Katolikus gimnázium, Újvidék, 1882

s­ sége, ahová a hídpillérek biztosan elhelyezhetők voltak, csak közelítőleg volt meghatározható, de mégis annyira biztosan, hogy az építés alkalmával minden pillérrel magasabban marad­hattak, mint a­hogy azok tervezve voltak. A talajfúrások és a tényleges lehatolások a Duna fene­kének talaját a következő rétegekből állónak tüntették fel. A Duna zeruspontja alatt, mely az adriai tenger vízszíne felett 70,07 méter magasságban fekszik, 62,5 méterig, tehát 7,.-­7 méter mélyen, tiszta homokot találtak; innen 54,6 méterig, tehát 7,,1 méter vastagságban, homokot és futó kavicsot ve­gyest. 53,5 méternél tehát a Duna zeruspontja alatt 16,47 méter mélységben találták az agyagot, melybe a pillérek már beállíthatók, s melybe valóban be is vannak állitva. — A Duna fenekének agyagrétege Újvidék felé is, Pétervárad felé is emelkedik. Pétervárad felé előbb homokba átmenő stá­diumban levő szerpentinné, később szerpentin sziklává lesz és mint ilyen képezi a péterváradi várhegyet. Az Újvidék felé emelkedő rész agyag marad, és a Duna partján majd a föld­­szinéig ér s innen folyton lejtősödve és hullámozva húzódik Szabadka felé. Az újvidéki vasúti állomásnál épült ártézi kút­­ban az agyagréteget a földszintől számítva 22 méter mélység­ben találták meg. Itt az agyagréteg, keresztül furatott és 23 méter vastagnak találtatott. Alatta a legkitűnőbb ivóvíz van, mely a ráható nyomások következtében a földszinnél valamivel magasabbra ugrott fel. A bácskai oldalt mindenesetre ezen agyagréteg védi a Duna magasabb állásaikor a talajvizek által való elöntetéstől. A hídpillérek méretei. Miután az agyagréteg a­ Duna zeruspontja alatt 16,4­ méternél kezdődik, az egyes pillérek pedig az agyagrétegbe 1,5 méter mélyen vannak beépítve és a Duna zeruspontja felett mindannyian 14,5 méter magasak, tehát a pillérek átlagos ma­gassága 32 méter. Ha hozzá gondoljuk, hogy minden pillér alap­ja a Duna folyásának iránya szerint 15,5 méter hosszú és 7 méter széles alappal bír, mely felfelé méterenkint 5 centiméter­rel szűkül, tehát telül 8,5 méter hosszú, 3,5 m. széles­ fogal­munk lehet ezen óriási oszlopokról. Hozzávetőleges számítás szerint, egy-egy pillér köbtartalma 4700 köbméter; egy-egy pil­lér súlya 12690 tonna. (Egy tonna —­ 10 méter mázsa , 20 vámmázsa — egy köbméter víz súlya.) — A Duna medrében

Next