Az Üstökös, 1858 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1858-09-25 / 6. szám

1^^ új év. — Óh svéd ballada­ — Szép volt Gunda, Oláf leánya, Még a vak is mosolyga rája, Derült arczán, égszin ^szemében Világolt az ifjú szemérem.. Barna Jörgli ha látta ötét, Megcsókolá nyomán a földet. Érte pokollal harczra kelne, Úgy megkapá őrült szerelme. De szép Gunda,’ Oláf leánya Bús Jörglire csak fittyet hánya. Jörgli szegény, nincs háza, kincse, Zorg rajta a nyomor bilincse. Testén bűzös a fóka bunda. •­­Nem illenék hozzája Gunda. .. ■ Oláf leánya, tudta eztet, " **’ ' S ha látta, rá pittyet meresztett. Minden napon, mely újra támad, Jörgli szivén nagyobb a bánat * * * y&két lován büszkén poroszkál Vékony im­ Hoppwalczer Oszkár. Szép Gunda ment vizért a tóra, Ez jött csak Oszkárnak kapóra. »Szép lány, Svédhon virága, gyöngye, Mért taposol e rút görényre ? Gyenge lábad, hajh! Istenemre, Bársonyt taposni van teremve. Tested fedi, óh drága liliom, Selyem helyett e durva lim­lom. Arany hajad vihar kuszálja, Gyémánt korona illnék rája. Tündérleány e rosz ruhában, Oh jöjj velem,­nem messze váram, Van ott minden, mi szép mi drága, Oh jöjj velem, szivem virága. Ruházkodol bársony, biborba, Arany hajad gyöngygyel befonva, Sétálni is szép szürke mének Hintód előtt futva vinnének. Oh jöjj velem, nem messze váram, T­ündérleány e rongy ruhában !« Tetszett a szó, s Oláf leánya Kos’sót, kupát a földre hánya. Fehér lován el is poroszkál, Szép Gundával Hoppwalczer Oszkár. A, S ezt Jörglinek, ki arra jára,­ ­ Kell látni szörnyű bánatára. Utánnok futna, ám hiába, Nem érhet a lónak nyomába. »Óh vén Oláf, óh jaj fenéked, Elszöktetek a büszkeséged; Óh Gunda, Gunda, mint siratlak, Hitelt adál csalárd szavaknak, Oh jaj neked, apádat, házad, Ily szörnyű módon meggyaláztad« .... Itt elnémul bús Jörgli hangja, Keblében dúl csupán haragja. A vulkán bár csendes, nem alszik, Keblében uj romlás fogamzik. Úgy Jörgli is hallgat, de keblén Nagy átkokat fogadva elmen . . . * * * Múltak napok, hetek s a holdak, Falevelek sárgulva hulltak. Egyik hideg, bús őszi este, Jön egy leány, átfázva teste. Nincs fonva gyöngy zilált hajába, Nem oly karcsú, mint hajdanába, — Megváltozott Oláf leánya, Alig, alig ismerni rája. * * * Süvölt a szél szilaj zenéje, Sötét az éj, Szilveszter éje. Fehér ágyon Oláf leánya Kunok között a perezet várja. Fehér lován Hoppwalczer Oszkár Dáridóból haza poroszkál . . . Keresztuton áll Várja Jörgli, Szeméből a könyet­ kitörli, Jó fütykösét két kézre kapván, Végig nyújt a lónak lovagján. Kiszökkenik a ló alóla, Elnyúl Oszkár hasmánt a hóba; A szél fütyöl, a fütykös járja, Bizza Jörgli dolgát botjára. S elvégezvén ügyét kedvére, Jörgli koma útjára téré. * * * Uj évnek első reggelére két házhoz két vendég beméne. »Sok boldog uj évet kivánva:« Amott a felcser, itt a bába. Tinktura Sveczika.

Next