Unitárius Élet, 1987 (41. évfolyam, 1-6. szám)

1987-03-01 / 2. szám

DR. BENCZÉDI LÁSZLÓ 1929-1986 Sokunk számára megdöbbentő volt a hír, hogy dr. Benczédi László, a történettudományok kandidátusa, a Magyar Tudományos Akadémia Tör­­ténettudományi Intézetének tudo­mányos főmunkatársa, 1986. dec. 20-án meghalt. Halála nemcsak családjának, ha­nem a magyar tudományos életnek is nagy vesztesége. Már az egyetemen feltűnt a tör­ténelemkutatás iránti érzékével. Természetes, hogy a tudományos kutatói pályát választja, és ezen a területen fejti ki képességeit. 24 éves korában, 1953-ban adja ki első könyvét, melynek címe: „A hegyaljai kuruc felkelés”. Tudományos gonddal és elmélyült kor-, és anyagismerettel publikál. Ér­deklődése elsősorban és továbbra is a kuruc mozgalomra irányul. A Wesse­­lényi-féle rendi szervezkedésről, az 1670-es évek bujdosómozgalmáról, a Thököly-felkelésről és a korabeli Habsburg-politika elnyomó irány­zatáról ír, és munkásságán az a törekvés húzódik végig, hogy az újonnan feltárt levéltári források alapján, és a nemzetközi összeha­sonlítás módszerével is élve, a poli­tikai történet előadásának a hagyo­mányosnál szervezettebb társada­lomtörténeti megalapozást adjon. Lapunk terjedelme nem engedi, hogy megjelent írásait és tanulmá­nyait itt felsoroljuk, de feltétlenül meg kell emlékeznünk két munkájá­ról. Az egyik, a szakemberek körében nagy elismerést kiváltó kandidátusi disszertációja: A Wesselényi-féle rendi szervezkedés Magyarországon (1664 — 1671), a másik a tízkötetes „Magyar­­ország történeté”-be írt fejezete, amely bizonyosan nemzedékek számára őr­zi meg nevét. Temetése jan. 9-én volt a Far­kasréti temetőben. Az egyházi szer­tartást mind a koporsója mellett, mind a sír szélén én végeztem. Te­metési prédikációm alapigéjeként 1. János 2,17. választottam: „... a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselek­­szi, az megmarad örökké.” Lapunk szerkesztőségének kérése szerint, a temetési prédikációból vett néhány gondolattal fejezem be emlékezésünket: „Az ő élete olyan volt, hogy ko­porsója mellett megérezzük: nem emberek halnak meg, hanem világok tűnnek el. Ő a jelen számára a min­dég szent múlt, a történelem titkai­nak feltárója volt. Töretlen hűség­gel vállalta hivatását, és végezte munkáját. S míg a sejtések, a kuta­tások, a fátylak fellebbentésének útját járta itt a földön, 58 esztendős élete után már tudja is, amire vá­gyik a lélek, mert már mindent színről színre lát. Az ő földi világa elmúlt, és ennek a világnak a kívánása is, de az itt maradt szellemi örökség bizonysága szerint, megmarad örökké az, aki az Isten akaratát cselekszi! Mi az Isten akaratának cselek­vése? — Vagy kérdezhetnénk így is: Mi az Isten akarata? Unitárius hitünk válasza szerint Isten akarata: hittel és szeretettel cselekedni. Hivatásában, amelyet választott, munkájában, amit végzett, szor­galmában, türelmében, odaadásá­ban és igyekezetében nem ismert akadályt. Mindezeket úgy tudta érvényesíteni, hogy nevét kitöröl­hetetlenül beírta az örökkévalóság világába, így vált tudományos mun­kássága is a becsületesség szép pél­dájává, Istennek felőlünk, emberek felől rendelt hivatásában.” Lelkészi szolgálatom után, Pach Zsigmond Pál akadémikus, méltatta érdemeit, a sírnál Szűcs Jenő a Történettudományi Intézet állami díjas osztályvezetője vett meleg han­gú búcsút dr. Benczédi Lászlótól. Huszti János OLVASTAM Az utóbbi időben több unitárius vonatkozású közlést láttam, hal­lottam és olvastam. Ezekből egy csokorra való. — A Magyar Televízió „Elmebaj­nokság” című műsorában Egri János az egyik versenyzőnek, aki az erdé­lyi fejedelemséget választotta té­májául, többek között a következő kérdést tette fel: Ki volt János Zsig­mond udvari papja, az unitárius vallás megalapítója? Nagy örö­mömre a versenyző tudta a helyes választ: Dávid Ferenc. * — A Magyar Rádió egyik esti adásában megismételte Páskándi „Vendégség” című darabját, mely Dávid Ferencről szól. Jó volt újra meghallgatni a darabot. * — Brassai Sámuelről, a nagy uni­tárius polihisztorról, sok anekdota maradt fenn. A Népszabadság egyik szombati számában a keresztrejt­vény az egyik Brassai anekdota poénjét rejtette el. A Góliát terme­tű Brassai és a Dávid nagyságú Gyulai sokat évődött egymással baráti társaságban. Egyszer Gyulai így szólt Brassaihoz: — Figyel­med mindig azzal hozakodik elő, hogy én nem nőttem nagyobbra. Pedig ma is láttam egy embert, aki nálam kisebb volt. — De nem ingyen — felelte Brassai. A cir­kuszra gondolt. Gyulai várta az alkalmat, mikor vághat vissza. A vita végén Brassai, mivel kifogyott az érvekből, nagyot toppantott, és így szólt: — Ha nem hagyja abba, nagyjád, mindjárt felkapom, és a zsebembe dugom! Gyulai felnézett rá, és nyugodtan csak ennyit mondott: — Akkor legalább több ész lesz a zsebében, mint a fejében. * — A Füles egyik szeptemberi számában a „Tanár úr kérem” 11. kérdése ez volt: Négyszázhetvenöt éve 1511. szept. 29-én született Michael Servet, akinek tanai nagy hatást gyakoroltak az unitárius egyház alapítóira, és akit — miután az inkvizíció elől Genfbe menekült — Kálvin kezdeményezésére meg­égettek. Milyen jelentős felfedezést tett tervet, orvosként? Válasz: Felfedezte a tüdő vérke­ringését. Dr. Kiss József 12 SIMTAHIUS ÉLET OLVASÓINK ÍRJÁK A Reformátusok Lapja 1987. jan. 4-i számában Ágoston János az alábbi levélben fejezte ki érzé­seit, amikor Sánta Ferencnek a lap egyik korábbi számában meg­jelent interjújára utal: „Erkölcs és szabadság” (Egy író vallomása) címmel Sánta Ferenc írónak a megnyilatkozása található. Nem lehet úgy tenni, hogy ne ismer­jük fel, fontos dolognak vagyunk ta­núi, a nagy író — mondhatni így — hosszabb hallgatás után: láthatóvá, hallhatóvá lett. Vagy jó tíz éve nem publikált Sánta Ferenc sehol sem. Kisdiákok is hiá­nyolták jelenlétét. A dolgozók, kis értelmiségiek keresték, hogy mi lett kedvenc írójukkal. Azután most a Reformátusok Lapjában fényképpel, íróasztala mellett láthatni a „Húsz óra”, az „Ötödik pecsét” szerzőjét, amint az erkölcsről nyilatkozik és régi emlékeit is felhasználva bizonyságot tesz — igaz íróember módján — a tisztességről, az Istenhez való viszo­nyáról, és meggyőződéséről, hogy élni érdemes. Mindezt a harmadik olda­lon. Tiszta, szép nyomdatechnikával, emberül, jól megírva. Az Isten áldja meg Önöket ezért az interjúért! Ezért a vallomásért, amit a nagy író adott. Mert a mai nehéz időkben, a kisember — munka közben is, hogy félelmét magától messze űzze — imádkozik, és az íróemberek szívéhez méri oly­kor magát. Az Isten áldja meg Önö­ket — Tisztelt Szerkesztőség! A kis­ember hálájával köszönöm — a gon­dokkal teli — Sánta Ferenc író inter­júját. Köszönet érte! Hozzanak más­kor is! Az író — és az irodalom — tartja össze a kis országot a nehéz időkben. Sánta Ferenc pedig a leg­főképpen összetartó erő. Az Isten áldja meg Önöket, legyenek jó és igaz emberek, s imádkozzanak értem, hogy a világ dolgától származó félelmeim eltávozzanak. Az Isten áldja meg Önö­ket, köszönöm, hogy felráztak kissé. Legyen áldott a munkájuk!

Next