Univerzum, 1987 (1-12. szám)

1987 / 1. szám - 358. Az udvarló víztaposó

A vékonycsőrű víz­taposó (Pha­­laropus lobatus) hímje költi ki a tojásokat és védelmezi, gon­dozza a fiókákat. Közben a tojó szabadon fogadja más hím ud­varlását. Tavaszonként, amikor a jég elolvad a füves-lápos síkságokon és szabad­dá válnak az északi-sarkvidéki ta­vacskák, víztaposó csapatok ütnek tanyát a hideg vízben. Ezek a tarka parti madarak szaporán csevegnek­­csivognak egymással, forognak egy­más körül, össze is gabalyodnak, mi­közben a rovarokat és a planktont csipegetik, gyakran, mint az őrültek forognak a vízen, tovaterjedő, egyre szélesedő hullámgyűrűket keltve ma­guk körül. Ez a szédítő táplálkozási jelenet olykor félbeszakad, amikor egy tojó megtámad egy másikat - csőrét használva fegyverként. A megtámadott tojó hátraugrik, ki­tér a támadó elől, az pedig a kisebb testű, kevésbé színes tollazatú párját a tavacska egyik kevésbé zsúfolt ré­szére vezeti. Megkezdődött a költés időszaka, és a víztaposók szokatlan tenyészrendszere teljes gőzzel kezd működni. A madárvilágban a hímekre jel­lemző az agresszivitás, a terület és a párjuk védelmezése, míg a tojók le­rakják, majd kiköltik a tojásaikat, és védelmezik, gondozzák a fiókákat. De nem mindig történik így. A vízta­posók három faja, a laposcsőrű (Phalaropus fulicarius), a vékony­csőr és a Wilson-víztaposó (Phala­ropus tricolor), amelyek közül az első kettő az Északi-sarkvidéken, a har­madik pedig Észak-Amerika belső területein tenyészik, azok közé a ma­darak közé tartozik, amelyek eseté­ben a hímek végzik a költés és az utódnevelés felelősségteljes feladata­it. (A madárfajoknak nem egészen egy százalékánál figyelhető meg ilyen költési és utódnevelési magatartás.) E szokásnak köszönhetően a tojók szabadon élhetnek poliandriában, vagyis több hímmel vehetnek fel egy­más után kapcsolatot. Érdekes mó­don a mintegy 30 madárfajból, amelyben az ivarok ilyen felcserélt szerepét figyelhetjük, 15 faj vízparti. És még ebből a szűkre szabott cso­portból is kiemelkedik a víztaposók viselkedése: egyik ivar sem ragaszko­dik a szaporodási ciklus egyetlen sza­kaszában sem egy meghatározott, ki­választott (és védelmezett) terület­hez. A víztaposóknak ez a felcserélt ivari szerepe már régen felkeltette a természettudósok érdeklődését. Da­niel Giraud Elliot chicagói termé­szettudós 1895-ben így írt a vékony-

Next