Állami gimnázium, Újverbász, 1874
REV 98 I. Az 1874/5-ik tanév lefolyása. 1. A beiratások, felvételi és javító vizsgálatok 1874. sept. 30-tól okt. 4-ig tartottak. Okt. 5-én vette kezdetét az iskolaév; 12-én a törvények felolvastattak és megmagyaráztattak. 2. Nagy tiszteletű Roth Károly Tivadar, iskolánk elnöke és óverbászi lelkész úr ez éven is felajánlá működését néhány tanóra elvállalása által; hasonlóan az új-verbászi segédlelkész, tiszt. Freyler Károly úr is. 3. A tornázást, mely minden tanulóra kötelező, valamint őszszel, úgy ez év tavaszától kezdve is a tanév végéig. Kovalszky Lajos tanár úr vezette. 4. Az ifjúsági dalegylet vezetője. Tóth Lajos tanár úr volt, kinek a tanulóknál a dalórák iránt nagy előszeretetet és érdekeltséget sikerült felkeltenie. Ez órákat látogatta 33 tanuló. 5. Iskolánk pártfogói közül Talyarik László új verbászi gyógyszerészt, a pártfogósági közgyűlés egyik jegyzőjét vesztettük el, ki végrendeletében is megemlékezett intézetünkről; e végrendelet azonban formahibák miatt megdöntetett. 6. Új pártfogókat és nagylelkű adakozókat is nyert intézetünk ez iskolaév folyamában. Tek. Kármán Lajos országgyűlési képviselő urunk ez évben is évi rendes járulékán fölül 50 irtot ajándékozott a reálgymnasiumnak. A helybeli takarékpénztár 77 irttal nevelte iskolánk tőkéjét. Tek. Ferenczy József ujverbászi gyógyszerész úr nagylelkűen évi 25 irtot irt alá; hasonlóan teli. Decsy Dezső szeghegyi gyógyszerész úr évi 20 írtok Köszönet a nagylelkű adományozóknak. 7. A szorgalmi előmenetel, — amint az alább következő statisztikai kimutatásból kitűnik, — kedvező volt. Erkölcsi tekintetben is csak jót mondhatni tanítványainkról. Nagyobb kihágás elő nem fordult. ■ ' 8. A tanítványok egészségi állapota kitűnő volt; egyetlen egy tanítvány kényteleníttetett betegeskedése miatt hosszabb időre az iskolából kimaradni. •¥^PEo^\| tavaszi örömünnep i. é. május 25-én tartatott meg