Unitárius Evangélium, 1934 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1934-07-01 / 7. szám
II. évfolyam. Cluj, 1934. Július 7. szám AZ ARATÁS ÖRÖME. Reggeli négy óra s pirkad a Hargita felett, mert onnan emelkedik fel az áldott reggeli nap. Gyönyörű, csodás a hajnal tovarohanó fénye, amint hegyről-hegyre szökken, csúcsról-csúcsra lebben hűvös szellőtől kísérve. De jön az óriás is, a derűs képű nap s színt ad a világnak és meleget az élű lényeknek. A múlt esti csöcske után csendben hajlik meg a búza-kalász s milliónyi társával — a nagy kalásztengerben — várja a barna, szemű embert sarlóval, vagy kaszával kezében. És az ember kora reggel megérkezik. Egy kis csaholó kutya előrerohan a rekedthangú harizs szavára s hallani lehet a pity-palatty hangját, amint e kis madár „pitty-palattyol“ a Hargita alatt. Egy jó nagy gyermek igen beszédesen közeledik a tegnapi kalangja felé s közben rárábámul pufók-képű öcsikéjére, kit az apa lassan a földre ereszt. Az édesanya a ruhát csombolyítja össze, mire helyezik a csecsemőgazdát s aztán gondosan betakarja a napi eledelt-A nap egy ölnyire a Hargita tetejéről boldogan árasztja melegét a reggeli világra s e fény egy nagy könnycseppet tesz gyémántszínűvé az arató ember arculatán ... felhangzik a székely ember rendes, forró fohásza: „Édes jó Istenem, hála legyen neked, a családért, az egészségért, a búzáért s az aratásért“. Az aratás öröme öröme az egész családnak, a népnek. Álddmeg Isten az arató népet, amely a magot vetette!