Univerzum, 1978 (1-12. szám)
1978 / 1. szám - 250. A kodjak-medvék
1978-ban a „Scientific American” alapján szeretnénk részletesen bemutatni Naprendszerünket, úgy ahogy a fejlődő űrkutatás látni engedi. Képzeljük el, hogy egy gondos és rendkívül türelmes Földön kívüli megfigyelő évezredeken át szemmel tartotta a Földet. Valami 4,6 milliárd évvel ezelőtt a bolygó összeállt — intersztelláris gázból és porból. Végül, a Föld kialakulásához hozzájáruló bolygócsírák hatalmas becsapódási krátereket hoztak létre; a tömörülő, sűrűsödő tömeg potenciális gravitációs energiájának növekedése és a radioaktív elemeinek bomlása eredményeként a bolygó belseje felhevült; a súlyos, folyékony vaskéreg elkülönül a könnyebb szilikát köpenytől és kéregtől; a Föld belsejéből hidrogénben gazdag gázok és kondenzálódásra kész víztömegek törnek a mélyből a felszínre, s egy meglehetősen egyenes irányú szerveskémiai folyamat olyan komplex molekulákat hoz létre, amelyek önmagukat szaporító molekularendszerekké, az első földi szervezetekké egyesülnek. A bolygóközi kőzápor alábbhagy, és az áramló víztömegek, a hegyképződés és más geológiai folyamatok idővel eltüntetik a Földnek keletkezéséhez kapcsolódó sebhelyeit. Létrejön egy hatalmas bolygó méretű csereáramlási rendszer, konvekciós áramlási rendszer, amely a repedéseken (lifteken) át köpenyanyagot szállít az óceán aljzatára, s ott óriási kiterjedésű kéregtáblákat hoz létre, majd pedig a sodródás során, a kontinensek peremén a köpenybe szállítja vissza az anyagot; a táblák összeütközései következtében lánchegységek gyúródnak fel; a szárazföldek és a tengerek, a jeges és a trópusi vidékek alakzata állandóan változik. Ezalatt a természetes kiválogatódás a lehetséges jelöltek gazdag választékából azokat választja ki az önreplikáló molekularendszerek közül, amelyek a környezet legutolsó változásaihoz legjobban alkalmazkodtak. Kifejlődnek olyan növények, amelyek a látható fényt felhasználják arra, hogy a vizet hidrogénre és oxigénre bontsák, a hidrogén a légkörbe kerül, s a légkört redukálóból oxidáló közeggé változtatja át. Végül is mérsékelten bonyolult és szerény értelmi képességgel rendelkező szervezetek jönnek létre. Képzeletbeli megfigyelőnket, aki ezt az eseménysorozatot figyeli, mindvégig főleg a Föld elszigeteltsége hökkenti meg. Napfény, csillagfény, kozmikus sugarak és néha-néha kevéske bolygóközi tér A nürnbergi Johann Gabriel Doppelmayer által készített, és 1742-ben ,,Atlas novus coelestis" címmel kiadott csillagászati térképsorozatból vett részlet. A két körábra a bolygórendszert ábrázolja a két nagy XVI. századi csillagász, Tycho Brahe és Nikolaus Kopernikusz szerint. (A két ábrát szegélyező szürke szalagokon olvasható latin feliratok fordítása így hangzik: ,,A XVI. század vége felé élt Tycho rendszere” és „A XVI. század elején élt Kopernikusz rendszere". A közvetlenül az ábrák alatt dőlt betűkkel megírt mondatok fordítása: „így szemmel" Tycho esetében (aki elsősorban megfigyelőként volt híres) és „így értelemmel" Kopernikusz esetében (akit persze úgy ismertek legjobban, mint a heliocentrikus elmélet szerzőjét). A női alak, feltehetőleg Uránia, a csillagászat múzsája, a Tycho-féle rendszerrel szemben a kopernikuszi rendszert látszik előnyben részesíteni. (A kopernikuszi rendszerben, miként az uralkodó modern nézet szerint is, a bolygók a középpontban levő Nap körül keringenek; a Tycho-féle rendszerben, az ókori és középkori ptolemaioszi hagyományt követve, továbbra is a Föld a középpont; de ez a rendszer úgy kísérli megmagyarázni korának észlelési adatait, hogy a többi bolygót a Nap körül keringteti, miközben a Nap a Föld körül kering.) 16