Unitárius Élet, 1970 (24. évfolyam, 1-4. szám)

1970-07-01 / 3. szám

egy magasabbrendű hitet és egy biz­­tosítottabb szabadságot tudott nyúj­tani mint pl. első királyunk, az ilyen történelmi és általános emberi ér­tékítéletünk meghatározása szerint számunkra is „Szent István”! Ezt már csak azért is ki kell hang­súlyoznunk, mert ezzel is szeretnénk rámutatni arra a számunkra fontos feladatra, hogy régi fogalmakat min­den partikuláris, azaz „felekezeti” érdektől függetlenül új tartalommal kell megtöltenünk. Soha sem szabad engednünk, hogy bárki is bizonyos fogalmakat, eszményeket, igazságo­kat pusztán a saját múltja számára konzerváljon és egy konzervatív hit­nek, világnézetnek és vallásnak ele­mévé merevítsen, hanem elsősorban nekünk, akik négy évszázadon át a haladás és a fejlődés szolgálatában állottunk és állunk, legyen köteles­ségünk régi eszméket is új tarta­lommal tölteni meg, így kapcsolhat­juk össze a haladás és a fejlődés út­ját járó életünket a múltnak min­den valódi igazságával, valódi érté­kével és szépségével, és így válik le­hetővé egész népünk számára, hogy a múlt is azt a jelent szolgálja, amely egy boldogabb jövendő útját építi. Szent István király születésének ezredik évfordulóján, amely egybe­esett Alkotmányunk ünnepével, és az új­ kenyér ünnepe is, egy jövőjét, egy alapvetően megváltozott felté­telű új világban, őszinte örömmel ünneplő nép gyermekeként boldogan szemléltük a Citadella várfalai mö­gül az égre robbanó tűzijáték milli­árdnyi csillagait és a falakról le­hulló görögtüzet, amely nagyszerűen szimbolizálta, hogy egy népnek for­radalmi szelleme és haladó hagyomá­nyokat tisztelő történelmi öntudata görögtüzes csillagszóróvá ártalmat­lanítja az egykori várát a reakció­nak, amely azért épült, hogy éppen ezt a forradalmi szellemet és új akarását népünknek tartsa féken. Ma azonban a hegytetőn ott áll egy felszabadult nép szabadságát hirdető fennséges szobor alakja és kissé lej­jebb szinte talapzatként egy másik szobor­alak, a Gellért püspöké, aki magasra tartott keresztjével egy év­ezred előtti eleink nagy sorsforduló­jának és forradalmi átalakulásának szimbólumát emeli magasba, amely­re ráépül az a jelen és jövendő, melynek diadalmas pálmaágát ra­gyogták be „Szent” István király ün­nepén egy boldogabb jövendőjét épí­tő nép szívében lángra gyúlt ünnepi fények Az őszi hálaadás ünnepére ma­gunkkal visszük egy ezredéves múlt­nak szent örökségét és áldott hagyo­mányait, hogy egy évezreddel ez­előtt megismert jézusi hitünknek erejével segítsük megformálni azt a jobb világot és igazabb emberi életet, amelynek boldog részese le­gyen a mi magyar népünk és nem­zetünk is a világ népeinek nagy közösségében! Az úr asztalának egy falatnyi kenyere és Istenországa kö­zösségének kelyhéből egy kártya az élet korának erősítse hitünket, ren­díthetetlenül bizalmunkat, hogy munkánkat a léleknek, az igazság­nak, a szépségnek, a szeretetnek és a szabadságnak egy igaz Istene áld­ja meg. R. Filep Imre h. püspök 3 UNITÁRIUS ÉLET EML­ÉK­EZ­ÉS Édesapám — Bartók Béla, — 20 éve halott, (Most már 25 éve. Szerk.) hazájától távol halt meg és sem halálát, sem temetését nem láttam, ezért ma is úgy él emlékezetemben, mintha ima is közöttünk élne. , Az emberek igazi egyénisége leginkább családjuk körében látszik meg, részben saját gyermekkorukban, részben önállóvá válásuk után és erről szeretnék né­hány visszaemlékezést közölni. Apám édesapját igen korán elvesztette és ettől kezdve kis húgával együtt kenyérkereső édesanyjával és ennek háztartást vezető nővérével élt olyan példás családi együttlétben, amelyre való gyakori visszaem­lékezéseik valamennyiünkre nagy hatást tettek és út­mutatást adtak saját életünk berendezésére. Apám ebből a polgári környezetből kinőtt és a szá­zad eleji különböző művészi, politikai, egészségügyi, pedagógiai és egyéb eszméket teljes erővel tanul­mányozni kezdte és családja körében is igyekezett a helyesnek tartott irányzatokat érvényesíteni. Nem köznapi értelemben volt vallásos, nem uni­táriusnak született és ezt a maga választotta vallást azért vette fel, mert itt látta leginkább megvalósít­hatónak a szabad gondolkozást és annak összeegyez­tetését a humanista embereszménnyel. A természetet és a természettudományokat nagyon szerette, a csillagászat és a „nagy mindenség” igen érdekelte, kiválóan ismerte a csillagképeket és ezeket szívesen magyarázta csillagos estéken. A természet tökéletességét más megnyilvánulásaiban is csodálta, gyűjtött növényeket, rovarokat és ásványokat, azokat rendszerezte, de igyekezett időt szakítani az Állatkert meglátogatására és főleg a természetjárásra, ahol ki­sebb kirándulásokon kívül törékeny testalkatától nem várható komoly hegyi túrákon is részt vett. Gyűjtő és kiránduló útjaira lehetőleg családtagjai­val ment és itt állandó érdekes és nem fárasztó ma­gyarázataival annyira fel tudta kelteni érdeklődé­sünket, hogy a földrajz és a természetrajz ma is a legkedvesebb érdeklődési körömhöz tartozik, bár más szakmát választottam. Természetszeretetének megfele­lően szerette az egyszerű embereket és a gyerekeket, az utóbbiak nevelését mindennél fontosabbnak tartotta és zenei téren sok zenepedagógiai művel igyekezett ezt az elvét megvalósítani. Saját gyermekeinek nevelésénél az volt a vélemé­nye, hogy a gyerek önálló egyéniség, akit nem erő­szakkal, hanem elsősorban jó példával és állandó megfelelő érdeklődés felkeltésével kell nevelni. Egész­ségügyi téren fontosnak tartotta a rendszeres testne­velést, a nap és levegőkúrát, a mértékletes, higénikus és korszerű étkezést, a kevés vagy semmi húsevést és szeszes italt, a vitamindús ételeket. Már egészen kis koromban képeskönyvek között művészi reprodukciók képeit adta a kezembe, így azokat később tanulmányaim során már ismerősként üdvözöltem; ifjúsági olvasmányaimnál felhívta figyel­memet arra, hogy térképen kísérjem az eseményeket; külföldi hangversenykörútjairól mindig képekkel meg­rakodva jött haza és részletesen elmondta az ott lá­tottakat, így a világot már korán megismertem. Mind­két fiát barátjának tekintette és ennek megfelelően elvárta tőlünk a megfelelő magatartást. Abból az elv­ből kiindulva, hogy magunknak tanulunk, nem kér­dezett ki leckét és nem járt érdeklődni a tanárok­hoz, de örömmel vette tudomásul, ha jó bizonyítvá­nyunk volt és érdeklődött az iskolai események iránt. Hogy nem mentünk zenei pályára, azt természetes­nek vette, de szívesen igénybe vette kisebb segítsé­günket népdalrendezési vagy egyéb ügyekben. Hihetetlen szorgalma és munkabírása mellett is csak kevés időt tudott szakítani, hogy önfeledten tud­jon családi körében foglalatoskodni, de ha mégis sike­rült, akkor nagyon jó kedvűen kapcsolódott be tár­sasjátékokba, labdázásba, vagy egyéb hasonlóba. A családot mindennél fontosabbnak tartotta, a csa­ládi ünnepekről sohasem feledkezett meg; édesanyját a rendszeres látogatásokon kívül születésnapján min­dig különös figyelemmel köszöntötte fel és a legna­gyobb elfoglaltsága mellett is — ha távol voltunk egymástól —, pontosan és részletesen hosszú levélben emlékezett meg születésem napjáról. Utolsó levelét is 1941-ben eb­ből az alkalomból írta, a háború — melyet annyira gyűlölt és a halál — me­lyet annyira szeretett volna későbbre tolni, a további­akban megakadályozta. Bartók Béla­ ­Világszerte most vannak a megemlékezések Bartók Béla halála 25-ik évfordulójáról. Egyházunk is az ősz folyamán készül megünnepelni nagy fiának emlékét. Újra közöljük Bartók Béla halála 20-ik évfordulójára fia által írt emlékezést, mely annak idején az Unitárius Életben megjelent.)

Next