Ung, 1897. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1897-02-14 / 7. szám

XXXV. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1897. február 14. SZERKESZTŐSÉG . Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közle­ri ;ny, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt Félévre — 2 . Egyes szám II) ki­HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi része illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. « Nyilttér soronként 20 kr. » 7. SZÁM VEGYES TARTALMÚ HETILAP. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A kibontakozás útja: ének. Újból a gazdasági ismétlő-iskolákról szól az „Gordiusi csomó” azíra alatt irt s e lapok folyó évi 4. számában közölt czikkemben bővebben fejtettem ki a gazdasági ismétlő­ iskolák czélját s azon irányt, mely felé ezen intézménynek törekednie lesz feladata. Ezúttal foglalkozni kívánok a kivitel módozataival. Kifejteni részletesebben ama nézpon­­tokat, melyek a szőnyegen levő dolog kívánalmas lebonyolításánál szem előtt tartandók. Lássuk különben e pontokat. 1. Új intézménynek tűnik fel a gazdasági is­métlő-iskola. Legalább ilyennek nézi majd a város, a község lakossága, daczára annak, hogy itt tulaj­don­képen az ismétlő-iskolák gyökeres reformálása van czélba véve. Új intézmén­nyel új teher. Ez már magában véve elegendő arra, hogy az adókkal nyakig terhelt gazdálkodó közönség ellenszenvét fölkeltse a gazdasági ismétlő­ iskolák iránt. Ma sem természetesebb, mint hogy ily körül­mények között a magyarázatnak főbenjáró szerepe van. Ak­t, hogyan és mily eszközök igénybevételével c­éloz a gazdasági ismétlő-iskola? Ez az, a­mit vilá­gosan kell megértetni a néppel, mielőtt egy-egy községben a gazdasági ismétlő-iskola ügyét elbírálni lenne szándékunkban. A helyes magyarázat nyomán jár aztán az eszme népszerűsítés­­e, ezt pedig az általános érdeklődés követi, mi nélkül sikert várni teljes lehetetlenség. Hogy kik lennének a hivatott magyarázók s hogy az eszme népszerűsítése kiknek állana tisztek­ben? — erre igen rövid a feleletünk. Minden ma­gyar honpolgárnak, a ki erre hivatottságot érez magában s a ki úgy a maga, mint a magyar gazda­közönség érdekeit melegen szivén hordja. Nem lehet eléggé méltányolni — különösen falun — , ha pl. egy-egy tekintélyesebb földbirtokos, erdész, pap, tanító, jegyző, vagy gazdász stb. állnak a mozgalom élére. Ezek egyöntetű, tapintatos közreműködése mellett csaknem lehetetlen, hogy az ige előbb-utóbb testet ne öltsön. Úgy, de az idő pénz. Sietnünk kellene. Évtize­dek mulasztásait nem lehet ugyan egy szempillantás alatt helyrepótolni. Ámde a tespedés, vagy huzavona, ki tudja, nem vezetné-e katasztrófa elé az ügyet? Az a kérdés: mi lenne hát ez idő szerint a legsürgősebb tennivaló? Az új1­ intézménynek miként nyerhetnék meg a közbizalmat annyira, hogy túl­essünk a kezdet nehézségein s már a közeljövőben felállíthassunk és berendezhessünk néhány gazdasági ismétlő­ iskolát ? Nincs lehetetlenség az ég alatt. Ez sem az. Csak nézzünk utána a dolognak. Lépjen sorompóba vármegyénk értelmisége, hogy a helyes magyarázat kapcsán ezen életrevaló eszme minél szélesebb körben elterjedjen. Legyen a központ vármegyénk törvény­­hatósága A főintézés szálai innen induljanak ki s ide térjen vissza minden, mi az ügy kapcsán fel­színre kerül. Nagyjaink érdeklődése már magában véve is félsiker; m­ig ezek­­ közönyössége mellett a biztosra vélt nyereség is előbb utóbb káros veszte­séggé fajulhat Épp eme szempontokból nem kellene kicsiny­­lenünk a községekkel való előleges tárgyalásokat sem. Ezeknél is szakavatott s az ügy iránt lelke­sedni tudó embereknek kell közreműködn­iök. Főszolga­bíró, kir. tanfelügyelő, fatenyésztési biztos, vagy fel­ügyelő, egy vidéki tekintélyes gazdász-földbirtokos s egy szakértő tanító mind helylyel bírjon a községgel tárgyalandó bizottságban. A A főszolgabíró a jogi, a tanfelügyelő s tanító a tanügyi, a fatenyésztési fel­ügyelő és gazdász pedig a szakbeli szempontokat bírálhatná el s együtt az ér­de­keltek mindennemű kérdez­ősködéseire adhatnának­ világos és tiszta fele­leteket. 2. A helyes magyarázat után figyelmes tekinte­tünknek mindenesetre a jelenlegi ismétlő-iskolákra kell esni. Ezzel jöjjünk tisztába, hogy a gazdasági ismétlő-iskolához hidat készíthessünk. Első tennivalónk e tárgyban az 18­18-ik évi XXXVIII t.-cz. 50. s ennek kapcsán a községi faiskolákról szóló 1894. évi XII. t.-cz 43—49. §§-ainak szigorú végrehajtása. Nem úgy azonban, hogy — mint eddig történt — semmiből akarjunk valamit. A tanítót minden díj nélkül kötelezzük az ismétlősök tanítására. Nem. Ez egy jottányival sem viheti előbbre az ismétlő-iskola ügyét. Ki kell mon­dani törvényileg, hogy az ismétlő-iskolák vezetéséért külön tiszteletdíj jár. Meg kell állapítani e tiszte­letdíj minimumát s egyidejűleg biztosítani a tanítót, hogy a faiskola jövedelmének felerésze­­ szintén az ismétlősök oktatóját illeti meg. Az ismétlő-iskoláknak ily irányban való fejlesz­tése többszörös nyereséggel jár. Egyfelől az 1894. évi 48,000. sz. kormányrendelet C) mellékletében megállapított községi faiskolai tantervet keresztül vívón, — az ismétlő-iskoláknak gyakorlati jelentő­séget biztosítunk. Másfelől lelket öntünk a tanításba. A tanító az ismétlő-iskola vezetéséért járó tisztelet­­díjban s az ezen iskola felé fordult általános érdek­lődésben fáradozásainak legalább parányi részben való méltánylását látván, teljes erejéből igyekezni fog a törvény által eléje szabott kötelmeknek megfelelni. De nem kicsinylendők a nevelés-oktatástani szem­pontok sem. A gyermeknek 12 — 15 éves korában van legnagyobb szüksége gondos kezekre. Ez a kor alakítja ki az ember jellemét s az akarat irányítá­sának főbb motívumai is e korban nyernek határo­zottabb jelleget. Magára hagyatva a fogékony gyer­meki lélek, ki lesz téve a véletlen hatásoknak s a környezet télszeg, sokszor testet-lelket mételyező egy­oldalú nevelésének. E kor­ság nyakára annak a kevés népiskolai tanulmánynak és ismeretnek is, mi hat évi odaadó munkásság és kitartó szorgalom eredmé­nyeként felmutatható­ volt. Mert hisz régi igazság, hogy az ismétlés anyja a tanulásnak. Ha tehát komolyan kívánja a társadalom, hogy az iskola jótékony hatását minden irányban érvénye­sítse , biztosítsuk számára mindazon eszközöket és módokat, melyek a sikert föltételezik. Meg kell hozni úgy az erkölcsi, mint anyagi áldozatot, még ha nehezünkre esnék is, mert annyi bizonyos, hogy a krajczárokat, melyeket szakmarkúlag tanítón és az iskolán takarítunk meg, forintokban kell majd vissza­fizetnünk a társadalmi kinövések nyesegetése alkalmából. 3. Ezekkel tisztába etve, a tanítók szakszerű kiképeztetésének kérdése tolul előtérbe. Főbenjáró tényező ez a gazdasági ismétlő­ iskolák szervezésénél. Szakavatott ember félannyi fáradtsággal játszva ér­heti el a sikert, mit kontár kezek nagy megeről­tetés árán sem képesek felmutatni. Vigasztalás, — Az­­ Ung< eredeti tárczája — írta : TABÓDY IDA. Mély nyugalom és csend uralkodik a szobában, melyben a beteg fekszik, de nem alszik ; szemei nyitva vannak, merően néz maga elé, — gondolkozik. Nem voltak vidám gondolatai, mert gondteljessé, szenvedővé tették e komoly, szellemes női homlokot. Gondolkozik a múlton s a jelen fájdalmainak súlyát százszorosán érzi. Egyetlen nővérére gondol, kit min­denek felett szeret s a ki nélküle egyedül marad. — egyedül, annyi ember között. Fájdalmasan felsóhajt, pár­nái közé temeti arczát, hogy fel ne kiáltson a nagy fáj­dalomtól. — Maga előtt látja egész lefolyt életét. Csak ketten voltak: ő, Alice, és nővére, Mária. Szüleiket kora gyermekségükben elvesztették, s a két gyermekleány min­den rokon, minden vagyon nélkül magára marad. Nem volt senkijük, kitől tanácsot kérhettek s kinél otthonukat fellelhették volna. Kísértetiesen, iljesztően megjelent előt­tük a létért való küzdelem, s az életnek két útjára mu­tatott. Görönygyös volt az egyik nagyon, s a görönygyös ut sokáig tartott, de egyszerre kezdtek a görönygyök kisebbedni, végül egészen eltűntek, s az ut simán, egye­nesen vezetett tovább az életen. A másik ut sima volt, szélein fák zöldeltek, virágok nyíltak; igy ment tovább ez az ut simán gazdagon fölékesítve, egyszerre meg­szűnik, — előtte van az örvény, a­melybe vezetett az élet örvénye. Alice megfogta nővérének kezét, határozottan, ha­bozás nélkül rálépett a görönygyös útra. Nehéz idő következett ekkor a két fiatal, élettapasz­talatlan leányra, s gyenge vállaikra súlyosan nehezedett a létért való küzdelem. Egymás után érték őket a szen­vedések, gond és fájdalom, de mindezektől nem retten­tek vissza, nem léptek át a sima ékes útra, küzdöttek tovább egymást bátorítva, egyik a másikért. . . A szen­vedés volt mesterük, ez tanította meg őket az élni tudásra, ez tette még erősebbé jellemüket, ez növelte ambitiójukat. — S az igazi genie soha sem maradhat elrejtve, előtör az, legyen bárhova rejtve, legyen szegé­nyes kunyhóban, vagy palotában, az isteni szikra kipat­tan s fényét szerte árasztja. A két nővér nagy szellemi tehetséggel volt meg­áldva s ez nem maradhatott elrejtve sokáig, s a külön­ben oly részvétlen, oly szívtelen emberek bizonyos cso­dálkozással, a melybe némi tisztelet is vegyült, bámul­ták a két nő szellemét, akaraterejét s jellemét. Örültek, ha valami kis szolgálatot tehettek nekik, örültek nyájas mosolyuknak, szívélyes szavaiknak, melyekkel jutalmaz­ták őket. Ujjokról kezdtek a görönygyök eltűnni s ők mindinkább közeledtek ahoz az utszéli sziklához, mely a göröngyök eltűnése után tűnt elő, s a melyre fényes arany betűkkel volt kivésve: nyugalom. Most már mind­inkább közeledtek ehhez, a hosszas kitartó küzdelem meghozta gyümölcsét s immár rá­léphettek a nyugalom útjára, megtalálták a nyugalmat, melyet annyi ember hiába keres. . . . Egymást szeretve, egymásért élve, örültek életük­nek, nem hiányzott nekik senki, semmi. Mindent felta­láltak egymásban, s úgy érezték, hogyha elválasztaná őket a kegyetlen sors, vagy elragadná egyiket a kérlel­hetetlen halál, a másik mindenét, mindenét vesztené el. Néhány hétre mégis el kellett válniuk. Mária kül­földre ment, hogy mint zongora­művésznő hangversenye­ken szerepeljen. Alice-nak itthon kellett maradni, körül­ményei ne­m­ engedték meg, hogy nővérét elkísérje.­­ Pedig mily sivár volt az élet nélküle! de már nem kell sokáig nélkülöznie őt. Mária visszatér nemsokára, vissza hozzá, hogy megpihenjen diadalai után, melyekről oly elismeréssel, lelkesedéssel írtak a lapok, s a­melyek oly jól­eső örömmel töltötték el a szerető nővér szivét. Alice egy napon fáradtan jött haza sétájából, mun­kájához akart fogni. Most egy uj regényen dolgozik, a­mel­lyel Máriát akarja meglepni. Utolsó műve oly nagy lelkesedéssel lett fogadva mindenütt, oly nagy kitünteté­sekben részesítették a­­ kiváló magyar írónőt,« hogy e siker s azon gondolat által buzdítva, hogy Máriának örö­met szerez, egy uj regény megírásához kezdett s már a befejezést akarta megcsinálni. íróasztalához ült, de kép­telen volt a munkára, szemei előtt minden elhomályo­sult, rémülten tapasztalta, hogy beteg, még hamar or­vosért küldött, aztán már nem volt ereje, eszméletlenül elterült a szőnyegen. Midőn magához tért, ágyában találta magát, a bor­zasztó főfájás elbénította teljesen erejét, . . . de csitt! . . . beszédet hall a szomszéd szobából, felül ágyában, kezét fejére szorítja s a vér meg nagy ereiben midőn hallja az orvos szavát szobaleányához: ». . . . tehát az ő nagysága nővére már Bécsben van, mindenestre sürgönyözzenek neki, mert nem állok jót érte, — egy-két nap még elélhet. Őnagysága erősen meghűlhetett, mert veszedelmes lejtifusza van. . . .« Aléltan roskad vissza párnáira. Egy két napig még elélhet ... ezt hallja mind­untalan. Mária! — sóhajtja fájdalmasan —, Máriám! Hát el kell hagynom őt!? Irgalmas Isten, tekints reám, kö­nyörülj rajtam. Úgy rendelted, hogy el kell már hagy­nom a föld­et, s nekem nincs jogom, nem szabad aka­ratod ellen zúgolódni. Oh, de Mária, egyetlen nővérem, mit fog csinálni, ha én nem leszek többé, egyedül marad, egyedül, teljesen egyedül. S az emberek, oly hidegek, önzők, részvétlenek, körülveszik c’t dicsőségében, de vájjon mellette lesznek-e fájdalmában ? És ha rá­nehezedik az élet keresztje, ki fogja bátorítani, ám én nem leszek többé, kiér f fog élni. Lapunk mai száma S oldalra terjed.

Next