Az Üstökös, 1858 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1858-09-18 / 5. szám
34 is meghalt, akivel nagy rokonszenvben élt, ez készíté az ilyenforma sarkonforgó verseket, mikben mi a nagy mesterséget szörnyen bámultuk : „Nosza a hattyutollat Képező kacsok Hártyáján a patyolat Szint áztassa csak. Te vagy szépek szépes te Rád rózsát a szép este Ecsetje vénus teste Vérével feste.“ Szép volt az akkor nagyon hagyj nekem békét .... Hát ezzel a Kovács Mihálylyal gyötört engem Kardos uram egyre, hogy ha én azt egyszer elcsalhatnám oda ő hozzá, hogy ha ő azt egyszer megvendégelhetné, ha az neki egy verset mondana , hát ő nekem adna egy hordó bort. Utoljára megsokaltam a sok Kovácsmihálykodást, lakott a nagypéterka utczán egy kocsmáros Kovács Mihály, ahol elmentem, elmondtam neki tisztességesen hogy Kardos Mózses uramnak igen jó borai vannak, szeretne belőlük egy pár száz akót illendő árért eladni, ha vevő szándéka van, jöjön el velem szombaton délután nemzetes uramhoz. A kocsmáros kapott rajta s elig érkezett, el is jött. Kardos Mózses uram fogalmait egy költő külső alakja felöl aligha széjjel nem nyomta Kovács Mihály uram megjelenése; (azt nem mondhatom, hogy be nem töltötte, mert hiszen két mázsás volt a jámbor keresztyén) csudálkozott is egy kicsit a jó úr, mikor mondom neki, hogy itt van Kovács Mihály, (amit az egy szóval sem tagadott,) hanem aztán csak megnyugodott benne : „hála Istennek, jó színben van tisztes uram, nem olyan, mint az a mi szegény megboldogult Vitéz Mihályunk.“ Alig találta helyét várva várt vendégének, maga mellé ültette a börpamlagra, s hogy megmutassa mennyire tiszteli, elővette a verses könyvet, mely tele volt írva szebbnél szebb költeményekkel, s azokból sorban felolvasá nagy patkossal, a hol egy Kovács Mihály-félét talált. Az én Kovács Mihályom csak tűrte egy darabig igaz kálvinista nyugalommal ezt a tisztességtételt, hanem utoljára nem állhatta már tovább hallgatással . — Hiszen szép ez, mind igen szép, de szeretném már a bort látni. Kardos uram meghökkenve csapta be a könyvet. — Itt lesz, mindjárt itt lesz, kérem a lássan (gondolta magában, furcsa ezeknek a poétáknak az őszinteségük , hanem jól áll nekik, hiába. Ez is szereti a borocskát , mint szegény megboldodogult Vitéz Mihály). Hozott aztán egy palaczkkal a legjobb borából, valóságos 1793-ki diószegi volt. — Hát nincs többféle? kérdé elbámulva a kocsmáros, hogy csak egyfélét hoz. (Hjüh, ez ugyan hozzá akar látni, gondolá Kardos uram, s hozott aztán mindenfélét , a mi csak jóféle ital volt a pinczetokjában.) Kovács Mihály sorra kóstolta mint műértő arczsintorgatással, s a legtalálóbb megjegyzéseket téve mindegyik minéműsége felöl. (Ez ugyancsak ért a borokhoz, nem hiába poéta a lelkem!) * •— Mind nagyon jó borok ezek, nemzetes uram, hanem nem nekem valók; nekem csak olyan komisz emberek számára való bor kellene, tudja , amilyet kocsmában mérnek. Kardos uramnak uj napvilág támadt erre a fejében. Igy van ni. Ilyenek a poéták , nem kell nekik a jó bor. Az kell nekik, amit a komisz emberek isznak a kocsmában. Hozott aztán neki olyast, amilyet a komisz emberek isznak. — No ez jó, monda a kocsmáros, ez nekem való. Mennyi van belőle nemzetes uramnak. — Van biz az tisztes uram, vagy húsz akó. — Ok az nekem nagyon kevés, nemzetes uram, ha tudom, annyiért ide sem jövök. — Kevés! (uram ne hagyj! húsz akó bort megiszik egyszerre!) no de van ám még harmadévi is vagy harminc akó. — No az már más, gyerünk hát a pinczébe, nézzük meg. (Kardos uram gondolta magában: ha én most ezt a poétát, a kinek húsz akó bor kevés, leviszem a pinczébe, onnan ugyan holt részegen hozzuk haza, s mielőtt a pinczekulcsot levenné a szegről, szende mosolygással fordula Kovács Mihály uramnak.) — Kovács Mihály uram! Amig lemennénk a pinczébe, tisztelje meg azzal az én szegény házamat, mondjon egy szép verset ennek a napnak az örömére. — Mond bizony kelmédnek a mennydörgő mennyke verset; soha sem volt az nekem mesterségem. — Hát micsoda a kegyelmed mestersége? — Kocsmáros vagyok a nagy péterfia utczán. — Kardos uram ezúttal bizonyosan megvasvillázott volna, ha jókor meg nem oldom a kereket, hanem utóbb még is megértették egymást a korcsmárossal s minthogy megalkudtak •y V &s