Az Üstökös, 1863 (6. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 26. szám)
1863-02-14 / 7. szám
50 TALLÉROSSY ZEBULON LEVELEI MINDENVÁRÓ IDÁMHOZ. Tekintedezs barátom uram! Megint van egy praktikus ideám. Nagyon jogschaeft volna. Példanak okairt. Adnánk ki heten kit újságot. Egyik hozna ma jo újságokat Bécsbül. Másikunk holnap meghazudtolna jó újságokat. Harmadnap másodikunk hozna jó újságokat Bícsbül, negyedik nap egyikünk meghazudtolna jó újságokat Bícsbül. Ilyenkor- a Censural műkemtvelészet. Egy úriember minden vasárnap meglátogatja a pesti kávéházakat, előveszi az olvasó asztalon fekvő élezi apókat s mindent, mi bizonyos „petit Reactionair“ ellen szól, kivág belőlök. Ugyan hol fogta ezt a műkedvelő censort a „ Handabanda? Nagyapám lelke. Egy vásott ficzkót haldokló nagyapja azzal akart a jó útra visszatéríteni, hogy halála után lelke megjelenése által fogná őt csinytettei alkalmával üldözni. A nagyapa meghalt, Ferke unokája már elfeledte hogy élt, annyival is inkább, minthogy ő kaperabetyároskodását folytatta anélkül hogy valaki üldözné. Történt azonban, hogy Ferke épen üzletét folytatandó estve felé egy tanyára betért, s onnét amit lehet elkaparítani szándékozott. A tanyáról kijövet az út mellett valami csodálatos nagy fekete testet látott nehézkesen feléje közeledni. Ferke a két vörös ágypárnát, melyet a tanyán lopott, hátára vetve sebes léptekkel távozott Szeged városa felé. Menés közben hátratekint, s látja, hogy a feketeség őt sebesen követi, Ferke elkezd szaladni ahogy csak tud, hátranéz, a feketeség még sebesebben jön utána, már egészen a háta megött érzi, ekkor Ferke hirtelen beleugrik a mellette elnyúló árokba, egyik vánkost előre dobva, a másikat a hátán hagyva. A bivaly — mert a feketeség nem volt más, egy Szeged felé hajtott marhafalkából kitört s arrafelé futott bivaly, mely állatfajt azon a vidéken kevés ember ismeri — tehát a bivaly ott hol Ferke az árokba ugrott, megállt, s az árokpartra letérdelve kezdé Ferkét szagolgatni. Ferke lélekzetét visszatartotta, inkább volt holt mint eleven. Épen e perezben ért oda a hajcsár, ki rögtön a megszökött bivaly keresésére indult. Ostorával olyan egyikünk újságot veník azír, hogy jó újságokat hoz, másikunknak újságot veník azír, hogy megcsafolja azokat s csinálnánk mind a heten pompás rebabot. Mit szólja haza? nem volna ez jo conditio a mai nyomorúságos alapotokban. Gondoljunk meg. Alázatos szolgája Tallerosy Zebulon, nagyot patantott a bivaly hátára, hogy az iszonyúan nagyot bőgve tovább futott. Az árokban félholtan fekvő Ferke az ostorpattanást s a bőgést nem tudván magának megmagyarázni váljon mi lehet az, félelmes hangon szólalt föl : „minden igaz lélek dicséri az urat..“ A hajcsár nem tudván mit akar az árokban fekvő ezzel mondani, megfogja Ferkét, s lábánál fogva az árokból kirántja, és kérdi tőle : Mitől félsz, hisz látod hogy már elkergettem üldöződet a bivalyt? Bivalyt? kérdé Ferke bámészkodó pofával, bjaj isz én azt gondolom, hogy az az izé a, nagyapám lelke. Isten nevében. Egy falusi bundát vásárolván bizonyos városi szűcsnél, a szűcs jó akaratát ajánlotta, hogy a vett bundát nyáron át gondviselése alá fogadja, nehogy a mély szőrét megkoppaszsza. Tavaszszal beküldte vevő bundáját a szűcsnek, s kapott róla nyomtatott téritményt, melyen czifra betűkkel volt nyomtatva „Isten nevében.“ Őszszel a tulajdonos maga ment bundája után, s nyakába akasztván azt, nagyon szépen köszönte a barátságos felügyeletet. — Nem úgy van az uram, hanem fizessen 5 ftot. — Micsoda 5 ftot? — Hát a bunda-őrizésért. — Tán csak nem tréfál az ur ? — Nem bizony én. — Hát miért nyomtatja az ur átvételi levelére nagy czifra betűkkel „Isten nevében“ hiszen a jó szivü keresztyén ember azt érti azalatt hogy „ingyen.“ — Igen de én zsidó vagyok — azt pedig nagy jó uram tudhatja, miként meg vagyon írva : Istennek nevét hiában ne vedd. Tehát fizessen az ur.