Unitárius Egyház, 1909 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1909-01-15 / 1. szám

2 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1909. január 15. székhelye volt . . . Kálvin különös előszeretettel viselteti a mózesi törvény szigora iránt amiben őt, fájdalom, az angol puritánok és skót refor­mátorok is utánozták.“ „Kálvin nem volt vidám ember, nyájas sem; nyomorult egészsége, ingerlékeny­­véralkata, irodalmi dicsvágya inkább kerültették, mint keres­tették vele a társas örömöket; a szigorú törvény­hozás által pr­óbálta az egész város népét oly komorrá tenni mint maga volt. Amellett e tör­vényeket sokkal túlterjesztette a vallás és erköl­­csiség körén s a házi élet legközönyösebb ügye­ire átvitte. Ezáltal irtózatos zsarnokságra váltak azok, mely mindent elsötétített.“ „Kálvin jelenléte épen oly érezhető volt a tör­vényszékben, mint a tanácsházban. 1542-től 1546-ig nem kevesebb mint 58 egyént ítéltek halálra s 76-ot száműzetésre. (Száműztek egy igen előkelő polgárt is, amiért azt merte mon­dani, hogy ő is van olyan derék ember, mint Kálvin.) 1546. márc. 6-án a börtönőr azt jelen­tette a tanácsnak, hogy a tömlöcök mind tele vannak s egy rab sem fér be több. A gyanú elég volt, hogy valakit börtönbe vessenek, a val­lomásokat kínzással csikarták ki. Minden rossz külsejű, vagy rossz nyelvű vénasszony boszor­kányság gyanújában állt s három hónap alatt nem kevesebb mint 84 ilyen, köztük a hóhér tulajdon anyja is elitéltett. „Az emberi élet“, — mondja Kampschulte tanár — „mintha minden értékét elvesztette volna az uj Genf­ben­“ (Szász Károly: Kálvin. Bpesti Szemle, 1878. XVII. kt. 233.-386.) Bizonyos tehát, hogy Kálvin szemüvegén át nézve, a szabadabb, nyílt, természetes és művé­szetekben élő magaviselet már­­ erkölcstelenségnek minősíttetett! Különben is majdnem logikai lehet tétlenség, hogy egy igazság és eszményiességért, tehát az „Isten országáért“ mártyr halált szen­vedő idealista olyan nagy súlyt fektessen ennek a világnak múlékony és kétes értékű frivol örömeire!! De az unitarizmusról sem tételezhető fel — melynek legnagyobb erőssége és igazsága a saját belsejében végbemenő folytonos reformatio — hogyha Socinus korlátoltabb látkörét, Blandrata megbíz­hatatlan, sőt zsarnokoskodó jellemét nyíltan és őszintén bevallja, épen Servétnél ne vette volna észre a sois egyéniséget és hagyja, hogy legkivá­lóbb képviselői — kik természetesen az unitariz­­mus haladó volta miatt már túlszárnyalták Servét vallását is — lelkesen és büszkén mutassanak e mártyrra! Sok állítólagos „zagyva“*) vagyis ki­forratlan de az igazság felé törekvő eszméből lett már ezen áldott haladás folytán — tisztán leszűrt világos végkifejlés. És ez a haladás akadályozza meg, hogy a modern egyházak tanai is mindvégig „zagyvák“ ne maradjanak ! Különben pedig, még ha Servét magánélete tényleg erkölcstelenebb és léhább lett volna is, mint Kálviné, már maga az az eszme, amit kép­viselt : a felvilágosodottságot, tudományos hala­dást szomjúhozó és az egyetemes demokratikus vallást egyengető gondolat igazán megérdemli, hogy épen a mai demokratikus, felvilágosodott, tudományokban haladó, dogmaellenes korszakban — mely korszaknak egyedüli diszharmóniája épen a magánélet, erkölcstelensége — nagyobb nép­szerűségnek és pártfogásnak örvendjen! Mert Servétet elítélve vagy meg nem értve okvetlen következetlenséget tanúsítunk a haladás és a de­mokratizmus történetével szemben. Nem is em­lítve a haladás ferde kinövését, a materializmust és túlzó szocializmust,­ mely szintén nem a dog­matikus apostolok tanain épült fel és melynek épen szabadelvű lapjaink hódolnak annyira. Végül megjegyzem még, hogy az említett cikk bebizonyítani akarja, hogy a véres tragédiának nem Kálvin az oka, a XVI. század szellemét és a végzetszerűséget állítja fel mint egyedüli okot. Le­gyen szabad csak annyit mondanom, hogy a XVI. század vagyis a reformáció szelleme ezt a fana­tizmust nem szülhette, hanem igenis a XVI. századon is keresztül törtető és befurakodó közép­kori szellem, mely egyhamar le nem hagyta ma­gát győzni és még egyik-másik reformátor mű­ködésében is meg-megnyilatkozott. ..Végzetszerű“ vagyis a praedestinátión alapuló sem lehetett Sérvét tragédiája. Mert a „végzet­­szerű“ bukás fogalma szerintem azonos a tökéle­tes és végleges bukás fogalmával, mely bukás az ellenfél eszméjét teljes diadalra juttatja! Már pedig, mint a sárospataki református lapokból is láthatjuk: „Kálvin ma már Genfben csak törté­nelmileg él, de emléke nem hevíti többé a gen­fiek keblét, szelleme nem uralkodik többé gon­dolataikon. Hivei is csak részben hívei; a sza­badelvűek nem tudják neki megbocsátani ortho­­doxiáját. Ez az oka, hogy Kálvin szobrát hasz­talan keressük Genf terein, kisebb jelentéktele­nebb szereplőket halhatatlanítottak, Kálvinról csak a néma falak beszélnek . . . Kálvin hazá­jából.“ (Sárospataki Lapok, 1890. 840—841.) *­ A vádoló­ cikk kifejezése Sérvét, tanaira.

Next