Ujság, 1943. november (41. évfolyam, 248-264. szám)

1943-11-03 / 248. szám

várhatók, amely Capuától és Foggiá­tól, illetve Szardíniától és Korziká­tól 200—300 kilométernyire terül el. Ez a terület megfelel Olasz­ország egész nyugati partjának és a keleti part középső harmadának. A Nationalzeitung vezércikkírója sze­rint Dél-Franciaországban csak akkor várható invációs kísérlet, ha a szövetségeseknek már sikerült Észak-Olaszországban szilárdan meg­vetni a lábukat * JÁTÉK A BIZOTTSÁGOKKAL: Így aposztrofálja gúnyos hangon a német sajtó a moszkvai konferen­cia határozatait, különösképpen annak a bizottságnak a felállítá­sára vonatkozó határozatot, amely Ausztria függetlenségének helyre­állítására lenne hivatott. Az An­­schlusst az Ostmark népe kívánta — állapítja meg­ a német sajtó — és így minden olyan tendencia, amely Ausztriának a Németbiroda­lomtól való elválasztására irányul, nem egyéb propaganda manőver­nél, amelynek az a célja, hogy az egyenetlenség magvát igyekezzék elhinteni a Német birodalomban. Az osztrák kérdés felvetésével, a né­met sajtó szerint, a konferencia azt akarta tüntetően dokumentálni, hogy módjában van Németország háború utáni alakulásáról döntenie Ugyancsak gúnyos­ hangon em­lékszik meg a német sajtó az Olasz­ország jövőjének megállapításán alakított szövetségközi bizottságra is, amelyben Jugoszlávia és Görög­ország képviselői is­ helyet kaptak A német sajtó megállapítása szerin ez a tény a Badoglio-kormányt igen kínos helyzetbe hozta. Hasonlókép­pen irónikus hangnemben emléke­zik meg a német sajtó „a háborút bűnösök“ kiszolgáltatásának köve­teléséről és ezzel kapcsolatban arra a körülményről, hogy a határozatok a kiszolgáltatás és a megtorlás módjait oly részletesen szabályoz­ták, mintha ezek a „bűnösök“ máris a kezükben volnának, holott ezek a férfiak irányítják Németország és Olaszország politikáját és éppen ellenkezőleg, az angolszász plutokrá­­ciák és a bolsevizmus exponensei tekintendők háborús bűnösöknek. * A BADOGLIO-KORMÁNY átala­kulásáról érkezett jelentések szerint Badoglio legközelebb kiszélesíti kor­mányát s abban részt fog venni a demokratikus irányzat két vezető személyisége, az emigrációból haza­tért Sforza gróf és Benedetto Croce, az ismert olasz gondolkodó. Sforza gróf a Newyork Times tudósítójá­val folytatott beszélgetésében nagy­­ tisztelettel és csodálattal nyilatkozott Badoglio személyéről, azonban ki­jelentette, hogy a marsall környe­zetében, érzése szerint, „rosszindu­latú tanácsadók“ találhatók. Sforza eme kijelentése szerint éppen ez oknál fogva nem hajlandó belépni a Badoglio-kormányba. Sforza sze­rint a­ szövetségesek még mindig megtűrnek hivatalos tisztségekben olyan személyiségeket, akiknek az a célja, hogy a demokratikus irány­zatot diszkreditálják. „Nem kétel­kedem benne" — mondta Sforza gróf a Newyork Times tudósítójá­nak —, hogy Badoglio marsall a fascizmust gyűlöli s megveti.“ Sforza gróf nyilatkozatával hozzák párhu­zamba azt a határozatot, amely szerint a fascizmus vezetőit is tör­vényszék elé fogják állítani. Szövetséges csapatok szálltak partra Bougain­ville szigetén Washington, november 2. (Bud. Tud.) MacArthur tábornok főhadi­szállásáról jelentik, hogy a szövetsége­sek a Salamon-szigetek elleni akciója tetőpontját érte el. Hétfőn erős tengeri kötelékek hadműveletei kezdtek Bougan­­ille, a Salamon szigetek legnagyobbja elött és több órán át tartó tüzelés után jelentős csapatokat szállítottak partra. A hadműveleteket erélyesen folytatják. Bouganville a japánok legjelentősebb támaszpontja a Salamon szigeteken Az eddigi hadműveletek során a szö­vetségesek a szigetcsoport többi straté­giai fontosságú bázisát már meg­szállták. cjl & fahérb egy ie Könyv a­ j&ISSSkaa ÚJSÁG SIS könyvtárából! ■ ~^P. _______________________ÚJSÁG___________ SZERDA, SMS NOVEMBER » Hivatalos közlemény a moszkvai értekezletről Német állásfoglalás a moszkvai határozatok ellen Eden és Hull az értekezletről Am­sterdam, november 2. (Német Távirati Iroda.) Mint a brit hír­szolgálati iroda Moszkvából jelenti, Eden az ottani angol és amerikai újságírók előtt a moszkvai értekez­let eredményéről nyilatkozva, a következőket jelentette ki: — Meg vagyok győződve arról, hogy leraktuk az alapkövét a há­rom szövetséges közötti együtt­működésnek s megteremtettük az alapját annak a jövendő béke­­szervezetnek és külpolitikai gépe­zetnek, amely nélkül sok kívánsá­gunk csak jó szándék maradna. Cordell Hull szerint az értekez­let megmutatta, hogy a „vezető,, államok elhagyták az „elszigetelő­Amsterdam, november 2. (Német Távirati Iroda.) Az angol félhiva­talos hírszolgálat hétfőn este kö­zölte a moszkvai értekezletről ki­adott hivatalos közleményt, még­pedig azzal a bevezetéssel, hogy ez a szöveg megegyezik azzal, amelyet Londonban fognak nyilvánosságra hozni. A közléshez képest Moszkvában október 19-e és október 30-a között összesen tizenkét ülést tartottak. A külügyminisztereken kívül még a következő államférfiak vettek részt az értekezleten: Az Észak­­amerikai Egyesült Államok részé­ről W. Averell Harriman észak­­amerikai nagykövet, John L. Deane. vezérőrnagy, Green H. Hackworth, James C. Dunn és más szakértők. Nagy-Britannia részéről Sir Archi­bald Clark Kert nagykövet, Wil­iam Strang, Sir Hastings Ismay altábornagy , más szakértők; a Szovjet­ Unió részéről K. E. Voro­­tilov tábornagy, A. V. Visinszka, Litvinov külügyi népbiztoshelyettes, vl. V. A. Szergejev kereskedelmi népbiztos, A. A. Grizlov vezér­­őrnagy, a vezérkar tagja, M. G. F Szoksz külügyi népbiztossági osz­­ályfőnök és más szakértők. A hivatalos közlemény kiemeli, hogy napirendre tűzték mindazokat a kérdéseket, amelyekről a három kormány tárgyalt. E kérdések kö­ül egyes kérdésekben végleges állásfoglalásra jutottak­ ,más kérdésekben megbeszélték ugyan az elvi döntést, azonban tü­zetesebb tanulmányozás céljából külön bizottságokhoz utalták, vagy pedig diplomáciai úton való elinté­zés számára tartották fenn. Ismét más kérdéseket — mint a közle­mény mondja — eszmecsere útján tisztáztak. Észak-Amerika, Anglia és a Szov­jet­ Unió kormányai — folytatja tovább a közlemény — szoros együttműködésre törek­szenek mindazokban a kérdésekben, ame­lyek a közös háborús erőfeszítése­ket érintik. Most történt azonban első ízben, hogy a három kormány külügyminiszterei abban a helyzet­ben voltak, hogy értekezleten ta­lálkoztak. Elsősorban a Németország és szövetségesei elleni háborús rendszabályokat vitatták meg. Végleges katonai hadműveleteket beszéltek meg, amelyekre nézve döntés történt és amelyeket máris előkészítenek, hogy megvessék az alapját a három ország közti leg­szorosabb katonai együttműködésé­nek a jövőben. A közlemény azután közli az északamerikai, brit, szovjet és csungkingkínai kormányok közös nyilatkozatát. Kiemeli, hogy ez a nyilatkozat összhangzásban áll a szövetségesek 1942 január 1-i és későbbi nyilatkozataival, mint pél­dául azzal, hogy a tengelyhatalmak ellen az ellenségeskedéseket a „feltétlen fegyverletételig“ kell folytatni. A közös nyilatkozat a következő­ket követeli: 1. A négy kormány közös cselek­vését, amely az ellenségeik elleni háború folytatására irányul, to­vábbra is fenntartják a béke és a biztonság megszervezése és meg­óvása céljából. 2. A kormányok, amelyek a közös ellenséggel harcban állanak, az délhez vezető magányos utakat­, hozzátette még, a legfőbb ideje an­nak, hogy az olyan államok, mint Anglia, Szovjet-Oroszország és az Egyesült Államok „ha egyáltalán együtthaladnak, akkor ezt tegyék meg, amíg nem késő“. Nyilatkozatának további során Hull kijelentette, hogy fenntartás nélkül támogatják azokat a fárado­zásokat, amelyek szorosabb nem­zetközi együtt­műkö­d­és ítélésére tö­rekszenek mind a háború folytatá­sában, mind a béke felépítésében s ennek megfelelően Csungking- Kína is csatlakozott a történelmi nyilatkozathoz. Mivel az elszigete­lődés elve helyett immár az együtt­működés elvét fogadták el a mion-ellenség fegyverletételének és le­szerelésének minden kérdésében kö­zösen járnak el. 3. Közös rendszabályokat hoznak abból a célból,­hogy megakadályoz­zák az ellenségre rótt feltételek meg­sértését. A negyedik pont hangsúlyozza egy olyan nemzetközi szervezet fon­­tosságát,­ amely valamennyi lelkeszerítő állam szuverén mi­nőségének elvén alapul és amelynek tagja lehet vala­mennyi ilyen állam, akár nagy, akár kicsi. Ennek a szervezetnek az a rendel­tetése, hogy megóvja a nemzetközi békét és a nemzetközi biztonságot. Az ötödik pont értelmében a négy kormány az általános biztonság rendszerének bevezetéséig kölcsö­nösen kikéri egymás véleményét. Szükség esetén a véleménycserébe a szövetkezeti nemzetek más tagjai is bevonhatók. A hatodik pont kimondja, hogy a négy kormány az ellenségeskedé­sek befejezése után katonai haderejét nem hasz­nálja fel más államok terüle­tén belül, kivéve a nyilatkozatban felsorolt eseteket és csupán közös megbeszé­lés után. Végül a hetedik pont kimondja, hogy a négy kormány egymással együttműködve, általános megálla­podást­ dolgoz ki a háború utáni fegyverkezések szabályozása céljá­ból. A közlemény ezután közli az északamerikai, a brit és a szovjet külügyminiszter megállapítását a szövetségeseknek Olaszország irányá­ban követendő politikájáról. Ez a politika „a fascizmus tökéletes meg­semmisítésén“ nyugszik. Több pont kimondja, hogy az olasz kormány a fascizmus ellen­ségeinek felvételével demokratikus arculatot fog nyerni, továbbá, hogy Olaszországban biztosítani kell a sajtó-, a vélemény- és a gyülekezési szabadságot. Valamennyi fascista intézményt be kell szüntetni. A fascizmus vezetőit és a fascista hadsereg tábornokait ki kell szolgáltatni. A közlemény közli továbbá, hogy a szovjetorosz, az északamerikai és a brit kormány megállapodott ab­ban, hogy „Ausztria 1938. évi bekebele­zését érvénytelennek és sem­misnek“ nyilvánítja és „egy szabad és füg­getlen Ausztriát“ állít fel. „Auszt­riát azonban“ — folytatja a köz­lemény — „emlékeztetik arra, hogy felelősség terheli, amelyet nem tagadhat le, mégpedig az a felelősség, hogy Németország olda­lán részt vett a háborúban.“ Ausztriát felszólítják ezután, hogy „járuljon hozzá felszabadításához“. Befejezésül a közlemény közli az értekezleten részt vett nemzetek nyilatkozatát, amely szerint „mindazokat a német tiszteket, közkatonákat és párttagokat, akik a megszállott területeken elkövetett ,rémtettekért­ felelő­sek — ideszámítandó a­­túszok kivégzése­ is — a fegyverszünet után az illető országokba szál­lítják, hogy ott ítélkezzenek fe­lettük“. (MTI) hotta­n, nem lesz nehéz a külön­leges katonai, politikai, gazdasági és szociális kérdések tekintetében­ is haladást elérni. A gazdasági tér A Wilhelmstrasse­n­ ként Hull utalt arra, hogy a Szop­­jet­ Unió a jövőben képviselve lett azoknál a nem formális megbeszé­léseknél, amelyeket Washingtonban már megkezdtek az Egyesült Álla­mok is Anglia között, így például a valutáknak háború utáni megszi­lárdítása kérdésében. (MTI) Berlin, november 2. Illetékes né­met helyről közült. A Wilhelmstrasse álláspontja a moszkvai nyilatkozat­tal kapcsolatban abban foglalható össze, hogy a hármas értekezlethez fűzött német várakozásokat a közle­mény teljesen megerősítette. A záró­közlemény olyan okmány, amely ratifikálja azt a tényt, hogy Anglia és az Egyesült Államok az erőviszo­nyok alapján már régen behódolt a Szovjet európai vezető állása előtt, egyidejűleg pedig ratifikáló okmánya annak, hogy Európét teljesen kiszol­gáltatták a bolsevizmusnak. A köz­lemény, berlini megítélés szerint egy­úttal a brit és amerikai politika tehe­tetlenségének és tanácstalanságának bizonyítéka. A részletek tekintetében rámutat­nak arra, hogy a világ elképedésére nem említették meg a Szovjet törek­vések által különösen érintett orszá­gokat, hanem csak Ausztriát, amely 1938 óta a Birodalommal elszakítha­Washington, november 2. (Bud. Tud.) Conaily szenátor, a szenátus külpolitikai bizottságának elnöke, a moszkvai közleménnyel kapcsolatban kijelentette, hogy ez az eredmény el­hallgatatja azokat, akik attól tartot­tak, hogy Oroszország különbékét Amsterdam, november 2. (Német Távirati Iroda.) Mint az Exchange Telegraph jelenti, a Times a moszkvai értekezlet eredményeit la­tolgatva, az értekezletnek messzire kimagasló legfontosabb gyakorlati eredményét abban látja, hogy a három hatalom Londonban közös európai tanácskozó bizottságot lé­tesít. Eltekintve a földközitengeri bizottságtól — amelyet még nem szerveztek meg —, az a bizottság az „egyesült nemzeteknek“ első közös szerve. Helyes és szükséges Amsterdam, november 2. (Német Távirati Iroda.) Mint az angol hír­szolgálati iroda Washingtonból je­lenti, az északamerikai fővárosban Berlin, november 2. (NST) A Wilhelmstrasse első állásfoglalása a moszkvai zárójelentéssel szemben a következő mondatban foglalható össze: A résztvevő hatalmak nem tudtak megegyezni egymással Mosz­kvában. Ezért kellett azután olyan terjedelmes formába önteni a záró­­jelentést, amely szinte vezércikk­­szerűen hat és ezért kellett a leg­több megvitatott kérdést régi nép­­szövetségi minta alapján külön­bizottságok elé utalni. Moszkvában kétségkívül a katonai kérdések ál­lottak az első helyen, nagy kérdés azonban, sikerült-e el is intézni azokat. A Wilhelmstrasse vélemé­nye­ szerint egyedül Olaszország és Ausztria kérdésében jött létre bizo­nyos megegyezés. Olaszországot il­letően a zárójelentés olyanokat mond, hogy alkalmat kell adni az olasz­ népnek akarata kinyilvánító­London, november 2. (Bud. Tud.) Winston Churchill az alsóházban nyilatkozatot tesz a moszkvai érte­kezletről. A nyilatkozat elhangzó­Moszkva, november 2. (NST) A Szovjet újságjai közül elsőnek az Izvesztija, a szovjet kormány hiva­talos lapja foglalkozik a három külügyminiszter közös deklaráció­jával „A moszkvai értekezlet jelen­tősége“ című vezércikkében. A vezércikk csaknem szó szerint közli Lisszabon, november 2. Washing­­oni jelentés szerint, ott már hét­­en elhangzottak az első kom­men­­árok a moszkvai egyezményhez, így magasrangú személyiség ár­tatlanul egyesült olyan szabad nép­szavazás útján, amelynél nagyobbat és hatalmasabbat el sem lehet kép­zelni. E tekintetben emlékeztetnek arra, hogy már az első világháború után demokrata uralom alatt népsza­vazás nyilatkozott meg Ausztriában a csatlakozás mellett, ezt azonban a Versailles­ parancsrendelkezések meg­semmisítették. Berlinben egészen furcsának­ mondják, hogy az Atlanti Chartára, való hivatkozással egy országra, „demokrata szabadságot“ akarnak rákényszeríteni, mert ez a legszö­gesebb ellentétben áll a népek sza­bad önrendelkezéséről szóló kiált­vánnyal. Berlinben különösen jellegzetes­nek tartják arra a szellemre, amely­ a közleményt áthatja, azt a köve­telményt, hogy büntessék meg azo­kat a német tiszteket, akik állító­lag lengyel tiszteket öltek meg s ezt éppen a katanai tömegsírok mellett teszik. (MTI) szándékozik kötni Németországgal. A1 szövetséges nemzetek között ily mó­don kifejezésre jutott egység inten­zívebbé teszi a háborús erőfeszítése­ket és a győzelem napját közelebb hozza, az, hogy e szervnél csak az a há­rom főhatalom van képviselve, amely a katonai részvétel főterhét hordja. „Reprezentatív természetű“ szervek létesítésére még csak ké­sőbb fog sor kerülni. A Daily Telegraph annak a néze­tének ad kifejezést, hogy a mosz­kvai értekezlet eredményei után nem feltétlen szükséges a kormány­fők közötti értekezlet, habár a kül­ügyminiszterek értekezlete eredeti­leg tulajdonképpen ezt akarta elő­készíteni. (MTI) biztosra veszik, hogy Roosevelt a k­özeljövőben találkozni fog Sztálin­nal. (MTI) első állásfoglalása sához. Ha erre valóban sor kerül — teszik hozzá a Wilhelmstrasséé —, akkor a londoni emigránskor­­mányok számára igen­ kedvezőtlen, kilátások nyílnak, mert a nemzeti akarat kinyilvánításának érvénye­sülése esetén aligha akad majd emigráns kormány, amely támoga­tásra számíthat népe körében. Ami Ausztriát illeti — mondják a Wil­­helmstrassén —, nyilván az az egyetlen ország, amelynek „felsza­badítására“ nézve némi megegyezés jött létre Moszkvában. Finnország,, Lengyelország és a balti államok szabadságáról viszont semmi emlí­tés sem történik a kommünikében. Végeredményben a moszkvai záró­­jelentés újból megmutatta, hogy milyen mély érdekellentétek álla­nak fenn az angolszászok és a Szov­jet között — foglalják össz­e a Wilhelmstrassén az illetékes német fáig mind politikai, mind sajtó­­körökben igen tartózkodó maga­tartást tanúsítanak. a deklarációt és annak csupán egyik tételét tárgyalja kissé részle­­­­esebben. Kiemeli ugyanis, hogy az értekezlet legfőbb tárgya a há­ború lehető megrövidítése volt és e kérdés megoldása érdekében már „bizonyos hadműveletek“ kezdőd­tek, jelentése szerint tökéletesebb egyet­értést nem is lehetett kívánni. Ez az egyezmény a mostani nemzedék legfontosabb chartája. Conally a moszkvai közleményről Az „európai tanácskozó bizottság" Roosevelt—Sztálin találkozó Churchal beszámol az alvóházban Az Izvesztija véleménye Washingtoni kommentárok

Next