Az Üstökös, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-09-16 / 37. szám
307 Nabukodonozor naplójából, azon idő alatt, amig füvet evett. Bizony nagy áldás olyan állatnak lenni, amely füvet eszik. A jó fűnél semmi sem kedvesebb, és az mindenütt feltalálható. A mellett igen békés foglalkozás, mely semmi vérengző hivatással nincs egybekötve, sőt más állatokat is élni enged. Megtörténhetik azonban, hogy fű nem mindenkor található, vagy azt lekaszálták s eltették télre, akkor a szalma is nagyon jó. Néha persze szalma sincsen, no akkor a bogácskóró is igen fölséges eledel. A bogácskóró kitűnő táplálék, Liebig szerint 58 perczent széna érték van benne. Hanem persze, persze, bogácskáró sem mindig terem, s a földi bodza nagyon keserű. Igaz, hogy nagyon keserű, de igen egészséges. Én azt hiszem, hogy azzal száz esztendeig él az ember. A földi bodza fölséges eledel. De hát ha az sincs ? Ejnye te háládatlan Nabukodonozor ! hát nem számodra virul-e még akkor is a katangkóró ? Csak nem akarod tán, hogy sáfránynyal tartsanak ebben a drága időben ? Furcsa terrorizmus. Lehetetlen valami komoly lapban felelni az Oesterreichische Zeitung azon rémjelentésére, hogy milyen szörnyű ijesztő alakokkal voltak megrémítve az 1848- diki Unió kimondáskor a Kolozsvárott levő circumspectus követek? Ez az Üstökösbe való. Először is „fegyveres bandák rohantak be Magyarországról, a kik mindenkit lekonczolással fenyegettek, a ki az uniónak ellene mondd.“ (Ez a fegyveres invázió állt három pesti poétából, akiknek Garibaldija volt, a mi köztudomás szerint legjámborabb, legbékeszeretőbb barátunk , Szegő Mór.) Másodszor egy dühös fanatikus vérszopó zászlót ragadott a kezébe, melyre az volt ráírva: „Unió vagy halál.“ (Ez a vérszopó tigris volt Bolnai Bethlen Miklós, ez idő szerint az Oesterreichische Zeitung hű munkatársa.) És harmadszor, ami fődolog: egy állig fölfegyverkezett Rinaldo felugrott és fegyverrel kezében, rettenetes verseket mondott azok ellen, akik ellentmondani próbálnak. Ez ijesztette legjobban a comes urat és huszonhét követet, azért szavaztak az unióra. (Ez a harmadik rettenetes alak pedig volt a szegény kis Lisznyai Kálmán barátunk.) Reméljük, hogy az a huszonkét szász hazafi polgártárs sietni fog a tiltakozással, hogy de már „ettől a fegyveres bandától csak nem hagyta magát mind comesestül együtt elkergettetni a világ túlsó végére.“ Modern szerelem. Két napja látogattam őt, Két napja hogy szerettem őt, S szerelmem minden perczen át, Tapasztalául, hogy erre nőtt. Másodnapon — mi érhető ? ! Szünetlenül csak könnyezett, S búbánatában tördelé A hónál is havabb kezett. Ki bántott drága életem ?! Ki bántott, oh, mondd el nekem; Megbeszulom, fölspékelem, Nem múlik bő szerelmemen. Csak könnyezett, csak sirdogált, S kérdéseimre nem felelt, Nem is hivé, nem is tudá, Miként busitja e kebelt. Midőn pediglen távozom. Elém került a szobalány. — Ezt kérdezem : mi baj van itt? Ezt kérdezem, ez tudja tán. „Miért oly bús kisasszonyom ? Egy schawl van Monaszterlinál........ Tudja!.. . és pénze nincs reá, — S ez néki annyi bút csinál“.... Ahá! tehát csak itt a baj ? Bizony nem sok, azt mondhatom . Szándékom csak lett volna tán, De a zsebem lapos nagyon. Ez óta nála nem valók — Miként eped, vár képzelem. Hja! de mikor lapos zsebem, S a bánya ül még pénzemen. Ebből ez a tanulság : Hahogy leányt szeretni vágysz, Jó olvasóm ! tanácsolom, — Csak úgy szeresd, ha schawl-verésre Zsebedben egy kis pénz vagyon. Anonymus.