek 78 P-től 15 P-ig. * KONCERT SSL., Failoni Beethoven ciklusa a Bp. Hangv. Zenekarral. Bérletek legnagyobb része elkelt. I. Beethoven-est okt. 12. (V. 7.) I. és III. szimf., e-moll verseny (Engel Iván). Még néhány bérlet, egyes jegyek nagyteremben és kistermi jegyek. Koncert zongorabérlet BEETHOVEN ÖSSZES SZONÁTÁI Olcsó bérletek még válthatók. I. est okt. 28. Ungar Imre Beethoven—Cho­­pin-estje.1 V FÉH vonósnégyes V 1J bérleti hangú. A múlt szezonban a legnagyobb sikert elért vonósnégyes 3 bérleti estje: okt. 18. dec. 8. febr. 7. (Közr.: Dohnányi, Branca, Missulin.) „Élő lemezek“ monstre műsoros d. u. M. Müv. Háza, 10-én '/­3. ADY okt. 17. és költőkortársai legszebb verseit a legjobb előadók mondják: Makay Margit, Szörényi Éva, Gobbi Hilda, Maróik Annie, Szép Ilonka, Greguss, Major Tamás, Ungvári László, Pataky Jenő. (Z. Z.) Jegyek jegyirodákban is. DÁNIEL zongoraest 18-én Alharmonikusok—Dohnányi Műsor- Rach: f-moll. Brahms: B-dur, Beethoven: Esz-dur versenyek. (Mit irt az Újság) MÜNCHHAUSEN Gyönyörű színes film Münchausen- ról, a nagy hazugról. Pompa színé-*­szék, remek technika! 5. premierhét: Radius ANYÁMASSZONY KATONÁA Viharos sikerű, rendkívül muzsászos magyar film, a katonaélet gyögerei­ről és a szerelemről. 12. premierhét: Deák, Kaszb­a&t ftáfefeufe m&f v tíii-lV-.í; :-v::-VU ■" • • • , \ . Dizőzképzés kezdőknek és haladóknak a legmagasabb fo­kig. PÁRATLAN KÜLFÖLDI MÓDSZER. Ér­tekezés délután 2—4 óra közt: Szercsényi, V., Alkotmány-utCa 31. I. emelet 1. Csak rövid­en A rádió a Négyszemközt a könyv­társzobában című sorozatban vasár­nap, október 3-án 18 óra 30 perc­kor megszólaltatja a 80. születés­napját ünneplő Herczeg Ferencet, aki badacsonyi kurtáján fogadja Budinszky Sándort, a rádió ripor­terét és válaszol a feltett kérdésekre. * Székely György dí.-ral, a pécsi Nemzeti Színház igazgatójával Pécs város ötéves szerződést kötött a színház használatára. Ebből az első év próbaidő. Székely György igaz­gató 9.0.000 pengő forgótőkét kap a város közművelődési alapjából. * A miskolci Nemzeti Színház dísz­előadás keretében nyitotta meg az 1943—44. évi idényét. Földessy Géza igazgató üdvözölte a város közönségét, ismertette a jövő szini évad műsortervét, majd a társulat tagjai bemutatták Vaszary János Egy nap a világ című modern tör­­ténetét. ,4 D. Baán Ferenc vezetésével fil­mező magyar csoport befejezte a szófiai felvételeket és­­ hazaindult. A munkában lévő , ,Magyar-bolgár rapszódia“ belső felvételeit Buda­pesten a Hunnia-gyárban folytat­ják. •k Zenevilág Az Operálni­ műsortervezetén októ­ber 1-én Hegyek­alján, 8-án A csoda hegedű, 9-én Traviata, 10-ért délelőtt Szevillai borbély, este Don Carlos, 12-én Tristan és Isolda, 13-án Szökte­­tés a szorályból van kitűzve. * Rüth­feld Gábor oki. hegedűtanár a ta­ni­d őst megkezdte. Jelentkezés: Aggteleki­ u. 11. IV. 3. Tel.: 149-541. Harmónia 1943/44. évi „Harmónia“-bérlet elfogyott LINZ MÁRTA hegedű­estje okt. 13. V. 7. Műsor* Beethoven Kreutzer-szonáta, Händel-, Franek-, Sanmartini-, Liszt-, Linz­mű­vek. Berlini h­llarmonikusok Vez.: Ahendroth, okt. 14. V. 7. Múzeumi matiné - bérleti előadásra bérletek Harmó­niánál. * Marnitz-rendezés ÉRTÖL AZ ÓCEÁNIG ADY-EST OKTÓBER 9. ’/17 kor a Zeneakadémián. Közr.: Hid­­véghy Valéria, Lukács Margit, Med­­gyaszay Vilma, Miklós Lívia, Nagy­kovácsi Ilona, Szörényi Éva, Török Gizella, Ákom Lajos, Baló Elemér, Kántor Béla, Benyvay Andor, Mester György, Polgár Tibor, Szabó Sándor, Ujlaky László. Jegyek Marnitznál, József-körut 37. Tel.: 134-028 és a Zeneakadémián. KREUTZBERG IS.­IL. Uj műsorral. — Óriási érdeklődés. Jegyek Koncert, Harmónia, Rózsa­völgyi és jegyirodákban. Minden modell egyéni, új Ferda Manyinál SZÍNHÁZAK műsora Vasárnap, október 3. OPERA: Aida (H6). NEMZETI SZÍNHÁZ: Szilágyi Irma (Vfz. -Stuart Mária (6). NEMZETI KAMARA: Tacskó (3. %7). MŰVELŐDÉS HÁZA: A Katholikus Dlgozó Nők ünnepi előadása (H3). — Perparar és szerelem; A nürnbergi baba; A rázedett kádi (ti). MADÁCH SZÍNHÁZ: Délelőtt és este: Hsm­k­t (11. Hz). VÍGSZÍNHÁZ: Fekete Péter (3. Vili. PESTI SZÍNHÁZ: Warrenné mestersége 0 %7). UF MAGYAR SZÍNHÁZ: Mi az igzság? (3, W) A.UDRASSY SZINH.: Egy nap a világ (tk. 467). VIDÁM SZÍNHÁZ: Ballépés jobbra (3 VÍ). FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ: Déluta és este: F.év boldog pesti nyár 04-3­­6 KOMÉDIA ORFEUM: Uj figurák Ml W). RÉV (­PALOTA: Revüexpressz (Ml. Vt. FÉNYES-CIRKUSZ: Matthies tűzugró igrisei és a nagy októberi műsor Ml. színházak jövőheti másra OPERA: Ilető: Nincs előadás. Kedd: A kék­szakállú herceg vára. Székely fonó S­zerda: Krisztus. Csütörtök: Hegyek alján, éntek: A csodahegedű. Szombat: Traviata. Vasár­­nap délelőtt: A szevillai borbély­ este? Rigoletto NEMZETI SZÍNHÁZ: Hétfő, kedd, csűrtök, péntek, szombat és vasárnap este: Stuart Mária. Szerda este és vasárnap dután: Szilágyi Irma. NEMZETI KAMARA: Minden este és vasár­nap délután: Tacskó. MŰVELŐDÉS HÁZA: Hétfő és vasárni este. Perpatvar és szerelem; A nürnberg baba; A rászedett kádi. Kedd: Táncests zerda­ és péntek este. ..Kard és kereszt (­inmit­­előadás). Csütörtök: Hangverseny. Szom­bat: Vidám őszi est. Vasárnap­élután: Élő hanglemezek. MADÁCH SZÍNHÁZ: Minden este és vasár­nap délelütt: Hamlet. VÍGSZÍNHÁZ: Egész héten minden ste él vasárnap délután* Fekete Péter. PESTI SZÍNHÁZ: Minden nap este évasár­nap délután: Warrenné mestersége ANDRÁSSY SZÍNHÁZ: Egész héten mindett ed­e és vasárnap délután: Egy nap világ. VIDÁM SZÍNHÁZ: Minden este és háznap délután: Ballépés jobbra. FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ: Egy hé­ten minden este vasár­ és ünneplő dél­után: Egy boldog pesti nyár. KOMÉDIA ORFEUM: Minden este,szerda, szombat és vasárnap délután Ui­gurák. REVÜ PALOTA: Minden nap este, csörtök, szombat és vasárnap d. u.: Revü F ressz. FÉNYES-CIRKUSZ: Mindennap délü­n és este: Matthics tűzugró tigrisei, és nagy októberi műsor.

Next