Unitárius Egyház, 1940 (33. évfolyam, 1-7. szám)
1940-01-25 / 1. szám
1940 január 25 UNITÁRIUS EGYHÁZ 3 Idao és akik az ellene intézett és vezetett támadások pergőtüzét nemcsak, hogy meg nem kísérelték enyhíteni, de nagyon sokszor állottak a támadók sorában ; sok tekintetben erőt, bátorságot és határozottságot az a tudat kölcsönzött számára, hogy mellette, körülötte és mögötte olyan egyéniségek, egyházszeretettől izzó és a messzi múltban gyökerező, egyházunkat építeni akaró és annak a jövőjéért minden áldozatra kész személyek állanak, akik vele együtt nemcsak osztozni akarnak az egyházi méltóság által nekik juttatott fényben, de vele együtt vállalják az egyházi kormányzás minden gondját és a jövővel szembeni minden felelősséget. Ennek a ténynek a leszögezése sem akar semmi esetre Főpásztorunk egyházkormányzói súlyos és felelősségteljes munkájának a leértékelése lenni, de feltétlen elismerése, értékelése akar lenni annak a munkának is, melyet vele együtt és mellette végeznek világi és egyházi vezetőink. Mi meg vagyunk arról is győződve, mert olyannak ismerjük Főpásztorunkat, hogy elsősorban ő az, aki nemcsak elismeri, hogy vannak mellette és körülötte mások is, akik dolgoznak, aggódnak és nagy lelki harcot vívnak egyházunk boldogabb „jövendőjéért“ és előhaladásáért, de értékelni is tudja azok munkáját. S ha tudott valamit tenni és alkotni pár éves főpásztorkodása alatt egyházunk erkölcsi és anyagi életének a konszolidációja tekintetében, ebben minden bizonnyal részük van másoknak is, de különösen része van az egyházi főjegyzőnknek és a két érdemes főgondnokunknak is. Éppen ezért, ép olyan szent kötelesség részünkről elismeréssel adózni azoknak is, akik ép olyan súlyos felelősséggel a vállukon állanak egyházunk élén a Főpásztorunk mellett, mint maga a Főpásztor, még akkor is, ha azok a személyek számunkra nem kívánatosak az élen, mert addig, míg ott állnak és vállalják az őrtállással járó minden munkát és a történelem előtt a felelősséget a jelenért, ezt joggal meg is várhatják minden objektív gondolkozású unitáriustól. Az „ingalengés” legelemibb szabálya ez a vélemény alkotásnál. A „látókörmérték“ itt és ilyen esetben is alkalmazandó. Ezek nélkül valóban és aligha lehet még csak megközelíteni is azokat a „magas és határozott célkitűzéseket az Egyházért és az unitárizmusért“, melyeket hiába akarnak némelyek kisajátítani maguknak, mert azok éppen úgy mindannyiunk életének a célkitűzése, akik „igazán szeretik hitüket és egyházukat és annak javát munkálni akarják“. Ha már sokan „Medgyest“ fogalommá kívánják izmosítani, mi ebbe is belenyugszunk. Sőt el is ismerjük, hogy egyházi életünkben volt és még mindig van „Medgyes“. És azt is bevalljuk, mert nem szégyeljük, hogy sokunkat köt „Medgyes“. De az ellen tiltakozunk, hogy ebben a tényben bárki is „betyár becsületet“ lásson csupán. Mert számunkra „Medgyes“ egyet jelent mindazzal, ami előttünk a legnagyobb érték : szeretett egyházunk múltja, jelene és jövője. Minden véleményünket elgondolásainkat és célkitűzéseinket ez a „Medgyes“ uralta, vezette és irányította. Hogy „Medgyes“ mit fog jelenteni az unitárius egyházunk történetében, azt ma semmi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy „Medgyes“ nélkül ma nem lehetnénk „Achatesek“ és nem lenne „Aeneasunk“, akinek a határokon túli tudományos eredményei, minket, parányokat bábái nyomába parancsolának. S ha szükségessé válik véleményünk, gondolataink és célkitűzéseink revíziója, mi minden bizonnyal csak a bennünk élő idealizált „Medgyes“ szellemében vagyunk hajlandók végrehajtani, mert szent a meggyőződésünk, hogy a „medgyesi“ eszmékből eszmény fog születni mindannyiunk számára, mert „Medgyest“ nem személyek hívták életre, hanem egyházi életünk parancsa, melynek mi csak engedelmeskedtünk. Mi is nagyon jól tudjuk és érezzük azt i i, hogy egyházi életünk további és ez utánni békés fejlődésének s a lelkek kibékülésének legnagyobb akadálya a Bors-hagyaték. De nem azért, mert ez az összekuszált és összezavart gordiusi csomója egyházi életünknek még mindig vár a maga „Nagysándorára“, hanem azért, mert sokan ezt használják fel a békés kibontakozás, a lelkek egymásra találásának a megakadályozására és arra, hogy „Medgyes“ eszménnyé váljék. Mi nem akarjuk senkinek a jogát elvitatni attól, hogy a Bors-hagyaték minden mozzanatát élénk figyelemmel kísérje, sőt még hálásak is tudunk lenni, még azt sem akarjuk, hogy a jószágfelügyelőségi elnök minden ténykedéseivel szemben a legszigorúbb kritikát ne gyakorolja, mert ezért még nagyobb hálát érzünk bárkivel szemben is, de az ellen már tiltakozunk, bárki rejtőzködjön a „PS“ alatt, hogy azoknak az egyházszeretetét, egyházunk iránt érzett hűségét és annak érdekében kifejtett minden nemes, jószándékú elgondolásukat és munkájukat „ügyes, és ravaszul színpadias technikával megrendezett csatározásnak” minősítse, akik minden bizonnyal lelkükben él-