Unitárius Élet, 2016 (70. évfolyam, 1-6. szám)
2016-07-01 / 4-5. szám
ünnepet felvette a Városi TV is. A terveink szerint sikerült eljönni az erdélyi testvéreinknek, meghallgathattuk Székely Kinga Réka, homoródszentpéteri lelkésznő, hitéleti és missziós előadó, Sorbán Enikő kántorral celebrált istentiszteletét, ami nagy újdonság volt nálunk és megnyerte a hallgatóságot. Utána e sorok írója tartott előadást János Zsigmond fejedelemről, majd lelepleztük az emléktáblát, amit Szőke Tamás faragóművész készített (eddig már 5-öt a templomunkba!). Mind a javításokat, mind az emléktábla, mind pedig a vendéglátás hatalmas kiadásait teljes egészében pályázatból és híveink adományából fedeztük. Az Egyházkerület nem képviseltette magát az ünnepségen, de az ünnepséget ez nem törte meg, bár nem érti a kicsi nyáj, de tudomásul kellett venni. A leleplezést Jakab István, az országgyűlés alelnöke, Székely Kinga Réka lelkésznő, Tóth Zoltán református lelkész és jómagam végeztük, a szeghalmi és vésztői megjelent énekesek szép Bartók és Kodály dalokkal fonták egybe ezt az ünnepélyes aktust. Mély tartalmú köszöntőt mondott az országgyűlés alelnöke, méltatva a gyülekezet nagy erőfeszítéseit. A megjelent vitéz- és lovagrendi vezetők mellett itt volt Bácsfainé dr. Hévízi Józsa, az Erdélyi Szövetség elnökasszonya, valamint Mandics György, író és felesége, szövetségi vezetők. Kedves, megható színfolt volt Ferencz-Reiff Dániel, karcagi lakos (erdélyi brassói-bölöni származású) ifjú színvonalas vallástétele, aki Erdélyből hozott „székely harisnyában” állt az úrasztala mellett meghatottan, egyáltalán nem meglepődve a templomot zsúfolásig megtöltő hallgatóság előtt. Az ünneplésére eljöttek az erdélyi rokonok is a hazaiak mellett. Az ünnep záróakkordja volt egy váratlan eseménysorozat, ami a lelkészházaspárt érintette. 65. életévünk betöltése, nyugdíjas korunk elérése alkalmából a Szent György, a Mártír Nemzetközi Lovagrend nagypriorja, dr. Kutalik Tamás és kancellárja, dr. Czapáry-Martincsevics András, a Lovagrend legnagyobb elismerésével, a Lovagkereszt Érdemrend Arany fokozatával, az Erdélyi Szövetség a legmagasabb díjával, az Erdélyért plakettel tüntette ki, honorálta a jubiláló házaspárt, a „magyar megmaradásunk érdekében kifejtett, áldozatos, kitartó, keresztény lelkületű szolgálatuk” és „Isten szolgálatában, az erdélyi magyarság megmaradásáért, hagyományaink, értékeink megőrzéséért egy életen át végzett áldozatos munkájukért”- így fogalmazták meg okleveleikben a Szent György Lovagrend és az Erdélyi Szövetség vezetői. Meglepetés volt a javából, ezért könynyekig megható is. A templomkertbeli virágozás és himnuszok eléneklése után egy 110 tagú díszebéden vettek részt az ünneplők nagyon jó hangulatban, ahol Székely Kinga Réka és Bácsfainé dr. Hévízi Józsa, a budapesti Szent Margit Gimnázium igazgatója, minden vonatkozásban, részleteiben is megbeszélték az egy évvel ezelőtt elindított erdélyi könyvszállításokat. Istentisztelet az alföldi búcsún A János Zsigmond emléktábla leleplezése Kocsordi Unitárius Egyházközség A nagy nyári vakáció hónapjai alatt sokféle elfoglaltságon vehettek részt egyháztagjaink és az érdeklődők. Ez az utazások hónapja, mindenki igyekszik a jól megérdemelt szabadságot kellemesen és feltöltődve kihasználni. Jeles alkalmainkra emlékezve kiemelném Jakab Sándor gondnokunk és keblitanácsosunk kitüntetését Tiszteletbeli Gondnoki címet adományozott felterjesztésünkre a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsa. Ezt sajnos személyesen nem vehette át Kolozsvárott, így Kocsordon augusztus 14-én ünnepi istentiszteleti keretek között családja által kísérve tehette meg. Isten áldja és éltesse Sanyi bácsit és hűséges társát Jolika nénit, jó egészségben, szeretetben, egyetértésben, mindannyiunk épülésére. Látogatást tett egyházközségünkben Andy Chirch, teológiai hallgató és Balázs Ferenc ösztöndíjas, aki ezen az istentiszteleti alkalommal a szószéki szolgálatot vég 32 Unitárius Élet