Állami gimnázium, Újverbász, 1906
intézetünk kifejlesztésének mozgalmáról. Emuit évi „Értesítő“-ben megpendítettük azt a nemes eszmét, hogy 1909-ben 100 évet ünneplő intézünket kifejlesszük és ezen áldozatot is kívánó hazafias ügyet diadalra visszük. — Nemes gondolkozás és polgártársaink örömmel—lelkesedéssel teltek el, mert hiszen az ügy óriási fontosságú egy nagyközség haladására nézve nemcsak anyagi, hanem szellemi, de különösen hazafias tekintetben. —■ Nem volt egyén a 14 ezer lakosú községben (Új- és Overbász) aki ellene lett volna, — legalább úgy vélekedett mindenki, ■— nem volt senki sem, aki ne örvendett volna, szeretett községe jövendő haladásán, sok más községtől is irigyelt emelkedésén. — Hiszen miről van itt szó? Nem másról mint a község haladásáról, polgárai szellemi és anyagi jólétének emeléséről. — A múlt évi „Értesítő“-ben lehetőleg pontosan kimutattuk, hogy ez algimnázium évenként 42—45 ezer korona tiszta hasznot nyújt a polgároknak, különösen pedig azoknak a kisebb gazdáknak és iparosoknak, akik szívesen fáradoznak azzal a rája bízott idegen gyermekkel, mert átlag 12—16 korona hasznuk van havonkint, amiről bizony szívesen nem mondanának le, mert a jóravaló iparos és kisgazda szívesen dolgozik, fáradozik, ha csekély jövedelmet hozó ipara és földje mellett más jövedelemre is szert tehet. — Mert kik tartanak kosztosdiákot minálunk ? Legtöbbnyire