Állami gimnázium, Újverbász, 1885

3­ ­. Adatok a tanintézet történetéhez az 18856 tanévben. 1. A tanári testületben ezen tanév alatt változás nem történt. 2. A tanulók felvétele a „Rendtartás“ értelmében augusztus hó három utolsó napján eszközöltetett; ugyanez napok délutánján megtartattak a javító vizsgálatok is. September 1-én „venisancte“-vel megnyittatott a tanév, 2-án az órarend közlése, a fegyelmi rendszabályok felolvasása és a tanulók elhelye­zése eszközöltetett, 3-án pedig a rendes tanítás megkezdetett. Mind­ezeket megelőzőleg augusztus 28-án a tanártestületi alakuló gyűlés tartatott meg. A rendes tanulók száma a tanév elején volt 79, a tanév végén 73­ 3. Az eddigi szokáshoz híven a tanuló ifjúság vasár- és ünnepnapokon a tanári testület felügyelete alatt felekezete templomában vett részt az isteni tiszteletben. Apostoli királyunk ő Felsége névünnepén a tanuló ifjúság a tanárkarral együtt ünnepélyes isteni tiszteletben vett részt s ájtatos fohászkodásban a dicsőségesen uralkodó király boldogságáért adott kifejezést hű alattvalói érzelmeinek. 4. A farsangban a pártfogóság által a tanintézet javára több lelkes hölgy és úr szíves közreműködése mellett hangverseny rendeztetett. Fogadják önzet­len fáradozásaikért a tanintézet pártfogóságának hálás köszönetét, a­mennyiben sikeres közreműködésük által nemcsak műélvezetet s kedves estélyt szereztek a közönségnek, hanem a tanintézet anyagi érdekeinek előmozdításához is hathatósan hozzájárultak. 5. Május hó 20. és 21-én lovag Fehér Ipoly kir. tanácsos, szegedi tan­kerületi kir. főigazgató úr ő nagysága hivatalosan meglátogatta az intézetet. Minden osztályban többször megjelenvén a tanítás módját és eredményét tette megfigyelése tárgyává. Behatóan megvizsgálta az igazgató­ irodát is, melyet kellő rendben talált. A szertárak, melyek e tanév folyama alatt fede­zet hiánya miatt csak igen csekély mértékben szaporodtak, a főigazgató úr ő nagysága előtt ismeretesek. A hivatalos látogatás harmadik napján, az­az máj. 22-én ő nagy­sága saját elnöklete alatt megtartott tanácskozmányban közölte a tanári tes­tülettel s általa közvetve a pártfogósággal is itteni tapasztalatait és nézeteit. Az intézetben észlelt rend és tisztaság, nem kevésbbé a tanuló ifjúság fegyel­mezettségére és külső magatartására nézve e nagysága megelégedését nyilvá­nítja, és habár a tanításban elért eredmény öntudatosság tekintetében nem felel meg teljesen a követelményeknek, mégis elismerőleg emeli ki a csekély számú tanártestület buzgalmát, mely ily hiányos felszerelés mellett és oly czélszerűtlen épületben képes volt ily eredményt felmutatni. 6. A tanuló ifjúság egészségi állapota, a tanulásban való előmenetele és erkölcsi viselete ezen tanév alatt kielégítő volt. Súlyos vagy ragályos be­tegség a tanuló ifjúság körében nem fordult elő, erkölcsi tekintetben pedig fegyelmi eljárásra ok nem forgott fenn. 7. Az időszaki értesítők a rendes időben adattak ki. A tanév végi vizsgák június hó 15—28-ig tartottak osztály- és tárgycsoportonként az igazgató vagy megbízott helyettese ellenőrködése mellett. A zárvizsga június 28-án délelőtt tartatott meg számos pártfogó és szülő jelenlétében. Ugyanaz­nap délután szavalással és énekléssel egybekötött pró­­batornázás után az igazgató beszédével a tanév ünnepélyesen befejeztetett, mely alkalommal az évvégi iskolai bizonyítványok és értesítők is kiosztattak.­ ­*

Next