Üst, 1976 (22. évfolyam, 4-22. szám)
1976-02-27 / 4. szám
Tervek és elképzelések a létszámgondok csökkentésére Országos gond a munkaerőhiány, ez alól a Dunai Vasmű sem kivétel. Az elmúlt év végén rendelet jelent meg az alkalmazotti dolgozók létszámfelvételének korlátozásáról. E rendelkezés gyakorlati végrehajtása is érinti vállalatunkat. A létszámgondokról és az adminisztratív dolgozók létszámának csökkentésére hozott intézkedésekről illetve elképzelésekről beszélgettünk Szamosi György elvtárssal, a szervezési főosztály vezetőjével. — Ismeretes, hogy tavaly augusztusban milyen súlyos létszámgond volt a hengerművek kikészítő üzemeiben. Ennek átmeneti megoldására operatív intézkedéssel létszám átcsoportosítást hajtott végre vállalatunk. — Igen. A múlt év második felében a szervezési főosztály, szorosan együttműködve a hengerművek szakembereivel vizsgálatot végzett az említett területen, amelynek elsődleges célja felmérni, hogy az ott folyó munkához mennyi ember szükséges. Nem teljesen átfogó vizsgálatot végeztünk, csak az ott dolgozók mintegy hatvan százalékára terjedt ki a felmérés. Munkanap fényképezést és veszteség-időmérést hajtottunk végre. Közösen arra a megállapításra jutottunk, hogy a munka ésszerűsítésével, a karbantartási munka javításával, egyes felesleges berendezések kiiktatásával lényegesen kevesebb dolgozóra van szükség. Természetesen, konkrét szervezéseket is kell végrehajtani. Például a tekercskikészítés jelenlegi módszerét kell megváltoztatni, úgy, hogy az emberek között munkahelyen dolgozzanak és a kikészítendő anyag vándoroljon munkahelyről munkahelyre. Nos, a vállalati szervezési tanács január 21-i ülésén megtárgyalta a vizsgálat eredményét, és olyan határozatot hozott, hogy a szükséges intézkedéseket az év első felében meg kell hozni. Szamosi elvtárs tájékoztatást adott arról is, hogy tovább folytatják a munkát a kikészítő többi dolgozójára vetítve. Megvizsgálják kikészítő adminisztrációt, az adagolást, a programozást, a befejezett termékek tárolását és nyitvátartását. Ezzel a munkával is elkészülnek az első félév végére. A vizsgálat eddigi eredménye szerint mintegy hússzal kevesebb dolgozó szükséges a kikészítéshez. Az alkalmazotti létszámstop természetesen nem egyforma gondokat vet fel a különböző munkaterületeken. Különösen ott jelentkezik majd gond, ahol az elmúlt tíz éven belül úgynevezett „gépes” munkakörök alakultak, ahol általában fiatal nők dolgoznak, és közülük sokan vannak gyermekgondozáson. Utánpótlásuk gondot jelent — A Kohó- és Gépipari Minisztérium cselekvési programja a Dunai Vasmű alkalmazotti létszámának két százalékkal való csökkentését írja elő. — Az elmúlt év végén 2134 ilyen dolgozó volt a vállalatnál, az átlaglétszám pedig 2066 fő volt. Tehát körülbelül hetven fővel kell ez évben az alkalmazotti létszámot csökkenteni. — A szervezési főosztályon már megvizsgálták, hogy az elmúlt években hogyan alakult az alkalmazotti dolgozók kilépése és felvétele. — Igen, azt is figyelembe vettük hogy ez évben várhatóan hányan mennek nyugdíjba. A személyzeti és a munkaügyi főosztályokkal közösen most dolgozunk azon, hogy mely munkaterületeken ésszerű csökkenteni a létszámot. Lesznek olyan területek, ahol mindenki a helyén marad. Bár bizonyos munkaerőfeleslegek ezeken a helyeken is vannak, de itt ugrásszerűen megnő a feladat. A munkák belső átszervezésével, a meglévő létszámmal kell biztosítani az új feladatok elvégzését. Ilyen területek például a beruházás előkészítése, a kohászati gyárrészleg műszaki irányítása, az üzemfenntartási főmérnökség területe, és a számítástechnikai területen dolgozók létszámát sem csökkentjük. • Mi várható a kétszázalékos csökkentés után? A minisztérium által meghatározott kétszázalékos csökkentés után sem áll le a munka, hiszen vállalatunknak várhatóan hosszútávon létszámgondja lesz, mert az ötödik ötéves terv során megépülő új berendezések üzemelésére mintegy kétezer új munkásra lesz szükség. Ezért várhatóan mintegy kétéves munkával tematikusan felülvizsgálják a főosztályok hatásköreit, a munkák egyszerűsítése érdekében. Cél, hogy kevesebb munkával, létszámmal jobb legyen a vállalati információ — mondotta Szamosi elvtárs. (H. L.) Miért sok és hogyan csökkenthető a kocsiálláspénz? A múlt évi eredmények összegezésekor sok fórumon szó volt a kocsiálláspénz növekedéséről. Az 1974. évi 11 millió forinttal szemben, 1975-ben 34 millió forintot fizetett ki vállalatunk kocsiálláspénz címén. Sos, ebben a két évben a vasmű termelése növekedett: hogy a kocsiálláspont eltér az előző évitől, az természetes és elfogadható, de a több mint húszmillió forint már olyan különbség, amelyet a termelés növekedésével egyáltalán nem lehet megmagyarázni. A növekedés okáról és a csökkentés érdekében hozott intézkedésekről olvasóinkat a szállító gyárrészleg vezetőjével, Füzes Barnabás elvtárssal folytatott beszélgetésünk alapján tájékoztatjuk. Nemcsak a szállítók — Ha a kocsiálláspénzről van szó, mindjárt a szállító gyárrészleget emlegetik, pedig csak részben felelős érte. Ugyanis, az anyagoknak döntő többségét a gyárrészlegek rakják ki a vagonokból és rakják be. Igaz, keletkezett kocsiálláspont ott is, ahol a mi gyárrészlegünk végzi a rakodást. Például az ötvöző anyagok raktárában, ahol két évvel ezelőtt teljesen gépesítettük a kirakodást. Pontosabban, az utolsó láncszem hiányával. Apró, fürge mozgású targoncákat terveztünk használni. A prototípus kitűnően bevált. Ezért 1974-ben kettő, 1975-ben pedig további öt targonca beszerzését kértük. Sajnos, ezeket a targoncákat nem kaptuk meg. Füzes elvtárs elmondta azt is, hogy az év végi hajrá kedvezőtlenül hatott a kocsiálláspont alakulására. Ugyanis az éves exportmennyiség nyolcvan százalékát kellett az év utolsó négy hónapjában kiszállítani. • A MÁV-val meglévő vállalati szerződésünk is elavult. Tizenkét évvel ezelőtt kötötték, azóta viszont a vállalat termékszerkezete megváltozott, a finomabb, rakodásigényesebb termékek felé tolódott el. A gyárrészleg intézkedései A szállító gyárrészleg már az elmúlt évben több olyan műszaki intézkedést hajtott végre, amelynek eredményeként, várhatóan 1976-ban csökkenni fog a vasúti kocsik állásáért kifizetett összeg. Szükség is lesz erre, mert ez év januárjában hárommillió háromszázezer forint kocsiállásponz keletkezett. Több, nagy reménységre jogosító intézkedést említett Füzes elvtárs. Például az országon belül szállított hasított tekercsszállításokhoz kalodákat készítettek, amelyekbe egyszerűen bele kell tenni a tekercseket, és elmarad az időrabló rögzítő. Kilencven ilyen kalodát rendelt a vállalat, az első félévben valamennyi elkészül. A széles tekercsek rakodását, illetve szállítását is korszerűsítik. vállalat saját vasúti kocsijaira rakodó kölcsőket építettek. Ez a módszer is hihetetlenül gyorsabbá teszi a rakodást. Így az év második felétől már csak az exportra kerülő tekercseket kell a most alkalmazott faékes módszerrel rögzíteni. Nem elhanyagolható a faékek ára sem. Februárban naponta 150 ezer forint értékű faéket használtak fel a tekercsek rögzítéséhez. A melegbezjerma III. csarnokában megszüntették a motorraktárt és az ott lévő műhelyeket, így ez a csarnokrész felszabadul késztermékraktárrá. Ezzel egy csapásra duplájára emelkedik az üzem területén a vasúti kocsik rakodásának lehetősége. Vállalati szinten várhatóan vállalati szintű intézkedések is történnek. A gyárrészlegek szállításvezetői személy szerint érdekeltek lesznek annak érdekében, hogy csökkenjen a kocsiálláspénz. Az említett intézkedések bizonyára hasznosak lesznek, mégis úgy látjuk: a legfőbb probléma az, hogy a gyárrészlegek a kocsiálláspénz alakulását közömbösen szemlélik. Mindig arra hivatkoznak, hogy elsődleges feladatuk a termelés. Ezt nem vitatjuk. Ám a Dunai Vasmű gazdasági eredményére a járulékos költségek is kihatnak, és ezeket figyelmen kívül hagyni — súlyos hiba. Háder László Több mint négymillió forint értékű társadalmi munka A pártbizottság mellett működő társadalmi munkacsoport elkészítette éves jelentését, amelyből kitűnik, hogy a Dunai Vasmű dolgozói, hagyományaikhoz híven, ismét aktív társadalmi munkások voltak. Vállalatunk dolgozói az elmúlt évben különösen sok társadalmi munkát végeztek. Az épülő fedett uszodánál 35 808 órát, az új orvosi rendelő és gyógyszertár építésénél 5 889 órát, az újtelepi általános iskola tornatermének építésén 12 502 órát. A vasmű társadalmi munkásai példásan helytálltak a kommunista műszakon, ahol 40 653 órát dolgoztak, de sikeres volt a KISZ kezdeményezése is: a „Fiatal munkások a vezetés gyakorlatában” műszakban 24 991 órát dolgoztak. Vállalatunk dolgozói 1975- ben összesen 413 175 társadalmi munkaórát teljesítettek, négymillió 131 ezer forint értékben. Vagyis az év elején megtett felajánlást 191,Ÿ százalékra teljesítették. A társadalmi munkában a vállalat összlétszámának 82 százaléka vett részt. Teljesítményeik alapján arany fokozatú jelvényt kap 4 300 társadalmi munkás; ezüst fokozatú jelvényt 1 200, brozjelvényt pedig 1 700. A társadalmi munkában résztvevők 76,6 százaléka ért el jelvényes fokozatot. A fedett uszoda építésénél a lemezfeldolgozó és az üzemfenntartási gyárrészleg dolgozói, az orvosi rendelő és a gyógyszertár építkezésénél a kohászati gyárrészleg dolgozói végeztek kiemelkedő munkát. Az újtelepi általános iskola tornatermi építkezésénél végzett munkáért a hengerművek dolgozói érdemelnek elismerést. Eredmények és távlatok Az SZKP 25. kongresszusán a szovjet dolgozók részletes választ kapnak arra, hogy mit adott számukra az elmúlt és mit hoz a következő öt esztendő. Lényegében azonban már most megtehetjük az előzetes elemzést. 1975-ben a szovjet ipar 43 százalékkal több terméket állított elő, mint 1970-ben. A társadalmi termelés abszolút növekedése a kilencedik ötéves tervidőszakban volt a legmagasabb a Szovjetunió történelmében: öt esztendő alatt a fogyasztási cikkek gyártása 37 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké pedig 60 százalékkal növekedett. Amit 1970-ben a szovjet munkás átlagban négy óra alatt végzett el, ma három óra alatt teljesíti. Ez az új gépek, berendezések, készülékek és műszereket fokozottabb alkalmazásának következménye. A társadalmi termelés alapján egy lakosra számítva 24 százalékkal növekedett a reáljövedelem. És mindez az állami kiskereskedelmi árak stabilitása mellett. Az áruforgalom tíz év alatt 36 százalékkal, a szolgáltatások volumene pedig 60 százalékkal növekedett. 1971—75- ben 56 millióan, vagyis az ország csaknem minden ötödik lakosa új lakásba költözött. Ugyanakkor a Szovjetuniónak ezekben az években nem sikerült megoldania minden gazdasági problémáját. Nem sikerült például teljesíteni a gabona begyűjtésének ötéves tervfeladatát. Az építkezéseknél, az állandóan növekvő terjedelem mellett, némileg szétforgácsolódtak az erők, minek következtében növekedett a befejezetlen építkezések száma. A tény azonban tény marad: a rendkívül kedvezőtlen időjárás ellenére a mezőgazdaság átlag évi termelése 1971—75-ben 13 százalékkal növekedett. A Szovjetunió világviszonylatban már ma első helyen van műtrágyagyártásban, a traktorok és kombájnok gyártásában. Nem szabad megfeledkezni a nagyszabású öntözőmunkálatokról és a mezőgazdasági termelési alapok teljes felújításáról. Az elkövetkező öt esztendőben a tervek szerint 35—39 százalékkal kell növelni az ipari termelést. Az előző ötéves tervidőszakhoz arányítva évi átlagban 14—17 százalékkal emelkedik a mezőgazdasági termelés volumene. 20—22 százalékkal tervezik az egy lakosra eső reáljövedelem növekedését. A kilencedik tervidőszak ütemének megfelelően folytatódik a lakásépítkezés. Egészében véve, a szovjet szakértők szerint, 1976—80-ban még nagyobb és még jelentősebb lépést kell tenni. Nem csupán arról van szó, hogy a Szovjetunió a fent említetteken kívül már első helyre került a világon kőolajtermelésben, széntermelésben, acélolvasztásban, cementgyártásban, motoros- és villamosmozdonyok, cipők, gyapjúszövetek és egyéb termékek gyártásában, hanem arról is, hogy ma minden egyes százaléknak jóval nagyobb súlya van, mint korábban. Gyakorlatilag az egész népgazdaságban komoly munkát kell végezni a minőségi mutatók javítása érdekében. Ez a fordulat a megnövekedett méretek, a hatékonyabb gazdálkodási módszerekre való áttérés természetes következménye. A vaskohászatban például az acélolvasztás 13—20 százalékos növelése mellett 1,5—2-szeresésre növekszik a leghatékonyabb termékfajták gyártása. A vegyiparban és a petrolkémiában a 60—65 százalékos globális növekedés mellett a tervek szerint 1,9—2,1-szeresére kell növekednie a műgyanta és a műanyagok, 1,4—1,6-szeresére pedig a szintetikus kaucsuk gyártását. Itt kell megemlíteni a szibériai hasznos ásványi lelőhelyek gyorsított kiaknázását, növelését, a mezőgazdaság belterjesítését, (a nem fekete földövezet fejlesztését), új körzetek kommunikációs hálózatának bővítését, a 3200 kilométeres Bajkál— Amur vasúti fővonal építését stb. E területeken természetesen nehezen lehet azonnali gazdasági hasznot várni. De feltétlenül ésszerű az ilyen stratégiai megközelítés, amely előmozdítja a társadalmi termelés hatásfokának növekedését, a további dinamikus fejlődés megfelelő bázisainak megteremtését. A XXV. pártkongresszus tiszteletére A SZKP XXV. kongresszusának méltó megünneplésére nagy tisztelettel készülnek a vasmű dolgozói is. A mechanikaüzem Kinizsi Pál szocialista brigádja díszes kivitelű kiállításon mutatta be a Szovjetunió életét és munkáját. A szovjet шок és а Ж [UNK] ¥. kongresszus Ä Szovjetunió fejlődésének új szakaszába lép. Az SZKP most megnyíló XXV. kongresszusa megvonja a kommunizmus építésének eddigi eredményeit és kijelöli az ország további fejlődésének konkrét útját. A szovjet nők, együtt az egész néppel, nagy érdeklődéssel és új várakozással tekintenek pártjuk kongresszusa elé. És ez természetes, hiszen a Szovjetunióban a nők hatalmas szerepet töltenek be az élet minden területén: a pártban, az államigazgatásban, s a gazdasági szférában egyaránt Az összes tőkés ország parlamentjében együttvéve nincs annyi képviselőnő, mint a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsában. Ez az egyetlen tény is bizonyítja, hogy a szocialista államokban nemcsak meghirdették a nők egyenjogúságát, hanem meg is valósították azt Ma a Szovjetunióban minden második tudományos dolgozó és minden harmadik mérnöke nő. Közülük kerül ki az egészségügyi dolgozók 73 százaléka. A szovjet nők bebizonyították, hogy mit tudnak elérni a „gyengébb nem” képviselői, ha tényleg egyenjogúak. A nemzetközi közvélemény a Nők Nemzetközi évében különösen nagy figyelmet szentelt azoknak a tapasztalatoknak, amelyeket a Szovjetunió és más szocialista országok szereztek a nőkérdés megoldásában. ..Néik«h*k • nem győzhettük volna” címmel azs esemény alkalmából megjelent egy könyv a nőkről, a nőknek. A címe i jelképes: a szovjet állam történetének minden fontos pillanatában, az ország , életének minden jelentős állomásán a férfiakkal együtt méltó szerepet játszottak a nők. A tőkés a'Mixnek alkotmányában és sok nemzetközi dokumentumban is meghirdették a férfi és a női munka egyenlő bérezését. De még sok ENSZ-tagállam nem iktatta törvénybe a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 100. számú konvencióját, amely ezt az elvet kimondja. A nőknek sok országban még mindig harcolniuk kell a jogaikért. Nem véletlenül szerepelt ez a probléma a Nők Nemzetközi évének napirendjén. Növekszik a nők aktivitása az ország politikai életében, fokozódik a pártba való áramlásuk. Az SZKP XXIV Kongresszusa küldötteinek 24,3 százaléka volt nő. A XXV. kongresszuson számuk még nagyobb lesz. Amikor a szovjet szociológusok megkérdezték nőket, hogy ha anyagi helyzetüket nem smylené meg, abbahagynák-e a munkájukat, a válaszolók kétharmada azt felelte, semmiképpen. Nem könnyű azonban összeegyeztetni a munkát a fokozódó szakmai törekvéseket, az anyai és háziasszonyi teendőket. A déloroszországi Taganrogban végzett szociológiai felmérésből például kitűnt, hogy a dolgozó nőknek nagyon kevés a szabadidejük, mivel a férfiakénál több házimunka hárul rájuk. Az állam igyekszik tovább bővíteni gyermekintézmények hálózatát, javítani a lakáskörülményeket, tökéletesíteni a szolgáltatásokat, hogy a nők önmaguk és az ország számára egyaránt hasznosabban töltsék idejüket. Tavaly a Szovjetunióban felmérték a nők munka-, élet- és pihenési körülményeit, hogy újabb lehetőségeket tárjanak fel azok javítására. Maja Sebentova (APNj