Unitárius Egyház, 1917 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1917-01-15 / 1. szám
1917. január 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ. törvényekre is szükség van. De azért az egyházi életben a törvény túlbecsülnünk nem szabad. A legjobb törvény is csak kényszerrel és hatalommal működik. Az az egység, melyet teremt erőszakolt egység. Erkölcsi szempontból a kényszer nem lehet a helyes cselekvés indoka. Erkölcsi testületben a jog és törvény rideg uralmánál sokkal többet ér az önkéntes odaadás és a szerető bizalom. Nem lehet hát a törvény, a mi legfőbb eszményünk s attól ok nélkül várnók az egyházi élet kívánt fellendülését és egységét. Ott van a tudomány, mondják mások. A tudomány világosságot áraszt. Kizárja előttük a természet titkait. Kezünkbe adja a természeti erőket. Növeli önérzetünket. Kézzel fogható alapot ad a továbbfejlődésre. Biztosítja jólétünket és megkönnyebbíti munkáinkat. Ha a természeti világ ismerete is ilyen nélkülözhetetlen tényezője boldogságunknak, hogy zárkózhatnánk el a lelki világ ismeretétől. Az egyházi életben mindenhez illő bánásmóddal, amellyel ezer meg ezer tisztességben megőszült, elfáradt, mindennapi kenyerét becsületes munkával kereső egyszerű székelyt a viszonyok miatt gondozó, védő férfi nélkül maradott nőt aki a kegyelem kenyeréhez nem szokott, az „ingyent“ elfogadni megalázónak tartá akik most arcukon a szégyen pírjával segélyért hozzá fordulnak; és még sok minden tombolása a viharnak, fogharapása a hiénának ott van emlékezetében. — Ott lesz még sokáig — de nem mindöröre. Nem! Örökre: a hála, a megtisztelő és áldó visszaemlékezés fog élni, lobogni a szivekben. A hála azokért a simogató, gyöngéd szeretetteljes tekintetekért, amelyek könnyező, velünk síró szemekből és szivekből sugároztak felénk; azért a puha párnáért, a melyet virágzásban, virulásban levő viharverte, forróság perzselte, éjszakai dér ütötte ártatlan gyermekeink feje aljául tettek; azért a jó szívből adott falat kenyérért, enyhítő csepp tejért, a melyet éhező, szomjazó mieinknek nyujtottak. De mindezek felett élni, lángolni fog az egekig ható imádás az örök láthatatlan iránt, aki oltalmazta elhagyott házunkat, árván maradt otthonunkat, mezőnnket, aki megszabadított az ellentéten lépést tartani a tudományok fejlődésével, értékesíteni azokat az újabb felfedezéseket és kutatások eredményeit, amelyek istenigéjének a megvilágítására szolgálnak, a csalhatatlan igazságokat s az értelem tiszta ítéleteit mindennél többre becsülni: ez az üdvösségre vezető egyetlen út mondja a másik tábor. Való, „hogy elvész a nép, mely tudomány nélkül való.“ Azonban óvakodnunk kell a tudomány túlbecsülésétől is. A tudomány világít, de nem melegít. A tudomány csak szárnyakat ad, de a szárnyakat mozgató erő máshonnan jön. Minden fogalomnál s minden ismeretnél értékesebb személy. Egyesek tűzhetik ki célul a tudományt, de az egyház nem tudományos társaság. Itt a vallás és erkölcs az emberi jellem alapja. Ha tehát sem a törvény, sem a tudomány nem teremthet újjászületést az egyházban, hol keressük azt a lendítő erőtmely diadalunkat biztosítja.? Itt csendüsségtől és vissza, haza hozott, vezérelt bennünket! Oh szent, a gyönyör teljességét, gazdagságát árasztó pillanat! Nincsen szó, mely kifejezhessen. Sírtunk, mosolyogtunk, szerettünk, imádkoztunk! És jöttek, érkeztek többen, akiket vártunk, velünk együtt imádkoztak. Most már dolgozunk s hogy hazajöjjenek azok is, akik ellenséget űztek, országunkat védték, azért együtt imádkozunk-Nap-nap után! Ezt nekti feledjük. Templomban, iskolában! Iskolában! Veletek kicsiny bárányok! Gyönyörű moslygó szentei Istenek. Szépek vagytok különkülön, de igy, ihletett festőnek ecsete festhetne méltó képet angyal arcotokról, tiszta lelketeknek hó fehérségéről. Mosolygó alkatok fényben ragyogó szemetek varázslatossá teszi, paradicsom ketté ékesíti azt a helyet, ahol megjelentek, Silva-sirattalak bujdosásunk rettentő éjszakáján. Sime most is elborul a lelkem! Sokan vagytok együtt. Hazajöhettek az anyák karjain sokan, a legtöbben, de amiért elborult a lelkem, az annak az oka mert nem jöhettetek, mert nem hozhattak mindnyájatokat vissza! Szelíd, eget tükröző szemű, kedves mosolygóarcú szép leányka, hol vagy, hol maradtál? Lehunytad árnyékos szempilláidat az örök éjszakára 3