Ujság, 1943. december (41. évfolyam, 265-289. szám)
1943-12-25 / 285. szám
Szombat, 1943 december 28 UJSÁG BÉKEBELI LEXIKON Szerkeszti: BODOR PÁL Ez a lexikon csupa olyan fogalmat tartalmaz, amely pillanatnyilag ismeretlen s ezért, úgyis, mint ismeretterjesztő, úgyis, mint étvágygerjesztő, bízvást megérdemli, hogy hézagpótló tudományos mű gyanánt ott díszelegjen minden műveit család asztalán. A LKU. Ma már ismeretlen üzleti szokás: a vevő alkudott, mire a kereskedő engedett. Bement például a vevő egy ruhaüzletbe. — Kérem, nem, szeretek alkudni. Hogy ez a nadrág? — Ez kérem — felelte a boltos —, nem negyven pengő, nem harmincöt és nem harminc, ennek az ára huszonöt pengő. — Én pedig — mondta a vevő —, nem adok érte se húszat, se tizenötöt, se tizet, ellenben ötöt adok érte. A boltos megvetéssel legyintett: — Azért a pár pengőért nem állok oda magával. Itt van a nadrág, vigye el ötért. _ Bécsiszelet. Tojással, liszttel és morzsával dúsan elárasztott nagyméretű borruhásdarab, melyet bő zsírban illatos ropogóspirosra sütöttek s a vendéglőben a vendég csak akkor fogadott el, ha köröskörül lelógott a tálról. Egyszer egy bősz vendég igy szólt a pincérhez: — Hozzon egy adag bécsiszeletet. De nagy legyen ám, mert engem minden kicsiség felizgat. CUKORSZÓRÓ. Virágváza alakú öblös üvegtartály, hatalmas lyukakkal átfúrt nikkel kupakkal lezárva, melyet hófehér porcukorral szinültig megtöltve, a pincér kívánatra az asztalra tett. Egyszer a pincér igy szólt az egyik törzsvendéghez: — Bocsánat, Berkenye úr, tegnap délben tévedésből zsebre tetszett vágni a cukorszórót. Berkenye kivette a zsebéből a cukorszórót és letette az asztalra: — Dehogy tévedésből. Otthon mákos metélt volt vacsorára és azt nagyon édesen szeretem. DíJ, jutalom, százalék, prémium. Százalékos jutalmazása oly ügybuzgó kereskedelmi alkalmazottaknak, akik a megszabott, menynyiségnél több árut sóztak a vevőkre. Egyszer egy rövidáruüzletben, zárás után így szólt a segéd: — Főnök úr, szíveskedjék kifizetni a százalékot, az egyik cikkből száz métert adtamel. — Gratulálok! — ábrándozott a főnök és össze-vissza csókolta a segédet — Szövetet adott el vagy vásznat? — Cérnát. EGY KILÓ VAJ. Fantasztikus vajtömeg, amely néha egyazon háztartásban, egyszerre, egyidőben és egy darabban is előfordult. Egyszer Pemzliék kamrájából eltűnt egy ilyen kilós vajóriás. A gyanú a szomszédok kismacskájára irányult, „akit" Pemzliné hamarosan nyakon csípett és rátett a mérlegre. Pontosan így kiló volt. Pemzliné összeráncolta a homlokát:, — Hm ... a vaj már megvan. De hol a macska? Figyelmes kiszolgálás. Régimódi üzleti gesztus: a tejcsarnokos a tejet és zsemlyét házhoz küldte. Pecsmagnénak például minden reggel felküldött két liter tejet és tiz zsemlyét, ujságpapirosba csomagolva. Pacsmagné átfutotta az ujságpapirost s méltatlankodva mondta a kifutónak: — Vidd vissza és mondd meg, hogyha nem a regényfolytatásba csomagolják, nem kell se a tej, se a zsemlye. ABOSKÁVÉ, G orgonzola, Chianti, Roma dour, Cinzano, Vaporetto, Strachino. Külföldi étel- és italkülönlegességek, melyeknek tüzetesismerete nélkül műveit társalgás elképzelhetetlen volt. Egyszer Kende és Szende előkelő étteremben vacsorázott Azt mondta vacsora közben Kende: — Nem szeretem ezt a chiantit, szívesebben iszom boticellit. Szende leintette: — Ne blamirozd magad! Boticelli szem bor, hanem sajt. HABOSKÁVÉ. Illatos, tejes, babkávé, pehelykönnyű, hófehér tejszinkupaccal díszítve, mely utóbbi a kávéházi vendégeknek különféle visszaélésekre adott alkalmat. Megboldogult Baumann Károly énekelte a néhai Fővárosi Orfeumban: Rigolyáné a kávéról Leeszi mind a habot, Aztán visszaküldi azzal, Hogy kevés habot kapott. Aztán tejet öntet hozzá, Mert azt mondja, hogy sötét, Aztán nagyon világos és Hozzáöntet feketét. INDIÁNERFÁNK. Csokoládéval nyakonöntött termetes piskótatésztagömböcök, friss tejszínhabbal (lásd. Haboskávé alatt is) dúsan kitömve. Egyszer Torkossy úr elpanaszolta orvosának, hogy valahányszor megeszik tíz habos indiánért, mindig gyomorgörcsöt kap. Az orvos eltiltotta az indiánertől és orvosságot irt neki. Pár nap múlva megkérdezte: — Nos, elmúltak a gyomorgörcsei? — Dehogyis múltak ell — legyintett Torkossy — De remélem, indiánért nem evett? — Dehogyisnem. Inkább tűröm a gyomorgörcsöt indiánerrel, mint orvossággal. JEGY, JEGY NÉLKÜL. Rég feledésbe ment békebeli kedvezmény, mely abból állt, hogy az átszállójegyet a kalauznál jegy nélkül lehetett kapni. Ma már csak jegyre kapható. Váltójegyre. IFLI. Hold alakú, aranysárgára sült, ropogós pékfantázia, melyet a kávéházban ezüsttálcán, megszámlálatlanul toltak a vendég elé. Egyszer Cinege és Áfonya a kávéházban hazugsági versenyt rendezett. Áfonya volt a soron és éppen belekezdett valami nagy hazugságba, midőn „Fizetni, uraimia kiáltással lecsapott rájuk a főúr. Áfonya bemondta: — Volt egy kávém és egy kiflim. Cinege felkiáltott: — Egy kifli? Te vagy a győztes! LELKES ELADÓ. Talpraesett kereskedelmi alkalmazott, aki nem , immel-ámmal szolgált ki, hanem agyafúrtságával megakadályozta, hogy a vevő vásárlás nélkül távozzék. Egyszer egy hölgy vásárlás nélkül távozott a divatáruházból, mire a főnök ráförmedt az új segédre: — Micsoda? A hölgy drágállotta a selymet? Tanulja meg, hogy ilyenkor ezt kell mondani: „Vész tört ki a selyemhernyók között és igy ez a selyem még nagyon is olcsó.“ Pár perc múlva másik hölgy jött az üzletbe és pántlikát kért, de ugyancsak sokallta az árát. Most már a kitanított segéd így szólt: — Kérem, ez a pántlika nagyon, is olcsó, mert épp most kaptuk a hírt, hogy vész tört ki a pántlikagiliszták között. MAROSTMENTES SZÖVET. Bőrerős textilanyag, melynek tartóssága minden emberi képzeletet felülmúlt. Sputnoki úr egyszer öltönyt akart vásárolni. A kereskedő elébe rakott egyet és megjegyezte, hogy hatvan pengő az ára, de viszont olyan erős, hogy száz évig is eltart. — Akkor mutasson valami olcsóbbat — felelte Sputnoki —, én ugyanis már negyven éves elmúltam. NŐI HARISNYA. Többféle női harisnya is volt, úgymint: cérna, flór, műselyom, hernyóselyem, ésatöbbi. A hölgyek csak bementek a harisnyaüzletbe és naphosszat turkálhattak a finomnál finomabb harisnyák között. Egyszer egy hölgy, miután az egész áruraktárt összeturkálta, ajkbiggyesztve kérdezte: — Ez az összes harisnyájuk? Szegény, elkínzott elárusítónő dühbe gurult: — Ezenkívül van még egy pár, nagyságos asszony, de az alábamon van.LCSÓBB TOJÁS. Takarékos háziasszonyok részére rendszeresített kedvezmény a piacokon, mely abból állt, hogy a törött tojást olcsóbban adták a kofák. Egyszer Ravaszné megkérdezte egy kofától: — Hogy a tojás? — Három darab húsz fillér. — És a törött? — öt darab húsz fillér. — Jó — bólintott Ravaszné —, törjön össze nekem húszat. PAZAR VACSORA. Lukullusi lakoma, melyen nem kisebb fogások szerepeltek, mint például: libapecsenye, farsangi fánk és bőven bor. Ám mégis akadtak szemérmetlen gáncsoskodók, kik még ezen is találtak kifogásolni valót. Cibdreur például fenti vacsorán mint meghívott vendég vett részt. Másnap megkérdezték tőle, milyen volt a vacsora? Cibereur bosszúsan legyintett: — Amolyan „Ha-vacsora“ volt. Tudniillik nagyon jó lett volna, ha a farsangi fánk olyan meleg lett volna, mint a bor, ha a bor olyan öreg lett volna, mint a liba és ha a liba olyan kövér lett volna, mint a háziasszony. Részletüzlet. Megkönnyített fizetési feltétel, melyet a kereskedő azért engedélyezett, hogy megszabaduljon árujától. Részletüzlet volt egyévi, volt kétévi és volt többévi Egyszer Kecsegéné épp az általa vásárolt gyermekkocsi utolsó részletét fizette meg. A kereskedő udvariasan érdeklődött: — És hogy van a kisbaba? — Recsegné tágra meresztette a szemét: — Kisbaba? Tegnap volt az esküvője. SZABAD TAXI. Géperejű bérjármű, melyben csodálatosképpen nem ült senki és zászlaja sem volt lecsapva. Egyszer egy atyafi hatalmas utikosárral megérkezett Pestre. A pályaudvaron udvariasan hajbókoltak előtte a sofőrök: — Tessék ide . . . tessék ide, nagyságos ur! — Oszteg mennyiért visznek az Üllői-útra? — Két pengőért elviszem, nagysáságos úr. — És a kosaramért mit fizetek? — Azt ingyen viszem, nagyságos ur. Az atyafi elégedetten bólintott: — Jó. Vigye a kosaramat Üllői ut 139. alá. Én gyalog megyek. TOJÁSRANTOTTA. Két, vagy több tojásból serpenyőben habart ételköltemény, melyet egy tojásból készíteni szégyen volt. Egyszer a kávéházban Zebegényi ur egy tojásból rendelt rántottát. A tulaj felháborodva mondta a pincérnek: — Egy tojásból nem csinálunk rántottát. Várja meg, amíg Csipetke úr a jobb négyesben megeszi a rántottáját három tojásból, aztán a tányérját vigye oda Zebegényinek. UTAZÓ. Gyárak és nagykereskedők jól fizetett, de sokat szenvedő alkalmazottja, akinek állítólag az volt az egyedülifeladata, hogy a vevőket a vásárlásra rábeszélje. Egyszer egy szappangyár hős utazója hazatért vidéki körlutjáról. — Nos — érdeklődött a szappangyáros izgatottan —, mit végzett? — Hát kérem — számolt be az utazó —, nagyobb üzleteket, sajnos, nem kötöttem, csupán a Gorombai és Pakrócz-cégtől kaptam két megbízást. — És pedig? — És pedig, először, hogy azonnal takarodjak és másodszor, hogy oda többé ne merjem betenni a lábamat. VILLAMOS-UDVARIASSÁG. Jóllehet a régi békevilágban is heringéshordók módjára szaladgáltak, a villamosok, ám azért az utasok mégis udvariasak voltak egymáshoz. Egy ilyen békebeli villamos zsúfolt perronján jegyeztük fel alábbi, követésre méltó párbeszédet két utas között: — Bocsánat, kedves uram, kedveli ön a változatosságot? —Hogyne, kérem. — Nos, akkor a változatosság kedvéért legyen szíves most már másnak a lábát taposni. ZSÍRTÖMEG. Olvasztani való hájszalonna, de nem dekákban, hanem kilókban kifejezve. Egyszer Dundusné bement a henteshez: — Kérem, mérjen le hét kiló hájat A hentes rátett egy hatalmas darabot a mérlegre és megkérdezte: — Lehetne, kérem, fél kilóval több? — Nem — tiltakozott Dundusné—, pontosan hét kiló legyen. — Igenis, kérem ... és hová küldhetem a zsírt? — Sehová — felelte Dundusné —, nekem nem kell. De tudja, fogyókúráztam, pontosan hét kilót fogytam le és most látni akartam, mekkora darab zsír az? KO — Samu, a parókámat! — Samu, gyorsan egy fröccsöt! — Samu, a sámfáit ! — Lódulj, Samu! Samu tizenöt éve lódult már akkor, mikor megismertem. Tizenkilencéves riporter voltam a kisvárosban és a színház szerelmese. Ez a szegény Samu pedig a színháznál mindenes. Mindenki szerette és mindenki szidta, ő volt mindenki szolgája, ügyelő, küldönc, titoknok, virághordozó és egyszer már majdnempárbajsegéd. ő távolította el a primadonna öltözője elől a kiváncsi udvaroncokat, ő küldte el a főpincért, ha bohétól szamárfüles számolócédu lákkal bekopogtatott a bohvivánhoz. A premier után Samu hordta haza a szubrett virágcsokrait és a garniszálló harmadik emeletén megöntözte a lángoló vörös szekfüket és a haloványszínű, szomorú őszirózsát. A primadonnát minden este ő. kísérte be aszínházhoz, három-négy méter távolságban haladt mögötte és karján egy nimfa taglejtésénél finomabban tartotta az ezüst belépőt vagy a fényes laméruhát. Ő járt a zálogházba is, hogy kiváltsa a megszorult művésznők aranyóráit és karkötőit, ő ragasztotta ki a falragaszokat, amelyen egy kürtőkalapos, frakkos férfiú pálcával mutatott rá egy szőke buksira, a „magyar színpad új csillagára.“ Vasárnap délelőtt a ligetben sétáltatta a színházi titkár és egyben súgó fiacskáját és eltűrte, hogy a csintevő gyerek lovacskázzék a hátán, ha kedve tartotta. Ilyenkor Samut gyeplőbe fogta, egy nyírfavesszővel nagyokat suhintott a görfbe hátra és Samu a ligeti gyerekek üdvrivalgása között, mint egy megbokrosodott ló, végigszáguldott a ligeti sétányokon. Arcán a játék öröme lángolt, szeme tüzelt, az egész emberen végigsuhant az önelégültség és a mámor. Samu megstoppolta a vén komédiások zokniját, kölcsönt szerzett a városi uraknál a pénzzavarral küzdő színművészek számára, megszervezte Ácsi bandáját, ha a jogászok éjjeli zenét akartak adni a drámai szende bútorozott szobájának ablaka alatt, végighordozta a jegytömböket a városon és minden bankigazgatóhoz bekopogtatott, ha az év végén az egyik művész jutalomjátékára került a sor. Végigsírta, ha kellett, a Kaméliás hölgy összes felvonását és hitelbe húst szerzett a kardalosoknak, ha a SAMU Itta Ruffy Péter „Mély pincében“ folytatott huszonegyesnél bejött az„cvikli.“ — Mondja, Samu, miért csinálja mindezt? — kérdeztem egyszer tőle a „Süt a nap“ díszletei között, a paplak előtt. . . Samu széttárta karjait, ahogy a hősszerelmes tette Sophokles egyik drámájában (mert ezt is játszották a kisvárosban). — A művészetért — suttogta átszellemültem Samu egy nyugdíjas szülésznél ebédelt „takarításért“, a Városi Szálló portásánál lakott, fizetést nem kapott a színháznál sa jó ég tudja, miből élt? A polgárokat megvetette s ha valami „bugris civil“ megszólította az utcán vagy a színészfeljáró előtt és a társulat egyik tagja után érdeklődött, Samu dölyfösen nézett, szemében megvetés bujkált, tartózkodó lett és egy nagyúr szolgájának merevségével mondta: — A művésznőt nem zavarhatom! Ez a Samu volt a világ legcsuryább embere. Több, mint két méter magas, kopasz. Szemei tüzeltek, bőre vékony volt, mint egy régi pergament s az orra olyan, mint egy meggörbült esőcsatorna. Talán eljátszhatta volna Cyranot is, ha beszélni tudott volna. De Samu dadogott. — Ddddigenis ... műüüüvésznő! — mondta Sarju Annának, a vörös primadonnának, ha a művésznő parancsot osztott. Ilyenkor szemében megcsillant valami ideges sugárka és a nyakigláb ember mindig elpirult, ha Sarju Anna ráemelte két fekete gyémántszemét. Ennek a primadonnának akkor a város egyik vezető virilise udvarolt. Egyszer, egy őszi este, előadás után a gavallér a művésznő öltözőjében tartózkodott. A színházi munkások már hazamentek, a színészek szétszéledtek, az igazgató már javában alsózott a „Kis piszkosában a főjegyzővel és a piactér egyik gazdag kereskedőjével. Akkor mentem végig a színházi folyosón. A sötétben guggoló alak villant meg. Samu leselkedett a kulcsjukon. Hatalmas teste meggörnyedt, nehezen lélegzett. Félrehúzódtam egy mélyedésben s vártam Samut. A pillanat csodálatos volt. Samu még állt egy darabig, horpadt melle csendben hullámzott, azután lábujjhegyen továbbsurrant. Néhány pillanat múlva észrevettem, hogy egy villanykörte alatt áll a színfalak mögött. Hátánál egy kulisszán vörös pipacsok virítottak, szétnézett, vájjon nem látja-e valaki, azután zsebtükröt vett elő és hosszan nézte az arcát. A szeme egészen megmerevült. Felemelte jobb kezét és tapogatni kezdte az orrát. El is takarta a hatalmas hústömeg egyik részét, hogy a tükörben kisebbnek lássa. Azután elfedte homlokát és így nézte mélyen a tükörben magát. Gyulladt szeme olyan volt most,mint kitömött madarak kifejezéstelen üvegszeme. Sokáig nézte az arcát és szíve egyre vadabbul dobogott. És ebben a pillanatban a szerelem meg a keserűség olyan hullámzása rázta meg a szikkadt testét, hogy kezéből kiesett a tükör és öszszetört. Samu a színfalnak dőlt és lassan sírni kezdett. Ebben a pillanatban vágódott ki a művésznő ajtaja és Sarju Anna a szép gavallér karján a kijárat felé indult és arcán végigszaladt egy habkönnyű nevetés. Azután felszáradtak a könnyek is. Samu a buta világra gondolt és arra, hogy miért lángol a szerelem a horpadtmellek alatt is? Miért egyformák a szívek, ha az arcok különbözők? A mamlaszok (Paul Veraine Qunydala) Szerb Zsigmondnak ajánlva. Magas sarok koppan, hosszú szoknya libben, Kiszólva magukat, vagy ha borzong a szél, Harisnyájuk villan, szemünk szinteáléi A csalfa játéktól, mit űzünk a sebtiben Néha egy féltékeny méhe bősz fuldokja Megsebzi az erdőn szépeink szűz nyakát, Mely a csínytől ontja fehérsége habját és kigyúl szemünkben tüzes vágyak lángja. Mire leszáll az est, hamisítás őszi est, A lánykák karjukat a miénkbe fűzve Álmatagon, halkan pajkos szókat űzve, Felforralnak mindent, mi bennünk lélek, test. Salamon Henrik fordítása. sa