Katolikus gimnázium, Újvidék, 1907
berendezett dolgok segítségével bemutatott állatfajok, csoportok ily készített környezetben sem pótolják az élő természetet azt is állítom. Eltekintve attól, hogy az élő természet mindkét országában számtalan az oly egyének száma, melyek pl. már nagyságuk miatt sem mutathatók be ilyenformán, de azonkívül az a kultivált környezet, amit az emberi találékonyság nyújt számára, a szemlélő gyermekre zavarólag hat. Az a tudat már, hogy ő egy nagy fontossággal őrzött növénykertbe megy, eleve más hatással van rá az ő áthághatatlan gruppjaival s üvegházi virágaival, mint mikor a virágos rét tarka díszei hívogatják egy kis tudományos sétára vagy az árnyas erdő ezernyi titkát feltárva, látja maga körül a százados fák alatt. Hisz csak gondoljunk magunkra, egy-egy kedves deákkori kirándulásunk emlékére s mindjárt felismerjük a gyermeki természetben nekünk kínálkozó kedvező alkalmat, melyet egy kis utánjárással, egy kis tervszerűséggel javunkra kiaknázhatunk. Nem tudom itt eléggé hangsúlyozni a tervszerűséget és az előkészítést. Ez a két főszempont nem csak a nagy kirándulásoknál, mely évente legfeljebb egykétszer történik, veendő tekintetbe, hanem a legkisebbnél, még a szabadban megtartott egy-egy tanóránál is. A tervszerűség szemmel tartása módot nyújt nekünk, hogy növendékeink mind a négy évszak természeti viszonyait egyenlően tanulmányozhassák, vagy hogy pl. ne csak virító növényeket, hanem rügyező fákat, termést hozó egyedeket, a természet ébredését és álomba merülését egyaránt szemlélhessék. Lásson ne csak útmenti rovarokat, de gyönyörködjék s tanulmányozza a vizek életét is. Vagy nagyobb kirándulásoknál ne csupán földrajzi vagy természetrajzi szépségeket szemléljen, hanem egyenlőképen történeti, szépművészeti s egyéb nevezetességeket tanulmányozzon. Ne ismerjen meg vidékeket sokszor felesleges aprólékossággal, míg ismét másokat egyáltalán nem. Az előkészítést tulajdonképen előkészületnek is nevezhetném, mert ez elsősorban a tanár dolga. A vezetőnek a tanulmányozandó vidéket minden lakójával ismerni kell; a véletlennek, az ötletszerűségnek itt nincs helye. A véletlen folytán felmerülő körülmények kiaknázatlanul maradnak, hisz úgyis nagy körültekintést követel az ügy érdeke a vezető tanároktól. A növendékek tervszerű rávezetése a