Unitárius Egyház, 1909 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1909-01-15 / 1. szám
2 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1909. január 15. székhelye volt . . . Kálvin különös előszeretettel viselteti a mózesi törvény szigora iránt amiben őt, fájdalom, az angol puritánok és skót reformátorok is utánozták.“ „Kálvin nem volt vidám ember, nyájas sem; nyomorult egészsége, ingerlékenyvéralkata, irodalmi dicsvágya inkább kerültették, mint kerestették vele a társas örömöket; a szigorú törvényhozás által próbálta az egész város népét oly komorrá tenni mint maga volt. Amellett e törvényeket sokkal túlterjesztette a vallás és erkölcsiség körén s a házi élet legközönyösebb ügyeire átvitte. Ezáltal irtózatos zsarnokságra váltak azok, mely mindent elsötétített.“ „Kálvin jelenléte épen oly érezhető volt a törvényszékben, mint a tanácsházban. 1542-től 1546-ig nem kevesebb mint 58 egyént ítéltek halálra s 76-ot száműzetésre. (Száműztek egy igen előkelő polgárt is, amiért azt merte mondani, hogy ő is van olyan derék ember, mint Kálvin.) 1546. márc. 6-án a börtönőr azt jelentette a tanácsnak, hogy a tömlöcök mind tele vannak s egy rab sem fér be több. A gyanú elég volt, hogy valakit börtönbe vessenek, a vallomásokat kínzással csikarták ki. Minden rossz külsejű, vagy rossz nyelvű vénasszony boszorkányság gyanújában állt s három hónap alatt nem kevesebb mint 84 ilyen, köztük a hóhér tulajdon anyja is elitéltett. „Az emberi élet“, — mondja Kampschulte tanár — „mintha minden értékét elvesztette volna az uj Genfben“ (Szász Károly: Kálvin. Bpesti Szemle, 1878. XVII. kt. 233.-386.) Bizonyos tehát, hogy Kálvin szemüvegén át nézve, a szabadabb, nyílt, természetes és művészetekben élő magaviselet már erkölcstelenségnek minősíttetett! Különben is majdnem logikai lehet tétlenség, hogy egy igazság és eszményiességért, tehát az „Isten országáért“ mártyr halált szenvedő idealista olyan nagy súlyt fektessen ennek a világnak múlékony és kétes értékű frivol örömeire!! De az unitarizmusról sem tételezhető fel — melynek legnagyobb erőssége és igazsága a saját belsejében végbemenő folytonos reformatio — hogyha Socinus korlátoltabb látkörét, Blandrata megbízhatatlan, sőt zsarnokoskodó jellemét nyíltan és őszintén bevallja, épen Servétnél ne vette volna észre a sois egyéniséget és hagyja, hogy legkiválóbb képviselői — kik természetesen az unitarizmus haladó volta miatt már túlszárnyalták Servét vallását is — lelkesen és büszkén mutassanak e mártyrra! Sok állítólagos „zagyva“*) vagyis kiforratlan de az igazság felé törekvő eszméből lett már ezen áldott haladás folytán — tisztán leszűrt világos végkifejlés. És ez a haladás akadályozza meg, hogy a modern egyházak tanai is mindvégig „zagyvák“ ne maradjanak ! Különben pedig, még ha Servét magánélete tényleg erkölcstelenebb és léhább lett volna is, mint Kálviné, már maga az az eszme, amit képviselt : a felvilágosodottságot, tudományos haladást szomjúhozó és az egyetemes demokratikus vallást egyengető gondolat igazán megérdemli, hogy épen a mai demokratikus, felvilágosodott, tudományokban haladó, dogmaellenes korszakban — mely korszaknak egyedüli diszharmóniája épen a magánélet, erkölcstelensége — nagyobb népszerűségnek és pártfogásnak örvendjen! Mert Servétet elítélve vagy meg nem értve okvetlen következetlenséget tanúsítunk a haladás és a demokratizmus történetével szemben. Nem is említve a haladás ferde kinövését, a materializmust és túlzó szocializmust, mely szintén nem a dogmatikus apostolok tanain épült fel és melynek épen szabadelvű lapjaink hódolnak annyira. Végül megjegyzem még, hogy az említett cikk bebizonyítani akarja, hogy a véres tragédiának nem Kálvin az oka, a XVI. század szellemét és a végzetszerűséget állítja fel mint egyedüli okot. Legyen szabad csak annyit mondanom, hogy a XVI. század vagyis a reformáció szelleme ezt a fanatizmust nem szülhette, hanem igenis a XVI. századon is keresztül törtető és befurakodó középkori szellem, mely egyhamar le nem hagyta magát győzni és még egyik-másik reformátor működésében is meg-megnyilatkozott. ..Végzetszerű“ vagyis a praedestinátión alapuló sem lehetett Sérvét tragédiája. Mert a „végzetszerű“ bukás fogalma szerintem azonos a tökéletes és végleges bukás fogalmával, mely bukás az ellenfél eszméjét teljes diadalra juttatja! Már pedig, mint a sárospataki református lapokból is láthatjuk: „Kálvin ma már Genfben csak történelmileg él, de emléke nem hevíti többé a genfiek keblét, szelleme nem uralkodik többé gondolataikon. Hivei is csak részben hívei; a szabadelvűek nem tudják neki megbocsátani orthodoxiáját. Ez az oka, hogy Kálvin szobrát hasztalan keressük Genf terein, kisebb jelentéktelenebb szereplőket halhatatlanítottak, Kálvinról csak a néma falak beszélnek . . . Kálvin hazájából.“ (Sárospataki Lapok, 1890. 840—841.) * A vádoló cikk kifejezése Sérvét, tanaira.