Az Üstökös, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-22 / 38. szám

300 A segíteni vágyók. A sápadtság, erőtlenség azt jelenti, hogy gyönge a pátiens constitutiója, azt kell hely­­reállítani, s azután a jó szín majd megjő magától. A kortes éleményei. Csakis az én csupánságos egyedz­liségemre róhat a sors csakis annyit, csakis azért tán, mert csakis magam vagyok a kortes, miszerint ott is, hol csakis az akadé­mia választókerületének volna csakis kiváló hivatása föllépni, csakis nekem hívatlannak kell csakis azért be­­leszólanom eme választásokba, mert tán csakis, csupán egyedül engem boszant leginkább a csakis szónak oly gyakori használása, nem csakis az alföldi, hanem fővá­rosi Magdiakban is, pedig csakis a napi sajtónak egyik fökötelessége, hogy nem csakis a bomladozó, foszlányos politikának szentelje csakis egész valóját, hanem egyik főczélja csakis a magyar nyelvnek nem csakis elpon­­gyolásítása, hanem csakis tökéletesbítése legyen ; csakis most van már elég idő és alkalom erre ügyelnünk csak­is, mert eddig csakis a háborúval, később csakis a béké­vel, legutóbb pedig csakis a minisztériummal foglalko­­zunk, mely dolgok csakis nem tőlünk függvén, csakis nyelvünk most­ már újra mindenünk, és csakis ezt mű­veljük legelébb. A Besze János találmányát kigúnyolták, tehát én biztosabb utat tudok az államkölcsön kifizetésére, mely­­lyért én is keresztre számítok. A mostani augusztusi !

Next