Az Üstökös, 1864 (7. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 27. szám)
1864-12-03 / 23. szám
A hírhedett szakáll. Nagy Katalin czárnő idejében élt egy tímármester Moszkovában, neve volt Ivanoff Péter, aki három dologról volt híres: szép feleségéről, nagy szakálláról és pompás bagaria bőréről. Annak , hogy szép felesége van , hire volt az egész városban; annak a hire, hogy csodahosszúságú szakálla van, elterjedt az ország határáig ; annak a hírével pedig, hogy milyen hatalmas bagarin bőrt készít, tele volt egész Európa. Egyszer a czárnőnél egy tobolszki muzsik nyert kihallgatást, akinek négy láb hoszszú szakálla volt. A czárnő csodálatát fejezte ki a tünemény fölött, akkori minisztere, Potemkin herczeg előtt. — Oh ez még semmi Ivanoff Péteréhez képest , monda Potemkin. Annak oly hosszú szakálla van, hogy járás közben kénytelen a végét az övébe dugni, hogy rá ne lépjen, s a mellett olyan szép fekete e szakáll, mint a korom. — Ah, az lehetetlen! — Valóban úgy van, ahogy mondom. — No, azt az embert szeretném én látni. Potemkin rögtön írt a moszkovai kormányzónak, hogy a nagyszakállú Ivanoff Pétert küldje fel azonnal Szentpétervárra. A moszkovai kormányzó okos ember akart lenni, a parancsból azt vette ki, hogy Ivanoffra múlhatatlan szükségnek kell lenni Szentpétervárott, tehát rendeletet adott a hetmanjának, hogy menjen , fogja el azonnal Ivanoff Pétert, s szállítássá őrizet alatt Szentpétervárra. A hetman még okosabb ember akart lenni, mint a kormányzó, s ha már egyszer azt bízták rá, hogy Ivanoff Pétert elfogja, és őrizet alatt vitesse Szentpétervárra, ugyan csak nagy mulasztást vélt volna elkövetni, ha a tímárt az ágyából nem húzta volna ki, s azután vasra vezetve , gyalog sorban lovas kozákok között nem kísértette volna fel Szentpétervárra. A státusbörtönök főfelügyelője pedig mind valamenynyinél többre akarta vinni a hasonló eseteknél tanúsítandó tapintatot, s azt az embert, kit ily nagy elővigyázattal megvasalva, minden további utasítás nélkül, tehát annál nagyobb titokban küldöttek a markába, azonnal a legszigorúbb földalatti börtönbe záratd. Ivanoff Pétert aztán ott is felejtették tizennégy hónapig. Ez alatt Marianka, a szép aszszony, egyik hatalmas úrtól, a másikhoz futkosott, kérve, könyörögve , hogy legyenek irgalommal elfogott férje iránt; mondják meg, mit vétett? hová tették? ki segíthet rajta? A sok könyörgés sok áldozattal járt, a szép aszszony eleinte kész pénzén, ékszerein adogatott túl hogy férjét kiszabadítsa , majd gyárára, szabadalmára szedett föl adósságokat; voltak hatalmasok, kiknek a pénzénél is drágább kellett, kik az olcsó biztatásért is nagy vámot vettek a szép aszszonytól. A szép aszszony aztán ebben megtébolyodott. És Ivanoff Péter mégsem szabadult ki. Tizennégy hónap után egyszer eszébe jutott Katalinnak: — Apropos ! Potemkin, hol van az ön nagy szakállu embere, akit nekem bemutatni ígért ? — Igaz lesz az. Majd tudakozódom utána. A tudakozódásra aztán megtudta ő kegyelmessége, hogy az ő embere bizony már régóta antichambiirozik itt valamelyik státusbörtönben. Érte küldött és felhozatta, hogy megmutassa a szakállát a czárnőnek. — Valóban nagyon hoszszú. Monda a czári nő, midőn e ritka természeti tüneményt megszemlélte , s csak azon kegyes észrevételt téve rá, hogy Potemkinnek anynyiban még sincsen igaza, hogy ennek a szakálla nem koromfekete, hanem félig fehér már. Ezzel aztán haza mehetett Ivanoff Péter. Moszkovába hazatérve, ott találta a szép bagarin-gyárát tönkre pusztulva, a szép fiatal feleségét megőrülve, s maga is halálos beteg volt és nyomorék. És mindezt azért, mert olyan szép hoszszú szakálla volt. 179 Ajánlkozás. Újabb időkben a nemzeti színház tagjainak fellépésekor oly nagy mértékben igénybe vétettek a nálam kapható babérlevelek, babérkoszorúk számára, miszerint indítva érzem magamat az illetők értesítése végett közzé tenni, hogy nálam nem csak valódi babérkoszorúk , hanem fügekoszorúk is kaphatók, amik amazoknál szinte értékesebbek, mire bátorkodom az illetők figyelmét tisztelettel fölhívni. Kiált Frigyes materialista az arany kritikushoz.