Katolikus gimnázium, Újvidék, 1903
A tornászat célja és fontossága. klasszikus ókornak fejlődésben, művelődésben, ízlésben és erkölcseiben való utolérhetetlensége a m e n s sa n a in corpore sano elvére ,,V J helyezkedett. Jóleső érzéssel nézem az ókornak az emberi alakokat feltüntető szobrait, képeit, melyek az emberi test arányosságának, összehangzásának, szépségének gyönyörű példányai. A legközönségesebb közkatonának, az egyszerű polgárnak, sőt a rabszolgának képe is a legtökéletesebb fejlődést tünteti fel. Ezen képek és szobrok az emberi test arányos fejlődésének típusai. A festő, a szobrász, a képíró ismerve az ember fizikumát, testének összetételeit, csont- és izomrendszerét, az embert a maga anatomikus tagoltságában nem ábrázolhatta máskép az adott körülmények közt, mint a legtökéletesebb, a legtetszetősebb, meglepő és feltűnő külső formában. A görög szobrásznak önkénytelenül is úgy kellett vésőjét forgatnia, hogy az emberi testtagok alakításában, a formás, a hullámos, kerek vonalak alakuljanak ki, hiszen egész művészi pályáján, az ókori szobrász és festőművészek egész pályáján nem találkozott oly modell, melynek alakja nem válhatott volna be a legtökéletesebb szobornak, vagy képmintának, innen van az ó görög szobrászatban az a plasztika, mely a modern világban eddig nincs felülmúlva; e művészetnek mintaképe maga az ember, arányos testi fejlettségével, alapja pedig az edzett, a rendes testgyakorlatokkal megerősített, formássá alakult idomos test. A tornázás szükségessége és fontos* 5