Univerzum, 1979 (1-12. szám)

1979 / 1. szám - 262. Állatkölykök iskolában

íjon tudta-e Nagy Károly császár, amikor kötelezővé tette az iskolába járást, hogy ezzel az állatvilág egyik legstabilisabb intézményét ve­zette be az emberek világába, illetve tette általánosan intézményessé? A gyermek tanítása, életre nevelése az emberiség addigi fejlődése során is megvolt, legfeljebb családi, nemzeti­ségi, törzsi keretekben. Nagy Károly azonban aligha tudta, hogy az álla­tok is járnak iskolába, sőt sokan kor­társaink közül is meglepődnek ezen az állításon. Pedig igaz, iskoláznak az állatkölykök is. Tanulásuk folya­mán — akár a gyermek életében — egymást követik a tanórák, a pihe­nési tízpercek vagy a büntetések. Az állatvilágban az oktatás, úgy tű­nik, szorosan kapcsolódik az evolúció eredményeihez: minél fejlettebb faj­hoz tartozik, annál hosszabb az ál­lat kölyökkora. Minél nagyobb mér­tékben függ a kifejlett egyedektől, annál több ismeretet kell elsajátíta­nia. Az utódnevelést minden állatfaj a maga saját módján hajtja végre. A kisállat nevelése a lehető leg­­rendszerezettebb megszületésétől az elválasztásig, majd a süldőkortól ki­fejlett korának eléréséig gondosan szabályozva követik egymást a ne­velés szakaszai. A másik állat tisz­teletben tartása, a társas együttélés törvényeinek betartása, a szertartá­sos szokások önmagukban mind nem lennének elégségesek, ha nem talál­nának termékeny talajra a kölyök­­ben, azaz utánzóképességre, figye­lemre, néha találékonyságra, rövi­den a tanulás motivációira. Az isko­lázás előkészíti a jövőt, és igen elő­relátóan folyik, legyen célja a leg- 3

Next