Unitárius Egyház, 1911 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1911-01-15 / 1. szám
1911. január 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ. főúri élet üres léhaságaival. Nem volt hozzá sohasem nagy kedve, de az ár sodorta s ő nem tudott ellent állani. Tolsztojnak születése és tehetsége a társadalomban igen előkelő helyet biztosított. A katonai pályára lépett s itt minden kelléke meg volt a a haladásra. Véletlenül éppen akkor tört ki a krími háború, melynek oly elhatározó befolyása volt Tolsztoj gazdag lelkére. A háborúban nemcsak Marsnak áll szolgálatában, hanem a múzsáknak is. Ügyes elbeszéléseivel és kellemes társalgásával valóban lelke bajtársainak, akik csak akkor nem tudják megérteni a tépelődő tisztet, mikor egy-egy lumpolás után lelkiismeretének furdalásáról panaszkodik. A háború Tolsztojnak nemcsak hadi dicsőséget szerzett, hanem sok irodalmi babért is. Az ő múzsája nem hallgatott a háborúban , sem, így könnyen érthető, hogy az orosz írók örömmel fogadják társaságukba Tolsztojt, akiben az irói tehetségnek oly nemes vonásait találták. Különösen Turgenyev örvend a legjobban, de azért zavartalan barátság sohasem fejlődött ki köztük. Nagyon ellentétes volt természetük. Hanem azért együtt élték a nagyvilági élet gyönyörűségeit, honnan Tolsztoj mindinkább óhajtott más útra térni. S tényleg a művészettel foglalkozik és regényeinek egyik-másik helyén oly leírással lepi meg a világot, amely a legnagyobb művészekkel helyezi egy sorba. Tolsztojnak lelke azonban sokkal mélyebb volt, semhogy ő a művészettel megelégednék. Ő nemcsak mulattatni, hanem javítani akart. Látta a népnek elnyomatását, sanyargását, szenvedéseit s igen jól ismerte a főúri élet léha kedvteléseit, a háborúban lelke megismerte a keresztény társadalomnak keresztényietlen voltát s mindezek teljesen uj útra terelték, még pedig a próféták rögös útjára. Itt aztán a szelíd lélek hadat izén az egész világnak. Mindenekelőtt belátja s az ő nyílt őszinteségével bevallja, hogy azelőtt rossz úton járt. A művészet csak a szellemi aristokratákért van s kirekeszti jótékony befolyása alól a profanum vulgust. Pedig a világnak nagyobb részét mégis csak a nép alkotja. Szerinte a művészetnek tisztán az evangélium szolgálatában kell állania. Azonkívül a kultúra feslettségéből vissza kell térnünk az őskereszténység primitív álláspontjára. Az érzéki életre vonatkozóan ugyancsak a lemondás eszméjét hirdeti. Mégpedig oly túlzottan, hogy magát a házassági intézményt is kész volna eltörölni. Azonkívül hatalmasan küzd a fennálló társadalmi rend és törvények ellen. A háború, a különböző társadalmi osztályok, a börtön, a halálbüntetés, mind megannyi kigúnyolása, csúffátétele a keresztény tannak. Azonkivül megtámadja a keresztény dogmákat s helyébe a Jézus tiszta, egyszerü lélekből fakadó s mindenki által megérthető tanításait akarja elterjeszteni. Ezen túl aztán a vagyonról és a műveltség, a civilizáció áldásairól való lemondás Tolsztojnak sajátságos tana. Nagy elmének mély és igaz lélekből fakadó tanai. Túlzások bőven találhatók benne, de a nagy lelkiismeretesség, a jó szív, lángész és prófétai buzgóság mikor állott meg az arany középúton ? Az arany középút csak a köznapi embereké, akik a mindennapi élet kisebb-nagyobb feladatának betöltésével vannak elfoglalva. De azok a nagy szellemek, akik a kebel mélységeit oly jól ismerik, akik a világgal szemben vívnak titáni harcot, akik a nagy mindenségnek mélységét és magasságát igyekeznek megmérni, azoknak minden lépését a világ nem tudja követni. Nem is kell s nem is lehet. De Tolsztojnak prófétai munkásságából sokat kell tanulnunk. Nem túlzásait félszegen követni hivatásunk, hanem elindulni a gondolkozásnak azon az útján, melyen ő járt s megtartani azt a sok bölcs tanácsot, amivel ellát minket. Mert azt nem lehet várni a világtól, hogy Tolsztoj álláspontjára helyezkedjék akkor, midőn a művészetet tisztán az erkölcs szolgálatába akarja állítani, de annyit már megvárhátuk, hogy a művészet ne legyen erkölcstelen tendenciájú. S mily nagy szükség volna ma az ily tanok hirdetésére! Megint azt sem követelhetjük, hogy az emberiség lemondjon a civilizáció áldásairól, de azt igen, hogy a műveltség ferde kinövéseit hagyjuk el. Viszont az is lehetetlen, hogy az első keresztény századok egyszerű álláspontjára visszatérjen ez a világ, hanem az már nagyon kívánatos volna, hogy a Jézus tanításai érdekében más valamit tenne ez a saját humanizmusával oly nagyon elévült keresztény társadalom. Az élet tisztaságát maga Tolsztoj sem tudta oly magasra emelni, mint a „Kreutzer Sonatában“ követeli, hanem azért vájjon nincs-e szükség rá, hogy a mai társadalom fejlett erkölcsi életét tisztábbnak lássuk s tisztábbá tegyük? Mert ha azt mondjuk, hogy Tolsztoj túloz, abban igazunk van, de ha azt mondjuk, hogy minden úgy van jól, ahogy van, abban nagyon tévedünk. A keresztény társadalom s a mai kor .